Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Néhány hete már napvilágot látott a címadó dalhoz készült klip új változata a Watch My Dying nemrég újrakiadott, részben átdolgozott és teljesen újrakevert Fényérzékeny című második albumáról. A jelenleg is friss anyagon dolgozó zenekar az eredetileg tizenhárom éve megjelent album új változatát most teljes egészében meghallgatóvá tette Bandcamp-oldalán. Ennek örömére dalról dalra is bemutatják nektek a lemez anyagát, kaptok régi-új videót, és halomnyi werkfotót is mindezek mellé. Újrafényezett nosztalgiázás a hajtás után.
Az eredetileg a csepeli Audioplanetben Jaya Hari das vezetésével rögzített anyagot Jocke Skog, a Clawfinger billentyűse keverte a stockholmi Fear & Loathing stúdióban. A Fényérzékeny felújított változatát és újrakeverését a zenekar gitárosa, Szabó Viktor készítette a Budapest Music Center stúdiójában. A 2019-es kiadást ő, dalok szövegírója, Veres Gábor énekes, illetve a számok többségét szerzőként Bori Sándor gitáros mutatják be az olvasóknak.
Általában a lemezről
Szabó Viktor: Az egész projekt apropója az volt, hogy elfogyott az összes korábbi CD-nk, hiszen sztárzenekar vagyunk, kiárusítottunk már mindent. De egyben annyira trógerek is, hogy nem tudtuk ezeket utángyártatni, mivel fogalmunk sem volt, hogy ki csinálta le eredeti kiadás gyártását, meg arról sem, hogy egyáltalán hol van a master.
Gábor véletlenül találta meg az eredeti sávokat tartalmazó DVD-ket egy teszkós, vagy ikeás nylonszatyorban. Amikor ezt velünk is közölte, Imi sajátos módján felvetette, hogy lenne-e kedvem újrakeverni a lemezt, ha már ilyen szerencsésen előkerült az alapanyag? Mondtam, hogy nem, mert időm, az nincs. Aztán jött egy szabad délután, mondtam, egye fene, rángassuk be a sávokat, 148 BPM, nézzük mi ez a hülyeség - és végül ilyen tíz-tizenöt perc alatt összetoltam belőle valami számomra értelmezhetőt, ami alapján megnyugodtam, hogy használható a nyersanyag. Aztán vagy lemondódtak munkáim, vagy épp leszartam a határidőt, de kedvet kaptam hozzá, mivel egyfajta szakmai sportnak indult, hogy tudok-e csinálni belőle valamit. És persze jöttek a meglepetések, például az Ohm bontogatós témája, vagy a háttérvokál, amiről először azt hittem, hogy az IHM-es Palika énekli, de kiderült, hogy a lemez eredeti hangmérnöke, Jaya Hari das volt az, aki elkövette ezeket a szekundos szólamokat, nagyon pofátlanul kitartva a sorok végén. Rá is kérdeztem később, hogy én úgy emlékeztem, a következő, a Moebius volt a "vendégeskedős" lemez, ahol szerepelt boldog-boldogtalan, meg még boldogabb. De a lényeg az, hogy ezek után vérszemet kaptam, hogy elő tudjak az anyagból hozni olyan részleteket, amiket korábban nem hallott senki, legfeljebb Sanyi, meg a zeneszerkesztő program, amivel dolgozott.
Azért is csináltam más arányokat és hangzásképet az eredetihez képest, mert 90%-ban úgyis olyanok lesznek kíváncsiak a lemezre, akik már tizenéve ismerik ezeket a dalokat, mondhatni többször hallották őket, mint mi. Ez az elképzelés összepasszolt azzal is, hogy átdolgozott borítóval, digipak változatban jelent meg a lemez, tehát nem egy az egyben a régi anyagot adtuk ki, hanem egy ilyen deluxe változatot. Újravettük a Háttal álmodót Martinával, Sanyi felgitározta a címadót latinos, "sunshine beach" verzióban, amik szintén felkerültek az újrakiadásra, így aztán ha már amúgy is más lett az egész, akkor a hangzás karaktere is lehetett más. Tök jó volt zenekari tagként, és mégis külsős fülként hallgatni a lemezt, hiszen mostanában nem játszunk róla sokat. És örömmel tapasztaltam, hogy nincs az a tizenkét éves "öregmetal" hangulata, hogy felfrissített hangzással és arányokkal, ezeket a dalokat Sanyi akár most is írhatta volna.
Veres Gábor: Felmerült a lemez készítésénél, hogy hogy legyen egy laza koncepciós szál, ami összeköti a dalokat. Abban az időszakban felváltva bújtam Kafka műveit és - a lemezt készítő Jaya Hari das hatására - távolkeleti filozófiai műveket. Így lett ebből a szövegből a történet eleje, amiben a főszereplő egy idézést kap, hogy egy titokzatos hatóság elszámoltassa az életéről.
Bori Sándor: Emlékszem, amikor ezt írtam, egy szakításon voltam túl, és az ezzel kapcsolatos érzéseimet próbáltam magamból kiadni. Szerencsére a szöveg teljesen másról szól.
G: A szövegben az illető írásos bizonyítékokat keres a múltbéli döntéseinek megokolására. Ezeket a pincében találja meg, de mivel fényérzékeny papírokra írt jegyzetekről van szó, felhozva őket eltűnnek a rájuk írt sorok. Zűrös életmódot vittem akkoriban, ez elég jól illusztrálta, milyen érzés ha állandóan igaztalan vádak ellen kell értelmetlenül védekezni.
S: Az unaloműzés kedvéért tisztázhatjuk, hogy a Kornhoz semmi köze nincs, nekem a Korn, Slipknot, meg a „satöbbi” a mai napig homályos foltok, és ha x évente rápróbálkozom, akkor sem kötnek le. Ha valaki mindenképp hatásokat keres, akkor ezek a kedvenc metal lemezeim: Entombed – Left Hand Path, Morbid Angel – Altars of Madness, Slayer – Reign in Blood, Dimmu Borgir – Spiritual Black Dimensions, Deicide – Deicide, Necrosanct – Incarnate, és hogy legyen valami magyar is, az első Edda, vagy Hobótól az Oly sokáig voltunk lenn.
G: Régi bűnözői szlengben a Tegező a kihallgatószobát jelentette, ahol kérdésről-kérdésre durvult a helyzet, hogy a jegyzőkönyvek a megfelelő módon alakuljanak.
S: Nem tudok mit mondani, tisztelt bíróság. Maximum annyit, hogy ez az egyetlen olyan dal, ami középső hangszedővel van feljátszva, de ez nyilván csak nekem okoz örömet.
G: Ehhez a feléneklés előtti estéig nem volt meg egy sor sem. A kockás füzet fölött rágódtam, mikor a tévében egyenesben kezdték közvetíteni a 2006-os tévéostromot. Sokkoló volt, a korosztályom nem találkozott előtte hasonló eseményekkel. Nem tudta senki, hogy mivé fog fajulni a helyzet. Sanyi le is nézett a helyszínre, mert akkoriban ott lakott, mesélte, hogy nézte a rendőrsorfalat, a fülében meg bömbölt a Háttal álmodó keveretlen verziója. Az ismeretlen hatalom által manipulált élet koncepciójába tökéletesen passzolt az a dühös elégedetlenség, ami kiverte ott a biztosítékot, erre vonatkozik az "ez itt megint nem az a parti, amire vártam".
S: Olyan, mint a Carbon, meg az Utolsó hívás. Unalmas.
G: Értelmetlen sorbanállás egy értelmetlen hivatali procedúra előtt. Ezt mindenki megéli, nem is kell tovább magyarázni. A középen lévő résznél kitaláltam, hogy megtanulom visszafelé a szöveget, felvesszük és megfordítjuk, hogy a hangsúlyok adjanak egy fura Twin Peaks-érzetet. Az eredeti keverésnél Jocke elkente ezt egy harmonizer effekttel, Viktor viszont hagyta kibontani ezt a megoldást. Így előjön belőle az a földöntúli atmoszféra, amilyenre eredetileg terveztem.
S: Bunkósági vetélkedőt tartottam otthon, egyedül, és nyertem. Viszont az újrakeverésnél az akusztikus gitárszóló elejét az elsők között vetettem ki, annyira utáltam.
G: Ez az ellenállás mértékegysége, csak ezúttal nem a fizikai értelemben. Itt odáig jut a vádaskodás, hogy reflexszerű tagadásba csap át minden, az amúgy emberinek és normálisnak mondható dolgok irányába is. Aki várakozott már elég kórházi folyosón a szeretteiért aggódva, elég sok időt eltölthet azzal, hogy utólag tépelődjön a saját dacos évein, mi volt belőle jogos és mi nem.
S: Egy kivételesen sokszor átírogatott dal, itt még alig mertem bevallani a többieknek, hogy ATB rajongó lettem.
G: A főszereplő a külseje átalakításával próbálja álcázni magát, a cím a tetoválógép frekvenciájára utal. Akkoriban sokat varrattam, és a szék felett volt egy Mark Ryden festmény, St.Barbie a címe, ha megkeresi valaki, egy fokkal közelebb lesz a megfejtéshez.
S: Nem én írtam, maximum talán a szintiket. De imádom. A szöveg zseniális. Még én is értem.
G: A történet szerint a külső nyomás tönkreteszi az otthon nyugalmát is végül. Ez a dal egy kapcsolat végéről szól. Az az állapot van benne, mikor nézed a neked háttal alvó, egykor kedves személyt. Annyira kihűlt minden, hogy félsz megérinteni is, tartasz attól, hogy a bőrén is éreznéd, hogy hideg és kemény, mint egy márványszobor. Nálam ezt éppen az illetékes énekelte fel, szóval mondhatni, hitelesek a dalszövegek.
S: Hagyjuk. Egy dal, aminek a komplett háttere lett elcseszve. Eredetileg tükörszimmetrikus lett volna a dalstruktúra, de a divatemberek - velem együtt - berakták a végére is a refrént, hátha milliomosok leszünk tőle. És be is jött!
G: Ez az egyik kedvenc számom az albumról, nagyon szuggesztív zeneileg. A vallatásról szól, mikor valakinek víz alá nyomkodják a fejét és az oxigénhiánytól egy tó fenekét látja a hordó aljában. Ez lett a WMD-n kívüli projektem névadó dala is.
S: Az egyik kedvenc WMD-dalom, és ezt is ezerszer átírtam, ami szintén nem érdekel senkit. Kylie Minogue vendégszerepel benne, de ő ezt nem tudja.
S: Imádom, nézze el nekem mindenki. Pont olyan homályos folt, mint amilyen vagyok, némi háttér-tudatalatti-kattogással. Amúgy a gitáromon doboltam kézzel, csak nagyon halk az a sáv. Semmi konkrét nincs benne, de valahogy mégis értem, hogy mi ez. A gitárszóló parádés lenne, ha lenne.
S: A szöveg a borítóra utal, a zene meg arra, hogy Attila is akart számokat írni.
G: Az egész albumból négy darab dalszöveg volt megírva a felvételek kezdetéig, a többit utána zsigerből improvizáltam a felvételek reggelén, vagy útközben a villamoson. Nagyon sokat beszélgettünk róluk Jaya Harival, aki aztán feltette életem kérdését, hogy „Oké, itt ez a sok sötét szar, de MI A KONKLÚZIÓ?" Na ez az egy mondat levert teljesen, felül kellett vizsgáljam mindenemet, amit csináltam. A nagyon-nagyon bonyolult és körmönfont kérdések végén mindig rettentően egyszerű válaszok vannak. A szöveg ennek megfelelően alakult úgy, hogy a főszereplő rájön, hogy a történet nem kívül, hanem belül, saját magában játszódik le, ő maga tartalmazza a problémát és a megoldást is. Így jut el ahhoz, hogy valójában egy kilencajtós ház belsejében tévedt el, ez egy keleti szimbólum az emberre a kilenc testnyílásra utalva. Ezután a Moebius lemez ennek a folytatásaként indul, nem kifelé keresgélve megoldások után, hanem befelé szemlélődve. Elég nehezen megfogható gondolatmenet, azért lehet csak ilyen szürreális képekben, szimbólumokkal kifejezni, mert másképp átadhatatlan.
G: A januári Stagediving fesztivál egyik meglepetése a Háttal álmodó előadása volt, ami sosem hangzott el élőben korábban. Ebben Horváth Martina (Sallyanne, Thy Catafalque, Nulah) volt a segítségünkre, aki azóta minden idei koncertünkön elkísért minket. A hangjával teljesen más karaktert kapott a szöveg, így éreztünk ebben annyi pluszt, hogy érdemesnek gondoljuk újravenni.
G: Sanyi titkos flamencogitáros szenvedélyét éli ki ebben az instrumentális verzióban. Otthon lett felvéve egy elektroakusztikus gitárral, nagyjából direkt vonalbemeneten, effektezés nélkül, minimális hangszínkorrekcióval. Remek példa arra, hogy a lopott Korn-riffek zsánertől függetlenül is megállják a helyüket.
A Watch My Dying legközelebb november 29-én lép fel Budapesten, az Akvárium Klubban, az Omega Diatribe és a Red Swamp társaságában. További információk a zenekar Facebook-oldalán!
