Amikor nagyjából egy évvel ezelőtt megjelent ez a képregény, azt hittem, számomra érdektelen, nem is szereztem be. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. A Nimona érdekes, izgalmas, sőt fontosnak is nevezhető képregény: egy olyan meseországot épít fel, amely valóban mindenkié.

Nem kell azonnal darálóért kiáltani, bár manapság nehéz eltalálni, hogy mire gerjed a központi bigottság. Nemiségnek nyoma sincs a kötetben, legalábbis a felszínen még csak meg sem említik, hogy létezik olyasmi, hogy szex. A felszín alatt azonban nagyon is az identitásról szól a képregény. De nem „másságról”, hanem „egyediségről”, a csalóka előítéletekről. A Nimonában senki és semmi sem pont az, aminek elsőre tűnik. A gonosznak kikiáltott lehet, hogy valójában megmentő, a társadalmat védelmezni hivatott intézmény lehet, hogy egyáltalán nem szolgálja a közösség érdekeit. Nimona lány is, lény is, és hogy melyik „inkább” a kettő közül, az olvasó dönti el. Mint ahogy azt is, hogy a történetet ellenlábasként kezdő Lord Bitangfő és Sir Aranypőc egykori kapcsolata túllépett-e a fegyverbartáság keretein.

A Nimona azonban nem csak ezért érdekes és izgalmas, hanem azért is, mert egy nagyon modern meseországban játszódik. A hagyományos elemek (mágia, sárkány, boszorkány, páncélzatok és vívófegyverek) mellett simán megfér a 21. századi technológia, a tévé, az internet, a mobil, a közösségi média. Gondolom, a megcélzott korcsoport számára vonzóbb is egy olyan fiktív környezet, amelyben nem kell a szülőnek egyenként elmagyarázni a különböző, rég nem használt tárgyakról, hogy mire szolgáltak a középkorban (vagy akár csak az ő gyerekkorukban).

A webcomicként indult Nimona már jóval befejezése előtt felhívta magára a figyelmet, rengeteg lelkes követője volt, és egymás után gyűjtötte be a szakmai díjakat. Miután nyomtatásban is megjelent egy neves kiadónál, az elismerést megkoronázta egy Eisner-díj, népszerűségét pedig bizonyítja, hogy felkerült a bestseller-listákra. Fiatal (még mindig csak 29 éves) alkotója, Noelle Stevenson egyik képregényes és animációs megbízást kapja a másik után.

Miközben köszönetet mondok a Ciceró kiadónak a recenziós példányért és a felfedezés élményéért, a bennem élő finnyás képregénykritikusnak azért akad bíráló gondolata is – bár nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a kötet erényei többet nyomnak a latban. Úgy vélem, hogy egy kicsit túlságosan el lett nyújtva a történet, nem minden jelenetet látok benne indokoltnak. Ez összefügghet az eredeti közlési móddal, elvégre másképp gondolkodik az ember, ha a neten publikál bizonyos időközönként, mintha egyből egy kompakt kötetet kell megszerkesztenie.

Örülök, hogy ilyen hamar begyűrűzött hozzánk az Amerikában jelenleg meghatározó képregényes irányzat, amely új generációkkal kedvelteti meg ezt a kifejezési formát, és remélem, hogy sok hasonló kiadvány alatt fognak roskadozni gyermekeink könyvespolcai.

Bayer Antal

Aki még többet szeretne tudni a képregényről, mielőtt a beszerzése mellett dönt, javaslom, hogy olvassa el az alábbi kritikákat, recenziókat:

- Roboraptor blog (Scheirich Zsófia)

- Kilencedik.hu (Pusztai Dániel)

- Smoking Barrels blog (Luthen Lovemagic)

- Ekultura.hu (Szabó Dominik)

Valamint a Moly.hu oldalán található véleményeket.