Megyeri Szabolcs kertész blogja

Mire jók az ehető virágok?

komment

A mostani esős, hűvös tavaszvégi napokban nem hogy kertészkedni, de a házból, lakásból kimozdulni sincs kedvünk, ezért felesleges is lenne aktuális gyakorlati tennivalókkal traktálnom a kedves olvasót. Érdekesebb lehet jelen helyzetben némi elméleti fejtegetés, és az eljövendő melegebb napokon való gondolkodás, ezért egy izgalmas téma kerül ma terítékre, ami nem más, mint az ehető virágok. 

microgreen-salad-3.jpg

De miért akarnánk virágokat enni, merülhet fel a kérdés? Igazából pont azért, amiért bármi mást is megeszünk, mert vagy finom, vagy egyszerűen mutatós, és emellett ehető is. A virágokat ugyanis elsősorban a küllemük miatt szeretjük, de persze nem csupán az ágyásban vagy a vázában mutathatnak remekül, hanem akár a tányéron is. Ha pedig még az ízük is értékelhető, máris duplán nyertünk! Persze nem minden virág ehető, és amelyik ehető, az sem biztos, hogy jó ízű, de minden ehető virág kiváló tányérdísz lehet, a lehetőségek pedig igencsak tágak, hiszen számos módon lehet felszolgálni a virágokat vagy egyes részeiket. 

Virágokról nyilván elsősorban a díszágyások lakói jutnak eszünkbe, de jelen témában sokkal tágabban kell értelmeznünk a virágot. Ki tudta például, hogy minden hagymaféle virága ehető, ráadásul finom is? Az olyan hétköznapi haszonnövények, mint a torma, az oregánó, a sütőtök, a napraforgó, a kapor, az édeskömény, a menta vagy a citromfű szintén ízletes virágokkal rendelkeznek. Persze a hagyományos dísznövények között is számtalan fogyasztható virágú akad, így például tányérra kerülhet a levendula, a jázmin, a hibiszkusz, a szegfű, a méhbalzsam,  a sarkantyúka vagy a millió változatban létező rózsa virága. Többféle gyógy-, és fűszernövény - melyeknek elsősorban nem a virága használatos - is rendelkezik ehető virágzattal, ide sorolható a körömvirág, a kamilla, az ánizs, a zsálya, a kakukkfű, a vadárvácska, vagy a rozmaring.

img_5816-1200x750_1.jpg

Mit lehet kezdeni ezekkel a virágokkal? Jogos kérdés, hiszen a nyers virág elfogyasztása önmagában nem feltétlen maradandó élmény. Bármely ehető virágzat remek dísz, kiegészítő köretekhez, főfogásokhoz, de modern levesekhez is remekül passzolhatnak színes szirmok. A virágokból persze készülhet szirup vagy szörp is, de a kísérletezőbb kedvűek lekvárt vagy virágzselét is csinálhatnak. Jó módszer a kandírozás is, mely virágok esetében jóval egyszerűbb, mint a gyümölcsöknél. Csupán tojásfehérje és cukor kell hozzá, az így tartósított édes, fényes szirmok pedig fél évig is fogyaszthatók maradnak megfelelő tárolás esetén. A virágok, szirmok legjobb terepe talán az édességek területe, kevés természetesebb és káprázatosabb sütemény és tortadísz van, mint a virág!

Érdekesség: ehető virágok magkeverékben!

81xibxjidrl_ac_sy450.jpg

Ötlet: az egyik leglátványosabb és egyben legegyszerűbb virágalapú étel a virágzselé, melyet tényleg könnyű elkészíteni. A felfőzött, cukrozott virágszirom levet dzsemfixálóval vagy zselatinnal keverjük ki, hogy végül egy lágy, zselés állagú elegyet kapjunk. A szirmok mellett a zseléhez egyéb íz-, és látványfokozó elemeket is lehet keverni, aszalt vagy friss gyümölcsöt, reszelt narancshéjat, fahéjat, és így tovább. Ezt aztán kenhetjük kalácsra, édes péksüteményekre, de akár fűszeres húsok mellé is kínálhatjuk különleges mártásként!

 canape-avocado-flowers.jpg

Az íz és a küllem mellett a beltartalomról is essen pár szó. A virágok virágpora bár különböző összetételű, összességében jellemzően gazdagok vitaminokban (B1, B2, C), tartalmaznak ásványi anyagokat, található bennük cukor, zsiradékfélék és illóolajok. A virágporok általánosságban kiváló fehérjeforrások, 10 deka virágpor 6-8 tojásnak megfelelő fehérjét tartalmaz! Egyes virágok, így a hárs, az akác, vagy éppen a bodza gyógyhatással is rendelkeznek, mind kiváló köhögéscsillapítók, de számos más gyógynövénynek is a virágzata használatos, jellemzően szárított formában. Megemlítendő, hogy egyes virágok, különösen a virágporuk allergizáló hatásúak lehetnek, ez gondot okozhat az adott virágfélére vagy általában a virágporra allergiások körében.

 

 

Az sem mindegy, hogy az étkezésre szánt virág honnan származik és mikor kerül begyűjtésre. A legtöbb virág illat-, és ízintenzitásának egyáltalán nem tesz jót a mosás, emellett az öblítéssel az értékes virágpor is elillanhat. Az egyik megoldás tehát, ha teljesen nyersen, mosatlanul használjuk fel a virágot, ez persze azt jelenti, hogy szennyeződésmentesnek kell lennie. Ilyen virágokat találni nem könnyű, leginkább településektől, autóutaktól távol kell gyűjtögetnünk. A mosást persze nem kell feltétlenül elhagyni, de ilyenkor a díszítőérték is némileg csökkenhet. Amennyiben egyébként is beledolgozzuk a szirmokat valamilyen ételbe, a mosás nem igazán számít, tehát ne hagyjuk ki. A saját kertből származó virágokat is csak akkor használjuk fel, ha biztosak vagyunk benne, hogy biokertészeti minőségűek, vegyszermentesek, így ahol (vagy a közelben, szomszédban) permetezés, vegyszeres kezelés volt, ott a virágokat ne használjuk étkezési célra. A virágok virágzási ideje fajtól, fajtától függően nagyban eltérő, egyesek pár napig, egy hétig, míg mások hónapokig virágoznak. A máris kezdődő nyár ebből a szempontból jó időszak, hiszen számos dísznövény az egész évszakban folyamatosan virágzik, illetve ilyenkor (és tavasszal) virágzik a növények többsége. A leszedett virágok többsége hamar elhervad, elfonnyad, ezért begyűjtés után azonnal használjuk fel őket, illetve csak akkor szedjünk belőlük, ha rövid időn belül fel is tudjuk dolgozni őket! Érdemes előre megtervezni, hogy milyen virágokkal szeretnénk próbát tenni, majd a virágzási időket felírni a naptárba, hogy követhető szedési, gyűjtési menetrendünk legyen!

 

Képek: innen 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr6115731284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása