Ronaldo luxusautói már költöznek Torinóból?

ronaldo_cristiano_autoban.jpgTovábbra is kérdéses, hogy a Juventus portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo kitölti-e a szerződését, mely jövő nyárig Torinóba köti, vagy idő előtt távozik, s ezzel a nehéz anyagi körülmények között felszabadítja a klubot attól a súlyos tehertől, amit vaskos fizetése jelent.

A legújabb sajtóhírek szerint fontos jel lehet az ügyben, hogy Ronaldo elkezdte elköltöztetni luxusautóit Torinóból, ami azt jelentheti, hogy már nem a Juventus kötelékében tervezi a jövőt.

A támadó édesanyja, Dolores Aveiro a közelmúltban azt nyilatkozta, megpróbálja meggyőzni fiát, hogy visszatérjen a Sporting CP-hez, ahhoz a klubhoz, amelynél pályafutása indult, azonban Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes később cáfolta, hogy Portugália szerepelne a közeljövő tervei között.

A Per Sempre Calcio most közölt egy videót, amely szerint Ronaldo autóit a lisszaboni székhelyű szállítmányozási cég, a Rodo Cargo járműveire rakva szállítják el a klasszis torinói otthonából, s ez fontos előjele lehet annak, hogy már meg is született a döntés a jövőt illetően.

2018-ban komoly attrakciót jelentett, mikor Ronaldo érkezését megelőzően, a luxusautók megérkeztek Torinóba, s most könnyen lehet, hogy a járművek most ellenkező irányú utat járnak be.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5616563462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2021.05.17. 12:30:31

Lehet, h csak kisebb anyagi gondjai vannak, és zálogba adta. Vagy ki tudja?

juve28adam 2021.05.17. 12:35:02

@Andras74: Priusra vált, nem tudtad?

babo0410 2021.05.17. 12:47:04

Én csak örülnék, ha távozna. Meglátásom, hogy a csapatjáték sokkal jobb volt, mikor hiányzott a kezdőből. És idén elég kevésszer tudta húzni a csapatot. Sok olyan meccs is volt, amikor hiába volt a pályán, semmit sem ért a jelenléte, nem tudtunk nyerni, és semmit se tett hozzá. És legalább ugyanennyi meccsen nem ő vezette győzelemre a csapatot. Szerintem épp itt az ideje, hogy menjen, nem kell megvárni míg a formája ennél jobban is hanyatlani kezd, elvégre ő se fiatalodik.
És szerintem, ha mindenképpen pénzt kell teremteni, hogy igazolhassunk, a leglogikusabb, hogy az ő 30 milliós fizetésétől szabadulunk meg. És szerintem érte még egy 40-50 milliót kaphatnánk.

2021.05.17. 13:05:50

@babo0410: Ronaldo nem volt a pályán:

- a Crotone ellen idegenben (1-1)
- a Verona ellen otthon (1-1)
- a Benevento ellen idegenben (1-1)
- Az Atalanta ellen idegenben (1-0-ás vereség)

Egyedül a Lazio ellen volt, hogy nem kezdett (csak 21 percet játszott) és nyerni tudtunk. Továbbra sem hiszem, hogy Ronaldo a probléma, a 2017/18-as szezontól tart a leejtmenet ami a játékot illeti. Ettől függetlenül szerintem is mennie kéne, neki jobb csapatban a helye, nem egy újjáépülőben.

Spider81 2021.05.17. 13:10:36

@Pjanista: Egyetertunk...csapat kell/kellett volna moge es meg ennel is tobb golt tudna termelni.

JeetTrader 2021.05.17. 13:18:15

@Spider81: pontosan! Itt volt de messze nem tudtuk kihasználni a benne rejlő lehetoseget! 100 gol amióta itt van...most golkiraly...a kilátástalan játék miatt sokszor pont az ő gólja jelentette a különbséget...vettünk egy Ferrarit a magyar utakra ez történt...

Persze nagy anyagi teher volt és ha nincs a covid akkor talán most másról beszelnenk de továbbra is BL indulásért küzdünk az utolsó fordulóban.
Várjuk ki azért a végét lehet csak elromlottak a vasak mert nincsenek használva ;)

Tony. 2021.05.17. 13:19:48

@Pjanista: Gyakorlatilag, ha Ronaldo nem esik ki 2 hétre korona miatt, akkor legalábbis a BL hely semmiképp nem lenne veszélyben.

venember83 2021.05.17. 13:45:03

Giovanni Albanese, a La Gazzetta dello Sport újságírója szerint a nyár közeledtével mindig sor került ilyen autóátcsoportosításra, szóval ez önmagában nem szól a távozás mellett.

Apuleius 2021.05.17. 13:49:17

@venember83: Igen, ezek a luxusautók olyanok, mint a fecskék és a gólyák, a költözés része a természetüknek :-)

Leram7 2021.05.17. 13:55:53

Ebben a szezonban Dybala 5 gólt szerzett, ami kevés legalább 15-re számított mindenki tőle.
Ebben a szezonban volt egy 0km-es edzőnk.
Rengeteg védelmi hiba és gyatra kp sok sérülttel.

Dybala kivezetett labdája a Lazio ellen az utolsó percben...
A benevento ellen 2 meccsen 1 pont...

Ha nincs CR, akkor még itt se lenne a csapat. 34 gólt csak berakott a pali, utoljára nagyon régen volt ilyen játékosunk.

Anno amikor volt a Buffon, Barza, Bonu, Chiello védelem és a Pogba, Pirlo, Marchisio, Vidal kp pont egy klasszis támadó hiányzott, mint CR. Most, hogy van CR, gyakorlatilag selejtekkel van egy csapatban.

6 pozitív embert tudok kiemelni: Cuad, Ligt, CR, Chiesa, Buffon, talán Danilo
5 negatív játékost is tudok, aki gyengék voltak: Bonucci, Bentancur, Ramsey, Dybala, Kulusevski.

Ez van, reménykedni kell a BL-ben, de óriási hibát vétett a vezetőség Allegri és Marotta elküldésekor. Pirlo kinevezése pedig még rosszabb.

2021.05.17. 14:04:40

Miért maradna egy ilyen leamortizált, elképzelés nélküli, fos csapatban? Valószínűleg az 5-6 évvel ezelőtti Juvéban sokkal jobb teljesítmény nyújtott volna. Menjen, amíg nem késő!

venember83 2021.05.17. 14:12:57

@Apuleius: nekünk csak egy átlagos kombink van, abból is csak egy, nem vagyok tisztában a luxusautók mozgatásának a logisztikai kérdéseivel/szükségszerűségeivel. De persze érthető valamennyire, hogy vándorolnak, mégse viheti magával a luxusrepülőjének a poggyászterében.

Piri és Barkas 2021.05.17. 15:54:35

Miért maradna egy ilyen gyökér csapatban ? Ha elmegy, akkor jövőre 10. lesz a csapat az idény végén.

Matteo89 2021.05.17. 16:21:37

@babo0410: Jövőre kiderül, hogy mit tud a Juventus nélküle.

