The startup launchpad

MakeItCount

MakeItCount

Miért vérzik el a legtöbb startup és mit taníthat nekünk erről az igazi vasember?

Hogyan nem őrült meg Elon Musk miközben sikerre vitte a TESLÁ-t és a SPACEX-et?

2020. január 27. - SulczGabor

4c_musk_makeitcount_cover.jpg

Mi az, amire a legjobban kell figyelnünk, amit soha semmilyen körülmények között nem engedhetünk ki a kezünkből? A finanszírozás biztosítása? A stratégiai döntések saját kézben tartása, a vezetői kontroll? Habár ezek kulcsfontosságúak a sikerhez, mégsem ezekre érdemes a leginkább fókuszálni. Közhelynek számít, de ahhoz, hogy átütő sikert érhessünk el, elsősorban magunkon kell dolgoznunk.

Már régóta nagy rajongója vagyok Tony Robbinsnak és jó eséllyel neked is ismerősen cseng a név, hiszen ő minden idők legsikeresebb önfejlesztéssel foglalkozó mentora, vállalkozója. Ebben az írásban sokat merítek az ő gondolataiból és az általa tanított stratégiákból is.

Tony sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint amikor a tanítványai érnek be és érnek el hatalmas sikereket. Így történt ez Dean Graziosival is, aki az elmúlt tíz évben ingatlansikereivel, online innovációival, könyveivel akkora figyelmet vonzott, hogy többször is felkerült a New York Times bestsellerlistájára. Tony és Dean verhetetlen páros, ha a siker anatómiájáról van szó, de vajon mit tartanak ők a legfontosabbnak?

Egy szó: magabiztosság. Huh… Ingoványos területre tévedtünk. Mit jelent ez? Azért, hogy ne tévedjünk el rögtön az elején, szeretném felvázolni Tony és Dean egyszerű és tiszta modelljét a magabiztosság működésére és megépítésére.

4C MODELL

A modell négy pillért nevez meg és mivel minden szó C-vel kezdődik, elegánsan a magabiztosság 4C modelljének nevezi: Courage, Commitment, Capabilities, Confidence vagyis Bátorság, Elkötelezettség, Képességek, Magabiztosság. (Mondjuk a 4C tényleg menőbb, mint a BEKM.)

Viszont mielőtt mélyebben belemennénk a modell részleteibe, szeretném, ha megismernéd a SpaceX és a Tesla felemelkedésének történetét, mert Musk – akarva vagy akaratlanul – mesteri szinten alkalmazta és alkalmazza a magabiztosság technikáját.

SPACEX, TESLA, MUSK ÉS A KARÁCSONYI CSODA

2008 volt Musk életének legrosszabb éve (saját bevallása szerint is).

A Tesla rekord ütemben égette a pénzt: Musk a 40 millió dolláros befektetése mellett kénytelen volt egy újabb 40 millió dolláros hitellel segíteni a cégének, hogy az a felszínen maradjon. Ebben az évben nevezték ki a cég élére Muskot, amiről sokan úgy vélekedtek, hogy új kapitányt neveztek ki egy süllyedő hajóra.

Eközben folyamatosan gondok voltak a SpaceX Falcon 1 rakétáival is, pontosabban egyiket a másik után kellett felrobbantaniuk különböző technikai problémák miatt. Még egy dobásuk maradt.

 Persze a Falcon 1 sikertelen küldetései után is volt jónéhány más rakéta is, ami felrobbant, dehát ilyen ez a rapid prototyping

Végre szeptemberben sikeresen fellőtték a 4. rakétát, de ekkorra már minden opcióból és pénzből kifogyott a SpaceX, megrendelőjük pedig nem volt a korábbi rakéták kudarcai miatt.

Ha mindez nem lett volna elég, Musk magánélete is a lehető legrosszabban alakult, épp válófélben volt. A PayPal exitből kapott 180 millió dollár már sehol sem volt és Musk gyakorlatilag kölcsönökből élt.

Így jött el 2008 karácsonya, amiről Musk így nyilatkozott:

"I remember waking up the Sunday before Christmas in 2008 and thinking to myself, 'man, I never thought I was someone who could ever be capable of a nervous breakdown,'" he says. "I felt this is the closest I've ever come. Because it seemed pretty, pretty dark."

Szóval még Musk is úgy érezte, hogy nagyon közel van az összeomláshoz.

Végül 3 nap alatt 180 fokot fordult a világ.

A NASA december 23-án bejelentette, hogy a SpaceX-szel fog szerződni 20 metrikus tonna hasznos teher űrbe juttatására. A szerződés értéke 1,6 milliárd dollár és összesen 12 fellövést fog végrehajtani a SpaceX. A NASA megmentette a SpaceX-et.

Két nappal később a Tesla befektetői is úgy döntöttek, hogy további tőkét injektálnak a cégbe és ezzel a Tesla új erőre kapott.

A SpaceX épp most tervezi az első emberes küldetéseit, a Tesla részvényeket pedig rekord árfolyam közelében kereskedik a mai napon is, miközben Musk maga lett a Vasember, az egyik legnagyobb üzleti ikon, aki startupperek ezreit motiválja és egyik sikerét a másik után éri el a legkülönfélébb területeken.

Musk azóta kicsit felszabadultabban tudja kezelni az üzletet, itt például a legújabb Gigafactory megnyitóján nyomja saját fejlesztésű hülyetáncát

MUSK TITKA (AMIRŐL LEHET, HOGY Ő SE TUD)


De hogyan tudta átvészelni a legsötétebb időszakot Musk? Hogyan őrizte meg a motivációját és az ép eszét, amikor úgy nézett ki, hogy a világ összeesküdött ellene és mindent amiért eddig küzdött, jó eséllyel el fog veszíteni?

elon-musk-smokes-weed_makeitcount.jpg

Ez se rossz tipp, de ennél van egy sokkal jobb módszere

Nem volt szüksége másra, mint a 4C-re:
  A bátorság nem volt ismeretlen Musk számára, hiszen jó nagy adag kellett belőle, amikor megalapította a SpaceX-et, miközben a piacon az összes szakértő egyértelműen kijelentette, hogy az űrhajózás annyira komplex, hogy egy magánvállalkozás sosem lehet sikeres és nem lesz képes működőképes rakétákat gyártani.

Az igazi vasember sokszor nyilatkozott már arról, hogy mi is az ő motivációja, miért dolgozik napi 14 órákat és miért ennyire elkötelezett, hogy ez a két vállalkozás sikeres legyen. Mélyen hisz benne, hogy a Tesla fogja megszabadítani a Földet a robbanómotoros járművektől, a SpaceX pedig embert fog juttatni a Marsra, illetve a vörös bolygó kolonizációját is a vállalkozása segítségével képzeli el. Őrült nagy célok, melyek alapjaiban befolyásolhatják majd az emberiség jövőjét, de épp ezért semmi sem tántoríthatja el Muskot, hogy megvalósítsa a terveit.

Persze a sok akarás nem érne semmit, ha Musk nem rendelkezne megvalósításhoz szükséges képességekkel is. Mivel már fiatal kora óta vállalkozóként éli az életet, a sok tapasztalatnak köszönhetően kifejlesztette a sikeres vállalkozás vezetéséhez szükséges képességeket, de közben folyamatosan képezte is magát: elektromechanikai mérnökként diplomázott Dél Afrikában, megtanult repülőt vezetni, képesítést szerzett közgazdaságtanból és fizikából a Pennsylvaniai egyetemen, megtanult assemblyben programozni és rakétamérnököt faragott magából, miközben a Falcon 1-en dolgozott. Szóval képességek terén is jól áll a fickó.


Ezek után Musk magabiztossága már senkinek sem lehet meglepő. Muskra jellemző, hogy irreális határidőket és a lehetetlennek tűnő vállalásokat tesz, ami miatt a piac résztvevői sokszor túlzott magabiztossággal vádolják (keress csak rá az „over-confident Elon Musk” szókapcsolatra) pedig épp ez az őrült magabiztosság volt, ami eddig minden szorult helyzetből kihúzta Muskot és a vállalkozásait.

Bár senkit sem biztatnék arra, hogy Muskot tekintse követendő példának (hacsak nem imádsz heti 100 órát dolgozni és folyamatosan konfrontálódni MINDENKIVEL, aki körülvesz), azért ezt a stratégiát érdemes eltanulni tőle.

OKÉ, DE AKKOR MOST MIT CSINÁLJAK?

Tehát, ha nem tudod fenntartani a magabiztosságodat, jó eséllyel nem éred el a célodat. Ki fog követni, hitelezni, pénzt adni a termékedért, ha rád néz és nincs jó feelingje veled? Namost az van, hogy ha az elején nincs bátorságod, akkor lemaradsz minden további fejtegetésről, mert el se tudsz indulni. Dean a bungee jumpinghoz hasonlítja az egészet. Jó-jó, hogy ugrottak már ilyet mások, akik nem haltak szörnyet, de ha neked ez lesz az első ugrásod, akkor nem fogsz leugrani jó nagy adag bátorság nélkül. Erre tehát akkor van szükség, amikor meg kell tenni az első lépést, és nem tudjuk biztosra mi fog következni. Ami nekem sokszor segít ezekben a helyzetekben, ha megvizsgálom, hogy mit veszíthetek azzal, ha NEM teszem meg amit kellene és mivel a veszteségtől való félelem mindig a legerősebb motiváció (genetikusan így vagyunk drótozva), a legtöbbször ez segít „leugrani”.

