„Energiát nem lehet létrehozni vagy megsemmisíteni, de megváltoztathatjuk a formáját, és egyik helyről a másikra irányíthatjuk. Ez a képesség mindnyájunknak megadatott.” (James R. Doty)
Vannak napok, amelyek jobban megviselnek. Semmivel nem dolgozunk többet, mint egyébként, mégis úgy érezzük estére, hogy teljesen le vagyunk amortizálva. Természetes, hogy bármekkora szenvedéllyel, állhatatossággal és lelkesedéssel működünk, bármilyen energikusak vagyunk, az akkumulátorunk időnként lemerül. És bizonyos tényezők alaposan rásegítenek a kimerítésünkre.

Kialvatlanok vagyunk. Ha huzamosabb ideig nem alszunk eleget, akkor számítsunk rá, hogy a kimerültség jelei állandósulnak. Ez a legalapvetőbb, mert szellemileg és testileg is nélkülözhetetlen a megfelelő alvásmennyiség. Nem helyettesíthetjük, nem pótolhatjuk, akár tetszik, akár nem, fogadjuk el, erre szüksége van a szervezetünknek. Érdemes gondot fordítani a mennyiségre és a minőségre is.  

Túlszervezzük az időnket. Korunk emberére jellemző a rohanás. Elindítjuk a napot reggel és talán egy kényelmes ebédért nem állunk meg. Legfeljebb lassítunk. Ha állandó időszűkében vagyunk, az folyamatos feszültséget eredményez. „Vajon odaérek?” „Mit szólnak, ha kések?” „Meg tudom addig csinálni?” Ilyen típusú kérdések zakatolnak a fejünkben, és nem engedik, hogy kibontakozzunk, átadjuk magunkat a jelen elfoglaltságának. Gondolatban már egy programmal előrébb járunk. Rendkívül sok energiát emészt fel, amikor hiába szaladunk magunk után, képtelenek vagyunk utolérni a beosztásunkat.  

Idegeskedünk rajtunk kívülálló dolgokon. Egy másik napi rutinba égett szokásunk, hogy mérgelődünk, ha kell, ha nem. Egy csomó olyasmin dühöngünk, amire nincs ráhatásunk. Ebből kifolyólag felesleges idő és energiaráfordítás az egész. Nincs hatásunk a jegybanki alapkamatra, a globális politikai helyzetre, a ramaty tévéműsorokra, mégis képesek vagyunk hosszas ingerült vitákba bonyolódni a témákban. Mintha direkt keresnénk azokat a cikkeket, híreket, amelyek jól felpaprikáznak minket, részben, hogy magunkban zsörtölődhessünk, részben pedig, hogy legyen miről vehemensen társalognunk. Nyugodtan hanyagolhatjuk ezeket és keressünk nyugtatóbb vagy építőbb olvasnivalót, szórakoztatóbb tevékenységet.  

Rágódunk régi sérelmeken. A múlt árnyai kísértenek és nagy sikerrel kerítenek a hatalmukba. Amit nem tudtunk lezárni, elengedni, az elültetett magként rejtőzködik agyunk rejtekében és idővel tüskés bozóttá növekszik. Néha beleakadunk és felsértjük a régi sebet. Előfordul, azon kapjuk magunkat, hogy egy korábbi bántáson tépelődünk. Vagy még mindig elönt a méreg, ha felmerül a bántalmazó neve. Ami kitölti a gondolatainkat, az meghatározza a közérzetünket is. A sérelmeken való kérődzés mérgezi az elmét és ezzel együtt teljes személyünket.  

Mindent mi akarunk csinálni. Megdolgoztunk a tudásunkért, a pozíciónkért, értünk a szakmánkhoz és nem hagyjuk másnak lerombolni, amit elértünk. Olyannyira, hogy nem adjuk ki a kezünkből az irányítást. Mindent a saját nyakunkba varrunk. Tesszük ezt vezetőként, de akár szülőként is. Nem hagyunk elég teret a gyermek önállóságának, pedig az egész családot jótékonyan befolyásolja a munkafelosztás. Egy kis időráfordítás meghintve egy adag bizalommal segít megosztani a feladatokat. A korának megfelelő teendőkkel kiválóan hozzájárulhat egy gyerek is a közös életünkhöz. Persze sem ő, sem egy beosztottunk nem lesz tökéletes eleinte, de jó tanítványok lehetnek. Nem mellékesen rengeteg olyan terhet vesznek le rólunk, amelyet talán nem is nekünk kéne cipelni.  

Elveszünk a részletekben. Az akkurátusság és a precizitás nagyszerű. Azonban fel kell ismerni, mivel, mennyi időt érdemes és szabad tölteni. Ha elpepecselünk apróságokkal, akkor egyszerre a nap végén találjuk magunkat és rájövünk, nem csináltunk semmi érdemlegeset. A nap derekán is okozhat ez frusztrációt. „Már dél van, és még mindig ezzel szórakozom.” „Még el sem kezdtem, pedig azt hittem ekkorra már készen leszek.” Teljesen elveszthetjük a fókuszt a lényeges, komoly és nagy feladatokról, ha elaprózzuk magunkat. Javasolt inkább a nehezebb elintéznivalóra sort keríteni először, ez megadja a jól elvégzett és hasznos munka feletti örömet, és a maradék időnkben törődhetünk a kisebb ügyekkel.  

Nem a megfelelő emberekkel működünk együtt. Egy vélekedés szerint a megfelelő emberekkel könnyű célt érni, a nem megfelelőkkel lehetetlen. A környezetünkben lévőkkel vagy haladunk, vagy lemaradunk. Vagy feltöltenek, vagy lehúznak. Ezt jól mutatják a kapcsolataink. A munkahelyen képesek a dolgozók önállóan és felelősen elvégezni a munkát, ha kell kooperálni egymással, és sikerre vinni napról napra a megbízatásokat. A barátainkkal örömmel töltünk időt, mert ez tartalmasan kikapcsol, és pozitív emberi érzésekkel telít. Élvezzük az otthon és a családunk meleg szeretetét, a helyet, ahol megértenek, elfogadnak, támogatnak és ahol önfeledten boldogok lehetünk. Fontos, hogy ne energiavámpírokkal vegyük körbe magunkat. Ha módunk van, válogassuk meg a társaságunkat, különben nincs az a pihenés, ami helyre billentene.  

Érdemes figyelni, hogy ne hagyjuk napi szinten teljesen lemerülni az energiakészletünket. Ne engedjünk a szüntelen idegeskedés csábításának és a rohanó életmód diktálta feszült feltételeknek. Mire hazaérünk éppen azokra nem jut erőtartalék, akik igazán számítanak. Nem marad elég éberség, türelem, figyelem, kedvesség. Ilyen attitűddel még az otthon sem lehet felemelő. Jusson eszünkbe Müller Péter gondolata: „Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor mentsd meg az energiáidat a felesleges erőfeszítésektől és fektesd olyan helyre, ahonnan többszörösen visszatermelődik. És gyere vissza időnként feltöltődni.

Fotó: Andrea Piacquadio, Pexels