Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

3B és 3H – avagy a boldogság és a harmónia titka

Esküvőszezon ON – avagy Isten áldásán és a sok boldogságon kívül mit kívánjunk az újdonsült házaspároknak? Egyáltalán mit tehetnek – illetve tehetünk mindannyian, frigyen innen és túl – a harmonikus életért?

Szerző: Vitális Judit

adobestock_179601927.jpeg

Az elmúlt hetekben családommal két esküvőn is jártunk, illetve férjemmel a saját házasságkötésünk kilencedik évfordulóját is a napokban ünnepeltük. Ennek apropóján tűnődtem el azon, mi is kell ahhoz, hogy a párkapcsolatunk – és tulajdonképpen az egész életünk – ne elsősorban és/vagy kizárólag „Instagram-kompatibilis”, hanem a kiragadott kirakatpillanatokon kívül is összességében megelégedettségre okot adó legyen.

Gombot vagy kabátot?

Egy jól megválasztott gomb illik a színhez, passzol a fazonhoz. De attól még gomb – önmagában nem öltöz(t)et. Ha választani kell, akkor a kabátra szavazok! Azaz legyenek rendben az alapok! 

Mert mit ér egy csésze forrón gőzölgő, habos kávé, ha inkább teára vágynánk, de mivel a kedves feketét iszik, nekünk is azt hoz? Mit ér az erdőszéli madárcsicsergés, ha tulajdonképpen ízig-vérig városlakók vagyunk, és a kivonulás valójában menekülés vagy alku? Vagy: egy kazalnyi illatos rózsacsokor mindig, minden körülmények között képes feledteti az okozott bánatot?

Persze legyen tele ragyogóbbnál ragyogóbb gombokkal a varródobozunk (sőt ne legyünk restek fel is ölteni őket a kabátunkra!), vegyük észre a szépet, a jót, a felüdítőt, az élet megannyi ajándékát – de legyen szemünk, látásunk azt is észrevenni, ha homokra építettük a házat, ha a díszes vakolat málló belső teret takar, ha nem abban a csónakban evezünk, amelyik a mi kikötőnk felé tart.

Más megközelítésben: nem elsősorban az a döntő, hogy milyen gyakoriak a hétköznapi(bb) „örömbonbonok” az életünkben, vagy hogy van-e részünk kiugróan katartikus pillanatokban. A kérdés az, hogy ezek a pozitív kilengések honnan indulnak el, és a „zuhanás” után hova érkeznek meg: alapvetően kiegyensúlyozottság és megelégedettség jellemző-e az életünkre, vagy zavarodottság és nyugtalanság van bennünk és körülöttünk?

3B – avagy a boldogság „három lába”

Huszonéves szingliként háromlábú kisszékhez hasonlítottam a boldogságot. Meg voltam győződve róla, hogy a boldogság feltétele az emberi kötelékek (szerelem, család, barátok), a munka, valamint a szabadidő egyensúlya. Aztán amikor találkoztam a (leendő) férjemmel, és megfogalmaztam magamnak, miért is ő az igazi számomra, egyúttal arra is ráébredtem, hogy a kapcsolatunkban fontosnak tartott értékek az élet más területein is nélkülözhetetlenek.

Biztonság, bizalom és bizsergés – a magunk között csak 3B-elméletként emlegetett teóriánk szerint e három összetevő szükséges a „kabáthoz”. Vagyis akkor vagyunk boldogok, ha egyrészt az életünk különböző színterein biztonságot tapasztalunk, nem kizárólag fizikai vagy anyagi szempontból (bár ezek sem elhanyagolhatók!), hanem lelki értelemben is. Fontos továbbá, hogy bizalommal vagyunk/lehetünk a hozzánk legközelebb állók felé, és viszont. Valamint kapcsolataink, feladataink, tevékenységeink bizsergést (vonzódást, szenvedélyt, lelkesedést) váltanak ki belőlünk. Összességében tehát olyan légkör vesz körül minket, amely nem csupán annak kedvez, hogy önmagunk lehessünk, de egyúttal önmagunk egyre jobb és jobb „verzióinak” kibontakoztatására is serkent bennünket.

3H – avagy a harmónia záloga

A házasságunk vezérfonalául szolgáló másik „szentháromságot” nászajándékba kaptuk: hit, hála és humor – hangzott az útravalóul adott gondolatcsokor arról, mit tehetünk nap mint nap a boldog életért. Higgyünk abban, hogy mindennek megvan a maga értelme, hogy semmi nem hiábavaló, hogy lehet szebbé, jobbá tenni a világot, hogy az élet nem siralomvölgy, legfőképpen pedig hogy Valaki mindig a tenyerén hordoz bennünket. Legyünk hálásak minden szeretetben megélt pillanatért, a sikerekért és a kudarcokért, ismerjük fel a bennük rejlő ajándékokat, és mondjunk köszönetet értük, elsősorban a Gondviselőnek. És tudjuk humorral – nevetéssel, (ön)iróniával – oldani a feszültséget, átvészelni a nehezebb pillanatokat. Így születhet meg a békesség, a harmónia.

Kabát(gomb)ot fel!

Életünk nem mindig felhőtlen, gondtalan és zavartalan. Ahogyan használat közben a kabát bepiszkolódik vagy elszakad, úgy a boldogság is törékeny. De ha időt, energiát szánunk a felöltőnk mosására/varrására, akkor újra büszkén és örömmel hordhatjuk, és élvezhetjük melegét. Ugyanígy ha arra törekszünk, hogy biztonság, bizalom és bizsergés vegyen körül bennünket, illetve ha hittel, hálával és humorral állunk az élethez, akkor elég erősek vagyunk ahhoz, hogy vihar esetén megküzdjünk a nehézségekkel.

Az én tanácsom tehát ez: először világosan rajzoljuk meg életünk kereteit, határozzuk meg a számunkra fontos értékeket, és tőlünk telhetően ragaszkodjunk ezekhez az alapokhoz – és aztán töltsük meg finomságokkal a körvonalakat. Így élvezhetjük igazán, tiszta szívből a kabátgombokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1914941736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása