2018.11.19. 10:16 – Lángoló Gitárok

Először Magyarországon a Disturbed - Júniusban koncert a Budapest Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

disturbed.jpg

A kilencvenes évek végén felfutó nu metal hullám majd' minden jelentősebb zenekara járt már Magyarországon, legyen szó akár a Kornról, a Limp Bizkitről, akár a Papa Roachról vagy az Alien Ant Farmról. Egy fontos név azonban mindeddig hiányzott erről a listáról, hiszen a Disturbed mostanáig elkerülte hazánkat. De csak mostanáig, ugyanis 2019. június 25-én a Budapest Park színpadán üdvözölhetjük őket. 

A David Draiman vezette csapat négyéves kihagyás után 2015-ben tért vissza Immortalized című lemezével, idén októberben pedig egy új albummal (Evolution) örvendeztették meg a rajongóikat. Így nem is lehetne aktuálisabb a csapat első magyarországi koncertje – június utolsó keddjén érkeznek a Budapest Parkba.

Több mint két évtizede alakult Chicagoban az azóta néhány tagcserén is átesett Disturbed zenekar. A legelső szárnypróbálgatásoktól kezdve figyelem övezte őket, így nem csoda, hogy 2000-ben megjelent első lemezük (The Sickness) azonnal a Billboard 200-as listájának 20. helyén landolt. Innen pedig nem volt megállás – az albumból csak az Egyesült Államokban négymillió példány fogyott, illetve a következő évben csatlakoztak Marilyn Manson európai turnéjához is. A Disturbed tényleg hihetetlen gyorsasággal nyerte meg magának a metálszínteret – két évvel később jelent meg második albumuk (Believe), ami viszont már rögtön az albumeladási lista élén nyitott.

Innentől pedig azt mondhatjuk, hogy szinte hagyomány, hiszen hét sorlemezükből öt ért el első helyezést rögtön megjelenése után. 2009-ben megkapták első Grammy-jelölésüket is, így tulajdonképpen mind a közönségtől, mind a szakmától olyan elismeréseket söpörtek be, amit csak nagyon kevesen. 2011 októberében amerikai turnéjuk végeztél aztán úgy döntöttek, szünetet tartanak. Ez idő alatt sem maradtak természetesen távolt a zenétől, inkább csak mindenki más projektjeire koncentrált.

Szerencsére a srácok 2015 nyarán úgy döntöttek, ideje újra a hangjukat hallatni, így négy év hallgatás után megérkezett az Immortalized című anyaguk, ami után olyan zenekarokkal indultak turnézni, mint az Avenged Sevenfold, az In Flames vagy a Chevelle. A siker persze nem maradt el, mint ahogy a folytatás sem – 2018 októberében megérkezett friss anyaguk, az Evolution, amit a 2019-es évben egy turnéval koronáznak meg. A frontember, Draiman szerint ezúttal sokkal kevesebb állomással terveznek, mint a korábbi években, viszont ígérete szerint ezeken a bulikon rendesen odateszik magukat. Így különösen szívmelengető, hogy végre Budapest is befért a dátumok közé – a Disturbed először áll színpadra Magyarországon június 25-én a Budapest Parkban!

A koncertről további információk a kapcsolódó Facebook-eseményen


programajánló koncert hír metal disturbed nu metal budapest park



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása