Csula bácsi, undorító vagy!
2020. január 26. írta: MagyarTarka

Csula bácsi, undorító vagy!

Van pár dolog, amitől zsigerileg kiakadok. Ilyen volt például, amikor a strandon vágta valaki a körmét vagy a kedvesének a hátán duzzadó pattanásokat nyomkodta.

Most egy másik, széles körben elharapódzott undorító tevékenységről akarok írni, ez pedig a csulázás.

purple-3167247_1920.pngMi is a csula? Fennkölt latinul: "excrementum oris". Közérthetően: nyál. A turha ennek már egy tartalmasabb, hogy ne mondjam sűrített verziója. Köpet - ez már egy kicsit komorabb, orvosibb. Köpedelem - ez már minősítő jelző, talán nem véletlenül... Nekem tökmindegy: a belem kifordul tőle.

Vannak helyzetek, amikor még található rá mentség, például hegyi kerékpárversenyek durva szakaszain nyilván nem állhat meg a tisztelt vérdoppingos csávó, hogy papírzsebkendőbe ürítse a légzését nehezítő testváladékát.

De az, hogy éltes idős urak, amúgy elegánsan felöltözve minden további nélkül felköhögik, majd kicsattintják az aszfaltra a ki tudja milyen baktériumokkal dúsított orr-torokváladékukat - ettől egyszerűen kiborulok!

csula_2.jpg

Segítsetek már megérteni, miért kell ezt így? Ez olyan férfias dolog? Olyan mint amikor a kutyák körbehugyozzák a területüket? Hogy ha valaki olyan fasza csávó, hogy az utcán köpi szét a truttyot, akkor ő a falu bikája? Vagy? És még mielőtt rám sütnék a fapina-feminista bélyeget, jelzem, hogy köszönöm rendben van a hormonháztartásom, a férjemtől sosem kértem, hogy ülve pisiljen... Viszont nőt még nem volt szerencsém nyílt színen látni csulázni. Lehet, csak mázlim volt, persze...

Ezt a két díszcsulát a napokban fotóztam a parkban. A fentinek a gazdatestje ismeretlen, már akkor ott volt, amikor megérkeztünk a kutyámmal. Az alábbit viszont egy kifejezetten jól öltözött 60-as úr ejtette ki a száján:

csula_1.jpg

Kérdezem: miért csak azért vannak emberek felháborodva, ha a kutya odaszarik és nem szedi össze a bunkó gazdája? Azon miért nem megy a FB oldalakon a kommentháború, hogy kétlábúak összeturházzák a parkokat, a buszmegállókat, a lépcsőket, a járdákat? 

Tudom, régen a tömegközlekedési eszközökön ki volt táblázva, hogy köpködni tilos. De könyörgöm, mikor volt ez már! Még mindig itt tartunk? Egyes kultúrákban a zsebkendő használata egészségtelennek minősül, inkább szívogatják az orrukat és lenyelik a cuccot. Hát nyeljék...

Én viszont ezúton szeretném megkérni tisztelt férfitársainkat, legyenek kedvesek az üríteni szándékozott garatváladékukat egy zsebkendőben szépen elhelyezni. Annál is inkább, mert manapság éppen mindenféle válogatott vírusok próbálják megszabadítani a Földet a túlnépesedési problémától. Kíméljük már meg egymást ettől a gusztustalanságtól, uraim!

Köszönöm.

 

(terka)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyartarka.blog.hu/api/trackback/id/tr1215429658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MagyarTarka · https://www.facebook.com/profile.php?id=100011062750336 2020.01.26. 23:24:07

Fokhagymás Rózsi felhívott és közölte, hogy lehet ilyen gusztustalanságot írni... Bocs Rózsi. A gusztustalan az, aki köpköd.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.01.27. 14:39:00

Amikor a '80-as évek végén többször is jártam Moszkvában, feltűnt, hogy az emberek annyit köpködnek, hogy a metróban még külön köpőcsészék is voltak elhelyezve. Valaki elmagyarázta, hogy ez azért van, mert szinte mindenki dohányzik, de többnyire sodrott, azaz filter nélküli cigit szívnak, amiből a keserű dohánylevél becsusszan a szájukba és emiatt muszáj nonstop köpködniük.
Abban az időben akár Csulagrádnak is hívhatták volna a szovjet fővárost... :)

Nbl 2020.01.27. 14:43:32

Sokkal kulturáltabb, ha az ember jó hangosan leszívja és aztán lenyeli.

