Kívül tágasabb

Öt egészségtipp otthoni munkavégzéshez

2020.04.01. 10:50, Kívül tágasabb , komment

Hetek alatt valósággá vált az, amiről már évek óta lehetett olvasni és hallani: rémes kényszerből ugyan, de elterjedt az otthoni munkavégzés. Ugyanakkor ha már így alakult, nagyon fontos, hogy próbáljunk meg minél egészségesebben élni otthon dolgozva is, amit persze könnyebb leírni, mint megvalósítani. Mindenesetre most ehhez kínálunk ötleteket.

home_office_foto_pexels_com.jpg

1. Igyunk több vizet

Általában véve is fontos tanács, hogy legalább hat pohár vizet igyunk meg egy nap. Ennek számtalan előnye van az egészségünkre nézvést, például segíti a bélműködést, megvédi a gerincvelőt és még a testsúly kontrollálásában is szerepet játszik. Ha valaki nem rajong a sima vízért, akkor lehet bele vágni egy szelet citromot, lime-ot vagy akár uborkát.

2. Használjuk a lépcsőt

Felejtsük el a liftet (ez éppenséggel egyébként is jó ötlet), használjuk inkább a lépcsőt (ha van…). Éppenséggel nem csak akkor használhatjuk, ha fel vagy le akarunk menni, rövidebb kardioedzéseket is beiktathatunk. Ez erősíti a szívet. Persze csak ésszel és fokozatosan kezdjük el, de mindenkinek érdemes megfontolni.

3. Rendszeresen sétáljunk

Akár már napi 30 perc séta (amíg lehet...) komoly pozitív hatással lehet az egészségünkre. Vannak szakemberek, akik szerint jobb a futásnál is, legalábbis amennyiben nem terheli meg annyira a szervezetünk, az ízületeink.

Ha nagyon menők akarunk lenni, akár kisebb súlyokat is erősíthetünk a bokánkra vagy a kezünkre, így az izmainkat is fejleszthetjük séta közben.

4. Feküdjünk le korán

Egy viszonylag könnyen betartható tipp. Egy felnőtt embernek napi 7-9 óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy teljesen kipihenje magát. Már az komoly előnyökkel járhat, ha csak egy fél órával előrébb hozzuk a lefekvést.

A megfelelő mennyiségű alvás segítheti a fogyást, biztosíthatja a megfelelő hormonok termelődését és még sorolhatnánk. Arról nem beszélve, hogy az agyunk is jobban működik és élesebb, ha rendszeresen kialusszuk magunkat.

A korábbi elalvást segítheti, ha korlátozzuk a képernyő előtt töltött időt (nyilván főleg este), gyógynövényből készült teát iszunk, vagy a relaxálást segítő olajakat használunk.

5. Étkezzünk egészségesen

Az egészséges étkezés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ne hagyjuk ki a reggelit és inkább együnk naponta öt-hat alkalommal kevesebbet a hagyományosnak számító három nagyobb étkezés helyett.

Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, (nem agyonsózott) magokat, diétás fehérjéket. Az egészséges étkezés alighanem kissé drágább lesz, mint a szokásos, de hosszútávon kifizetődik, mert egészségesebbek és erősebbek leszünk.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása