10 év, 7 milliárd forint - 4 szavazatért

Csodálatos dolog a helyi demokrácia, hiszen annak keretében megtörténhet, hogy egy 60.000 lakosú kerületben a 18 tagú képviselő-testület egy mindössze ötfős bizottságot hatalmazzon fel egy 10 évre (!) szóló 7 milliárd (!) forint értékű közétkeztetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára. Hiába a helyi lakosok éveken át tartó tiltakozása, hiába két, több száz aláírást tartalmazó petíció, elég mindössze 4 képviselő igen szavazata ebben a bizottságban a döntés elfogadásához, és még a képviselő-testület elé sem kerül a téma, ahol a nyilvánosság előtt lehetne megvitatni az amúgy igen "forró" menza-kérdést.

Mindez megtörténhetett volna szépen, csendben, országos hírverés nélkül, de a kispesti együttműködés rendszerét (KER) olyan sikeresen szétrollkodta Lackner Csaba a tavaly októberben kiszivárgott kinyilatkoztatásaival, hogy erős reflektorfény alá helyezte a kerületet, és már nem siklanak csak úgy át döccenés nélkül az eldugott bizottságocskákon a hétmilliárdos közbeszerzési tételek. Az ügyből Hadházy Ákosnak köszönhetően decemberben kerekedett olyan botrány, hogy Gajda Péter polgármester végül - a rendelkezésre álló információk szerint - máig nem merte aláírni az elfogadott szerződést.

Bár a december 12-ei bizottsági ülésen dr. Vitál Márton aljegyző magából kikelve üvöltözött, és az időhiányra hivatkozva azzal fenyegette a bizottság tagjait, hogy a szerződés megszavazása nélkül januártól az iskolákban nem kapnak enni a gyerekek, nem állt elő ilyen helyzet. Szóval a sok kérdést felvető szerződés nélkül is van élet (és étel), nem beszélve arról, hogy simán lehetett volna megalapozott, a kerületi emberek igényeit figyelembe vevő, velük egyeztetett döntést hozni. Ha már évek óta ezt próbálják elérni a szülők és civilek szervezetei, illetve "ön"-kormányzatnak nevezik azt, ami Kispesten hivatott a helybéli ügyek vitelére. 

A kép forrása: Tudatosvásárló.hu

2012: egyszereplős pályáztatás

Szinte hihetetlen, de 2012-ben is egyszereplősre sikeredett a Kispesti Önkormányzat közbeszerzési pályázata közétkeztetés-ügyben. Mivel - egy kivételével - az összes ajánlattevő visszalépett, nem volt nehéz kiválasztani a győztest. Az Önkormányzat a versenyt nélkülöző helyzetet tetézte azzal, hogy szinte felbonthatatlan szerződést kötött a nyertessel, hiszen a megállapodásban mindössze azt minősítette szerződésbontó magatartásnak, ha a vállalkozó ételmérgezést okoz, vagy az élelmiszer-biztonsági hatóságok egy év alatt több mint öt alkalommal állapítanak meg súlyos, megalapozott kifogást. A pozíciójába ezáltal bebetonozott közétkeztető cég pedig elkezdett - a szerződésbe foglalt igen tág - keretek között szolgáltatni. 

Tiltakozás a semmiért

Nem kellett sokágig várni a szülői-civil tiltakozásra, amely végül oda vezetett, hogy megalakult a Kispesti Menzafigyelő, majd a Kispesti Civilek a Közétkeztetésért (KCK) munkacsoport. A kispesti civilek egy 583 aláírást tartalmazó petícióval, illetve tiltakozással próbálták felhívni a figyelmet a kerületi közétkeztetés minőségének hiányosságaira. Mindennaposak voltak a panaszok, amelyek alapján még azt is felvetették, hogy a gyerekeknél jelentkező gyomorbetegségek oka a romlott, rossz minőségű ételek fogyasztása. Mivel az intézmények, a szülők és a civilek hiába jelezték folyamatosan az elégedetlenségüket, nem érzékeltek érdemi javulást, ezért Gajda Péter polgármesterhez fordultak és kérték tőle, hogy kezdeményezze a szerződés felbontását. Azt is kérték a kerületvezetőtől, hogy az új közétkeztetési közbeszerzési pályázat kiírásakor az Önkormányzat kezdjen együttműködést a közétkeztetésben érintett felekkel, azaz az intézményvezetőkkel és a szülők szerveződéseivel. Egyik sem történt meg. 

10 éves betonbiztos szerződés megszűnik 7 év után

A szinte felmondhatatlan szerződéssel rendelkező közétkeztető cég, majd később a jogutódja változó minőségben és változó áron végezte a dolgát, mindig annak függvényében, hogyan sikerült az árait emelni. Az eredeti szerződéshez képest évek alatt többször is árat emeltek. 2019 elején ismét 10 százalékkal akarták megemelni a díjakat, de a közbeszerzési törvény ezt már nem engedte, hiszen az eredeti szerződésben vállalt összeghez képest túlmentek volna az 50 százalékos határon, ami tilos. A cég ezért hét év után inkább felmondta a tíz évre kötött betonbiztos szerződését, a kerület pedig újabb közbeszerzési eljárást volt kénytelen kiírni. 

2019: újabb tiltakozás, újra a semmiért

2019 elején újra eljött a kispesti civilek ideje, akik a Kispesti Önkormányzat elé tárták azon kérésüket, hogy ezúttal átlátható minőségi kritériumok alapján, a nyilvánosság bevonásával készüljön el az új szerződés. Egyeztettek és tárgyaltak, bejárták az Önkormányzatot, tájékoztatták az illetékeseket és hatalmasságokat az évek alatt összegyűjtött jobbító észrevételeikről. Azt gondolhatnánk, hogy az Önkormányzat is tanult a rossz tapasztalatokból, de nem. A történelem megismételte önmagát, hiszen a Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság úgy fogadta el a közétkeztetési közbeszerzési kiírást, hogy azt sem az iskolások és óvodások ügyében illetékes Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság, sem a képviselő-testület nem tárgyalta. A civileket pedig végképp kihagyták az egyeztetésből. Amikor pedig Ferenczi István önkormányzati képviselő 2019. szeptember 26-án, a ciklus utolsó testületi ülésén meg szerette volna kérdezni, hogy miért nem láthatta - többszöri, a jegyzőhöz intézett kérés ellenére sem -, a közbeszerzései kiírást, az MSZP-DK-Együtt-PM frakció vezetője tárgyalási szünetet kért, majd a képviselők "ukmukfukk" hazamentek, határozatképtelenné téve az ülést. A civilek újra több száz aláírást tartalmazó petícióval próbálták felhívni a figyelmet a helyzetre, így tiltakozva a gyerekek és az idősek érdekeinek, valamint a demokratikus elvek semmibevétele miatt. Mindez történt újra teljesen eredménytelenül. 

lackner_menza.jpg

Civilek "díszítették" fel karácsony előtt menza és Lackner-ügyben a kispesti városházát

A második egyszereplős pályáztatás és Hadházy Ákos

Így jutottunk el 2019. december 12-éig, azaz a Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság üléséhez, ahol - hasonlóan 2012-höz - újra egyszereplős volt pályázat, miután a három jelentkező közül kettő annyira komolytalan volt, hogy meg sem vásárolták az induláshoz szükséges pályázati dokumentumcsomagot. A Kispesti Önkormányzat ezért ezt az egy céget próbálta - dr. Vitál Márton aljegyző üvöltözésével - rátukmálni az öt bizottsági tagra, akik közül négyen nevüket adták a helyi demokrácia megcsúfolásához, azaz igennel szavaztak - egyedül Paróczai Anikó mert nemet mondani. 

Ekkor bukkant fel Kispesten Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, és felhívta ország-világ figyelmét arra, hogy a kispest Költségvetési Bizottság "tíz (10!!!) évre, mintegy 10 milliárd forint (!) értékben, valódi VERSENY NÉLKÜL ismét koncesszióba adja a közétkeztetést" egy - szerinte Mészáros-közeli cégnek. Az országgyűlési képviselő némi keresgéléssel egészen durva tényekre bukkant, amire egy Facebook posztban fejtette ki a véleményét (a teljes bejegyzés ezen a linken olvasható el). Botrány lett, országos. Gajda Péter kispesti polgármester ennek hatására nem írta lá a szerződést, hanem a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz és a fővárosi kormányhivatalhoz fordult, illetve sajtó helyreigazítási kérelmekkel és feljelentésekkel fenyegetőzött Facebook oldalán.

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, Ferenczi István, az LMP kispesti önkormányzati képviselője, és Paróczai Anikó, a kerület momentumos átláthatósági tanácsnoka, A kép forrása: Mérce.hu

Ön-kormányzat

A menza-ügy rámutat a Kispesti Önkormányzat magasságos vezetőinek torz demokrácia-felfogására, amely értelmében a kerületi lakosoknak jogukban áll lájkolni, de a helyi ügyekbe történő érdemi beleszólást nagyon zokon veszik tőlük. Mint ahogy a fentiekból látszik, hiába próbáltak a menza-kosztot evő gyerekek szülei éveken át egyeztetni a Polgármesteri Hivatallal, a véleményük pusztába kiáltott szó maradt, és kérésük/tiltakozásuk ellenére fogadták el a kifogásolt menza-szerződést, mondhatni lenyomták a torkukon. Ez a hozzáállás a legkevésbé sem tűnik olyan "ön"-kormányzati működésnek, amelyben a kerület lakói beleszólhatnak az életüket érintő ügyekbe. Ez a tipikus "eszi, nem eszi, nem kap mást" felfogás.

demokracia.jpg

A kerületi demokrácia és ön-kormányzás

A Lackner-hatás

A kerület vezetői viszont még mindig nem ismerték fel, hogy 2019 októberében kissé megváltozott a helyzet, mivel a Lackner-ügy Kispestre irányította az országos közvélemény figyelmét. Azóta sorra gyalogolnak bele olyan ügyekbe, amelyek felháborodást keltenek: elég csak Erdogán török elnök feleségének kispesti fogadásáraLackner Csaba bizottsági kinevezésére, vagy épp a menzabotrányra gondolni. Pedig máskor is kötöttek már 10 évre szóló közétkeztetési szerződést, a túlárazásokat sem most találták ki, Kránitz Krisztián képviselőként látta el a vagyonkezelő vezetését, a képviselő Somogyiné férje eddig is sorra nyerte a tendereket, Lackner Csaba pedig kólázgatott - mégis mehetett minden botrány nélkül 13 éven át. Szóval miközben megváltoztak a körülmények és a hírek eljutnak a kerületen kívülre, addig Gajda Péter és csapata maradt az, ami eddig volt.

naplemente.jpg

Besüt a nap

Forrás: Index.hu, Népszava.hu, Mérce.hu, Tudatosvásárló.hu, Kispesti Menzafigyelő, Hadházy Ákos