Egyre gyakrabban találkozunk a jelenséggel a hétköznapjainkban. De a napi híradásokban biztosan. Megverte, leütötte, megszúrta, cserben hagyta. Ami még szomorúbb – bár erre nem igazán vannak fokozatok – a nyílt utcán.

Tele az internet, na meg a valamire való „magánbeszélgetések” is azzal, hogy mindenki biztos a dolgában, és majd ő megmondja a tutit. Így van ez a focival (jó, most épp a kézilabdával) a coviddal, a „zorbánnal” a „gyurcsánnyal”, meg a bánatos jó ég tudja, hogy mivel. Na, az is igaz, hogy ezek a „jelenségek” bármennyire is az orrunk előbb vannak, mi „kisemberek” egyesével vajmi keveset tehetünk ellenük, nem hogy értük. Na de valljuk be, a fotelből nagyon kevés kárt tudnánk okozni egy lájkkal vagy beszólással. És a mi a legfontosabb: egy virtuális reakcióval olyan nagyon nekünk se tudnak ártani, legalábbis közvetlenül nem.

Az ilyen írások kapcsán szokták megjegyezni, hogy a téma érzékenysége miatt nem helyezünk el benne reklámokat. De az a felület csak részben az enyém, így ebbe nincs beleszólásom. Legfeljebb megköszönöm, ha kiemelik. Már ezzel is felhívva a figyelmet egy sajnos egyre inkább feltűnő jelenségre.

Van azonban olyan utcai történet, amelybe jobb, ha bele sem gondolunk, hogy mint tennénk, ha akárcsak tanúi lennénk, nem hogy még résztvevői is. Vigyázat, a konkrét esetek ismeretének hiányában, csak általánosságban beszélünk! Még akkor is, ha a közelmúlt eseményei nagyon is testközelbe hoztak olyan történéseket, amelyektől mindenkit óva intenék.

• Leütöttek egy autóbuszvezetőt, mert szóvá merte tenni a maszkviselés hiányát.
• Látszólag minden ok nélkül leszúrták egy békésen sétáló pár egyik tagját a nyílt utcán.
• Leszúrtak egy férfit, mert rákérdezett, hogy miért leskelődik a parkoló autók között, vizsgálva a járműveket.
• De nem is kell ilyen életveszélyes helyzetig fajulni a dolgoknak. Vagy ki tudja, eljut e idáig, ha csak annyit teszel szóvá, hogy meghúzta valaki a parkolóban álló idegen autót.

Te beavatkoznál, ha ilyet tapasztalsz? Mit tennél? Milyen eszközzel? Meddig mennél el, már ha tudnál…? Még mielőtt bármiféle „észosztással” vádolna meg bárki is: az írás közepén már ugye nem számít „spoilerezésnek”: Én semeddig! Biztos nem avatkoznék közbe. Akkor most én „beszari” vagyok, vagy legalább egy kicsit „hurkagyurka”? Mondhat bárki bármit, az utóbbi hetek, hónapok történései abba az irányba vezetnek, hogy „kisemberként” nagyon keveset tehetünk. Sőt, az elkövető jelenlétéiig még a hatóságokat sem nagyon célszerű nyíltan emlegetni, mert ezzel nem segítünk se magunkon, sem a sértetten.

A kérdés persze, hogy a kijelentésemmel, vagy a „semmittevéssel” sikerül nagyobb népharagot gerjeszteni a kommentelők körében. Mert, hogy a híradások, meg a hasonló írások során „felélednek” a fotelhuszárok, az biztos. A képernyő vibrálása mögé rejtőzve és az ismeretlenség homályába burkolózva mindenki nagyon bátorrá válik az tuti. De ott a helyszínen, szembesülve egy magáról megfeledkezett alakkal szemben nem egészen azonosak az esélyek. Ugye? Én elhiszem, hogy Erős Antónia búgó hangjától megrészegülve, vagy gyorsan átfutva egy néhány soros hírt, egészen más a megítélés. De a kommenteket olvasva néha azt is elég nehéz eldönteni, hogy az „ítész” éppen melyik oldalon áll, vagy jobb/rosszabb esetben kinek is „szurkol”. Csak azt ne tessenek elfelejteni, hogy a sértettek, netán a „rosszul beavatkozók” mögött ott áll egy élő/érző lélek, aki még inkább tehetetlen. Olyannyira, hogy a meglehetősen szomorú következményeket is neki kell viselni.

Indulhatna itt kommentáradat arról, hogy hogyan jutottunk el idáig. Mi van a közbiztonsággal… a rendőrök fizetésével… az igazságkereséssel…? Na, ezek is szép témák lennének. De bármennyire is fontosak, ezek általános kérdések, és sok-sok hatást kell figyelembe venni. Az utcán egy konkrét esetnél általában kevesen vannak. Ráadásul 1-2 ember egymással szemben. Szóval óvatosan a fotelből. Oda nem jön kis senki a TV-ből!

Kép: Pixabay

üdv: Jumbóka a #Fejszelep, és a #BloggerKépző ajánlásával