Kívül tágasabb

Komoly károkat okoz a teázás

2020.10.19. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A brit kultúrkör meghatározó része a teázás, ami köré egyrészt egész szertartások épültek, másrészt a leghétköznapibb helyzetekben is mindig előkerül. Nehéz elképzelni, hogy a britek megszabaduljanak tőle.

tea_foto_pixabay_com_dungthuyvunguyen.jpg

Pedig akadnak, akik éppen ezért, de legalábbis a gazdaságosabb teafőzés mellett kampányolnak, arra hivatkozva, hogy a britek rengeteg vizet és energiát pazarolnak a teázásra.

A számok kétségtelenül elgondolkodtatók. A szigetországban élők ugyanis évente 28 (50 méteres) versenymedencényi vizet és 58 liternyi víz felforralásához elegendő energiát pazarolnak el a teafőzéskor – fejenként.

A „hibát” a brit teafőzési módszerben kell keresni, hiszen jellemzően dupla annyi vizet forralnak, mint amennyi az adott adaghoz kellene. A megkérdezettek 23 százaléka azt mondta, attól tart, hogy az ital vízköves lesz, ha nem tesz elég vizet a forralóba.

A britek ráadásul rengeteg teát isznak, egy átlagos szigetországi naponta 4 alkalommal főz, amivel szakértők szerint rengeteg energiát pazarolnak el, amihez hozzájárul a már említett túltöltés mellett az is, ha például közben nyitva van az ablak.

A felmérést az Utilita áramszolgáltató rendelte meg Energy High 5 kampányához. „Elsőre talán nem tűnik soknak, de érdemes belegondolni, mennyi vizet pazarolunk szerte az országba a teafőzéskor” – hívták fel a figyelmet.

A szakemberek szerint mindennek nem csak az egyes háztartások áramszámlájára van hatása, de szükségtelenül megterheli a rendszert is.

Szóval a teakorszak marad, de nem ártana ésszel főzni – Magyarországon is.

(Fotó: pixabay.com/dungthuyvunguyen)

 

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása