3 nevelési módszer, amivel azt tanítod, hogy feladni jó

2020. február 19. 09:50 - Life Advisor

parents_giving_up.jpgAbbahagyni, feladni valamit egy rossz szokás, amelyet tanítanak nekünk és amelyet bizony nagyon könnyen meg is tanulunk. A szülők sokkal több kontrollal rendelkeznek efelett, mint gondolják, csak felelősséget kell vállalniuk. A gyerekek ugyanis azt a mintát másolják, amit látnak. Ha egyik munkahelyről a másikra ugrálsz, ha folyamatosan változtatod a hobbijaid, akkor a gyereked is ezt fogja csinálni. Ezzel szemben, ha elkötelezed magad a házasság, a karrier, a hit vagy a sport mellett, akkor valószínűleg a gyereked is így cselekszik majd. Ha az alábbi 3 jel közül bármelyik ismerős számodra, akkor jobb ha tudsz róla, hogy olyan gyereket nevelsz, aki szeretni fogja feladni a dolgokat és egyáltalán nem fogja meghatni, ha valamit elkezdett, de nem fejezett be.

1. Te vagy a kifogás a gyerekednek, ha felad valamit

Jó szülőnek lenni nehéz dolog. Nagyon nehéz. Nem beszélve arról, hogyha ehhez hozzávesszük a boldog párkapcsolat fenntartását, a karriert, az egészségünk fenntartását, sportot és a saját hitünket. A végén annyi különböző dolog felmerül, amellyel egy cirkuszi zsonglőr is nehezen boldogulna.

A szülők feladata, hogy ápolják a gyermekük érdekeit és kreativitását. Szóval mit csinálnak a legtöbben? Megkérik a gyereküket, hogy tanuljanak meg játszani egy hangszeren. Elküldik őket sportolni, tanfolyamra, színjátszó körbe stb. Szépen betáblázzuk az életüket különféle programokkal, különösen nyáron. Ha azonban teljesen lefoglalod a gyerekeid, te is elfoglalttá válsz.

Egy stresszes nap után valószínűleg ezt szeretnéd a legkevésbé hallani : "Anyu/Apu 18:30-ra edzésre kell mennem." Egyből elönt téged az érzés, hogy te már csak a kanapén szeretnél ülni és nincs kedved ledobni a gyereked az edzésre.

A gyereked látja ezt és táplálja ezt az energiát. Az utolsó dolog, amit egy gyerek hallani vagy látni akar, hogy a szüleinek problémát okoz, ha anyának vagy apának el kell őket vinniük edzésre, zene órára stb. holott, ők már csak pihenni szeretnének. Amikor ez a szituáció gyakran előfordul, akkor mindez bizony beleolvad a gyermek életébe.

Aztán jön döbbenet a szülőktől és a stressz, hogy nekik mindig kényszeríteni kell a gyereket, hogy menjen edzeni stb. és ez mindig újabb csatákat hoz az életükbe. Erről van szó, tőled tanulta.

Könnyű feladni és hagyni, hogy a gyerek otthon maradjon vagy ami még rosszabb, ha azért hagyjuk mert el akarjuk kerülni a vitákat vagy mert mi szülők kimerültek vagyunk. A saját letargiád, stresszed, lustaságod soha nem gyakorolhat hatást a gyerekedre. Ne engedd meg a gyerekednek, hogy téged használjon kifogásként arra, ha feladja a dolgokat az életben.

2. Mindig te fejezed be/javítod ki a dolgokat

A gyereked soha nem szembesül nehézséggel. Van egy osztályfoglalkozás, tudományos vásár és a gyermeked bekapcsolódik egy projektbe, amit majd te fejezel be vagy csinálsz meg teljesen. Az elején persze azért mentél bele ebbe, mert láttad a lehetőségét, hogy több időt tölts a gyerekeddel. Ez eddig rendben is van egészen addig, amíg nem te csinálsz helyette mindent. Vedd meg a szükséges kellékeket és eszközöket, amelyekre szüksége van, de ne te csináld meg helyette a dolgokat.

Hagyd befejezni a gyerekednek azt, amit elkezdett. Ez mindenre vonatkozik, még a házimunkára is. Sokszor felmerülhet olyan, hogy valami olyat kérsz a gyerekedtől, amelyet te sokkal gyorsabban megtudnál csinálni egyedül. Ennek ellenére igenis add neki ezt a feladatot és engedd meg, hogy befejezze.

<<< Vállalkozás és gyereknevelés együtt? Tippek, hogy jól csináld! >>>

Ehelyett mit csinál a legtöbb szülő? Kiosztja a házimunkát a gyereknek, vár, hogy megcsinálja a gyerek a feladatot, belefárad a várakozásba és megcsinálja a gyerek helyett. Ezzel azt tanítod a gyerekednek, hogy ha nem csinálnak meg valamit, akkor majd valaki más megfogja tenni. Rossz minta!

Pozitív hatással van a gyerek önértékelésére és elégedettségére, ha ő maga fejezheti be a feladatot. Sok szülőnek kihívás, hogy a gyerekei küzdelmét figyeljék, de szükség van erre.

3. Te magad adod a lovat a gyereked alá, hogy adja fel

Még mindig megdöbbenek, amikor egy szülő szájából azt hallom, hogy : "Próbáld ki és ha nem tetszik, akkor abbahagyod."

Amikor valamit ilyen mentalitással indítunk el, akkor egyik lábunk kint az ajtón a másik meg bent. Nem mondom, hogy nincs idő és hely a lehetőségek felkutatására. De van, azonban ha csak a lehetőségeket vizsgálod meg, de nem kötelezed el magad, akkor garantáltan kudarcokat fogsz megélni.

Szégyellni fogod magad, ha ugyanezt tanítod a gyerekednek. Engedd meg, hogy úgy élje az életét, ahogy szeretné. Bizonyára veled is előfordult, hogy fáradt voltál, éhes, stresszes stb de mégis megcsináltál valamit, mondjuk mégis elmentél edzésre vagy valamilyen tanfolyamra. Ezt mutasd meg a gyerekednek is. Nem arról kell szólnia a családnak, hogy mindenki mindenben a legjobb, hanem hogyha valamit elkezdünk, akkor azt be is fejezzük.

Ha választási lehetőséget ajánlasz, a legtöbb gyerek úgy dönt, hogy nem fejezi be azt, amit elkezdett. Ha viszont csak azt a lehetőséget kínálod neki, hogy márpedig be kell fejeznie, amit elkezdett akkor kevésbé valószínű, hogy az első kudarcélményekor teljesen összefog majd roppanni. Ehelyett sokkal talpraesettebb és elhivatottabb lesz a céljai és a vágyai iránt.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

A LifeAdvisort megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

Kövess be INSTÁN is!

komment
süti beállítások módosítása