A látássérült emberek érdekeinek védelméről

Látássérült vagyok - én is itt vagyok

Látássérült vagyok - én is itt vagyok

Metrópótlás és a látássérültek

2019. március 19. - letblog

Hamarosan indul az M3 metró déli szakaszának a felújítása, de továbbra sem veszi senki sem figyelembe, hogy a látássérülteket kizárják a pótlás egyes részeiből. Még a látássérült szervezetek tiltakozását sem találom sehol. Vajon miért nem?

 mavos.jpg

Ahogyan mindenki másnak is, nekem is befolyásolta a munkába való bejárási szokásaim az M3 metró északi szakaszának a felújítása. A III. kerületben lakom és onnan járok be Újpestre dolgozni. A rendszeres útvonalam 2017. novemberéig az egyes villamos elérését tette szükségessé (HÉV vagy busz), onnan át a hídon, majd az M3 elvitt a végállomásig, ahonnan begyalogoltam vagy busszal mentem egy megállót.

Számomra a metrópótlás nagyon sok problémát okozott, főleg akkor, amikor megállókat helyeztek át és nagyjából 25 perces felesleges várakozás után valaki rám szólt, hogy: "nem látja, hogy nem itt van már a megálló? Ki is van írva hatalmas betűkkel!". Hát, bármit is tettem, természetesen nem láttam, hiszen látássérültként, nagyon kevés látásmaradvánnyal rendelkezve, esélyem sem volt meglátni a kiírást valahol. 

Én is kerülök néha abba a helyzetbe, hogy nem csupán munkanapokon kell bemennem a munkahelyemre, így nem egyszer átláthatatlan volt, hogy éppen meddig jár a metrópótló és van-e metró vagy nincs. Főleg akkor volt ez gond, amikor nem Óbudáról mentem be, hanem Budapest más részeiről. Volt pár alkalom, hogy 15-20 perceket vártam a Corvin-negyed metrópótló megállójában. Sovány vigasz, de sok ép látó ember is morgott a megállóban, majd valaki elkezdett telefonálgatni és kiderült, hogy azon a szombaton mégis jár a metró.

A legjobban mégsem a tájékoztatás hiányosságai zavartak, hanem a pótlásnak egy látszólag nem számottevő része, a MÁV szerelvényei. Többen mondták és a BKK/BKV is leírta számos helyen, hogy a MÁV egy-egy járata is kvázi metrópótlóként használható. Főleg azoknak ajánlották, akik rendelkeznek bérlettel, hiszen nekik "ingyenes", legalábbis abban az értelemben, hogy a BKV/BKK járatokra megváltott bérlet a MÁV megjelölt szerelvényein is érvényes.

Az, aki látássérült, vagy a tagsági könyvvel, vagy a MÁK-kártyájával a helyi közlekedést ingyenesen használhatja, így egy Budapesten élő, Budapesten dolgozó látássérültnek felesleges 9500 forintért bérletet vásárolnia. Óbudáról Újpestre (vagy a belvárosba) közlekedve egyértelmű, hogy a MÁV megoldás lehetne. Csak azért nem tud az lenni, mert hiába helyközi viszonylatban veszem igénye (Óbudáról Újpestre vagy Angyalföldre vagy a Nyugatiba utazva), a MÁV nem így gondolkodik. Igaz, hogy "csak" 90 százalékos jegyet kell vennem (egyet magamnak, egyet a kísérőmnek), de azért ez mégsem ugyanaz, mint a látó embereknek felajánlott szolgáltatás.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy látássérültként Újpesten jegyet venni nem kis kihívás, hol van pénztár, hol nincs, ráadásul a jelzések szerint van automata, de amúgy nincs; ha pedig mégis lenne, akkor meg nem tudom látássérültként használni, mivel érintőképernyős, de ezek csak bosszantó kis semmiségek, nem nagy problémák.)

Nekem továbbra is az a vágyam, hogy a metrópótlásra ajánlott MÁV-vonalakon is legyen érvényes a helyközi közlekedésben alkalmazott megoldás, vagyis a tagsági könyvvel vagy a MÁK-kártyával lehessen úgy utazni, mint a BKV/BKK-bérleteseknek.

Természetesen nem a MÁV által kért összeg visz anyagi csődbe (nekem és a kísérőmnek nagyjából havi szinten körülbelül 2200 forintról van szó), csak azért egy látássérült eleve rosszabbul van fizetve (ha esetleg felveszik valahova dolgozni...), számos, mások számára ingyenes dologért nagyon sok pénzt kell fizetnünk, valamint az állapotunk miatt hatalmas összegű többletkiadásokra kényszerülünk. Ha mindent összeadok, akkor ez a sok kicsike dolog valahol mégis számít és érezhető. Ha pedig már a MÁV amúgy is felengedi azokat akiknek van BKK/BKV-bérlete (mert azt elfogadja érvényesnek), akkor miből állna legalább a metrópótlásban érintett viszonylatokra ezt a látássérültekre is kiterjeszteni?

Az, hogy én és számos más látássérült sorstársam, valamint a családtagjaik és kísérőik ezt óhajtják, az egy dolog. Az is egy dolog, hogy a metrópótlásban érdekelt cégeket és a politikusokat nem érdekli ez az egész, nyilván kevesen vagyunk ahhoz, hogy a véleményünk és az érdekeink számítson nekik. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy a problémát az eltelt 16 hónapban egyetlen látássérült szervezet sem jelezte, legalábbis én nem láttam a nyomát.

Mi ennek az oka? Miért nem emelik fel a hangjukat az állítólagos érdekvédelmi szervezetek? 

A bejegyzés trackback címe:

https://kuksik.blog.hu/api/trackback/id/tr6614700138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

haXXXor 2019.03.19. 20:50:48

Ezeket én látássérülés nélkül is 'szoptam' :D Hát részvétem meg kitartás de csodát várni, felesleges itthon szerintem :D

Pierr Kardán 2019.03.19. 21:18:45

Semmi bajom a biciklisekkel, egészen addig, ameddig critical masst nem tartanak.

Semmi bajom a melegekkel, ameddig Budapest Pride-ot nem tartanak.

Semmi bajom a kereszténydemokratákkal, addig, ameddig békemenetet nem tartanak.

Semmi bajom a menstruáló nőkkel, addig ameddig női futónapot nem tartanak.

A vakokkal sem volt semmi bajom addig, ameddig meg nem fúrták a szelektív ajtónyitást a metrókon :-((

letblog 2019.03.19. 21:33:36

@Pierr Kardán: emlékszem rád :) ezt rendesen ki is veséztük és egyet is értettünk jó pár dologban ezzel kapcsolatban. Például azzal is, hogy nem kellemes a nagy hidegben dideregni a kihűlt metrószerelvényen. Sajnos Magyarországon gyakori, hogy a választási lehetőség kimerül abban, hogy 1. valamit vagy rosszul csinálnak meg; 2. vagy sehogy sem. Az, hogy valamit jól csináljanak meg (például a szelektív ajtónyitást), valahogy nem akar eljutni a tettek szintjén a megvalósításig. Rossz, hogy ez így van :(

Utó Pista 2019.03.20. 07:18:19

Naponta több tízezer látássegítő közlekedik a buszokon.
Csak hát ritka egy bunkó nép vagyunk.

Epikus SZTK · http://www.oek.hu/oek.web 2019.03.20. 08:31:17

@Pierr Kardán: OFF: Pazar bejegyzés... semmi bajom a kommentelőkkel addig, ameddig ... OFF vége

A lényegre: a felsorolt öt csoport közül melyik tud a hétköznapokban minden (tényleg minden) segítség nélkül közlekedni? És kinek van mindig valamennyi segítségre szüksége? Pl. átkelni a Széll Kálmánon, Hősök terén, Keletinél?
süti beállítások módosítása