Gaben Smith 2021.05.17. 16:49:55

@Pjanista: a fejen talaltad a szoget csak nem nem a jot

2021.05.17. 17:18:45

@Gaben Smith: Nem Ronaldo érkezése óta vagyunk lejtmenetben, hanem Cardiff óta. A BL döntő után még próbálkoztunk a 4-2-3-1-gyel, de a sok kapott gól miatt át kellett állni a stabilabb 4-3-3-ra, és elkezdődött a gyengébb játék, a bajnoki cím is majdnem elment abban az évben. Ebbe a csapatba hoztuk Ronaldot, ami utólag hiba volt, mert már abban a szezonban látszódott, hogy a kulcsjátékosok, akik elvittek minket a BL döntőig öregszenek ki (Mandzukic, Khedira, Pjanic, Barzagli, Chiellini [bár ő még mindig az egyik legjobb védőnk, ha egészséges], illetve Bonucci elment, Dani Alves elment, Alex Sandro kiégett). A 2017/18-as volt az első szezon, amikor először kapuralövés nélkül zártunk egy félidőt (Lazio meccs, amikor Dybala a végén begyötört egy gólt), az Inter emberhátrányban fordított ellenünk, amivel végleg elveszett volna a Scudetto, de a utolsó percekben valahogy lőttünk kettőt botrányos játék mellett. Már sokan ekkor is Allegri távozását követelték. Szóval ide érkezett Ronaldo, és vele 19-re lapot húztunk a BL címért, hátha összejön 2-3 év alatt, de ennek az volt az ára, hogy a fiatalítás elmaradt. Allegrivel még így is elég jó esélyünk lett volna a BL-re, ha nem szerencsétlenkedjük el az Ajax elleni meccset (az elődöntőben a Spurs-szel játszottunk volna...), de nem jött össze. És ez nem Ronaldo hibája, mert nyilván tisztában kellett lennünk vele, hogy ha őt leigazoljuk, akkor a csapatot is hozzá kell erősíteni, Matuidi, Bentancur, Emre Can nem lesz elég a középpályán, ahogy De Sciglio sem balhátvédként. Ennek ellenére is kevesebb, mint 3 év alatt lőtt 100 gólt, de most már nincs értelme tovább szenvednie velünk, ebből a csapatból ő sem tud többet kifacsarni. Az meg, hogy a többiek miatta nem hajtanak, mert többet keres egy vicc. Padoinnál minden egyes játékos a keretből 2-3-4-5-ször annyit keresett, mégis kiköpte a tüdejét, ha mást nem is tudott hozzátenni. Chiesa pedig azt is megmutatta, hogy nem kötelező neki passzolni, ha jól tudom még a mai napon is él és virul, nem ette meg őt Ronaldo.

JeetTrader 2021.05.17. 17:32:01

@Leram7: pontosan erről van szó!

@Gaben Smith: értem értem, hogy h ennyi pénzért több kéne, de azt is érdemes látni, hogy a több góljához már CSAPAT is kéne mögé.Amikor azt látod h hátulról középre úgy jut el a labda, hogy oldalra van passzolva, majd látsz 2 üres területre befutó támadót és a kp meg nem veszi észre, úgy azért nehéz feltételezni, hogy nélküle sokkal előrébb tartottunk volna. Így nem gondolom h Ronci a szűkkeresztmetszet, Rendre arról lehetett olvasni h edzésen ő volt az első aki megérkezett és az utolsó aki elment. Mindenki a munkamorálját méltatta! és közben rugdosta is a gólokat. Ha ez nem motivál valakit a csapatban, akkor mi fog?? Biztos voltak előítéletek, de ezekre tuti rácáfolt. Értem, hogy a státusza egyedi és h egyesek lelkét ez bántja (jajj szegények), de akkor tessék hajtani és veretni befelé a gólokat (kedves Dybala, Morata, Kulu illetve többiek) és lehet utána csinálni mindent! Érdekes h Del Piero vagy épp Lukaku sincs egyedül/volt egyedül...viszont most nincs Prilo vagy Nedved vagy Zidane aki lásson a pályán és gólhelyzetbe hozza a csatárokat. Lehetne itt Haaland vagy Mbappé is, nem lennénk bentebb.

Amúgy ha Zizou jön simán lehet h Ronci is marad....de ehhez BL hely kell!

FORZA JUVE!!

flash91 2021.05.17. 19:07:07

@Pjanista: ennel jobban nem is lehetett volna levezetni az elmult 3 evet :D hogy mi is vezetett idaig

Shyr Kahn 2021.05.17. 19:40:18

@Leram7: "Anno amikor volt a Buffon, Barza, Bonu, Chiello védelem és a Pogba, Pirlo, Marchisio, Vidal kp pont egy klasszis támadó hiányzott, mint CR. "

Sztem te megfeledkeztel rola: www.youtube.com/watch?v=nqMpOOaT8as

Volt egy bombaformaban levo Tevez-unk, aki fel palyarol vegigcselezve magat lott golt (ki csinalt elotte, vagy utana hasonlot? Megmondom: senki), illetve eleg alapos modon kivette magat a vedekezesbol is.

Felreertes ne essek, en is azt mondom, hogy tobb elonye volt (talan meg van is, ha kepes ezt az iramot tartani), hogy CR nalunk van, de Tevez az utolso 7 ev egyik legjobb csatar fogasa volt... ha nem a legjobb. Nalam vetekedik CR-el mindenkeppen. Abban a BL dontos evben egy valami hianyzott tolunk: az osszeszokottsag es a tapasztalat.

Leram7 2021.05.17. 19:55:46

@Shyr Kahn: Tevez nagyon jó volt, de azért CR más tészta és Tevez mögött nagyon komoly team volt, míg CR mögött már lassan kóklerek.
CR 3 évében 3 edző volt és a keret színvonala is romlott.

CR mögött Khedira, Bentancur, stb...

Ha Tevez + CR lett volna a BL döntős csapatban nyerünk.

juve28adam 2021.05.17. 20:58:36

@Shyr Kahn: +1 a Tévezes részhez.
Sajnos a mostani 10-esünk a közelében nincs hozzá. Legalábbis számomra.

Shyr Kahn 2021.05.18. 01:54:35

@Leram7: Bentancur ebben az evben gyenge, de en nem irnam le, mert kora ellenere rengeteget letett az asztalra az elmult evekben. A tobbi kp valoban silany.

Shyr Kahn 2021.05.18. 02:19:39

@juve28adam: Tevez megkockaztatom, ha marad, akkor nincs szuksegunk 2-3 evig uj csatar utan nezelodni. Kar hogy honvagya volt evek ota es pont egy olyan csapattol lepett, amit mar kezdett megszeretni. A nyilatkozatai eleg pozitivak voltak es jol erezte magat itt. Kar hogy az europai karriere elsosorban az angolokrol szolt... hatalmas hiba volt tole.

Type-R 2021.05.18. 09:53:37

A kép alapján egy Golfban is ülhetne. :)

horrorpornó bábszínház 2021.05.19. 00:52:42

@Istvan Szabo:
Azért a Porto elleni első meccsen egy teljesen jogos 11-est nem kapott meg a meccs végén, ha az megvan, akkor te is egészen máshogyan beszélnél.

De egyébként támogatom, hogy elmegy, majd meglátjuk, mire jut nélküle a Juve.
Mellesleg nem kéne elfeledni azt sem, hogy a Barca elleni első meccsen (segghülyéknek odavágó) nem játszott, és kikapott a Juve, aztán a visszavágón egymaga nyerte meg a meccset 3:0-ra, és nem ez volt az első ilyen (Atlético? megvan még?).

C.-nek meg sok sikert a Sportingban!

horrorpornó bábszínház 2021.05.19. 00:59:24

@babo0410:
Igen, a Porto ellen is miatta esett ki a Juve a visszavágón, 70 percig emberelőnyben.
Hogy 1 használható labdát sem kapott 120 perc alatt, az tök lényegtelen.

Véletlenül sem az volt a gond, hogy nem volt mögötte épkézláb középpálya, meg kissé a védelem is bicegett.

Tudod, ha veszel egy Lamborghinit, és megpróbálod a délegyházi tavaknál a kátyús utakon meghajtani 250-nel, nem fog sikerülni.
Ahhoz, hogy kiadja, amit tud, infrastruktúra is kell.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása