Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Válságban a keresztény fehér férfi – Mit lehet tenni?

Előző írásomban azt a kérdést tettem fel, hogy miért lehet egy nő is lelkész. A mostani kérdés így szól: Hogyan lehet egy lelkész férfi? A két kérdés közötti különbség nem véletlen, hiszen azt a kérdést, hogy miért lehet egy férfi is lelkész, senki nem teszi fel. Két évezredes hagyománya van annak, hogy a kereszténység papjai férfiak. A nagy kérdés ma talán inkább az, hogy a még mindig (bár egyre kevésbé) férfiak által dominált evangélikus és más protestáns lelkészi szolgálatban hogyan lehet, illetve maradhat a lelkész férfi. 

Szerző: Kovács Viktor

kovacs_viktor_ferfi_lelkesz.jpg

Magára maradva és magára hagyatva – a férfiség válsága

Szándékosan a „férfiség” kifejezést használom, és nem a „férfiasság” szót. Ez utóbbi számomra inkább a tetszés – nem tetszés szubjektív megítélésére vonatkozik, az előbbi fogalommal pedig az esszenciális jelleget szeretném kifejezni.

Ma, hála Istennek, olyan kort élünk, amikor van lehetőség jogvédelemre, kiállásra, összefogásra a mindenkori kisebbségek számára, szabadon hallathatják hangjukat. Ez ugyan nem mindenkinek tetszik, és nem mindenki ért vele egyet, de bármilyen irányba haladjon is a világ és benne az egyes országok, akármennyire is tágítják vagy éppen nyirbálják lokálisan a kisebbségi jogokat és lehetőségeket, abban azért megegyezhetünk, hogy klasszisokkal jobb a helyzet, mint akár csak ötven évvel ezelőtt is.

Ezzel párhuzamosan a felnőtt férfiak körében viszont nem történt „identitásforradalom” vagy ha úgy tetszik, a férfiség újradefiniálása.

Vajon mit jelent ma felnőtt férfinak lenni egy olyan társadalomban, ahol már nem a férfi az egyedüli családfenntartó (hiszen a legtöbben, ha akarnának, se tudnának annyit keresni), nem a férfi a családfő (legalábbis archaikus értelemben már biztosan nem), nem a férfi az erősebb nem (aki – hozzám hasonlóan – vett már részt például küzdősportban, és ellátták már a baját az úgynevezett gyengébbik nem képviselői, az tudja, miről beszélek), és sorolhatnánk.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy hozzuk vissza az egykeresős családmodellt, mert a nőnek a konyhában a helye, stb. Ez marhaság. Csak azt mondom, hogy ameddig a nők, a gyerekek és a mindenkori kisebbségek egyfajta felfedező és kibontakozó korszakukat élik, addig néha azt érzem, hogy ciki felnőtt fehér férfinak lenni. Mert mindenkivel foglalkoznak, csak a felnőtt fehér férfiakkal nem. És ennek meg is van az eredménye… 

A keresztény férfi válsága

Furcsa paradox helyzet, hogy bár az egyház életét a férfiak dominálták, annak első ezerkilencszázötven évében azok az alapvető keresztény értékek, amelyek a Biblia és szorosabban véve Jézus szolgálata nyomán előttünk vannak, hagyományosan (értsd: a tradicionális gondolkodásban) mégis a „női princípium” tulajdonságainak tekinthetők: a szeretet, a megbocsátás, az elfogadás, a befogadás, az engedelmesség, az alázat, a békére való törekvés, a szelídség, az irgalom stb. – gondoljunk csak a boldogmondásokra. Persze volt az egyháztörténetnek egy-két kiemelkedő alakja, aki olyan harmonikusan tudta a személyiségébe integrálni ezeket a sokszor nőiesnek tartott tulajdonságokat, hogy senkinek sem jutott eszébe „férfiatlannak” tartani őket. Ilyen például Assisi Szent Ferenc vagy II. János Pál pápa. Ők azonban kivételek. 

Ma, amikor a valódi férfiségre is káros patriarchális rendszer felbomlani látszik, és végre lehetőség lenne átértékelni a férfiak szerepeit, a társadalom elvárja a férfitól, hogy férfi legyen, de úgy, hogy ha a „régi rend” szerinti tulajdonságokat és viselkedésmódot követi, akkor hímsoviniszta, ha „újakat” vesz fel (értsd: a fentebb felsorolt keresztény értékeket), akkor meg tutyimutyi. Nos, férfi legyen a talpán, aki képes ennek megfelelni… 

A lelkészi szolgálat átalakulása

Tradicionális értelemben a város, illetve a falu elit tagja, a (férfi) pap volt az, aki társadalmi (nem evangéliumi!) szempontból arra volt hivatott, hogy példakép legyen, és utat mutasson a helyi közösségnek főleg az erkölcs tekintetében: mit szabad és mit illik? Ott legyen a közösség, a családok és az egyes ember mellett az élet olyan minősített pontjain, mint a születés (keresztelő), a felnőtté válás (konfirmáció), a családalapítás (esküvő) és az elmúlás (temetés). És bár nem akarok indokolatlanul általánosítani, de szerintem ebben a tradicionális modellben sokkal több terük volt a hagyományos férfiszerepeknek és -tulajdonságoknak, mint a fentebb felsorolt „nőies” keresztény értékeknek.

A lelkészektől útmutatást, keretezést, irányítást, ítélethozást (a közösségen belüli konfliktusokban való bírói szerepet) vártak, illetve azt, hogy képviselje az egyház tagjait a szűkebb pátria elitjében.

Hogy ez miként alakult, mi volt előbb: a tyúk vagy tojás, azaz a külső elvárás vagy a belső átformálódás, azt már sosem fogjuk megfejteni.

Ezzel szemben ma más kép rajzolódik ki a lelkészi szolgálatról. Különböző társadalmi és korunkra jellemző okok miatt a lelkész ma leginkább beszélgetőtárs, közösségszervező, vigasztaló, látogató, lélekápoló, tanár és tanácsadó, akinek (és ezt most ironikusan és szándékosan sarkítva írom) az a feladata, hogy azon személyek lelkivilágával foglalkozzon, akik erre őt megkérik.

Mert ha például tönkrement a cipőm, akkor ott a cipész, ha a lelkemmel van baj, akkor ott a… Társadalomtudományi szempontból a 21. századi lelkész munkája sokkal jobban illik a „rózsaszín galléros”, semmint a „fehér galléros” hivatások közé. (A munkaszociológiában a kék és fehér gallér mintájára már a nyolcvanas években megalkották a „rózsaszín galléros munka” [pink collar work] kifejezést. Ezek azok a szakmák és hivatások, amelyekben hagyományosan a nők vannak többségben: például az ápolás, a szociális gondozás, a nevelő munkák, a tanári hivatás, az irodai munkák stb. Bővebben itt lehet róla angolul olvasni.)

De hogy még tovább bonyolódjon ez az amúgy sem egyszerű történet, egyfajta ellenirányú, paradox folyamatként igencsak felerősödött a hagyományos férfilelkész-szerepből az útmutató, keretező funkció. Ma, amikor minden változik és minden bizonytalan, és egy zűrzavaros ideológiai, identitásbeli és világnézeti katyvaszban élünk, egyre nagyobb igény mutatkozik a biztos pontokra. Rendszeresen nekem szegezik a kérdést: „Mondja már meg az egyház, hogy mit kell csinálni/gondolni/dönteni ebben a helyzetben!” Igen, mondják már meg, de persze mindenfajta presszió és autoriter jelleg nélkül, hogy a templom és a gyülekezet mint „a békesség és a nyugalom, a vigasztalás és az állandóság szigete” megmaradjon! És lehetőleg tökéletesen! Nos, férfi legyen a talpán, aki képes megfelelni… 

Hogyan lehet lelkész egy férfi?

Ha tudnám a receptet, leírnám. De nem tudok. Azt viszont tudom, hogy Isten akarata szerint való az, hogy egy férfi is lehessen úgy lelkész, hogy férfi marad, és egy lelkész is lehessen úgy férfi, hogy lelkész marad.

Szerintem mindenekelőtt önazonosnak kell lenni. Természetesen a közösségnek és a társadalomnak is vannak vágyai, elvárásai, szükségletei, amelyeket figyelembe kell vennie egy lelkésznek, de sérülés és meghasonlás nélkül senki sem lehet más, mint aki. Még egy lelkész sem.

Fel kell fedezniük a férfi lelkészeknek, hogy miként lehetnek a személyiségük integráns részévé a (tradicionálisan) nőiesnek tartott keresztény értékek: a szeretet, a megbocsátás, az elfogadás, a befogadás, az engedelmesség, az alázat, a békére törekvés, a szelídség, az irgalom stb. És nem csak a lelkészeknek. Ezzel párhuzamosan pedig olyan új keresztény értékeket is fel kell fedezni, amelyek nincsenek annyira előtérben, de fontos és előremozdító szerepük lehet egy férfi (és egy nő) számára is. Ilyen például a valódi felelősségvállalás, a bátorság, a védelmező szeretet, az igazságért való küzdelem stb.

És végül, de nem utolsó-, hanem inkább elsősorban: Jézusra mint férfira kell figyelni. Milyen volt ő? Hiszen ha az Isten egy férfiember formájában testesült meg, és úgy vitte véghez a megváltás művét, akkor kell lennie harmonikus férfiségnek, amely méltó hordozója az evangélium üzenetének.

A témában olvasásra ajánlom Richard Rohr A férfi útja, valamint Philip Zimbardo és Nikita D. Coulombe Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? című könyvét.

A borítókép illusztráció, rajta Kovács Viktor evangélikus lelkész látható (kép forrása: Facebook)

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6616641268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása