Főnököm. Utazótársam. Gasztrokritikusom. Edzőpartnerem. Alvásterapeutám. Kisfiam.

Marci és más

Marci és más

Szótlan veszteség

2019. július 20. - Finy Krisztina

Sokáig nem beszéltem róla. Mit lehet ilyenkor mondani? Mit lehet válaszolni? Nincs rá szó. Sajnálat? Semmi értelme. Mint ahogy magának a vetélésnek sem. Mégis a terhességek 25%-a így végződik. Megdöbbentő. És attól még, hogy nem beszélünk róla, gyakran megtörténik. Velünk is megtörtént.

csendes_veszteseg.jpgFotó: Pixabay

Karácsony

Nem vagyok biztos benne. Hiszem minden egyes terhességi teszt előtt teljesen biztos voltam benne, és aztán... eltelt már két hónap, eredménytelenül. Az első gyerekünk egyből összejött. Lehet, hogy már nem úgy működnek a dolgok...? 

2 perc az egész. Pozitív. Pozitív! Istenem, még a lélegzetemet is visszafojtom, annyira örülök neki. Nincsenek rá szavak. Pontosabban vannak. Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Persze megint rohannék a dokihoz. Elsőre ezt csináltam. De most már tudom, hogy nem szabad. Hiszen ilyen fiatal terhességnél még nincsen szívhang. A világ legszebb hangja... Nagyon fontos. Várok hát. Úgyis itt vannak az ünnepek... Türelmes leszek... Nincs más dolgom, mint várakozni és boldognak lenni... A csodába, hogy telhetnek ilyen lassan a napok?

A férjem szkeptikus. Ez a férjek dolga, nem igaz? De azért rosszul esik. Tudom, hogy a férfiak lassabban realizálják. Azt mondja, majd csak a 12. hét után lesz biztos a dolog. Addig ne éljük bele magunkat... Pár nap után megkérem, hogy ne mondja ezt... Mert kisbabánk lesz és egyértelműen terhes vagyok. Minden rendben lesz.

Marcinak elmesélem, hogy kistesója lesz. Talán még korai, de ez eszembe se jut. Mondogatja, hogy "csicsi", és mutat a hasamra. Igen, ott lakik a kicsi baba... Ezek ketten... Annyira boldog vagyok.

Karácsony után három héttel

Itt vagyunk, végre itt vagyunk az orvosnál! Boldog vagyok, megint kismama vagyok! Annyira türelmetlen voltam, annyira vártam, hogy végre megtudjam, minden rendben van. Majdnem három hét telt el azóta, hogy megcsináltam a tesztet, ami egy örökkévalóság... 

A kisbabánk majdnem hét hetes. Valószínűleg lesz szívhang. Nincs még hányingerem, de az Marcinál is csak később kezdődött. Ellenben folyamatosan pisilni járok. Ez jó. Nagyon jó.

Velem tart a férjem is. Emlékszem, hogy az első gyerekünknél mekkora élmény volt neki, amikor a szívhangot meghallotta. Akkor hitte el, hogy valóban megtörténik... Hogy szülők leszünk. Ezért fontos, hogy ő is itt van most.

Ultrahang. Annyira szeretem ezt a vizsgálatot, maga a csoda. Képes megmutatni valakit, akiről még senki sem sejt semmit, de pár hónap múlva nagyon is valóságos lesz.

Nézem a monitort, nézem a doktornő arcát. Van gyakorlatom benne. Nagy a csend, hosszú a vizsgálódás. Valami nincs rendben, érzem. Szabályos 10 mm-es petezsák, benne szikhólyag sejthető. Kb. 4-5 hetes lehet. Embrió vagy szívhang még nincs. Korán jöttünk volna...? A doktornő egy percig se bizonytalanít el, azt mondja legyek türelmes, két hét múlva kiderül. Szedjem tovább a vitaminokat, a következő találkozásunkig legyen labor. 

Hazafele már tudom. Érzem. A mi gyerekünk nem öt hetes. A mi gyerekünk hét hetes. Persze, vannak csodák... De valamiért most képtelen vagyok ebbe kapaszkodni és hitegetni magam.

Elnézést kérek a férjemtől, hogy elhívtam egy vizsgálatra, ahol még nem volt semmi kézzelfogható. Megérdemli az igazságot is: úgy gondolom, hogy a baba egy ideje nem fejlődött tovább. Éreztem a beágyazódást, néha annyira fájt, hogy meg kellett állnom egy percre. Tudom, melyik héten fogant meg.

Ha eddig csigalassúsággal teltek a napok, most szinte megállnak. Nem tudok mást, csak sírni. Nem tudok nem a kisbabámra gondolni, akivel valami történt. Akit elveszíthetek. Vagy talán már el is veszítettem.

Aztán erőt veszek magamon. Muszáj a gyerekemmel törődnöm. A másik gyerekemmel. A kétéves és nagyon is valóságos gyerekemmel. Nem láthatja, hogy kiborultam. Legyen vége ennek. Ideje elbúcsúzni a kistesótól.

Karácsony után négy héttel

Mikor időpontot kérek a laborra, megkérdezik, terhes vagyok-e. Szívem szerint azt mondanám, nem tudom... És hány hetes? Tényleg, hány? Mit mondjak? Öt... ?

A beutalón kért vizsgálatok között szerepel a véralvadás is. Ez valami új. Mihez kell? A neten már rákerestem, de a nővérek is megerősítenek benne: műtéthez kell. Műtéthez... akkor igaz.

Mit lehet tudni a műtétről? Egy nap? Ki lesz addig Marcival? Ha délelőtt megműtenek, délután hazaengednek kísérővel. Hála Istennek.

A napok lassan telnek. Minden elolvasok, amit a csendes vetélésről találni lehet. Mindegy, hogy orvos vagy egyszerű nő írta. Tudnom kell. Információ kell. Okok kellenek. Megnyugvás kell. Miért történt ez? A kisbabámat akarom!

Marcinak már nem mesélek a "kicsiről", ő sem hozza fel. Úgy tűnik, elfelejtette... Talán jobb is így.

Karácsony után négy és fél héttel

Kezdődik. Vérzek. Éjjel történik... csendben. Hálás vagyok. Végre megtörténik. Nem ijedek meg, csak megkönnyebbülök. Érzem, hogy a búcsúm jogos volt. Elveszítettem a kisbabámat. 

A rendelésen másik orvost kapok, soron kívül. A recepciós csak rám néz, és tudja, nem küldhet akárkihez. Mindenki nagyon kedves... De a petezsák sajnos ugyanakkora, embrió továbbra sem látható, a vérzést valószínűleg egy hematóma okozza. Rámtör a sírás. Az orvos megsimogat: "A természet nagy úr." Igen. Éreztem, hogy mi a helyzet, de most már tudom is. És azért ez más. 

Kapok egy gyógyszert, ami méhösszehúzódásokat okoz. A gyógyszertárban és az utcán is zokogok, de mire hazaérek, összeszedem magam. Még négy nap van a saját orvosommal való időpontig, addig folyamatosan és erősen vérzek.

Karácsony után öt héttel

Megint ultrahang. A petezsák már nincs bent, de nagy az összevisszaság a méhemben, ennyit még én is látok. A doktornő műszeres befejezést javasol, hogy elkerüljük a fertőzést. Mikor ettem utoljára? Pár órája. Rendben, akkor ma már ne egyek semmit, este találkozunk a kórházban. Egy éjszaka az egész. 

Marci anyunál, ott találkozunk a férjemmel. Együtt megyünk a kórházba és utána hazaviszi Marcit. Mostanában nagyon anyás, aggódom értünk, de elalszik a kocsiban és az ágyába is sikerül áttenni. Hálás vagyok.

Beérek időben. Átveszem anyu hálóingjét. A szobatársam egy tündér, és neki talán soha nem lehet gyereke... szinte szégyellem magam. Hiszen... nekem mindenem megvan. És még több is lehet... egyszer. Nemsokára befut a doktornő is. Még piros az arca a hidegtől, hamarosan kezdünk.

Abortuszom lesz. 29 éves vagyok, van egy egészséges gyerekem, és soha az életben nem kérnék terhességmegszakítást. Most mégis itt vagyok. De már nem fáj. Elbúcsúztam.

A méltóságom két évvel ezelőtt a szülőszobán hagytam, a meztelenség és a póz nem zavar. Azt hiszem, nem vagyok ideges, de persze úgy remeg a lábam a kengyelben, mint a nyárfalevél. Ezt egyszerűen képtelenség szenvtelenül végigcsinálni.

A műszeres befejezés jól sikerül. Éjszaka nem igazán tudok pihenni, reggel már mehetek haza. Nincs fájdalom. A vérzés pár nap alatt teljesen eláll, és egészen minimális. Azt mondják, ez a vetélés statisztikailag nem befolyásolja a későbbi terhességet.

Karácsony után hét héttel

Kontroll. Az ultrahangon rendben, a doktornő mutatja, hogy a méhnyálkahártya tökéletes. Két menstruációt kell várni, mire megint kezdhetünk próbálkozni. 

Tudom, hogy van, aki ilyenkor hosszú hónapokig hallani sem akar ilyesmiről. De én már nagyon várom. Várom az új esélyt. Várom a szivárványbabánkat.

A műtét utáni napon Marci odajön hozzám, és közli a hasamra mutatva, hogy "Csicsi!" Elszorul a torkom. Elmesélem neki, hogy már nincs kicsi babánk. Elvesztettük... Soha többet nem hozza szóba. 

Őszinte vagyok, amíg ezt írtam, előjöttek az emlékek. Ugyanúgy sírok, mint akkor, mert most is ugyanazt érzem. És mert életem végéig hiányozni fog a kisbabám.

Ha Marci nem lenne, nem tudom hogy vészeltem volna át ezt az egészet. Pár hét alatt kétszer változott meg az életünk. De túl vagyunk rajta és csak az számít, hogy bizakodva menjünk tovább. Van egy fantasztikus gyerekünk és hiszünk benne, hogy jó dolgok várnak még ránk. 

#avetélésnemtabu

Vetélésnek nevezzük a várandósság 20. hete előtt befejeződő terhességet.

Statisztikák szerint a megállapított terhességek negyede vetéléssel végződik.

A vetélés kockázata a terhesség első tizenkét hetében a legmagasabb.

A vetélésre való esély a korral nő: 35 éves kor fölött 20%, 45 éves kor fölött 80%.

A vetélések egy részének hátterére soha nem derül fény.

A vetélést kiváltó leggyakoribb okok: hormonális rendellenességek, az immunrendszer betegségei, a méh elváltozásai, fertőzések, magzati kromoszóma-rendellenességek, valamint az anya kora és életmódja.

Vetélés után a regeneráció nagyon gyors, akár már a következő ciklusban van esély új terhességre. A szülész-nőgyógyászok azonban - elsősorban lelki okokból - szinte mindig pár hónap kihagyást javasolnak.

A veszteség után született babákat szivárványbabáknak nevezzük.

Források:

  • babaszoba.hu
  • egeszsegkalauz.hu
  • gendiagnosztika.hu
  • maternity.hu
  • webbeteg.hu
süti beállítások módosítása