A második ez elköteleződés. Kérdezd meg magadtól: mennyire akarod azt, amit akarsz? Mi az, ami után már nem fordulhatsz vissza? Emlékeztek a Wanted című filmre? Ebben volt, hogy a srác úgy mondott fel, hogy a billentyűzettel kiverte a főnöke fogát és kisétált az irodából. Elég elkötelezettnek nézett ki abban, hogy másnap nem jön be ugyanide 8-ra dolgozni.

Itt még Chris Pratt nem sejtette, hogy ő lesz a Marvel egyik nagy durranása :D

A harmadik a képességek. Talán erről van legtöbbször szó, mégis sokan követnek el hibát ezen a ponton. Ha a Himalájában akarsz hegyet mászni, kinek a szolgáltatását veszed igénybe? Egy serpáét, egyértelmű. Ő ismeri a terepet, ő segít abban is, hogy épségben hazaérj. Kire hallgat a legtöbb ember, amikor üzleti döntésekről van szó? Hát aki kéznél van vagy szembe jön! Család, barátok, önjelölt tanácsadók, akik jó eséllyel sohasem jártak ott fönt a jeges sziklákon, a hóviharban és nincs mögöttük számtalan bizonyított eredmény. Ha olyanoktól tanulsz, olyanokat követsz, akiknek viszont van, akkor jó eséllyel össze tudod szedni azokat a képességeket (és meg fogsz lepődni mennyire gyorsan), amikre a te konkrét célod eléréséhez van szükség.

Ha mindez megvan, és alkalmazod is, azaz a napi gondolkodásodban rutinszerűen van jelen, akkor a negyedik C, azaz Confidence – Magabiztosság természetszerűen fejlődik, erősödik, ez pedig kéz a kézben fog járni a sikerrel.

Remélem tetszett a bejegyzés és merítettél belőle ihletet, motivációt, vagy csak jól szórakoztál közben. Ha szeretnél még többet tudni a témáról és megismerni a modellt még részletesebben, akkor olvasd el Dean Graziosi: Millioners Success Habits című könyvét. Magyarul én még nem láttam sehol, de ha felmész Dean oldalára (ide: https://www.deangraziosi.com/ ) akkor megrendelheted a könyvét és csak a szállítást kell kifizetned.

A bejegyzés trackback címe:

https://makeitcount.blog.hu/api/trackback/id/tr1615429662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nancsibacsi 2020.01.27. 18:55:26

Bízz abban hogy megmentenek. Pár 10 millió dollár aprópénz, pl. az USA, mint állam számára, és mivel siker esetén sokat hozhat a konyhára a Tesla + Space-X, meg "jó a sajtója", ezért szóltak az egyébként tízmilliárdok fölött diszponáló befektetőinek, hogy figy, adjatok még esélyt a srácnak - max leírjátok az adótokból. Én így látom a dolgot. Nem volt ebben semmi csoda, meg 4C, meg szuperképességek - simán csak jó országba született, ahol a hozzá hasonló cowboyoknak nagy hagyománya van.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2020.01.27. 18:55:36

"a billentyűzettel kiverte a főnöke fogát és kisétált az irodából. "
Speceil ez a srác nem a főhős főnöke, hanem saját bevallása szetrint "legjobb haverja", aki kifizettette vele az óvszert amivel megcsalta annak barátnéjával.

Viszont itt gondolom ezzel a jelenettel ő is magabiztosságot nyert mert meg sem állt az űrlordságig... :)

SulczGabor 2020.01.27. 19:01:29

@Nancsibacsi: értem miért gondolod így és nyilván Musk rájátszik arra a kalandor imidzsre, amire te is utaltál, ugyanakkor a 2008as időszakban Musknak minden volt, csak jó sajtója nem, szóval abban a helyzetben tényleg csoda volt a NASA megrendelés,illetve az új tőke injekció a TESLÁnak. Illetve ha megnézed, se a SpaceXet, se a TESLÁt nem sikerült utolérni senkinek se a saját szektorában, szóval valamit mégiscsak tud a csávó

SulczGabor 2020.01.27. 19:04:04

@Ződ2000: Tééényleg, igazad van! A főnöke épp az a szimpatikus hölgy, akinek a jelenet elején beolvas. Egyébként az űrlordság még csak csak, de azóta már raptorokat is idomít. Beszarás milyen sokoldalú

HgGina 2020.01.28. 13:54:22

A főnökör itt is ideje lenne billentyűzettel pofán vágni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.28. 13:54:32

Egyszerű: ne légy olyan hülye, mint Elon Musk!

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.01.28. 13:54:37

És egy ilyen csodás megmenekülésre hány rolólehúzás jut?

Pipas 2020.01.28. 13:54:43

@SulczGabor: Ó, valamit tényleg tud, kidumálni a veszteséget:

"A Tesla kilencéves tőzsdei történetében a mostani volt az ötödik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt."

darkmirjam_light 2020.01.28. 13:54:47

A Space X sikere a mi kudarcunk. Megvette a jogot az uszoda tulajdonosától, hogy korlátlanul hugyozhasson a gyerekmedencébe. A széléről ráadásul. Űrtúristákat meg műholdakat lövöldöz az égbe az átkozott, miközben mi a vizeletük és több ezer tonnányi üzemagyag párafelhőjében állva tapsolunk ennek az öntelt hójagnak. Sokkal hatékonyabban bassza tönkre a bolygót, mint bárki.

Nancsibacsi 2020.01.28. 13:54:50

@SulczGabor: Szerintem nem volt csoda. Nézd meg az egészet az USA kormányzata szemszögéből:
Jön egy gyerek, próbálkozik egy vállalkozással, BEJÖN neki. Ilyenkor ugye 2 variáció van:
A. A srác megtartja, fejleszti a cégét, esetleg akvirál, vagy MELLETTE a profitból új dolgokba fektet ÓVATOSAN. Hiszen tudja, hogy 10000-ből 1 startup jön be úgy, mint a PayPal.
B. A srác eladja a céget, és élete végéig thai k.rvák hasáról szívja a kokót a befolyt pénzből.

Na, ilyen szempontból volt kivételes Musk, hogy miután bejött a startupja, eladta, és kockára tette az EGÉSZET. Nem a profitot, nem 20%-ot - az egészet beleölte 2 olyan vállalkozásba, amire mindenki vágyott, de senki - még az USA kormánya - se látott benne annyi esélyt, hogy ebbe akár csak egy kis pénzt tegyen. A NASA se. A Ford se. A GM se. Nekik nem 180 milliójuk lett volna erre, hanem 100x annyijuk is, simán. Mégse csinálta meg egyik se. Mert GYÁVÁK.

Elektromos autó? Csinált, akkor már volt működő. Ok, nem volt nyereséges - de attól sokkal jobb volt, mint amit a Tesla indulása előtt mondjuk a Ford vagy a GM jósolt.
Falcon rakéta? Ott konkrétan azt mondták, hogy ilyen kevés pénzből tuti bukta. Ehhez képest - igaz hogy a sokadik - de sikerült. És tényleg olcsón.

Szóval mit látott az USA? Ez a két project olyan részsikereket tudott felmutatni, amit mások, sokkal több pénzből nem voltak képesek. A pénze elfogyott, de ha nem 180, hanem 360 milliója lett volna - ami valljuk be, lóf.sz pl. a NASA költségvetéséhez képest, akik azon kívül hogy "ezt nem lehet megcsinálni" másra nem nagyon voltak jók, mert akkoriban pl. az oroszokkal szállíttattak a nemzetközi űrállomásra. Szóval teljesen egyértelmű volt, hogy a cowboyok földjén támogatni kell ezt a cowboyt, mert a terület nagy szereplői (GM, Ford, NASA) a károgásukkal bizonyították az impotenciájukat.

SulczGabor 2020.01.28. 13:58:08

@HgGina: Szerintem ez egyrészt nem segít, másrészt a főnököd jó eséllyel ilyen marad, amilyen most :) Szóval ha teheted, indulj el az ellenkező irányba vagy még jobb, legyél te a saját főnököd!

SulczGabor 2020.01.28. 13:59:53

@math0: Vagy pont hogy legyél :D Attól függ mi a célod. Nekem túl meredek az amit csinál a fickó, de van akinek ő a példakép és hisz benne, hogy heti 100 óra alatt nem érdemes dolgozni. Mondjuk az biztos, hogy nem a hosszú élet és a kicsattanó egészség záloga az, ahogyan Musk él és dolgozik.

SulczGabor 2020.01.28. 14:02:53

@Egon Estragon: Jó kérdés. Az európai kockatőkések a 10-ből 1 ökölszabály szerint fektetnek startupokba: vagyis csak minden 10. startup lesz nyereséges, de az annyira, hogy fedezni tudja az összes többi bukót. Itt szerintem inkább az a kérdés, hogy ki az aki annyira hisz abban amit csinál, hogy még ilyen rossz valószínűségek mellett is belevág és hogy meddig tart ki a hite...

SulczGabor 2020.01.28. 14:07:31

@Pipas: Tök érdekes amit írsz, mert épp a napokban olvastam, hogy Musk levetette a Wiki oldaláról, hogy ő befektető. Azt mondta, hogy ő nem befektető és azt gondolom hogy azon kívül, hogy a TESLA működjön , ő magasról tesz arra, hogy nyereséges-e vagy sem. Ez mondjuk nem annyira jó hír a részvénytulajdonosoknak, de szerintem így érthetőbb, miért nem izmozik különösebben azon, hogy nyereséges legyen a cég, helyette folyamatosan innovációba forgatja vissza a bevételt, illetve új gyárakba fekteti azt. Ezt csekkold, tök érdekes az tweet alatti beszélgetés: twitter.com/elonmusk/status/901889875867205632

SulczGabor 2020.01.28. 14:21:37

@darkmirjam_light: Én a SPACEX karbonlábnyoma miatt aggódok a legkevésbe (itt egy számítás, hogy egy Falcon 1-es valójában mekkora környezeti terhelést jelent : www.quora.com/What-is-the-carbon-footprint-of-a-SpaceX-rocket) a több tízezer tervezett műholddal viszont én sem vagyok kibékülve DE a SPACEX előtt szinte teljesen elhalt az innováció az űrkutatásban és gyakorlatilag ők indították be újra az űrversenyt. Én egy elég nagy geek vagyok, plusz mérnök is, így tényleg hiszek benne, hogy az űr a végső határ, úgyhogy drukkolok nekik ezerrel. Ha keresni akarsz igazán felelőtlen cégeket akik tönkrecseszik a bolygót, jó párat találsz, akik ezerszeresen rávernek környezeti terhelésben a SPACEX-re, de legalább semmi értelme sincs annak, amit csinálnak. Gondolok itt a luxus-óceánjárókra, a mesterséges szigeteket építő cégekre, de akár a magánrepülőket üzemeltető vállalkozásokra is.

SulczGabor 2020.01.28. 14:27:20

@Nancsibacsi: Pont erről szólt a cikk is, hogy Musk is megtehette volna, hogy a PayPal exit után hátradől, elbarikádoza magát a való világtól, aztán boldog semmittevésben meghal. Helyette minden vagyonát (egyébként az tök durva, hogy a végén már tényleg eladta mindenét, hogy a cégműködéseket tudja finanszírozni) kockáztatta és végül nyert. De ehhez elcseszettül elhivatottnak, bátornak plusz kicsit őrültnek is kellett lennie.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.01.28. 22:23:34

@SulczGabor: és a 10-ből 9 elbukó cégből hány volt úgy, hogy ők aztán követik a 4C modellt, ha bele döglenek is, oszt' lám, lám, bele is döglöttek?

darkmirjam_light 2020.01.28. 22:23:41

@SulczGabor: Az űrkutatás jelenlegi szintjét olyannak látom, mintha tornyot akarnánk építeni a holdig. Fából. És nem törődünk azzal, hogy a világ összes erdője is legfeljebb a táv feélig elég. Amit csinál, semmire sem jó, számos tudományos áttörés és felfedezés szükséges még ahhoz, hogy úgy jussunk az űrbe, hogy ne égessük el az összes erőforrásunkat hozzá. Ő ezt nem várja ki. Sportkocsikat, szupergazdagokat és ruhadt sok műholdat lövöldöz fel az égbe. Igazad van, vannak nála nagyobb szennyzők is, még ostobább és feleslegesebb bizniszekkel. Számomra ő mégis szimbolikus: Senkinek, de tényleg számottevően senkinek nem jó az amit csinál. Nincs egy ember sem aki jól jár a tevékenységével önmagán kívül, mégis óriási rajongótáborral rendelkezik. Az elektromos autóból gazdagok luxusa lett (jól mutat a Tesla a Ferrari gyüjtemény mellett), az akkumlátorgyár átvételével pedig az összes többi gyártó ezirányú fejlesztéseit 10 évre vetette vissza. Számomra ő egy kártékony szociopata, aki szarul táncol.
süti beállítások módosítása