A Pesti Srácok és Gyurcsány Ferenc YouTube csatornájának letiltása idehaza is ráirányította a figyelmet az internet-cenzúra problémájára. Magáncégek kerítették be az internetes közlegelőket és privatizálták el fejünk fölül a szólásszabadságot, ami egyszer még sokba kerülhet nekünk.

Sok modern jelenség epicentruma most a Kínai Kommunista Párt Kínája.

Egyik kedvenc YouTube csatornám, a China Uncensored, tehát a Kína Cenzúrázatlanul videójának kicenzúrázása csak illusztráció. Azok, akik politikai ellenérdekeltségből ujjongtak a jobboldali Pesti Srácok vagy Orbán Viktor -1-szeresének tekinthető Gyurcsány Ferenc csatornájának letiltása miatt talán árnyalhatják maguknak a képet, amikor az internetóriások olyan politikai érdekeket szolgálnak ki, mint az elnyomó Kínai Kommunista Párt — olyan álságos hivatkozzásal, mint a "hirdetők számára nem megfelelő tartalom" miatti törlés. Egy olyan videó kicenzúrázása esetén, aminek még tényleges üzleti alapú szponzora is volt, a YouTube hozzáállása nem egyszerűen nevetséges és káros, hanem vészjósló. Valami nagyon nincs rendben évek óta.

Az internetes magáncenzúra egyes esetekben tűnhet ideologikus indíttatásúnak is. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Azt tekint fakenews-nak vagy spam-nek vagy "nem hirdetőbarátnak" — milyen leplezetlenül elvtelen és anyagias és végtelenül cinikusan álságos már ez önmagában —, amit akar. A hatalom, amit egyetlen gomb megnyomása biztosít, a tökéletes önkény legtökéletesebb jelképe.

Schiffer Andráshoz hasonlóan, akárkiről legyen is szó, fel kell emeljük a szavunkat a véleménydiktatúra ellen. Lehet, hogy egy sajtótermék elnémítása nem lopakodó diktatúra egyesek szemében, bár én ezzel inkább vitatkoznék. Az viszont, hogy az intenetóriások ténylegesen véreskező diktatúrák érdekeit is kiszolgálják tökéletesen jelzi az irányt. A magánvállalatok legkevésbé valamiféle bódult Ayn Rand-típusú libertariánus utópiák előhírnökei, semmint inkább üzleti megfontolásból diktatúrák gátlástalan kiszolgálói. Míg mi kisemberek egymásnak feszülünk piszlicsáré ideológiai csetepatéinkban a fejünk felett olyan játszmák zajlanak a régi és új óriások között, amiknek a logikáját sem értjük, illetve tudatlanságunkban rendszerint félremagyarázzuk vagy félre magyarázzák nekünk.

Az internetóriások (Google, Facebook stb.) nemcsak a globális kommunikációnak teremtettek platformokat, de jelentős haszonnal szabad prédaként és jóformán ellenőrzés nélkül "bekerítették" információs javaink, magánadataink, ilyen-olyan érdeklődésünk, információéhségünk megannyi korábban értéktelennek hitt "személyes" apróságaink "közlegelőjét". És összpontosították az eredendően decentralizált internetet a hálózati hatások törvényszerűségei (lásd Barabási Albert) miatt mindössze néhány szereplő kezében: megosztani bárhol lehet az interneten bármit, de elolvasni nagy számban a Facebook-on fogják a posztunkat, a videónkat pedig a YouTube-on keresik és érik el majd legtöbben vagy a Google keresőjén keresztül igyekszenek ránk bukkani.

A látogatott portálokon kívül a kóbor weboldalaknak rövidtávon nem sok babér teremhet, hisz senki sem tud róluk. Ezzel a különleges hatalommal a frekventált oldalak és interenetóriások nemcsak jól értékesíthető "helyeket" szereztek meg az információk virtuális ingatlanpiacán, de járulékosan jelentős hatalomra is szert tettek az globális kommunikáció, a közbeszéd és a véleményszabadság felett. Ez szinte automatikusan vonta maga után, hogy az egykori szabadság és vadnyugati életérzés szép lassan átadja a helyét — demokratikus állami kontroll nélkül — egy újfajta oligarchikus világrendnek...

Állam hiányában ugyanis legritkább esetben (csak egyenrangú szereplők között) valósulhat meg talán valamiféle libertariánus utópia, de pont az emlegetett hálózati hatások folytán a gócpontokból viharos gyorsasággal fejlődnek hatalmas óriássá és válnak megkerülhetetlen szereplővé — egyfajta (információs virtuális) élet és halál urává. 

Saját weboldalán mindenki azt csinál, amit akar — gondolhatja az egyszeri libertariánus. De ez hamis érvelés hamis, ennyi erővel saját éttermében mindenki olyan mérget ad a vendégeknek, amit akar, legfeljebb nem mennek be újra, a szállodás pedig azt csinál az ágyába fekvőkkel, amit akar. Nyilván magától értetődő a válasz, hogy nem. Valamilyen közmegállapodással és megfelelő intézményi garanciákkal — ezt hívjuk államnak, ami jó esetben egy demokratikus jogállam — szokás az ilyesmit kontroll alatt tartani mindannyiunk érdekében: vagyis a közjó érdekében. A legegyszerűbb társasjátékot sem lehet önfeledten játszani közösen betartott szabályok nélkül. Minden más libertariánus spekukáció életszerűtlen és az élettapasztalatok minimális meglétének hiányáról tanuskodik.

Ahol az államiság, legyen az akár egy diktatúra egyébként, összeomlik, minden más szabadság és civilizációs vívmány is eltűnik: Afganisztán, Dél-Szudán, Szomália, Szíria sem válnak földi paradicsommá sosem finoman szólva.

Talán ezt ismerhette fel a világ legszerencsésebb programozója, a Facebook immár felnőtté serdült tulajdonosa, Mark Zuckerberg is, az egyik ilyen legnagyobb internetes cenzúragépezet teljhatalmú ura, aki a közelmúltban sok kritikát kapott. Most ő maga is az internetes környzethez "passzoló" szabályozást sürgetett európai körútján. Nem vitás, hogy óvakodjunk a görögöktől, ha ajándékot hoznak is. Már önmagában az sérelmes, hogy Zuckerberg, tehát egy szimpla vállalat főrészvényese úgy tárgyal az államokkal, mintha maga is egy másik állam királya lenne, pedig senki sem ruházta fel ezzel a hatalommal a piac láthatatlan kezén kívül.

Ami ha láthatatlan is szeret valóban maradni, tudjuk, hogy nem ritkán piszkos, s ha nem nézünk a körmére sokféle aljasságra képes, amihez khm nem fűződik közérdek. Úgymond: a játékostársak ha tehetik, megszegik a Monopoly-társasjáték (tehát a kapitalizmus) játékszabályait és rontják a játék élvezetét mások számára. Bizony a kapitalizmus (szabad vállalkozás) — ahogy a politikai ikertestvére a demokrácia — akkor működik jól, ha a szabályok mindenki számára egyenlő pályát biztosítanak, senki sem érzi eleve hátrányos helyzetben magát és azonos körülmények között, hasonló erőfeszítések mellett hasonló eredményt várhat el mindenki.

Ez az idilli állapot persze utópia szintén, de megcélozható ideál.

A témában maga Sorors György, egy másik, politikában is aktív és öntörvényű üzletember levelet is írt: "Mark Zuckerbergnek abba kéne hagynia a tények elfedését, miközben álszent módon a kormányzati szabályozás mellett érvel." Soros és Zuckerberg nincsenek jóban, Trump elnökségét szerintem indokolatlanul csak a social mediának felrovó ellenlábas, Soros György és a hatalomba belekényelmesedett Clinton-gépezet egyszerűen csak kevésbé hatékonyan használta a technológia biztosította eszközöket.

Illetve az sem lehetetlen esemény, hogy az amerikai középnyugati polgárok nagykorúak és cselekvőképesek, és valóban úgy érezték, hogy Trump üzenetei és karaktere képviseli az ő érdekeiket. Zárójel bezárva. Soros, akivel most egy platformon vagyok, így folytatja a jól ismert konteót:

"Úgy tűnik, Mr. Zuckerberg valamiféle kölcsönös segítségnyújtási egyezséget kötött Donald Trumppal, amelynek révén [a Facebook] segíteni fogja Trump újraválasztását. A Facebooknak nem kell kormányzati szabályozásra várnia ahhoz, hogy visszautasítson minden 2020-as politikai hirdetést a november 4-i [amerikai elnök-] választás lezárultáig. Ha bármi kétség is felmerül arról, hogy az adott hirdetés politikai jellegű, akkor elővigyázatosságból azt is vissza kell utasítania. Valószínűtlen, hogy a Facebook így fog eljárni. Ezért újra megismétlem kezdeményezésemet: Mark Zuckerberg és Sheryl Sandberget el kell távolítani a Facebook vezetéséből.

Az pedig természetes, hogy támogatom a közösségimédia-platformok kormányzati szabályozását."

Tehát Soros egyfajta teljes cenzúrát javasol. Ez a megoldás már más platformokon is felmerült, de ez valahol totálisan ellentétes egy döntően hirdetési felület üzleti modelljével. Valahogy éppúgy életszerűtlen és rendszeridegen, mint a teljes szabadság vagyis a szolgáltatói önkény helyeslése. A social media egyébként olcsó és bárki számára hozzáférhető eszközének a politikai versenyből való kiiktatása azt jelentené, hogy a hagyományos és drága médiaeszközök szerepe felértékelődik, a tőkeerős szereplők visszavehetik a kontrollt a politikai kommunikáció felett. Aha. Ami nem kell mondjam kinek az érdeke. 

Emlékeztetőül, lehet nem szeretni Trump-ot, de nem éppen ő volt az amerkai establishment jelöltje. Donald Trump 2016-os kampánya kb. feleannyiba került, mint a vesztes Hillary Clinton-é! Ez egyébként példátlan, mert az egyik íratlan politikai törvényszerűség az volt az USA-ban, hogy az nyer, akinek a legtöbb pénze van. Ilyenformán a "lehetetlen" Trump győzelme bizonyos értelemben a  "kisemberek" lázadása és győzelme az elit ellen és felett. Zárójel ismét bezárva.

Térjünk vissza az elitre és Kínára és ennek az világnak a működésére és koronavírusozzunk egy kicsit innen a karanténból, ahol tkp. vagyok. A China Uncensored nem véletlenül van a kínai rezsim bögyében. Legutóbb arról számolt be, hogy az ENSZ WHO főtitkára méltatta Kína mennyire példásan kezeli a járványt, amiből utólag azért látjuk, hogy nem sok minden igaz. Cserébe a WHO nemcsak anyagilag függ Kínától, de más korrupciós és szexuális visszaélések botrányai is terhelik. És nem mellesleg ennek az ENSZ-szervezetnek a kezében van a járvány nemzetközi szintű kezelése ugyebár. A Kína által kilóra megvett etióp származású WHO-főtitkárral az élén.

Sokan gondolhatnánk, hogy egy diktatúra minden embertelensége ellenére hatékonyságában a legjobb eszköz egy járvány kezelésére. Ezért kap a járványügy világszerte különleges jogosítványokat. Egy diktatórikus rezsim pedig egyenesen mindent megtehet, nem kell emberjogi aggályokkal bajlódjon. Nos, mi sem áll távolabb a valóságtól. Egy diktatúra számára korlátlan lehetőség nyílik bármi eltussolására, akár az utolsó pillanatig is, legyen az egy kontinenst fenyegető atomkatasztrófa, mint Csernobil.

Bármit megtehetnek a rezsim számára valamiért kényes járványról információkat kiszivárogtatók elhallgattatására és pontosan ez történt Kínában. Valóban bármit megtehetnek, akár a betegek érdekeinek tökéletes figyelmen kívül hagyásával vagy a polgárok tömegeinek veszélyeztetésével, elégtelen ellátást nyújtó távoli koncentrációs táborokba zárhatnak akár minden fertőzés gyanús esetet, ahol összezártan a vírussal való megfertőződésnek nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy élve kijuss onnan. Ettől való félelmükben viszont a polgárok semmilyen tünettel nem fordulnak orvoshoz, elkerülik az egészségügyi intézményrendszert, a hatóságok látókörét, betegen akár továbbfertőzve és kitéve magukat és másokat is a legrosszabb forgatókönyvnek, amik a járvány veszélyességét mind továbbnövelik. 

Ez egy diktatúra és bármely diktatúra valódi kockázata. Ezért fontos még időben útját állni a kiépülésének, mielőtt nem késő. Nemcsak az interneten.