Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Pozitív várakozás

Ádvent a várakozásról szól, azonban ez a fogalom az utóbbi időkben inkább negatív jelentéssel társult. Azonban, aki tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely a boldogsághoz vezet.

Szerző: Harmati Béla László

elizabeth-explores-nv-egsy5zrc-unsplash.jpg

Ádvent – latin kifejezéssel „adventus Domini” – az Úr eljövetelét jelenti. A karácsony ünneplése elsősorban a pozitív várakozásról szól. Nem valamit, hanem valakit várunk. A várakozás önmagában mindig is létező, alapvető emberi tulajdonság, de napjainkban leginkább a negatív várakozás nyert teret. Várni a buszra, ami nem jön, várni a fizetésemelésre, az elismertségre, valami jobbra, ami nem jön, a gyógyulásra, a szenvedés elmúlására.

Mindenki arra vágyik, hogy valakinek fontosak legyünk, legalább egy kicsit. A bennünk keletkező űrt, a lelki űrt pedig vásárlással, az ajándékok tömkelegével próbáljuk meg kitölteni. Egyre jobban rohanunk, és lihegve, kifáradva rogyunk a karácsonyi asztal és a karácsonyfa mellé, arra gondolva, hogy vajon mit is hagytunk ki. 

Ádvent és karácsony azonban eredetileg Jézusról szól, akiben testet öltött a szeretet, a türelem és a megértés. A szívből fakadó keresztény hit mindig reményteli, pozitív várakozást jelent, mert a világ nehézségeire Isten megadta nekünk a választ Jézus Krisztusban. A Megváltó eljövetele ráirányítja figyelmünket arra, hogy mit is kell tennünk ahhoz, hogy betöltsük a világban keletkezett űrt: adjuk a másik embertársunknak önmagunkat, szeretetünket, időnket, odafigyelésünket, törődésünket. 

Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, mely a boldogsághoz vezet. A recept kétezer éve adott, csak észre kell vennünk, csak el kell fogadnunk. 2019. karácsonyán azt kívánom mindenkinek, hogy az ádventi időszak pozitív várakozással szentelődjék meg. 

Az áhítat elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi imádság című műsorában 2019. december 8-án.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7215336250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása