A nagy tej teszt: a legolcsóbb magyar tej győzött!

2019.már.20.

Az egyik legtöbbet fogyasztott italunk, a gyerekek kedvenc italának, a reggeli kakaónak a fő összetevője. Puding, madártej, tejbegríz, turmixok elképzelhetetlen lennének tej nélkül. Tudtad, hogy az egyetlen élőlény a Földön, aki a gyerekkorban elfogyasztott anyatejen túl, felnőtt korában is iszik tejet, az az ember?! Lássuk, melyik a legfinomabb szerintünk az országosan kapható 19 féle 2,8%-os zsírtartalamú tej közül. 

p1070029.JPG

A tej a Magyar Élelmiszerkönyvben


A pasztőrözött tej olyan fogyasztói tejféleség, amelyet a gyártás során 71,7 oC hőmérsékleten 15 másodpercig vagy ezzel egyenértékű más hőmérséklet–idő kombináció szerint hőkezeltek, majd a legrövidebb időn belül legalább 6 °C-ra hűtöttek, és foszfatázpróbával negatív, de ugyanakkor peroxidázpróbával pozitív reakciót mutat.

Az ESL (Extend Shelf Life) technológia gyakorlatilag a pasztőrözés és az ultrapasztőrözés között van. Olyan hőkezelés, amelynek során a tejet legalább 0,1 másodpercig maximum 135 °C közötti hőmérsékletre melegítik, majd gyorsan lehűtik. Ennek következtében a tej élvezeti értéke nem csökken, azonban az eltarthatósága 21-28 napra nő.

kepkivagas_2.JPG

Így kóstoltunk

A lejárat még legalább 10 nap volt mindegyiknél tejnél. Ez a beszerzésnél okozott némi problémát, ugyanis sehogy se akart összejönni egyszerre ennyi tej az üzletekben, aminek passzol is egymáshoz a lejárati dátuma, ezért 2 szakaszban csináltuk meg a tesztet.

vagott2_1.jpg

A hűtőből kivéve kóstoltuk átlagosan 6-8 Cº-on. A  teszten öten vettünk részt, ugyanis több tagunk is tejcukor érzékeny. Az alábbiak szerint pontoztunk:

Illat: édeskés tejillatot vártunk, a savanyú illat az egyik jele annak, hogy a tej nem friss. Emellett tejszínes, mascarponés illat elfogadott.

Állag: nagyon fontos tényező az állag, hiába passzol minden érték a dobozon, ha tej hígnak, vizesnek tűnik. Így arra figyeltünk, hogy a tej megfelelő töménységű-e.

Íz: egyszerű tejízt kerestünk, nagyobb eltérés az édesség intenzitásában lehet, illetve abban, hogy mennyire érezzük teltnek, teljesnek a tejet (tudva persze, hogy nem frissen fejt házitejet kóstolunk)

 

A 2,8% tej vaktesztünk eredménye

 

 

17. REÁL Falusi tej, egységára: 239 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont  

Tejbegrízes illat, nem túl tömény tejíz, sőt inkább egy kicsit lightos. Édeskés, nem túl komplex ízek.

p1080273.jpg 

17. Fittej, egységára: 189 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont  

Édeskés, egyszerű ízvilágú tej, nem vizes, teltebb íz.

p1070052.jpg 

17. Pilos tej LIDL, egységára: 189 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont  

Édes-tejes illatú, egyszerű édeskés tej.

p1070049.jpg 

16. Auchan tej, üveges, egységára: 179 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

Édes tejes illatú tej. Nem túl intenzív tejíz élmény, nem éreztünk tartalmas utóízt.

p1070040.jpg 

14. TESCO tej mikroszűrt, egységára: 189 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Egyszerű tej, sem illatban, sem ízben nem éreztünk kiugrót, de rossz, oda nem illő ízeket sem.

p1070039.jpg 

14. Cirmi tej, egységára: 235 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Édeskés, egyszerű tej, nem vizes, teltebb íz.

p1080001.jpg 

12. SPAR Budget tej, egységára: 179 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Tejszínre emlékeztető illat, telt-nem híg állag. Édes-natúr tejíz, semmi mellékíz.

p1070035.jpg 

12. Parmalat tej mikroszűrt, egységára: 275 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

 Teljes íz, édeskés illat, nem sűrű, de nem is vizes, és édeskés tejes utóíz.

p1070047.jpg 

11. Riska tej, egységára: 269 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont  

Intenzív édeskés illat, tejporos ízélmény.

p1070045.jpg 

8. Fino-Food tej, egységára: 249 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont  

Teljes-tejes íz, édeskés illat, megfelelő állag és édeskés tejes utóízzel.

p1070038.jpg 

8. TESCO Finest tej, egységára: 299 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont  

Közepesen intenzív édeskés tejillat, jó állagú, nem híg, tartalmas tej.

p1070044.jpg 

8. Sissy ESL tej PENNY, egységára: 179 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont  

Már-már házias tejillat, egyszerű tejíz élmény, édeskés, kellemes, nem vizes-állagú.

p1070050.jpg 

7. MIZO tej, egységára: 255 Ft/kg. Pontszám: 7,8/10 pont  

Finom édeskés íz és illat, nem vizes, tartalmas, legerősebben tej natúr íze érezhető az utóízében is.

p1070042.jpg 

4. Alföldi Magyar Tej ESL, egységára: 279 Ft/kg. Pontszám: 7,9/10 pont  

Finom, édeskés íz és illat, kellemes édes utóíz, nem vizes. Tartalmas, zsíros, édeskés íz, kellemes lágy tejszínes utóízzel.

p1070037.JPG 

4. Abaúj ESL tej, egységára: 239 Ft/kg. Pontszám: 7,9/10 pont  

Halvány, édes-savanyú illat érzet.  Jó tej, kevésbé édes, de érezhetően telt-félzsíros, jó állagú, nem vizes.

img_2634.jpg 

4. Auchan tej dobozos, egységára: 189 Ft/kg. Pontszám: 7,9/10 pont  

Finom tejillat, egyszerű, de te(l)jesebb tejíz élmény, édeskés, kellemes, nem vizes-állagú tej.

img_2635.jpg 

2. Sole-Mizo Hazai tej, üveges, egységára: 315 Ft/kg. Pontszám: 8/10 pont  

Friss, finom tej illat, megfelelő-telt állag, édeskés, tejcukros utóízzel.

p1070048.jpg 

2. Tolle ESL tej, egységára: 264 Ft/kg. Pontszám: 8/10 pont  

Finom tej illat, nem vizes, jó-telt állagú, elvárt tej íz mascarpones édessajtos utóízzel

p1070051.jpg 

1. Milfina ESL tej ALDI, egységára: 179 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont  

Szinte meleg tej illat, telt és nem vizes állagú. Finom, édessajtos utóízzel. Szerintünk a legjobb ár/érték arányú tej a kóstoltak között.

aldi_1.jpg

Összefoglaló

tej_teszt-1.png

Mennyi tej egészséges?

A DGE (Német Táplálkozási Tanács) szerint napi 200-250 gramm tej és joghurt ajánlott. Ehhez jön 50-60 gramm sajt, vagyis körülbelül 2-3 szelet. Az alacsony zsírtartalmú termékeket kell előnyben részesíteni, hogy a napi zsírbevitel alacsony maradjon. Természetesen (sajnos, együtt érzünk) ez a tehéntej és tejcukor-érzékenyekre nem vonatkozik.

Hamarosan újabb tesztekkel jelentkezünk, csatlakozz Termékteszt csoportunkhoz és mondd el véleményed, KATT IDE: Termékteszt csoport csatlakozás

süti beállítások módosítása