Fertőzők vagyunk

Mit hordozunk és terjesztünk a világban?

„Igen méltányos és igazságos dolog, hogy míg a betegségek és a bánat fertőző, semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv.” (Charles Dickens)
alexandr_litovchenko_pixabay.jpg
A Mártix egyik acélos jelentében Smith ügynök elmondja teóriáját arról, hogy az emberiség egy vírus. No, ennyire ne legyünk pesszimisták, ne kezdjünk el vegetálni és kizárólag szén-monoxidot termelni a növényeknek, de azzal legyünk képben, hogy valóban fertőzzük a környezetünket. Hatásunk ugyanúgy nem múlik el nyomtalanul a közösségünkben, mint egy ragályos betegség. Mi az, amit mi terjesztünk?

Két csoportban. Egy egyszerűsített felosztásban vannak a pozitív, illetve a negatív habitusú személyek. Ez a képlet természetesen nélkülözi az árnyalatokat és az átmeneteket, így koránt sem ad pontos kivonatot az emberekről. Ugyanakkor támpontként szolgál ahhoz, hogy megnézzük ki, mit sugároz magából. Bármelyik oldalhoz is tartozzunk, megtaláljuk azt a követő bázist, akik fogékonyak ránk. A címhez idomulva, természetünk egyfajta reklámként vonzza a hasonló gondolkodású egyéneket, sőt, befolyásolja is őket egy bizonyos irányba. Abba, amit mi megtestesítünk.

Nincs jó vagy rossz oldal. Azontúl, hogy születetten hajlunk valamely vonulat felé, az általunk megélt tapasztalatok és más emberek keltette benyomások köszönnek vissza bennünk. Amint azt Boldogkői Zsolt megfogalmazta; „A gondolatok fertőzőek, nagy többségük ugyanis nem saját eredetű, hanem átvesszük azokat másoktól, ám ennek nem vagyunk tudatában. Azt hisszük, mi magunk jutottunk racionális mérlegelés útján egy adott véleményre, de igazából az ember genetikailag huzalozott követő magatartásának "áldozatai" lettünk.” Kár lenne ostorozni magunkat, mert éppen nem illünk bele a ma felkapott optimista trendbe. Talán életünk éppen lehúzó és nyomorúságos időszakában tartunk, és bár ez nem lehet kifogás, de a mélységek megélése legalább annyira szükséges, mint a felemelő pillanatoké.

Erőltetett menet. Nem kell kifordulni magunkból. Kevés annál ijesztőbb dolog van a világon, mint az emberek, akik hirtelen magukra erőltetik a féktelen jókedvet, mert ezt tanácsolták nekik. Van, akinek nem áll jól a fülig érő mosoly, ha belepusztul akkor sem. Nem a látszat mosoly tesz minket pozitívvá. Amint igaz ez a többi látszat megnyilvánulásunkra is. Természetesen sok múlik a külsőségeken, gondoljunk csak egy állásinterjúra. De attól mert vidám hacukába öltöztetjük magunkat, felveszünk egy Jokeres rémisztő vigyort, még nem leszünk valódi optimisták. És talán nem is a feltétlen optimizmus a cél.

Önmagunk. A cél sokkal inkább az, hogy megtaláljuk az összhangot magunkkal és olyanok legyünk, amilyennek lennünk kell. Ez a legnehezebb, mert hiába akarja körülöttünk mindenki megmondani hogyan kéne viseltetnünk, erre a feleletet csak mi adhatjuk meg. Ha nem találjuk meg a saját hangunkat, akkor rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, nem leszünk képesek örömet lelni az életünkben, a boldogságot elérhetetlennek látjuk és hiteltelenek leszünk mások szemében. Hogy marad bennünk némi szarkazmus, esetleg nem leszünk mindenben maradéktalanul pozitív szemléletűek? Na és? Ez az egyedi személyiségünk része, az eredetiségünk kulcsa. A lényeg, amit képviselünk, azt teljes szívvel tegyük.

Őszinteség a gyakorlatban. És helyben is vagyunk azzal, amit képviselünk. Sokan úgy gondolják, elég a szájukat jártatni, külsőségekben megnyilvánulni és kész. Ami a leginkább fertőzi a körülöttünk forgolódókat, azok a tetteink. Mondhatjuk, mennyire szeretjük a párunkat, ha cselekedeteink nem ezt mutatják, mert állandóan megszégyenítjük, ha társaságban vagyunk. Játszhatjuk a nagyvonalút, ha egyedül a szeretteinkre nem vagyunk hajlandók időt és pénzt áldozni. Leellenőrizhetjük, hogy a meggyőződéseinknek megfelelően élünk-e. Csak figyeljük meg, másként viselkedünk-e, amikor senki sem lát. Ha igen, akkor nem azt mutatjuk a külvilágnak, amik vagyunk, hanem amit láttatni szeretnénk. És ez olykor nem egy és ugyanaz.

Szóval mivel fertőzzük a világot? Jókedvvel vagy rosszal, kedvességgel vagy gorombasággal, kritikával vagy biztatással? Törekednünk kell a jóra, arra, hogy inkább óvjuk és építsük a környezetünket, az embereket, a rombolás helyett. De megőrizhetjük a karakterünket. Lehetünk csendes optimisták, akik időnként megengedik magunknak, hogy a sebeiket nyalogassák. Ettől csak még inkább emberiek leszünk, akik képesek a hibáikkal és a tökéletlenségükkel együtt élni. A magunk esendőségével mutatunk pozitív képet, amely nagy kincs egy olyan korban, ahol a külcsín győzedelmeskedik a tartalom felett. Emlékeztessen erre Robert I. Sutton gondolata; „A gyökerek olyanok, mint a fertőző betegek. Mi, emberek ugyanis jórészt másoktól "kapjuk el" gondolatainkat, érzelmeinket, viselkedésünket, ha akarjuk, ha nem. A "fertőzés" hatására megváltozunk (rendszerint rossz irányban), és másoknak is továbbadjuk a kártékony "bacikat", ha akarjuk, ha nem. A negatív érzelmek, illetve a negatív viselkedés ragályos.” Ahogy a pozitív dolgok is azok.

 

 

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor fertőzz jobban az egyedi és építő személyiségeddel. És csatlakozz az oldal követőihez, hogy elsők közt értesülj a friss bejegyzésekről.

Fotó: Alexandr Litovchenko, Pixabay