...Plus size szemmel a világ

Made by TerKati

Made by TerKati

A szavak ereje

2019. március 19. - Made by TerKati

Az előző bejegyzésemhez egy kedves, aggódó apuka kommentelte, hogy majd ha egyszer gyerekem lesz, akkor nagyon vigyázzak, hogy ne legyen ő is kiskorában túlsúlyos, mert akkor 85 % eséllyel felnőttként is az lesz. Hát jelentem nem tervezek szülni, ugyanis már megtettem. Háromszor. A magam részéről azt hiszem mindent elkövettem Magyarország demográfiai helyzetének javítása ügyében. Van egy gyönyörű kislányom és két csodálatos kisfiam. Egyik gyerekemről sem mondható el, hogy kifejezetten vékony testalkatú volna. De miért is volna? Apuka, anyuka sem az. 4 kiló környékén szültem mindhármat, közel 60 centivel. Már akkor nagyobbak voltak, mint a többi újszülött, és arányosan megtartották, hogy most is valamivel nagyobbak, mint a társaik az iskolában, óvodában. A fiúkról most nem írnék részletesebben, köszönik jól vannak, okosak és szépek, legfőképpen pedig egészségesek. Milyenek is lehetnének? Az én fiaim!

Viszont ott van a gyönyörű hercegnőm, a 9 éves kislánykám. Lassan beleér a serdülőkorba, én pedig rettegek. Rettegek, mert ugyanolyan, mint én. Kívül-belül. Okos, határozott, éles nyelvű, hisztis, makacs. Ó, mi lesz velem? Hogy fogom tudni kezelni a hisztijeit? Ilyesmi gondolatok járnak néha a fejemben, de aztán rájövök, hogy nem kell aggódnom, mert igazán jó gyerek, nem lesz semmi baj. 

Viszont, mint írtam, nem csak belsőleg, hanem külsőleg is olyan, mint én. Mindamellett, hogy igyekszem rá nagyon vigyázni, hogy ne hízzon el (heti 2x2 órát jár kung-fu edzésre, 1 órát lovagol, és ott van a heti 5 tesi a suliban), a kis lelkét kell felkészítenem az életre. Azért, mert biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor a súlya miatt fog kellemetlen helyzetbe kerülni. Nem szeretném, ha életre szóló lelki sérüléseket szerezne. Nem szeretném, ha kettétörnék az önbizalmát. Nem szeretném, ha emiatt bármiről lemaradna az életben, ha emiatt nem lenne elég önbizalma megvalósítani önmagát.

Hogy miért féltem ennyire? Mert pontosan tudom, hogy akár egy mondat mekkora törést tud okozni egy serdülő gyerek lelkivilágában. Onnan tudom, hogy átéltem. Egy-két hülyéskedést leszámítva nem emlékszem rá, hogy a velem egykorú gyerekek csúfoltak volna az iskolában anno, mindig sok barátom volt, meg nem is annyira vettem fel a hülyeségüket. De amikor például egyszer valahol osztálykiránduláson voltunk talán még alsóban és engem a felnőttek kizavartak az ugrálóvárból, mondván, hogy túl kövér vagyok oda, az úgy megmaradt bennem. A szégyen. Hogy engem kiemeltek onnan. Szörnyű volt. Ez az egyik, amire emlékszem. A kevésbé fájó.

A másik jobban fájt. Pár évig jártam aerobikozni. Imádtam. Jártunk fellépni, versenyekre, meg minden. Aztán elkezdtem serdülni. Aztán valaki, akinek nagyon számított a szava, egyszer pusztán szeretetből felvilágosított engem, hogy ezt talán nem kellene nekem csinálni. Mert ugyan hogy nézek már ki a tornadresszemben?! Hülyét csinálok magamból. Kinevetnek. 13 éves voltam. Soha többé nem mentem aerobikozni. 

Onnantól fogva soha, semmiben nem vettem részt. Soha többé nem tudtam kiállni emberek elé. Engem ne nézzenek, rajtam ne nevessenek. Főiskolás koromban rendre a szóbelik húzták le a jegyeimet, mert élőszóban leblokkolok. Nem tudok a mai napig egy előadást normálisan megtartani, mert a frász föltör. 23 éves koromban hívtak az egyik egyetemre óraadónak. 1 db órát tartottam meg, soha többet nem mentem.

Begubóztam. Igyekeztem mindig a legjobb háttérmunkaerő lenni, mindent megtettem, csak nekem ne kelljen idegenek elé kiállnom. Valószínűleg, ha akkor az a néhány mondat nem okoz ekkora törést bennem, akkor nem ott tartok az életemben, ahol most tartok. Természetesen ezen kár rágódni (és nem is akarok), mert ott tartok ahol, és nem is vagyok elégedetlen. Száma nincs hányan modták el az elmúlt években, hogy ne legyek már ennyire kishitű, bízzak magamban, mert jó vagyok abban amit csinálok. Legyen az a hobbim vagy a szakmám tökmindegy. 15 év kellett, hogy tényleg elkezdjek bízni magamban egy kicsit.

A lényeg az, hogy tudom mitől kell megóvnom a gyermekem. Tudom, hogy mekkora ereje van akár csak egy-egy elejtett szónak is! Tudom, hogy meg kell tanítanom neki, hogy ezeket a szavakat hová tegye vagy inkább ne tegye magában. Tudom, hogy mi az amit soha nem fogok neki mondani. Tudom, hogy mindig bátorítani és támogatni fogom abban, hogy azt csinálja amit szeret, és azzá váljon ami igazán lenni szeretne. És még azt is tudom, hogy ebben a legnagyobb segítség számára a szeretet és a biztonság érzése lesz! Tudom. Mert nekem is az segített. 

Mert mit érdekel már engem, hogy ki néz meg ki nem néz, amikor a fiam azt mondja, hogy anya szép vagy...és neki el is hiszem..

 

 Kata

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://madebyterkati.blog.hu/api/trackback/id/tr6514699864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi25 2019.03.21. 12:18:59

Sajnos ez lutri. 90% genetika, 10% eletmod. Nagyon keves mulik az életmodon. Viszont, ha vannak falási rohamai, gyakran éhes a cukorra, vagy sóvárog szénhidrát után stb, keressetek fel egy belgyógyászt mert lehet h inzulinrezisztencia áll mögötte.
Jó lenne, ha az orvostudomány réfekudne már arra, hogy hogyan lehetséges az, hogy az egyik lány kapukulcsal egyutt 50 kg mikozben minden nap pizzacolával egytálétel az ebéd, a másik meg vért izzad az edzőteremben, helyesen étkezik, mégis egy kis minimális kilengéssel is 5 kg pluszt fel szed akár egy influenza alatt amikor nem tud mozogni. 140-150+ os értékekből sikerült osztódnom 70 kgra orvosi segitseggel, de több év volt, mire kiderült, hogy milyen célzitt gyogyszer szukseges.....mert csinalhattam akarmit, nem ment le a sulyfelesleg..... A lelkisérülést megakadályozni nem tudod sajnos. A férfiaknak annyibol konnyebb, hogy oket rendbe rakja a tesztoszteron, mig a nok szivnak kb minden hormonnal.

Sir Galahad 2019.03.21. 12:19:31

Olyan egészen egyszerűen nincs, hogy egy gyerek nem kap bántó mondatokat. A gyerekek ilynek: piszkálják egymást. Az egyik azért kap, mert kövér, a másik mert sovány, a harmadik mert szemüveges, a negyedik mert vörös a haja és még lehetne sorolni. Arra senki ne számítson, hogy ezekben a helyzetekben a tanár az iskolában bármilyen érdemi lépést tesz a megbántott gyerek érdekében, arra meg pláne, hogy fellép a bántalmazóval szemben. Ezt túl kell élni, erre kell a gyereket felkészíteni. A szerző szülei ezt elmulasztották, ami sajnálatos.

nnnnnnnn 2019.03.21. 12:19:50

nálunk sose volt otthon se joghurt, se nasi, se zabpehely, se nutella, se csoki, se keksz, finom kaják is csak elvétve. érdekes, egyikünk sem hízott el. ilyen egyszerű.

Katemi 2019.03.21. 12:21:43

Kedves Kata, ismeretlenül is szurkolok neked, hogy át tudd adni a magad értékrendjét és magabiztosságát a gyerekeidnek! Természetes, hogy szülőként a gyerekeinket szeretjük, támogatjuk mindenben, akármilyen adottságokkal rendelkeznek is. DE: sajnos törvényszerű, hogy bármennyire is igyekszünk megkímélni őket a külvilág kritikáitól és bántásaitól, mindenképpen találkozni fognak vele. Ami ahogyan te is leírtad, életre szóló gátlásokat, sebeket tud okozni, főleg serdülőkorban, amikor amúgyis önértékelési problémákkal küzd mindenki, még teljesen normál testalkattal is. Véletlenül se kioktatásnak szánom, hanem segítő szándékkal írom, hogy a gyerekeink súlyával kapcsolatos problémákon (ha csak nem betegség okozza), lehet és kell is segíteni, nem csak amiatt, hogy ne érje őket hátrányos megkülönböztetés, hanem főleg az egészségük miatt. A kulcs szerintem nem a sportban van (bár nyilván arra is szükség van), sokkal inkább a család étkezési szokásait kéne felülvizsgálni, ha mindenki túlsúlyos, akkor általában nem a genetika a bűnös, hanem az étkezés. Ha így van, akkor pedig úgy lehet a leghatékonyabban segíteni a gyereknek abban, hogy ne túlsúlyosként nőjjön fel, hogy az egész család átalakítja az evési szokásait és az étrendjét. Ezen kívül érdemes lehet szakorvoshoz és dietetikushoz is fordulni, mint ahogy bármilyen a gyereket érintő problémával is orvoshoz megy a szülő, hogy a gyerekén segítsen. A születési súly amúgy nem befolyásolja a későbbi súlyt, az én három lányom szintén 4 kiló körüli súllyal született (egyikük 4.20-al), de később mindegyik inkább vékony testalkatú lett a mai napig (már felnőttek). Volt aki sportolt közülük, volt aki nem, tehát nem ez volt a döntő, hanem amit és amennyit ettek.

hunter84 2019.03.21. 12:22:49

Adj neki kevesebb kaját!

gigabursch 2019.03.21. 12:22:52

N vagy egyedül ezzel a nehézséggel.
Háromszoros apaként mondom.

2019.03.21. 12:25:01

A gyerekkori elhízásról az esetek 99%-ában maga a szülők tehetnek, mivel ők alakítják ki a család étkezési kultúráját. Ha attól félted a gyerekedet, hogy az elhízás lelki problémákat fog okozni, te vagy az, aki leginkább tehetsz ellene, de láthatóan nem akarsz, sőt bizonyos határokig láthatóan fetisizálod is a túlysúlyt. Ismerős a szitu, az én családomban is így volt, csak én nem követem a hagyományt...
süti beállítások módosítása