Townsend 2020.01.27. 15:34:15

@Nbl: Papírzsebkendőbe köpés?

sure_shot 2020.01.27. 15:36:59

Hmm. És amikor diszkréten kimorran Csulabácsi nadrágjából a púzókutya is? Akkor aztán teljes az öröm:D

Muhammad Balfas 2020.01.27. 15:52:54

@Frady Endre: Régebb időkben tubákos szelencéből orrba szívók ,(Alfonzó,vonós négyes jelenet..), köpködtek sokat..

Muhammad Balfas 2020.01.27. 15:56:24

Japánban a nyilvános orrfújás számít bunkóságnak, míg mi vígan trombitálunk buszon , metrón , munkahelyen..:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.01.27. 16:02:07

@Muhammad Balfas: Ismertem olyan amerikaiakat, akik társaságban inkább szívogatták az orrukat, minthogy zsebkendőbe fújják. :)

efi 2020.01.27. 17:14:07

Focisták körében alap. De miért ?

Perler Zuárd 2020.01.27. 18:18:16

@Muhammad Balfas: A keleti kultúrákban vígan köpködnek, mert úgy gondolják, hogy jobb megszabadulni a fölösleges tartalmaktól. És természetellenesnek tartják, hogy a fehér ember rongyokba fújja a taknyát és a zsebében őrizgeti.
(Amikor régebben bejártam Kína egyes vidékeit, még minden közintézményben, pályaudvaron, szállodában, satöbbi, 20 méterenként álltak a köpőcsészék. Az olimpia miatt rohamtempóban le akarták szoktatni a népet a köpködésről, de ez eddig csak felemás eredményeket hozott).

efi 2020.01.27. 21:10:01

@Perler Zuárd:
Szarni is az utcán szoktak ?

bölcsbagoly 2020.01.27. 21:38:56

Járt már a cikk szerzője Skandináviában?

MagyarTarka · https://www.facebook.com/profile.php?id=100011062750336 2020.01.27. 21:49:49

@bölcsbagoly: Nem. De ha ott rosszabb a csula helyzet, attól nekünk itt miért jobb...?

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2020.01.28. 07:49:24

@bölcsbagoly: Nem mindegy? Muszáj a világ minden tájának legalpáribb viselkedési normáiból összeállítani a saját kultúránk sarokköveit? Mi lenne, ha a változatosság kedvéért, mondjuk kivételesen azokat a dolgokat tartanánk elfogadhatónak, amitől a környezetünknek nem feltétlenül támad ingerenciája sürgősen viszont látni a legutóbbi táplálékát? Persze nem lehet mindenkinek minden jó, de ha valaki beteg, az kúrálja magát otthon, aki meg nem, az viselkedjen felnőtt emberhez méltó módon, és uralkodjon az aktuális ingerenciáin, amíg helyzet adódik a megoldásra.

Betteli 2020.01.28. 08:18:19

Amikor futni megyek, néha muszáj. Kivárom, hogy szembe jöjjön egy idióta bámuló, aki még nem látott nőt futni, és akkor diszkréten elengedem. Működik...;)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.28. 08:44:19

@Frady Endre:

Inkább kis köpködés liberalizmus nélkül, mint dühöngő liberalizmus köpködésmentesen.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.01.28. 09:39:57

@MagyarTarka: A szép talán nem a legmegfelelőbb je3lző, de azért köszi! :)))
@MAXVAL bircaman közíró: Hát, ha egy diktatúra köpködésmentes börtönében szeretnél üldögélni, az a te dolgod. Csak ne akard kötelezővé tetetni! :)

