...Plus size szemmel a világ

Made by TerKati

Made by TerKati

3. bejegyzés: "Tök jó csaj lennél, ha fogynál 10 kg-ot!"

2019. március 16. - Made by TerKati

Persze, tudom, köszi, nekem is van ám otthon tükröm! Na meg persze mérlegem is.. Mondjuk nem vagyunk öribarik. Néha magam is meglepődöm mennyire poros szegény, mikor előhúzom a fürdőszobaszekrény alól. Nem ezt a sorsot érdemelné, nem az ő hibája, hogy pont az én mérlegem lett. Lehetett volna egy fitness baba mérlege is, aki boldogan ugrál fel és le minden reggel és este, esetleg ebéd után is. Félreértés ne essék, tisztelem, becsülöm az egészséges életmód híveit, csak így kicsit viccesebb a sztori! Szerintem a fenti mondatot már minden nő hallotta, akin van súlyfelesleg. Amúgy én legalább 20-as léptékben szoktam gondolkodni. :) Legelőször 13 éves koromban halottam ezt a mondatot. Egy fiú üzente nekem, hogy ha fogyok 5 kg-ot, akkor randizhatunk. Nesze neked önbizalom.. (Erről majd egy következő bejegyzésben részletesebben is írok.) Mondanom sem kell, nem lett belőle semmi. Legutóbb pedig két éve egy edző mondta nekem, mikor minden bátorságomat összeszedve újra elmentem egy tornaterembe. Aranyos volt, kedves volt, jót akart nekem, nem bántott meg vele, hiszen pontosan tisztában vagyok/voltam a méreteimmel.

Következik a kérdés: miért is nem fogyok le???

Mondhatnám, hogy lusta vagyok és imádok enni. Ami lehetne igaz is, de azért ennyiben nem merül ki a dolog. Mindig is vastagabb voltam a társaimnál, de sosem voltam lusta és imádtam sportolni. Csajok, remélem nem haragszatok meg, ha megosztom ezt a képet. :) 53814331_2512843545609584_3498182868964737024_n.jpgSzülőfalum, Kehidakustány valaha volt egyetlen kézilabda csapata 1990-ben. :) Igen, én vagyok a jobb szélső, duci kislány. :) A sors fintora, hogy mellettem pedig a későbbi Naturál Fitness világbajnok Tóth Cili áll. Puszillak, imádlak innen is Cilikém! :) Szóval már 6 éves koromban sem voltam "normál" alkat. Hiába sportoltam még utána sok-sok évig. Néhány napja bukkantam egyébként erre a régi képre, és igazából ott esett le nekem a tantusz, hogy miért is akarom és akartam mindig a genetikámat megerőszakolni?? Ha megfeszülök sem leszek vékony sosem. Vékonyabb, az igen! Volt is rá példa már sok esetben. Meg bizonyára lesz is még, de az az idő nem most van. Ugyanis ahhoz, hogy én vékonyabb legyek mindenki tudja teljes életmódváltás szükségeltetik. No liszt, no cukor, rendszeres testmozgás. Ezzel kapcsolatosan eszembe jut egy kép, amikor szerda délután 4 óra előtt pár perccel száguldok a városban, mert a gyereknek 4-re a lovardában kell lenni, és a szemem sarkából látom, hogy egy anyuka teljes futófelszerelésben békésen teljesíti a napi km adagját. Irigykedem.. Neki van erre ideje.. Hol lehet a gyereke? De jó neki. Persze, mindenkinek arra van ideje, amire szeretné. Ez igaz. Nekem is lehetne. A jelenlegi helyzet szerint, bármelyik nap este 8 és reggel 7 óra közé be tudnám a testmozgást illeszteni. Volt idő amikor ez sikerült is, de vagy ellustultam vagy szimplán csak öregszem. Már nem megy.

A másik a kaja. Régóta figyeltem a körülöttem lévő embereket. Család, kollégák, teljesen normál testalkatú emberek. Sok esetben többet esznek, mint én. Mégis vékonyak. Hátakkormostakkormivan?? :D Januárban még bennem volt az újévi lelkesedés, összeszedtem minden bátorságomat újfent és megkerestem egy személyi edzőt. Kaptam étrendet, edzéstervet és sok jó tanácsot. Na most az étrendet elolvasván nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek kínomban.. Tartottam is vagy egy hétig. A no liszt, no cukor kombó az alap. De! No koffein (ez ütött szíven legjobban.. :)), no bárminemű tejtermék, no keményítő és kb. no minden, ami nem csirke és zöldségköret. De ha egyszer az én anyám a világ legjobb szakácsa, és a világ legjobb ízű falusi kosztján nőttem fel, és az ízek tekintetében teljesen hedonista vagyok, nem tudok minden nap zőccséget enni na.. :D :D ..és nem is akarok. A no alkoholt meg le sem írtam... :D

Összegezvén a dolgokat, ahhoz, hogy lefogyjak teljes mértékben át kellene állítani az agyamat. Folyamatosan koncentrálni, hogy az előírt napi étkezési és mozgási penzumokat teljesíteni tudjam. Külön főzni. Azon gondolkodni, hogy egyáltalán mit főzzek. Napi 5-ször enni. Legalább minden másnap 1 órát szentelni a mozgásnak. 

Ezzel semmi gond nem is lenne, ha nem lennének dolgok, amik ennél sokkal jobban érdekelnének engem. Nem keresek kifogást, hogy én ezt miért nem tudom vagy akarom csinálni. Nem rinyálok, egyszerűen csak mérlegelek és döntök. Ha van 1 óra szabadon felhasználható időm, azt szívesebben fordítom számomra sokkal, de sokkal hasznosabb dolgokra, amiket élvezettel csinálok és nem kényszerű tevékenységnek élek meg, csak azért, hogy ne lógjak ki annyira a tömegből. Mert abban lelem örömöm. Mert attól vagyok boldog. Így hát (még egy darabig biztosan) boldogan cipelem tovább a nagy fenekemet.. :)

Természetesen tudom, hogy ebben a történetben nem csak a lelkivilágom, és a pillanatnyi kedvem játszik szerepet, hiszen a túlsúly magában is jelentős egészségügyi kockázatot jelent. Ezért aztán pontosan tisztában vagyok vele, hogy ha akarok, ha nem, a dologgal foglalkozni kell. Szerencsére (köszönhetően zsenge koromnak hahahaaa) az értékeim még mindig kitűnőek, a vérnyomásom királyságos, a cukorszintem jobb nem is lehetne. Talán pár hónap múlva, mikor a hétköznapjaim remélhetőleg kissé kényelmesebben telnek majd, mint most, végre tudok időt szánni heti néhány órácska mozgásra is. Amitől persze vékony nem, de egészségesebb lehetek! Erre mondják tőlünk nyugatabbra, hogy "fat but fit"! :)

Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://madebyterkati.blog.hu/api/trackback/id/tr8514688072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.18. 09:42:50

Egyedül nehéz de az ember utánaolvas érdemes. Lehet az eredmény nem annyira tökéletes mint dietetikussal de a baj az, hogy ha az ember nem túl vénen kövér akkor ahogy telik az idő egyre rosszabb lesz és 50-60 éves korra hűtőszekrény alkat alakul ki ami meg szar nem csak mert korábban halunk hanem eleve nehezebb mozogni.
Én eléggé otthon ülő emberként futni kezdtem pár éve és nem utolsó szabadidős foglalkozás. Még téli estéken is szeretem pláne most pl a tegnap de jó is volt kimenni egy karikára egy ismerőssel... vékony nem vagyok de pár évvel ezelőtti súlyomon biztos nem csináltam volna meg. Szóval talán azt mondanám leginkább, hogy "könnyűnek" lenni felszabadító. -10 óriási különbség, hát még 20 vagy több.
Szóval visszakanyarodva, az a dietetikus történet vicces, de ha az ember fokozatosan tud haladni az talán kicsit könnyebb. A kávét nem értem, én iszom napi átlag 5-öt mert szeretem (pénz miatt kellene leszokni egyébként nem hiszem nagy kárt okozna feketén), de cukros üdítőt, szokásos ipari hulladék nasikat, alkoholt teljesen abbahagytam és nem hiányoznak. Most még csak a zsíros dolgokat, kenyérféléket kell csökkenteni, de ezt tényleg nem könnyű. Majd ha lesz szakácsom és nem az lesz, hogy este kiveszem a kolbászt a hűtőből... :)

Spiritmonger 2019.03.18. 09:44:06

A világ igazságtalan. Fogadd el, hogy vannak, akik nyertek a genetikai lottón, és vannak, akik nem.
Persze rettentően frusztráló dolog azt látni, hogy egy random szarházi szemét, aki meg sem érdemli ezt a hihetetlen szerencsét, amiben részesült, azt ehet-ihat büntetlenül, amit és amennyit akar, de mivel nem tudsz ezzel semmit sem tenni, el kell engedni a témát. Edzeni meg kell, ha másért nem, a reményért, hogy egyszer sikerül a lefogyás.

