Néhány jól irányzott tőrdöfés végzett 1551. december 17-én alvinci kastélyában Fráter György bíborossal, Erdély vajdájával, a három részre szakadt Magyarország keleti felének vezetőjével. A korabeli források szerint többen támadtak rá az imádkozó papra, a merényletet saját titkára vezette, aki, hogy bizonyítani tudja hogy elvégezte feladatát, lemetszette a szerzetes egyik fülét is. Fráter György még 70 napig feküdt temetetlen. A merényletet királyi jóváhagyással Castaldo tábornok rendelte el, aki meg volt róla győződve, hogy a pap kettős játékot játszott, s hogy egyre inkább hajlott a törökökkel való megegyezésre. A rossz nyelvek szerint a merénylet kivitelezésében az egykori magyarországi királyné, a Lengyelországba száműzött Jagelló Izabella is szerepet játszott, s mikor meghallotta, hogy néhai gyámja milyen sorsra jutott, féktelen jókedvében hangos nevetésben tört ki. Jókai Mór Fráter György című regényében hirtelen felindulásában Izabella még magyar királynéként két ifjút buzdít arra, hogy végezzenek a baráttal. A merénylet végül meghiúsul, a királyné megbánja döntését, és ez a megbánás lesz a történetnek az a pontja, ahol a fiatal nő végleg elfogadja Fráter György gyámságát. Itt indul el azon lélektani folyamat, amelynek következtében Izabella Jókai regényében is igazi hősnővé válik, s az ország elhagyásával a történetből is kilép. Jelleme és személye kapcsán a szerző ezen a szöveghelyen még felvillantja azokat a karakterjegyeket, amelyeken keresztül ez a nőalak követendő mintává válhat a 19. századi női életutak sorában. Izabellából egyszer egy uralkodásra alkalmas, rendkívüli asszony lesz – sugallja a regény, arról azonban nem esik szó, hogy milyen áron.
Lucas Cranach: A fiatal Jagelló Izabella
A festmény 1553 körül készült
Ami a történeti dokumentumokat illeti, nincs hitelesnek tekinthető forrás arra vonatkozóan, hogy a királyné bármilyen módon is megpróbálta volna a barátot meggyilkoltatni. Nem valószínű, hogy Izabellának a száműzetésből elért volna a keze az alvinci kastélyig, az pedig még kevésbé hihető, hogy a merénylet kitervelőinek bármiféle módon szüksége lett volna az ekkor még halovány befolyással rendelkező nagyasszonyra. Mindenesetre az vitathatatlan, hogy ezzel a merénylettel a tábornok egy olyan folyamatot indított útjára, amelynek eredményeként még ugyanebben az évtizedben Izabella egy olyan, a magyar történelemben egy párját ritkító, központosított egyeduralmat hozhatott létre Erdélyben, ahol a végső döntés egy asszony kezében van. Megfelelő diplomata híján Ferdinánd képtelen volt megakadályozni I. Szulejmán 1552. évi bosszúhadjáratát, a helyi viszonyokat ismerő, alkalmas vezető nélkül pedig Erdélyt sem bírta sokáig kézben tartani. 1554-ben Izabella követei már Szulejmán szultánnal tárgyaltak a katonai segítségről. Néhány kisebb-nagyobb vargabetű és szerencsésen leküzdött akadály után 1556. október 22-én bevonult Kolozsvárra, s egy hónapra rá az itt összehívott országgyűlés keretei között a kiskorú János Zsigmondot kikiáltották Erdély urának, amelynek révén megkezdhette működését. Erdély első és egyetlen női kormányzója pedig nyomokban sem emlékeztethetett senkit arra a nemzete érdekében mindent feláldozó fiatal anyára, aki hagyományos női szerepköreivel megelégedve teljesítette, amit mások, vagyis az ország vezető férfiúi megköveteltek tőle.
A Fráter György után keletkező űrben azonban nemcsak a török, hanem a királyné esetében sem akadt többé olyan személy, aki meg tudta volna őt fékezni. Bár kerültek bizalmi körébe olyan emberek, akik komoly befolyásra tettek szert – mint például a katolikus plébánosból lutheránussá, majd kálvinistává lett Dávid Ferenc, aki végül megalapította az unitárius egyházat, vagy az udvari orvos Blandrata György. A korabeli pletyka szerint a hírhedt Blandrata háromszor is sikeres abortuszt hajtott végre a magát lengyel szeretőkkel körbevetető, a beavatkozásokat politikai hatalmának megtartásáért követelő asszonyon. A negyedik eset volt az, amibe állítólag a királyné belehalt, a korabeli orvosi feljegyzések mindenesetre valóban arra utaltak, hogy elvérzett. Más anekdoták pedig arról számoltak be, hogy nem tartott mértéket az alkoholfogyasztásban, s a túl sok jeges bortól hűlt meg, a betegség pedig elhatalmasodott felette, egy harmadik variáció szerint pedig megmérgezték.
Izabella királyné síremléke a gyulafejérvári székesegyházban.
Az eredetiről rajzolta Cserna Károly.
Forrás:DKA-006392
http://dka.oszk.hu/
Mind élete, mind halála körül számtalan pletyka keringett. A kormányzóvá lett királynénak kifejezetten rossz híre volt, pozitív hősnővé csak a reformkorban lépett elő. Az azonban vitathatatlan, hogy Izabella egy igazi reneszánsz nagyasszony megtestesítője: Környezetének luxusnak, pazarlásnak tűnt az a fényűzés, amivel gyulafehérvári udvarát berendezte: a gazdag tárgyi kultúra, az idegenből jött tudósok és művészek egy olyan élettér kialakítását, s ezzel egyetemben a reneszánsz kultúra átmenekítését biztosították, amelyhez még a gyermekkori, a lengyel udvarban olasz mintára kialakított életvitelhez kötődő emlékek adtak számára mintát. Öreg Zsigmond udvarában a helyi nemesség körében a pompa és a pompát biztosító Bona Sforza, az olasz feleség ugyanúgy ellenszenvet és visszatetszést keltett, mint annak lánya az erdélyi magyarok körében. Ugyanakkor ezzel az életvitellel az erdélyi művelődés, a helyi politikai önreprezentáció alapjait is lefektette. Izabella a korban saját köreihez képest is szokatlanul művelt, több nyelven beszélő, olvasott donna di palazzo (udvari hölgy) volt, aki remekül értett a korabeli nyilvános szerepléshez, ismerte a politikai intrikák és diplomáciai levelezés csínját-bínját. A mecénási szerepet is vállalta: iskolákat alapíttatott, támogatta az új hit képviselőit, a vallásszabadságról szóló tordai határozattal pedig úttörő reformer lett az európai kultúrában. Nem tűrt ugyanakkor semmiféle ellentmondást: maga döntött minden bel- és külpolitikai ügyben, sem a vajdai, sem a kincstartói pozíciót nem töltötte be, s egyedül a török szultán akaratához volt hajlandó igazodni.
Izabella tehát a kedves, magyar, kezelhető anyakirálynéból átalakult egy kellemetlenkedő, idegenből jött vasladyvé, akitől az erdélyi urak szerettek volna megszabadulni. Azonban az asszony elég hamar megelégelte a macska-egér játékot, s határozott az ellenlábasok sorsa felől. Nem vesződve túl sokat a törvényes igazságszolgáltatással: egy klasszikus, mondhatni elcsépelt itáliai technikával felszámolta az ellenállást. Az ellene összeesküvő, az elmúlt időszakban különböző módokon hatalmát gyengíteni próbáló Bebek Ferencet, Kendi Ferencet és Kendi Antalt 1558-ban egy béketárgyalásnak álcázott vacsorán felkoncoltatta: a bortól elnehezült nagyurakat a kormányzóasszony fegyveresei kirángatták a sátorból és brutálisan meggyilkolták.
A királyné tanácskozásra hívta szenátorait Gyulafejérvárra s meghagyta Balassának, hogy a mint az áldozatra szántak feljönnek, éjjel, az első kakas-szóra lepje meg őket 500 főnyi lovas és gyalogos csapatjával a kis udvari kapun át, Forgách Ferencz kertje mellett. Úgy is lett. Kendyék későig borozgattak társaikkal szállásukon, s mikor aztán Csáky Mihály kanczellár is hazament, szépen lefeküdtek. Erre a drabantok Daczó Tamás és Perussith Gáspár vezetése mellett felverik az öreg, beteges Kendy Ferenczet az ágyból, s kifosztják szekrényeit, ruháit. Könyörgésére megengedték, hogy félrevonuljon a kamarába, s midőn már nem győzvén visszavárni, rányitották annak ajtaját, arczraborúltan imádkozva találták. De ez nem használt. A szívtelen zsoldosok egyike «egy hegyes tőrrel leszúrta», egy másik agyonlőtte s testét összeaprítva szétszórták a szobában. Ekkor Bebek Ferenczhez mentek, s felköltötték, azt mondván, hogy a királyné sürgősen hívatja. Felriadván, fegyveréhez nyúlt, de nem használta, mert a gyilkosok esküdöztek, hogy igazat mondanak. A mint azonban házából kilépve megpillantá a fegyveres csapatot, ijedtében földre rogyott s úgy fogadkozott ártatlanságáról Istenre és minden szentekre. Nem hittek neki, sőt midőn papot kívánt, hogy elkövetkezett utolsó óráján legalább meggyónhasson, durván azt felelték, hogy felesleges annak pap, a ki a papokat életében kigúnyolta. Leütötték hát lábáról, s fejét vevén, testét meghurczolták a sárban. A zajra felébredt most a szomszéd szobában alvó Kendy Antal is és mialatt podagrás lábaira inasa felsegíté a nadrágját, rátörnek a haramiák. Támadásukra felemelte karjait, hogy tisztes fejét megvédje, ám kíméletlenűl leütötték, s vére végigfolyt a padlón.
E közben megvirradt, s midőn híre ment a hármas gyilkosságnak, nagy sokaság gyűlt össze a holttestek körül, melyekhez már kutyák is hozzáférkőztek. Eljött lakásáról a török csausz is és miközben papucsait az áldozatok vérében megforgatta, bosszúsan kiáltá: Így bűnhődjék minden áruló, a hatalmas császár parancsából!
Izabella királyné aláírása
Forrás: DKA-031996
htttp://dka.oszk.hu/
Külpolitikai következményei nem voltak az esetnek, azonban Izabella döntéseit életének utolsó évében soha többé senki sem kérdőjelezte meg, ám egyes krónikások értelmezéseiben ez a tette mégis megpecsételte a sorsát. Izabella korai halálának ugyanis volt a fent említettekhez képest egy negyedik, népszerű lélektani magyarázata is: Eszerint sosem tudott megbékélni azzal, hogy vér tapadt a kezéhez, s belebetegedett a gondolatba, hogy az általa elrendelt mészárlás révén a lelke elkárhozik.