Kicknick 2020.01.28. 11:03:34

@efi: mert futnak, dolgozik a szervezet, kell a zoxigén. És szépen takarít a szervezet, mert 10millió év alatt így alakult ki. Az orrban meg ha takony van, akkor nem jut elég szufla a tüdőbe oszt ennyi.
@Betteli: ha nem lennék nős most elhívnálad randizni :D
Amúgy ha rendesen megfázok akkor jön a gumimaci is, na az az igazi. Kiköpöd oszt a szomszéd elcsúszik rajta :D :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.28. 11:13:28

@Frady Endre:

Mint kereszténynek, neked mi a fontosabban a köpés a lélekre vagy a földre?

midnight coder 2020.01.28. 11:21:27

@Betteli: Gratulálok! Így szépen kialakul az előítélet az emberekben, hogy a sakktáblán a gyalog valójában a nőnemű futó.

midnight coder 2020.01.28. 11:24:49

Amúgy én elküldeném az összes köpködő, buszmegállóba rókázó, aluljáróba hugyozó/szaró, háztartási szemetét buszmegállóba / erdő szélére kihordó, műanyaggal fűtő tahót valami messzi-messzi galaxisba.

Perler Zuárd 2020.01.28. 12:00:45

@efi: Nem cigányok. Meg nem is franciák, akik az utcán hugyoznak.

Günther von Kastenfrosch 2020.01.28. 12:32:41

Egyetértve a posztolóval, annyit tennék még hozzá, hogy egyébként meglepően lassan kultúrálódik az ember. Igen, a köpködés még száz éve is teljesen természetes volt, csak tiltó táblákkal és megvetéssel lehetett leszoktatni az embereket róla (már amennyire, maradt még néhány, mint arról a cikk is szólt).
Ha belegondolunk, hogy szintén nem olyan régen van kommunális szemétszállítás, akkor el tudjuk képzelni, hogy a ma sokat csodált óvárosaink hogyan nézhettek ki akár csak 200 évvel ezelőtt is, az utcára öntött fekáliával, döglött macskákkal és egyebekkel.
Továbbmegyek: a másokat szintén erősen zavaró, és nem kicsit undorító dohányzás visszaszorítása és a közterületekről való száműzése épp, hogy csak pár évtizede kezdődött. És továbbra is szilárdan tartja magát jónéhány, szintén többé-kevésbé undorító szokás: közös fürdőzés zárt medencében, férfiak kézfogása, nemtől függetlenül a puszizkodás, ilyenek. Nem csodálkoznék, ha két-három generáció múlva az utódaink undorodva gondolnának vissza arra, hogy az őseik miket műveltek...

Günther von Kastenfrosch 2020.01.28. 12:46:21

@Günther von Kastenfrosch: Ja, és a lakótérbe szaratott háziállatokról nem is beszélve, beleértve a nagytestű kutyákat is, amelyek havonta kb. 15 kiló fekáliát gyártanak közvetlenül a családi ház körüli kertecskébe, amelyben aztán boldogan játszik a kedves gazdi gyereke, miközben ő maga vidáman sütöget a vendégeinek (néha egy-egy falatot azért a kutyának is dobva)...

Kicknick 2020.01.28. 13:01:48

@Günther von Kastenfrosch: nálunk van aki ezt összeszedi és elássa. Úgy látszik neked az egyetlen hely ahol minden oké az valószínűleg egy űrállomás.
Bár ott is szarnak...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.01.28. 14:16:44

@MAXVAL bircaman közíró: Fura, hogy egy önjelölt közíró nem tud értően olvasni és érthetően írni...
Hogy jött elő neked ebben a témában a liberalizmus, a kereszténység és a lélekre köpés?

midnight coder 2020.01.28. 14:41:16

@Günther von Kastenfrosch: +1. A kutyatartás eleve egy undorító, gusztustalan szokás. Kb. ugyanaz a kategória mint amikor az araboknál ugyanabban a kunyhóban lakik a kecske is ahol a gazdája. Ez mondjuk az ókorban még nem volt annyira gáz, de ma talán már nem kellene.

Muhammad Balfas 2020.01.29. 12:34:26

@Günther von Kastenfrosch: Lassan a baszás is kimegy majd a divatból, és majd lesz erre is valami okos alkalmazás..:)
(Egyébként mondták már neked, hogy valszeg pedantomániás vagy..? :)
süti beállítások módosítása