(Használható) jegyeket, bérleteket!
2021. június 11. írta: pgeri

(Használható) jegyeket, bérleteket!

Itt az új idők nagy rejtélye: hogy fog alakulni a tömegközlekedés kihasználtsága a covid utáni időszakban? Mik lesznek a trendek és miért? Jóslásra nem nagyon akarunk vállalkozni, azonban egy dologra felhívnánk a tömegközlekedési cégek figyelmét: szinte biztosan meg fog nőni a nem rendszeres utasok száma, és ha marad a ma jellemző, kőkorszaki jegy- és bérletrendszer, akkor ezeket az utasokat a tömegközlekedés el fogja veszíteni.

A pandémia a sok megpróbáltatás mellett néhány pozitív dolgot is hozott. Az egyik ilyen pozitívum a kerékpározás fellendülése, most azonban egy másik trendről, a "home office", azaz az otthoni munkavégzés térnyeréséről szeretnénk elmélkedni egy sort, illetve leginkább arról, hogy egy ilyen trend hogy hathat a közlekedésre.

work-at-home-memes-30.jpg

Nyilvánvaló, hogy aki hetente 1-2-3 napot jár csak be dolgozni a jövőben, annak a szemében leértékelődik a normál havibérlet. Az ilyen rugalmas munkavégzést engedő cégek dolgozói ráadásul jó eséllyel nem kényszer-tömegközlekedők, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak az autót, tehát elég könnyen lemorzsolódhatnak a tömegközlekedés használói közül. Ez pedig könnyen elindíthat egy kevesebb utas - bevételcsökkenés - költségcsökkentés - járatritkítás - rosszabb szolgáltatás - még kevesebb utas - ... ördögi kört.

Javaslatok

No de mit tehetnének a tömegközlekedési szolgáltatók, hogy ez ne így legyen?

A bérlet vonzerejének növelése

Aki jellemzően azért nagyrészt a munkahelyén fog továbbra is dolgozni, annak talán továbbra is megéri majd megvenni a havibérletet: ha az átlagos havi 20 munkanapból csak 5-6 napot tölt otthoni munkával, akkor még mindig marad 14-15 napja, ahol bejár a munkahelyére. Egy bejárásra kb. 650-700 forint jut, ami egy átlag 10 kilométeres távolság esetén nagyjából megegyezik az autóhasználat változó költségével (kb. benzinköltség). Akinek tehát van autója, annak már elég csábító lesz, hogy inkább azt használja. Ezen segíthet, ha a bérlet vonzerejét növeljük valahogy. Erre egy jó lehetőség, ha például a havibérlet hétvégén családi, vagy csoportos jegyként funkcionál - ezzel amellett, hogy adunk egy plusz érvet a havibérlet mellett, egyben csökkentjük a népszerű kirándulóhelyek hétvégi autóforgalmát, ami kifejezetten élményromboló tud lenni.

tn-budapest-csoportos-24-oras-jegy-300x195.jpg

Csúcsidőn kívüli bérlet bevezetése

Mivel az otthoni munkát támogató cégek jellemzően rugalmasabb munkarendben dolgoznak, így a bérlet vonzerejét úgy is növelhetjük, hogy létrehozunk egy csúcsidőn kívüli utazásokra fókuszáló olcsóbb terméket, ami azon kívül, hogy hétköznap 7 és 9 között nem érvényes, a bérlet minden más tulajdonságával rendelkezik. Ezzel két célt is elérhetünk: egy bejárás árát csökkenthetjük, így anyagilag kevésbé lesz vonzó az autóra váltás, valamint kissé széthúzhatjuk a csúcsidőszakot, így csökkenthetjük annak intenzitását, ami jó hatással van a szolgáltatás minőségére és költségeire is. Véleményünk szerint mérhető hatása egy minimum 20%-os kedvezménynek lenne, de az egyszerűség kedvéért mi 7500 Ft-os árat céloznánk meg ezzel a termékkel.

10/30-as bérlet

Azok számára is ki kell találni valami megoldást, akik csak heti 1-2 napot fognak a munkahelyükön eltölteni, hiszen sajnos a meglévő "lyukassz minden átszállásnál egy jegyet" megoldás a többségnek az autóra átállást fogja jelenteni. Egy jó megoldás lehet egy igen olcsó napijegy fajta bevezetése, amelyre kezdetleges példa a BKK 5/30-as "tömb-napijegye", amely 30 napon belül 5 tetszőleges napon használható fel, a kiválasztott napokon a napijeggyel megegyezően. A heti 1 napnyi bejárásra akár a meglévő 5/30-as jegy is megfelelő lehet, azonban ennek az árazása nem vonzó, egy bejárós nap 910 forintra jön ki vele, ami az átlagos városi utas esetében már lényegesen magasabb az autózás közvetlen költségénél. A heti 2 napnyi, vagy 50%-os (2-3 napos) bejárást az 5/30-as bérlet már nem tudja lefedni, ebből két darab pedig már majdnem eléri a havibérlet árszintjét.

Az egyik megoldás lehet az 5/30-as bérlet árának csökkentése és a termék ismertségének növelése (ma a többség nem is tud erről a lehetőségről). Cél, hogy a napi 650-700 forintos árnál feljebb ne kerüljön a tömegközlekedés választásának költsége, ez praktikusan 3500 forintos árat jelentene a mai 4550 forint helyett. A másik megoldás egy 10/30-as bérlet bevezetése, amit fajlagosan olcsóbban, összességében azonban drágábban lehet adni, az alkalmi utasokat már a bérlet felé tolva. Ez a típus a 6000-6500 forint körüli árat nem haladhatja meg.

Át lehet esetleg gondolni, hogy a fentiekben javasolt árcsökkentett 5/30-as, illetve fajlagosan még kedvezményesebb árú 10/30-as bérletek haszálhatósága csúcsidőn kívülre korlátozódjon - vagy lehet belőlük is sima és csúcsidőn kívüli változat, kb. 20% árkülönbséggel.

Idő alapú jegyek

A fentiek a továbbra is rendszeresen, csak ritkábban közlekedő utasok számára jelentenek jó megoldást. Akinek ennyire nem kiszámíthatóak az igényei, azok számára is adósak azonban a közlekedési cégek valóban használható, vonzó termékekkel. Kisebb városokban talán kevésbé hangsúlyos a probléma, de nagyobb városokban, és különösen Budapesten az átszállások száma már jelentősebb, így a "minden felszálláskor lyukassz egy jegyet" szisztéma különösen taszító. Évtizedes hiányosság az ezt kezelő, idő alapú jegyek hiánya, holott egy 350 forint körüli áron futó 60 perces jegy a legtöbb alkalmi utazást könnyedén lefedné.

A késlekedés, avagy leginkább semmittevés már csak azért is érthetetlen, mert a budapesti járműveknek és metróállomásoknak már közel 100%-a fel van szerelve időpecsételős jegykezelővel, azaz egy idő alapú jegy bevezetése tényleg csak akarat kérdése. Ehhez képest még mobiljegyként sem merült fel ez a lehetőség, ahol pedig tényleg semmilyen technikai akadály nincs, a probléma "csupán" az, hogy a BKK-ról jelenleg tetemes sápot szednek le a szolgáltatók (ezért javasolt ezen a területen is az értelmetlen állami monopólium felszámolása, ámbár ezen probléma független a BKK-tól).

A kérdés az idő-alapú jegyekkel kapcsolatban tehát összességében egyszerű: vajon mire várunk?

Nem csak Budapest problémája!

A fent említett probléma és a megoldási javaslatok nem kizárólag Budapestre koncentrálódnak. Az otthoni munkavégzés terjedése kisebb mértékben ugyan, de megyei jogú városainkat is érinteni fogja. A probléma nem megfelelő kezelése ott is növekvő autóhasználathoz, dugókhoz, zaj- és légszennyezéshez vezet. Nyilván a fenti árak a BKK árai alapján számolt példák, de ezek és a javasolt termékek is kis kreativitással könnyen az adott városra szabhatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozlekedesiklub.blog.hu/api/trackback/id/tr3416585562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walahol 2021.06.12. 07:32:58

Az 5/30-as jegyen tényleg érdemes változtatni, de másképp: az érvényességi időt kell növelni. 30 napon belül erősen változhat az utazási igény, könnyen lejár a jegy, 60-90 napon belül jobban kiegyenlített lehet. Más utazási igény.