Kard 2019.03.18. 09:45:37

Néhány dolog.
Elnézve azt a képet itt a legnagyobb felelőssége a súlyodban a szüleidnek van. Az aki gyerekkorában túlsúlyos volt az felnőtt korában 85%-os eséllyel is az lesz, ezt mutatja a statisztika. Sajnos ez a tömjük a gyereket folyamatosan manapság még erősebben jelen van mint mondjuk 15-20 éve. Egy 4 éves kislány apukájaként nagyon-nagyon sok túlsúlyos gyereket látok a játszótereken ami gáz.
"Sok esetben többet esznek, mint én. Mégis vékonyak. Hátakkormostakkormivan?? :D" - az van, hogy nem látod az összes étkezését és csak egy példát ragadsz ki. Van valamilyen belső mechanizmus a szervezetben amiről nem igazán tudnak pontos dolgokat de képest a testsúlyt az optimum pont körül tartani folyamatosan. Ez az amit ha gyerekkorban elhúzol mint szülő azzal, hogy tömöd a gyereket akkor felnőtt korban sem fog sajnos rendesen működni. Ez pedig úgy jön ide, hogy te lehet azt látod, hogy az illető sokat eszik egy alkalommal de nem látod, hogy mennyit eszik a másik két étkezés alatt illetve a következő napokban. Én mint egy egészséges alkatú ember 25 éves korom óta 72 kg vagyok immár 16 éve. Mikor a fenti elméletet és az ahhoz kapcsolódó tesztet láttam valami ismeretterjesztő műsorban direkt elkezdtem magamat is analizálni. Nagyon jól látszott, hogy ha mondjuk egyik nap nagyon keveset ettem, mert mondjuk nem volt rá időm rendesen enni vagy épp valami más miatt nem ettem meg a napi adagot akkor másnap sokkal többet ettem, de csak másnap. Rá egy napra szépen behúzott vissza középre a "mutató".

A fentiek miatt is ha gyereked lesz egyszer nagyon figyelj oda arra, hogy ne legyen duci mert akkor vége jó eséllyel az lesz nagy korában is.

luis5 2019.03.18. 11:32:34

Genetika? A gyengék mentsvára. Ha én le tudtam adni 13 kht. Es tartom! Evek ota azóta nem veszem be a genetika dumát. Ird fol egy nap miket eszel, de mindent! Meg fogsz döbbenni

telkoe 2019.03.18. 13:09:57

Az első ami feltűnt az hogy az edzéssel nem volt reális célod. A "modell alkaltú lennék de úgyse lehetek" célkitűzés csak arra jó hogy elég gyorsan el is menjen a kedved az egésztől. A te testalkatoddal is lehetnek jó és elérhető edzési célok (izom - testzsír arány javítás, izomtónus -testtartás javítás), ezt egy felkészült edző meg tudta volna beszélni veled. Hogy milyen jól tud kinézni egy edzett plus size nő arra pl Lindsay Vonn a jó példa.

Diétára fölösleges odaadni neked egy étrendet, amiben benne van az összes divatos közhely de nem tudsz és nem akarsz betartani. Van egy csomó dolog, amit normál étrendbe is be lehet építeni pl cukrok csökkentése, alacsony GK indexű szénhidrát, stb stb és nem kell külön enned, hanem az egész család is ehet veled.

A mozgásformát neked kell megtalálnod ami jó az időbeosztásodhoz és szereted is. Az lehet futástól kezdve akár kondicionáló erőnléti edzés is (egyébként az utóbbi jó edzővel jobb választás mint a futás). Időd a semmiből nem lesz rá, meg kell nézned hogy miről tudsz emiatt lemondani, legyen az a TV nézés vagy a blogolás.

Próbálj meg találni egy hozzáértő edzőt aki ebben tud segíteni és sok sikert :)

zsűl 2019.03.18. 13:10:42

Normál / vékony testalkatúként írom: tapasztalataim alapján gyerekkorom óta, az alábbiakban különbözik a táplálkozásom a túlsúllyal rendelkezőknél:
- lassan(!) eszem, a falatokat sokszor megrágva, (pépes állag mehet le, nem maradnak kis darabkák egyben)
- korábban befejezem az evést, mint ahogy a teltségérzet kialakulna, (5-10 perccel később érzed, hogy a gyomrod megtelt),
- ha lehet, nem iszom folyadékot evés előtt és után fél óráig (közben pláne),
- egyébként sok vizet iszom (napi 2-3L), de szénsavas cuccokat nem,
- nem eszem a fő étkezések között, hogy a gyomor tudjon valamikor pihenni is,
- szeretem az édességet, de mértékkel és a főétkezés részeként fogyasztom (nem nassolva),
- és amivel már tudatos felnőttként egészítem ki a fentieket: sok gyümölcs, zöldség, kevés hallal és csak szárnyas húsokkal.

Szerintem a fentiekkel nagyon sok ember nem is foglalkozik, vagy már túlzónak találhatja, pedig, semmi ördöngős, vagy radikális megvonás nincs ezekben. Ritkán látni egyik-másik pontot étkezési tanácsok között, pedig összefüggnek ezek. Ki lehet próbálni, "ingyenes"! :)

Larrikin 2019.03.18. 13:10:59

Nincs új a nap alatt. A fogyókúra sajnos nem elhatározást, személyiedzőt, szabadidőt, bűnbakot, olimpiai felkészítést meg kifogásokat igényel, hanem konzisztens fegyelmet, elkötelezettséget, türelmet, kitartást hónapokon át. Teljesen fölösleges mások tányérjában és időbeosztásában kutakodni, mint ahogy nincs sok értelme aktuális divat diétákat követni sem.

Akármiértis 2019.03.18. 13:11:49

Lehet meg kéne próbálni fordítva is, mozogni akarj meg egészséges enni és még lehet fogysz is. Jól mondod, ezek sok időt elvisznek, úgy azért könyebb ha szereted is csinálni, nem csak a célért teszed. Az ilyen személyiedzőt keresek +10 kg-val, első héten full étrend váltás szerintem trauma. Nem vicc, pszichésen is meg testileg is. Nem az hogy nem lehet, csak nem túl barátságos. Kicsiben jobb kezdeni, fél óra kocogás, esetleg heti kétszer étkezés meg marad ami van. 2020-ra tervezz, ne a 2019-es nyárra. Meg utánra. Aki jól néz ki (nem az hogy gebe), az dolgozik rajta. Kinek mennyi kell az már más. De ez nem olyan mint egy agyagedény, kiformálod, be a kemencébe azt úgy marad életed végéig. Felejtsd el a most tavasszal mozogni fogok mert jön a nyár :)

_B_ 2019.03.18. 13:17:21

"Család, kollégák, teljesen normál testalkatú emberek. Sok esetben többet esznek, mint én. Mégis vékonyak. Hátakkormostakkormivan?? "
Az van, hogy lehet hogy ők tartalmasan esznek ("sokat"), és nem nasiznak mellé.
Az ételek gyakorlatlan szem számára megtévesztőek.
8-900 kcal lehet:
- KETTŐ DARAB mekis sajtburger (krumplival kólával már közel a duplája!)
- egy sajtos-tejfölös lángos
- FÉL KILÓ marhahús
- egy rúd pilóta keksz

De mondjuk a fél kiló marhahúst magadba rakod, akkor 1.5-2 napig nem vagy éhes. A lángos után fél napig nem vagy éhes. A mekis menü után 2 órával már falnál valami cukrosat. A keksz után szintén...

Az édesítőszeres kaják farkaséhséget okoznak, kerüld őket messziről. A mindenféle zsírcsökkentett, "light" és egyéb népbutító hülyeségeket szintén kerüld. Attól mert vaj helyett pálmazsír van valamiben, nem egészségesebb lesz, csak élelmiszeripari hulladék.

Másik nagyon fontos dolog a mozgás. Ha valaki gyalog vagy biciklivel jár munkába, az sokkal többet ehet, mint aki mindenhova kocsival megy. Amikor mozgásról beszélünk, elsősorban nem hosszútávfutásra kell gondolni. Napi össz. 1 óra tempós gyaloglás sokkal hasznosabb, mint heti 2x elmenni futni.
Vagy csak simán ha otthon vagy, nem a TV előtt fekszel, vagy a telefont nyomkodod a kanapén, hanem elfoglalod magad valami normális dologgal.

Rómaikömény 2019.03.18. 18:57:32

Igen, időigényes odafigyelni, de az egészség miatt muszáj.én meg pont azt látom, hogy a korombeli nök baromira odafigyelnek az étkezésre. Van pár szerencsés, de az a ritkább.sportolni muszáj.

Helyszíni zsemle 2019.03.19. 08:32:27

"és igazából ott esett le nekem a tantusz, hogy miért is akarom és akartam mindig a genetikámat megerőszakolni?? Ha megfeszülök sem leszek vékony sosem"

Aljas kegyetlen dolog, de sajnos az ember genetikaja nem a mindennapi boseges zabalasra fejlodott ki. Hanem a jegkorszakok tulelesere. Amikor minusz 20 fokban, tobb napi kuzdelem utan, legfeljebb egy fuszalal, vagy egy cserebogarral kellett tulelni. Azokban az idokben valt az ember ilyen takarekossa hatekonnya. De meg a jobb idokben is, napi 40-50 kilometert futott a zsakmanyallatok utan. Egyetlen fegyvere volt az osembernek, hogy halalra futatta a hozza kepest rosszabb hohaztartassal biro allatokat.
Es mi most, a jegkorszakban edzodott, napi 50 km futasra szelektalodott testunket arasztjuk el a szukseges kaloria mennyiseg tobbszorosevel, nulla mozgas mellett.
Nincs mese, egyszeruen sokkal kevesebbet, a megszokott mennyisegek FELET, HARMADAT kell ennunk.

2019.03.21. 12:23:34

@_B_:
Egy marhapörkölt után, ami ha kellően zsíros, már nem is stimmelne kcal szempontból, 3-4 órán rosszullétig tele vagyok, a munkára sem tudok koncentrálni, majd hirtelen, szinte átmenet nélkül jön a farkaséhség, máshoz szinte nem hasonlíthatóan durva. Mekiben nagyon ritkán eszek, egy korábbi munkahelyemen volt kedvezmény, így évi 2-3-szor elmentünk oda kajálni, kb. ugyanazt éreztem, mint egy átlagos csirkemell + rizs ebédem után, 12 órai ebéd után a szokásos 2 almát ettem meg 6 - fél 7-ig, majd 7-8 körül vacsoráztam, miközben sosem voltam farkaséhez.

Szvsz Magyarországon a gyorséttermezés túl van misztifikálva, a legtöbben a klasszikus sok köret + zsíros hús kombó, majd a néhány órával azt követő nassolás miatt híznak el. Ezzel nem védeni akarom a gyorséttermeket, az USA-ban a fő okai az elhízásnak, itthon viszont inkább a hagyományos ételkultusz a fő elhízási ok.

2019.03.21. 12:23:51

Egy tipp időbeosztásra:
Csak sokkal ritkábban főzz, helyette menj edzeni. Ez az, ami segíthet csökkenteni az étel központúságodat.

2019.03.21. 12:24:24

@Kard:
Nem tudom mekkora szerepe van abban a 85%-ban annak, hogy az emberek egy része felnőttként nem költözik el a szülővárosából, és időnként még szülőként is "hazajár" a szüleihez kajálni, így kevés az esély az otthoni étkezési szokásokból kiszabadulásra.

_B_ 2019.03.22. 11:14:53

@Zabalint: A pörkölthöz zabáljuk a nokedlit vagy kenyeret. Egy jó adag pörköltben van 15 deka hús, a többi valamilyen tészta alapú köret, esetleg krumpli. Az éhség és a nassolás a sokköret miatt van, nem a zsíros hús miatt.
Ha megeszel egy 50 dekás steaket zöldségekkel, garantálom, hogy aznap nem is kell vacsoráznod meg almát enned sem :D
A mekiben a hamburgerpogácsa csak elvétve tartalmaz húst. A Burger kingben kicsit jobb a helyzet, de az is elég ótvar.
A divattól függetlenül én sokkal többre tartok egy ízletes kicsit zsírosabb húst, mint egy ízetlen csirkemellet. Max nem eszek belőle 20 dekát, csak 15-öt.

2019.03.25. 14:57:22

@_B_:
Akkor próbáld ki köret nélkül a zsíros húst garantált a rosszullét, amit szintén hirtelen farkaséhség vált fel pár óra múlva. Érdekes módon a tészták zsíros hús nélkül nem okozzák ugyanezt a jelenséget.

_B_ 2019.03.26. 13:53:57

@Zabalint: Hát nálam pedig pont fordítva van. A zsír hosszútávon laktat, a tészta csak nagyon rövid távon.
Ha megeszek egy szalonnás kolbászos rántottát, ami ugye merő zsír, utána 5-6 óráig nem is gondolok a kajára, akkor is csak szépen fokozatosan éhezek meg,
Ha betolok egy zöldséges tészát, jön a brutál kajakóma, majd 1.5 óra múlva beüt a farkaséhség.
süti beállítások módosítása