2019.03.17. 17:30 – Lángoló Gitárok

Túl a sunshine reggaen - Hallgasd meg a Speakers of Zion debütáló albumát!

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

studio2_5_of_5.jpg

A napokban készült el We Are The Speakers című bemutatkozó albumával a székesfehérvári és budapesti tagokból álló reggae zenekar, a Speakers of Zion. A csapat zenéjében egyaránt keveredik az autentikus roots, a dancehall, a dub lüktetése, tisztelegve a nagy jamaikai példaképek előtt, ugyanakkor a fiatalabb generációra és az európai előadókra jellemző lendületet követve. A teljes albumot először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathatjátok meg. Premier a hajtás után! 

A 2011-ben Székesfehérváron alakult zenekar ex-tagjainak listájából másik három formáció is kijönne, néhány éve azonban, ahogy a bázisuk a főváros felé tolódott, kialakult egy olyan stabil felállás, amelyben tökéletes összhangban tudnak alkotni a zenészek. Ez a folyamat Hargitai Péter (SkaPeti) csatlakozásával fejeződött be, aki korábban a PASO trombitása volt, több hazai reggae vagy éppen pop formációban (Sugarloaf) közreműködik jelenleg is, de talán a Kingston Cruisers-ből ismerik a legtöbben. A nyolctagú zenekart jelenleg Kósa Mercédesz Málna (ének), Bakó Szabolcs (ének), Csecskedi László (gitár), Ditrói Benjámin (szaxofon), Hargitai Péter SkaPeti (trombita), Lehoczki Ágoston (billentyű), Schneider Róbert Srob (basszus) és Seres Dániel (dob) alkotja.

Ennek az együtt töltött két-három évnek az eredménye a most megjelenő We Are The Speakers lemez. A cím egyrészt arra utal, hogy a zenekar meg akarja mutatni magát egy tágabb közönségnek, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy milyen fontos szerepe van a társadalmi szerepvállalásnak, küldetésének tartja a szeretet, béke és egység közvetítését a befogadó fülek számára, bármiféle elcsépelt közhelyet mellőzve.

A zenekarra jellemző ugyan a pozitív gondolkodásmód, de a dalok nem csak a sunshine reggae jegyében íródnak. Bakó Szabolcs énekes-szövegíró így mesélt az album nyitódaláról: 

A One Day például kicsit komorabb hangvételű dal, de van is néhány téma, aminél elkerülhetetlen a komolyság, ez is egy ilyen. Napjainkban hatalmas a széthúzás, sokat kell még azért harcolnunk, hogy egyenlőként tekinthessünk egymásra.

A lemez egyébként nem egy koncepcióra épül fel, inkább azt a sokféle érzelmet igyekszik megmutatni, ami a két szövegíróban lakozik, a társadalmi problémákon át a be nem teljesülő szerelemig. Ugyanakkor mindig jelen van egy pozitív jövőkép a szövegekben. Kósa Mercédesz Málna hangjában pedig egy dögös díva veszett el, amivel teljesen kiegészíti a férfi énekszólamokat.

A We Are The Speakers nem csak témáiban próbálja bemutatni a sokszínűséget, de a tagok által képviselt többféle iránnyal is, így került például a lemezre egy ska felé kalandozó szerzemény is, Robbie and the Girl címmel. A hanganyag egyedüli magyar nyelvű dala, a Testvér, amiben az AfroDZAQM frontemberét, Molnár Tamás Moe-t kérték fel vendégként. Az utolsó dal szintén ütősre sikerült, hiszen a Cleaned by the Truth-ból egy elszállós dub számot faragott Deseő Balázs a SilverHill Stúdióban.

A felvételek egyébként az Origo Studioban készültek, zenei producerrel viszont nem dolgozott együtt a zenekar, így Hargitai Péter trombitás és Schneider Róbert basszusgitáros vállalta magára a munkák koordinálását. Hosszú hónapokon át feszült figyelemmel hallgatták különböző fázisaiban a dalokat, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön, és kialakuljon az a hangzás, ami a legjobban tükrözi a zenekar ízlésvilágát. Peti így mesélt a tapasztalatairól:

Korábban párszor dolgoztam Cserny Kálmánnal más zenekarok vendégeként, így tudtam, hogy nála nagyon jó kezekben lesz a zenénk. Nagyszerű érzékkel nyúlt mindenhez, a munkafolyamat egy részét úgy hajtotta végre, mint egy gondolatolvasó, mire mondtuk volna, mi legyen a következő lépés, már készen volt.

A We Are The Speakers lemezbemutatóját március 30-án tartják a Dürer Kert nagytermében - a koncertre már kaphatók a jegyek a Tixa hálózatában. Az estét CéAnne & The Jiggaz nyitja, aki nem ismerné őket, annyit mondunk, hogy Szélinger Anna (Hősök) szólóprojektjének zenekaros felállása. Végül a Reggae Campről már sokaknak ismerős Rocky Leon ugrik át hozzánk Bécsből, hogy egyszemélyes zenekarával betöltse a színpadot és megmozgassa a közönséget. További információk a Speakers of Zion weboldalán, Facebookján és Instagramján

A felvételek a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készültek.


premier reggae magyar ska hír teljes album speakers of zion



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása