Egy három világvallást egyesítő, neobrutalista „temegóga” berlini építéséről számolt be a napokban több hazai hírportál a brit The Guardian írása alapján. A három monoteista, egyistenhívő világvallás szakrális helyeinek nevéből összegyúrt temegóga elnevezés a templom, a mecset és a zsinagóga szavak összeolvadásából jött létre, amellyel egyrészt már a névválasztásban is egyenlőségjelet tesznek a különböző vallások közé, másrészt kihangsúlyozzák az egy, közös isteni személy imádatát. A párbeszédre való hajlam, a békességre irányuló törekvés dicséretes. Kérdés azonban, hogy csak önfeladás árán lehetséges-e.
Szerző: Homoki Pál
A projekt neve House of One, magyarul Az Egy Háza. Magát az épületet, amely egy templomot, egy mecsetet és egy zsinagógát foglal magában, és a középpontjában egy a vallási és kulturális párbeszéd megvalósulását szolgáló közös terem helyezkedik el, a neves berlini építészeket tömörítő Kuehn Malvezzi építésziroda jegyzi, mintegy 47 millió eurós költségvetést társítva a megvalósításához. Az épületegyüttes létesítését a Német Szövetségi Köztársaság és Berlin városa mintegy 30 millió euróval támogatja. További 9 millió euró folyt be ez idáig adományok gyűjtéséből, és abban bíznak, hogy a hiányzó 8 millió eurót is további gyűjtésekből sikerül hozzátenni. A tervek szerint az építkezés mintegy tízévnyi előkészítő munka után ez év május 27-én kezdetét veszi.
Több, mint szimbólum
A terv megálmodói szerint a cél nem egy új, közös vallás létrehozása, hanem hogy létrejöjjön a békés testvéri párbeszéd a világ vallásai és azok hívei között. Ez a cél pedig több, mint magasztos, még ha süt is belőle a Németországra és különösképp Berlinre jellemző „multikulti” szemlélet és a nem keresztény hátterű bevándorlóknak a német többségi társadalomba való integrálódására irányuló törekvés.
„Az ötlet nagyon egyszerű – nyilatkozta Roland Stolte keresztény teológus, aki segített a projekt elindításában. – Szerettünk volna egy ima- és művelődési házat építeni, ahol ez a három vallás együtt létezhet, miközben mindegyik megőrzi saját identitását.” Andreas Nachama rabbi még tovább megy: „Több, mint szimbólum.
Ez egy új korszak kezdete,
ahol megmutatjuk, hogy nincs közöttünk gyűlölet… Sokféle út vezet Istenhez, és mindegyik út jó. Az Egy Házában a keresztények, a muszlimok és a zsidók külön imádkoznak, de a vallási ünnepeken, a megemlékezéseken és az ünnepségeken ellátogatnak egymáshoz.”
A projekt alapkoncepcióját a következőképp fogalmazták meg: „A világ számára Az Egy Háza a béke szimbóluma, a jövőnket tekintve pedig a remény jele…” A projektleírásban pedig ezt találjuk: „Berlinben, ahol egykor a vallási emancipáció és megvilágosodás Lessing és Moses Mendelssohn barátsága révén vált európai projektté, ahol 1989-ben a szavak és az erőszakmentes ellenállás erejével leomlott a »vasfüggöny«, legyen Az Egy Háza egy olyan hely, ahol a vallások együttélését békében, egymás felé forduló nyitottságban és a sokféleség megbecsülésében élik meg.”
Milyen áron?
A kétségkívül magasztos célok mögött azonban elgondolkodtató kérdések lapulnak. Mindenekelőtt le kell szögeznünk: a párbeszédre való hajlam, a békességre irányuló törekvés, egymás megértése, a másik elfogadása olyan egyetemes értékek és célok, amelyek teljes mértékben támogatandók. A kérdés az, hogy milyen áron?
A tervekről szóló híradások közül alig számol be néhány arról, hogy az elkészült épületen nem fogják elhelyezni majd az ismert vallási szimbólumokat. Nem lesz rajta sem kereszt, sem félhold, sem Dávid-csillag. Ahhoz, hogy a három egyistenhívő világvallás egy közös épületbe költözzön, mindegyiküknek le kell mondaniuk saját önazonosságuk kifejezési eszközeiről.
A House of One ékes példája annak, hogy az 1945 utáni német, majd összeurópai társadalomban piedesztálra emelt tolerancia mint legfőbb érték felülírja a hitbeli, vallásos meggyőződést. A jézusi tanítás egyik alappillére a felebaráti szeretet, a másik – szintén bűnös – ember szeretete. A felebaráti szeretetről és a másik elfogadásáról, a toleranciáról szóló tanítás ugyanakkor nemcsak a kereszténységben, hanem más vallások tézisei között is szerepel.
Óriási különbség van azonban a tolerancia értelmezései között: nem vállalom a saját értékrendemet, nehogy ezzel megsértsem a másik önazonosságát, avagy elismerem a másik értékeit, de a sajátjaimat is szeretném felmutatni.
Ennek tipikus és a sajtó által jelentősen elkoptatott példája volt, amikor pár éve a magyar híradások beszámoltak arról, hogy a skandináv városokban egymás után veszik le a kereszteket a keresztény templomok tetejéről, hogy látványuk ne sértse az iszlám vallású bevándorló kisebbség önérzetét. Ezzel a jelképes cselekedetükkel a svédek elfogadó és befogadó kereszténységüknek próbálták bizonyítékát adni. Egyszersmind azonban elfeledkeztek a keresztény identitást alapvetően meghatározó missziói parancsról, amelyben Jézus így kéri követőit: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” (Mt 28,19–20)
Magasztos célok
A kereszténység valószínűleg sohasem nőtt volna túl az első jeruzsálemi ősgyülekezeten, ha a tanítványok olyan toleránsak lettek volna – mai értelemben –, hogy nem hozakodnak elő az evangélium hirdetésével, nehogy hitükben megsértsék, netán meggyőzzék az ókor római, szír, egyiptomi, föníciai istenségeknek hódoló emberét. Jézus nagyon sok helyen beszél az elesettek, a jövevények, a rászorulók befogadásáról, támogatásáról, a felebaráti szeretetről, a megbocsátásról, a másik elfogadásáról – ilyen értelemben a toleranciáról.
Az önfeladó tolerancia azonban nem emelkedhet a keresztény hitátadás kötelessége és lehetősége fölé.
A kereszténység lényegét tekintve térítő vallás – az iszlám radikálisan az. A három vallás közül egyedül a zsidó nem folytat külső missziót, sőt esetükben a betérés szinte kuriózumnak számít. Mindezek fényében a House of One létrejötte és magasztos célkitűzése dicséretes, melyet azonban beárnyékol, hogy mindhárom vallás részéről önfeladással jár. Másrészt az az érzése az embernek, hogy a vallásokat igazából csak eszközként használják egy az általuk képviselt tanításon túlmutató cél eléréséhez, mégpedig a tolerancián alapuló, minél szélesebb körű társadalmi kohézió létrehozásához.
Márpedig ha hitbeli önazonosságunkat, vallási meggyőződésünket – ha mégoly magasztos célok érdekében is – bárki is megpróbálja felhasználni, átírni, kiüresíteni, arra rátelepedni… – az ellen tiltakoznunk kell.
Borítókép: evangelisch.de
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