A 10/30-nak nem sok értelmét látom, ha azt minden nap érvényesíteni kell, akkor már macerás, és sokkal szűkebb utazási igényt fed le, mint amit pl, egy 5/90-es jegy lefedne, vagy egy 30/365-ös.

Most a jegyek lefedettségében a teljesen eseti utazás lefedett jeggyel (évi néhány alkalom nem árérzékeny), az 5/30 pedig a heti 1-2 biztos(!) alkalmat fedi le. A kettő között nincs semmi, ami baj!

nyelv-ész 2021.06.12. 08:03:32

Budapest az agglomerációval együtt közelít a 3 milliós lélekszámhoz. Ebből 1,7 millió lakik a városhatáron belül. Miért nem lehet olyan tarifákat kialakítani, hogy az agglomerációból ingázóknak ne legyen egy vagyon a bérlet? Van olyan ismerősöm, akinek nem fizeti a bérletét a munkáltatója, és így már bőven olcsóbb neki mindennap autóval hurcolni a családot melóba, iskolába. Megveszik fillérekért a huszonéves lefingott autót, aztán amíg ki nem dől alóluk, azt hajtják.

BölcsÉsz 2021.06.12. 08:09:01

Berlinben a napijegy a városhatár utáni első állomásig érvényes, ideértve a tartományi főváros Potsdamot is. Ezt is érdemes lenne megfontolni.
Amíg a HÉV-en lyukasztani kell a jegyet, addig az időalapú utazás nem valósítható meg. Más kérdés, hogy a pecsételős készülék fölszerelése a HÉV kocsikra már rég megoldható, csak akarat kell(ene).

vanek ur 2021.06.12. 08:45:21

A budapesti havi bérlet ára nem vészes a vonaljegyhez képest. Ha 1 járművet használ munkábajárásra, akkor is 13-14 munkanap alatt megtérül. Plusz a magáncélú használatot nem is számoltam (hétvége, bevásárlás, ügyintézés). Igen, Bécsben az éves bérlet úgy napi 1 €, hogy a vonaljegy 2,5.
Nagyobb problémák vannak a helyközi bérleteknél, ahol 20-22 retúrjegy ára a bérlet, ezt ha nem fizeti a munkáltató, homeoffice mellett tényleg nem éri meg. Viszont ha leviszik felére a bérletárat, nem biztos, hogy lesz kétszer annyi bérletes (ráadásul egy részük jegy helyett veszi majd), ami masszív bevételkiesés, amit állami/önkormányzati pénzből kellene kipótolni, miközben most is alulfinanszírozott a legtöbb közlekedési vállalat.

odamondó 2021.06.12. 09:21:29

@nyelv-ész: ja erre például nem tért ki a bejegyzés, de erre is vannak 'motiváló' lépések.

1.Autós forgalom jelentős korlátozása ami időben nagyságrendekkel rosszabb valasztássá teszi az autót mint a tömeget
2.bizonyos korú/euro kategóriájú autók teljes tiltása a teljes városban
3. Parkolóhelyek megszűntetése vagy a parkolás árának jelentős emelése.
4. Kerületi parkolás árát már rég jelentősen emelni kellett volna

Buchhalter 2021.06.12. 09:40:03

@nyelv-ész: vagyon? A kocsi miért éri meg az agglomerációból?? Álltál már az M0-ás dugóban? Szerintem nem, mert nem írnál hülyeségeket. Szinte egész Európában, ahol viszonylag fejlett a városi tömegközlekedés,drágább a bérlet,jegy hozzánk képest. Pár helyen vannak akciók.Bécs, ahol az éves bérlet 365 €. de ez elég ritka. A BKV,VOLÁN és MÁV elég nagy baja lesz ,hogy utoljára 2019- ben volt bérfejlesztés és a most beígért SZJA visszaadása a családoknak 2022 -ben ,ami a költségvetésen 600 milliárdos lyukat üt, borítékolható, hogy jövőre sem kapnak az ott dolgozók bérfejlesztést.Akinek nincs gyereke, vagy már 18 elmúlt a gyereke az nem kapja vissza az SZJA-t jövőre. Szépen lefog lépni adott állami cégektől. A tömeges gépkocsi használat meg majd szépen vissza lesz fogva az emelkedő parkolási és üzemanyag ár emelésekkel. Várható hogy a rendőrségtől és az önkormányzatoktól is országosan pár ezren lelépnek. Nesze neked közbiztonság, ügyintézés. Ha már bérek : egy átlagos BKV buszvezető, vagy villamos vezető havi nettó átlagbére 280 ezer Ft +20 ezer cafi. Meg néha túlóra pénz. A HÉV-en egy jegykezelő nettó 200 ezer körül kap. És ezek az emberek 3 műszakban tolják nem ritkán hétvégén és ünnepnap is ,még mielőtt valaki "irigyelné" a fizetésüket.

KissGecihuszár 2021.06.12. 12:03:52

nekem ez a szöveg tetszik, hogyaszondja; "(...) Egy bejárásra kb. 650-700 forint jut, ami egy átlag 10 kilométeres távolság esetén nagyjából megegyezik az autóhasználat változó költségével (kb. benzinköltség). Akinek tehát van autója, annak már elég csábító lesz, hogy inkább azt használja.(...)" És tessen mondani, mi van az autófenntartás egyéb, pl. az esetleg szignifikánsan csak a budapesti dugózásban autózás miatti többlet költségeivel kapcsolatban, az smafu? Csak mert a városi stop & go a leggyilkosabb autóhasználat, különösen a kéziváltós dieselek esetében...

horrorpornó bábszínház 2021.06.12. 13:12:14

@KissGecihuszár:
Persze, esetleg bele lehetne még számolni a cipő, ruha és egyebek kopásának és tisztíttatásának költségeit, a porckopásműtétet a sok gyaloglás esetén stb.
Fel sem fogod, mekkora faszságokat hordtál össze, az a baj.

horrorpornó bábszínház 2021.06.12. 13:14:40

@Buchhalter:
Szinte egész Európában, ahol ahol viszonylag fejlett a városi tömegközlekedés, drágább a bérlet, jegy hozzánk képest, és ehhez képest a jegy és bérlet ára az átlagjövedelemhez képest jóval alacsonyabb, és mindenhol van időalapú jegy már legalább 20 éve.
Demagóg faszságokat hordtál össze.

BölcsÉsz 2021.06.12. 13:46:53

"Kedves" Olvtársak! Az egyet-nem értést nem lehet gorombaság nélkül is kifejezni?

odamondó 2021.06.12. 14:07:31

@horrorpornó bábszínház: időalapú jegy amúgy eszméletlen könnyen megoldható mindenféle jegykezelő átszerelés vagy beszerzés nélkül.

Például ott a mobilos jegyvásárlás megveszem rajta a jegyet és megvételtől számított fél óráig érvényes.

Serény Vélemény 2021.06.12. 14:08:01

@Buchhalter: segítek: nekem egy kanyar - munkahelyi parkolóig, meg munka után haza benzinből kb 2300 HUF. Mínusz a km támogatás ami régen 9 HUF volt, most a nav tudja, hogy mennyi.
Ugyanaz hév-villamos kombóval minimum 1990 HUF. De akkor már nagyon odafigyeltem az átszállójegyre.
Hetente egyszer. Vagy esetleg néha kétszer.
Ha mondjuk egy öccázasér’ elvinné a hév a végállomásig itthonról, akkor még lehetne győzködni, hév+roller tök megfelelne. Nem gagyi elektromos, hanem rendes, testmozgásnak is jó.
De így?

Serény Vélemény 2021.06.12. 14:11:16

@odamondó: XXI század van, Kínában nincs kp forgalom, mert mindenki weechattel fizet, még a koldulnak is.

Buchhalter 2021.06.12. 16:31:19

@horrorpornó bábszínház: te vagy a sötét baszd meg! Münchenben 100 € a havi bérlet ,a mi csak a belső kerületekben jó! A mennyi Ft-ban ,te idióta?! Ja, 35 000 Ft.Hol olcsóbb? Agyatlan vagy. Itt a link: logout.hu/bejegyzes/total90/tomegkozlekedes_munchenben.html

Buchhalter 2021.06.12. 16:33:45

@Serény Vélemény: 15 Ft/km amit el lehet számolni. Németeknél,Osztrákoknál 0,30 cent/km. Cirka 100 Ft. Zongorázod a különbséget.

KissGecihuszár 2021.06.12. 16:50:24

@horrorpornó bábszínház: ja, ha neked van, aki a gyilkoló városi használatból eredő tetemes service többletköltségeket kicsengeti és nem neked kell azokat a fizukádból kiizzadni, akkor semmi gáz, de tudod, pl. nekem ,illetve a többségnek, kiknek nem céges , vagy leasing autó van a segge alatt, nos nekik biza a leadózott nettójukból kell kicsengetni, pl. egy kettőstömegű lendkerék nem pár 10 rugós, hanem olyan 4-500 rugós tételét, illetve a tönkrement DPF szűrő cseréjét, hogy most at EGR szelepről már ne is beszéljek, melyeket mind a városi használat vág időnek előtte szarrá.

KissGecihuszár 2021.06.12. 16:52:19

@Buchhalter: igen, ezt én, mint kint melózó pontosan alátámasztom, bár azt azért hozzá illik tenni, hogy csak az első 30Km feletti távra csengetnek és hát a mostani Német 1.50.- EUR / Lityi E10-es 95-ös benya árak mellett már nem oly gáláns ez a 30 cent / Km, mint amikor 1.10-1.20 körül volt az E10 ára.

nyelv-ész 2021.06.12. 18:18:09

@Buchhalter: Az agglomerációban lakom, így pontosan tudom, mi mennyi. A HÉV és BKV bérlet együtt fejenként kb. egy húszas, abból kb. 3 hétig autózom, de úgy, hogy nem csak a munkahelyre ingázás fér bele. Agglomerációban sajnos nagyon nehéz autó nélkül.

De mondok mást: még Budapest külső kerületeiben is rendesen szív, aki tömegközlekedne: nyelvesz.blog.hu/2020/04/29/egynapavarosban2020

nyelv-ész 2021.06.12. 18:29:01

@odamondó: Persze, ezt meg lehet tenni ott, ahol van tömköz alternatíva, de nem nálunk. Egyszerűen nincsenek P+R parkolók kellő számban. Az meg nyilván nem fog menni, hogy falun is három sarokra legyen mindenkinek a buszmegálló, mint a belvárosban.

Ha már itt tartunk: már több, mint egy éve otthonról dolgozunk, de a munkáltató most erőlteti, hogy megint járjunk be. Hogy mi a túrónak, azt senki sem érti. Volt felmérés, hogy mit akarunk: kb. 90% otthonról dolgozna.
Az államnak is lehetne annyi esze, hogy megkönnyíti az otthoni munkavégzés törvényi szabályait, mert a legtöbb munkáltató emiatt erőlteti ezt az alibi-bejárást legalább hetente 1-2 napon. Amíg otthonról melóztam, talán tizedannyit autóztam, mint amikor bejártunk. Ez nyilván nemcsak nekem megtakarítás, de környezetvédelmileg is előnyös. Tudom, a kalauz meg a vízvezetékszerelő nem tud otthonról dolgozni, de aki tud, annak nem kellene az életét nehezíteni.

KissGecihuszár 2021.06.12. 22:47:44

@nyelv-ész: nos, ha ez egy NORMÁLIS ország lenne, akkor de pontosan, hogy minden agglomerációs "faluban" (azért az idézőjel, mert a túlhizlalt agglomerációban már egy classic falu sincs sajnos) bőven lennének helyi járatok, melyek szépen körbejárnak a településen és leviszik az ott élőket a vonat, HÉV állomásokra, illetve ahol ilyen nincs, ott a következő falu, vagy nagyobb város vonat , vagy HÉV állomására, megállóhelyére, mert a buszok mindenütt a világon, legábbis az ún városi rendeltetésűek, azért vannak, hogy betérjenek mondjuk egy 1-2-3-5 ezer fős kis vagy nagyközség majd minden utcájába és azokkal lehessen utazni egyrészt egy, mondjuk 18Km2-es méretű nagyközségen belül az orvoshoz, a boltba, a bölcsibe, a suliba, illetve reggel és koraeste sokaknak a MÁV / HÉV állomásra. S ha ehhez a buszoknak a csúcsidőben mondjuk 7-8-10 percenként kell követniük egymást, akkor kövessék így, aztán napközben nyilván elég a 15-20-30 perces követés is. A home officet azért nem kultiválják a nagy irodaházakban székelő multik (sem), mert ugye ők hosszú távra írtak alá a ház üzemeltetőjével és akkor quasi a habokra csengetik a nem pite bérleti díjat, tekintve ha a szerződést annak lejárata előtt felmondják, igen tetemes büntit kell csengetniük.

Adani 2021.07.08. 14:40:03

@KissGecihuszár:

Viszont a HO-val sokat tudnak spórolni az irodaházak ,kevesebb emberre kell fűteni meg kevesebb áram fogy. Cégeknek is jó, mert nem kell mindenkinek helyet biztosítani, ha vetésforgóban járnak be a dolgozók heti 1-2 napot akkor sima ügy, hogy pl. csak fele annyi munkaállomás van, mint amennyi dolgozó, nincs állandó hely, bejössz a laptopoddal dolgozni, rácsatlakozol a hálózatra ahol épp van hely és dolgozol. Még az sem igazolódott a kényszerű HO alatt sem, hogy home office-ban csak lóg az ember, mert nem liheg ott a főnök a nyakában lesve mit csinál. A munkát elvégezte mindenki ott is, a hatékonyság nem csökkent. sőt több helyen még nőtt is, ha effektíve kevesebbet is dolgozott az ember a bejárással megspórolt idővel kompenzálta, abba belefért az is ,hogy úgymond munkaidőben még be és kipakolt a mosógépbe meg felfúrta a polcot, amit fél éve is fel akart csak sosem volt ideje rá. :)

Adani 2021.07.08. 14:45:02

Időalapú jegyet mobilappal simán bevezethető lenne most is, még ösztönző is lehetne, hogy ne pénztárban vegyél hanem online, csökkentve a leterheltséget ha teheted, mert akkor 350 ft-ért 1 óráig érvényes jegyet kapsz. MÁV-nál a 10% kedvezmény is jó ötlet, hogy aki tudja az vegye appon ne pénztárban. De hogy a BKK-nál még sima vonaljegyet se lehet appon venni az nonszensz, pláne, hogy minden más városban ahol van onine jegyvásárlás Simple-val ott van, BKK esetén vehetsz bérletet és napijegyet és slussz. Vonaljegyet nem tudsz, mert csak. És nem csak ott lehet venni sima vonaljegyet is, ahol Volán szolgáltat ( igen a Volán is csak a pandémia kezdetén ébredt fel és vezette be Simple-n át lóhalálában , addig nem akartak felébredni a 19. századi, készpénzben vedd meg a sofőrtől a jegyet módszerből) hanem ahol önkormányzat általi cégek vették át a helyi közlekedést pl. Keko, T-Busz stb.

odamondó 2021.07.09. 15:37:52

@nyelv-ész: azért erőltetik, mert a gazdaság így épült fel. Képzeld el ha a legtöbb munkába bkv bérlettel járó nem járna többet. Mennyi lenne egy havi bérlet onnantól? 50ezer? Vagy maradna 9500 de óránként járna egy villamos?

Éhes ló 2022.02.02. 09:06:30

@odamondó: a vörös zöld mocsok legnagyobb ellensége az a középosztalybeli polgár, az a vállakozó, aki nagy ivben kerüli az újbeszélül "közösségivé" átnevezett tömegközlekedés nyomorát.

Nincs olyan eszement ötletetek, sarcotok, korlátozásotok, amivel leszoktathatnátok az egyéni közlekedésről az embereket.
Pontosabban van.
A zsidó-kommunizmus méregzöldnek álcazott terrorja, az egyéni szabadság és a szabad piac felszámolása.

Remélem nem lesz rá lehetőségetek.
süti beállítások módosítása