Teljesen jogos a „magyarlengyelezés”
2021. december 05. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Teljesen jogos a „magyarlengyelezés”

A Bourbonok semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek

 Talleyrand jellemezte így a Bourbon királyi házat, amely nem vont le következtetést az átmeneti bukásából, és újból hatalomra kerülve ott folytatta a gyűlöletes uralkodását, ahol korábban abbahagyta.

A Fidesz-kormány e tekintetben emlékeztet a Bourbonokra. Általában Orbánék sem vonnak le érdemi következtetést az Európai Bíróság egyes döntéseiből, illetve az Európai Bizottság által indított számos kötelezettségszegési eljárásból. Ezeknek most csak egyetlen szeletét, amúgy éppen nagyon is aktuális szeletét említjük, az igazságszolgáltatás függetlenségét.

kupaktanacs.jpgKép: 24.hu

Kis hazánk nagyobb dicsőségére eljutottunk addig a pontig, hogy az EUB mind a magyar legfőbb ügyészt, mind a Kúriát elmarasztalta. 

A Kúria Büntető Kollégiumának mintegy ötoldalas eszmefuttatásából csak egy mondatot idéznék: az EUB ítéletének az a kitétele, hogy a Kúria eredeti döntését a bírák hagyják figyelmen kívül, a bírákat „alaptörvény-sértésre, a saját nemzeti alkotmány megtagadására hívja fel.” Úgy bizony! Pontosan ezt jelenti az uniós jog elsőbbsége a nemzeti joghoz képest!

A részleteket lásd ITT

 vagyis itt: https://24.hu/belfold/2021/12/05/europai-unio-birosaga-stop-soros-elmarasztalas-sandor-zsuzsa-velemeny/ 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr316774292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.07. 11:57:17

Brüsszel és Sorosék semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.

A magyar-lengyel kinyújtott kezet elutasítják, pedig e 2 országból csak józan észt tanulhatnak. Ők azonban inkább perverz liberális nyitott társadalmat erpltetnek, kisgyerekeket rontanak meg, rombolják a családot, s éjjel-nappal lopják pénzünket.

Az ő döntésük. De mi szabotálni fogunk a végsőkig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.07. 11:58:08

"az EUB mind a magyar legfőbb ügyészt, mind a Kúriát elmarasztalta"

Ez jó hír. Azt jelzi: a magyar jogrend jól végzi dolgát, nem Brüsszel ukázait teljesíti.

Kivlov 2021.12.07. 12:05:11

Ez a b*zi EU befejezhetné már végre ezeket a zsarolásokat.
Nem azért léptünk be, hogy onnan mondjanak meg mindent a tagállamoknak.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2021.12.07. 12:52:06

Tombolnak már a seggszopó elmebetegek? Tombolnak :D

Liberal left wing trash 2021.12.07. 12:53:56

senki nem valasztotta kozulunk a prusszeli birakat

igy iteleteiket is ivesen fosom le

midnightcoder2 2021.12.07. 13:28:48

Lassan ismét összeáll a KGST, csak most a nyugati komcsik szervezik.

arthurthedent 2021.12.07. 14:54:16

"A jogi vita idén májusra nyugvópontra jutott, de a jelek szerint most ezt akarja végleg elvarrni a Bizottság azzal, hogy betámadja a németeket és ezzel üzen minden tagállam minden bíróságának, hogy az EU-s jog az elsődleges és az Európai Bíróság áll minden bíróság felett. A fő cél az lehet, hogy a német alkotmánybíróság tavalyi renitens magatartása miatt ne kapjon "vérszemet" se Magyarország, se Lengyelország, se egyetlen tagállam egyetlen bírósága sem, mert akkor az egész EU jogi felépítménye omlana össze."

Szóval a gaz németek kezdték. Oda is betette a zorbán a lábát vagy mi? :D

jani_3 2021.12.07. 15:04:08

@arthurthedent:
fegyvertelen.blog.hu/2021/06/01/az_atkozott_profit_es_a_kotelezo_plakatolas?full_commentlist=1#c40686670
a valóság az, te kis mongolFidióta, hogy például Belgiumban sokkal több áldozatot számolnak koronavírusosnak, mint Orbanisztánban. Belgiumban, ha van egy koronavírusos, akkor egy idősek otthonában mindenki, aki meghal, koronavírus áldozat. Magyarul, gyakorlatilag majdnem az összes idős-otthon összes halálozását hozzácsapták a statisztikához.

de a geci, köcsög, pancser Orbán még így is messze megelőzte Belgiumot. mert hát Orbán mindenbenisjobb, mint Brüsszel, népirtásban is. Orbán mindenkinél nagyobb népirtó, diktátor geci.

index.hu/kulfold/2020/05/02/miert_van_belgiumban_annyi_aldozata_a_koronavirusnak/

ennyit tudtok, kis mondolFidióták, sötétek vagytok, tudatlanok vagytok, ti vagytok a magyar genetikai selejt. a hulladék vagytok. de tönkre akarjátok tenni az országot.

arthurthedent 2021.12.07. 15:18:44

@jani_3: Ez meg hogy a fenébe jön ide? Kicsit off nem? :D

jani_3 2021.12.07. 16:28:53

@Androsz:

korbely.blog.hu/2021/07/24/lenge_17_eves_lanyok_a_kesma_portaljain?full_commentlist=1#c40809876

a homofób törvény nem csak pornográf tartalmat tilt. a szépségversenyeken meg bizony messze sokkal több a szexuális tartalom, mint a betiltott tartalmakban. ja, és a szépségversenyen a gyerek-lányok nem nézik a szaxuális tartalmat, hanem ők állítják elő. ezt fels e fogod, te húgyagyú mongolFidióta!

ennyit tudtok, mongolFidióták, közötök nincs se a valósághoz, se a homofób törvény szövegéhez, semmihez. sötétek vagytok, tudatlanok vagytok, ki se láttok Orbán seggéből. ti vagytok a magyar genetikai selejt.

jani_3 2021.12.07. 16:38:17

@Androsz:

korbely.blog.hu/2021/07/24/lenge_17_eves_lanyok_a_kesma_portaljain?full_commentlist=1#c40810100

a gyerekek ellen a pedofil papok fordultak.

hu.euronews.com/2021/06/29/vizsgalja-a-lengyel-egyhaz-a-pedofil-esetekrol-tett-bejelenteseket

hu.euronews.com/2021/07/02/forrong-a-levego-a-nemet-katolikus-egyhaz-haza-tajan

ha Orbán a gyerekeket tényleg meg akarná védeni, akkor az egyházakat tiltaná be. a katolikust mindenképpen.

de Orbán csak egy pedofil pszichopata, ahogy te is.

jani_3 2021.12.07. 16:42:59

@arthurthedent:

mondataink.blog.hu/2021/05/25/oszod_paradigmajaban?full_commentlist=1#c40672654

Szerintem Orbán több embert ölt meg a koronavírus járványban, de a 30 ezer a minimum. Annyit még ő is elismer. Te meg olyan elmebeteg vagy, hogy azt hiszed, hogy Orbán hazudott 30 ezer halottat, amikor kevesebb volt. te egy utolsó genetikai selejt vagy.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.07. 16:45:50

Gansperger hanganyagaiból egyértelműen kiderül, hogy a hazai ellenzéket, és ellenzéki médiát Soros illetve európai, amerikai tőkés csoportok pénzelik.
Tudom, tudom..Gansperger a Fidesz ürgebőrbe varrt ügynöke..(Akit egyébként Gordi harcostársának nevezett..No comment..)

jani_3 2021.12.07. 16:59:52

@Androsz:

szeka.blog.hu/2021/07/24/olyan_ellensegre_vadaszik_orban_viktor_aki_egyelore_csak_a_gondolataiban_letezik?full_commentlist=1#c40809976

"Mert a pofámba nyomják, irritálóan vihogva."

Nyilvánvalóan nem igaz, hogy otthon ültél, éppen mazsturbáltál a homo-pornóra, és rád törték az ajtót, hogy zászlót nyomjak a pofádba, hanem odamentél. Na most ha te odamentél, ahol neked nem tetszett valami, akkor utána ne hisztizz, hogy nem tetszik. Akkor te beteg vagy. Én se megyek oda hozzád, hogy ronda a pofád, és igenis likvidáljanak, mert nem tetszik.

Nincs olyan jogod, hogy az egész világnak olyannak kell lennie mindenhol, minden részletben, ahogy az neked tetszik. Az otthonodat berendezheted úgy, ahogy neked tetszik, öltözködhetsz úgy, ahogy neked tetszik. Lengethetsz olyan zászlót, ami neked tetszik. Bár Orbán betiltott párat. Ehhez jogod van. Másoknak meg joguk van másik zászlót lengetni.

Eleve egy beteges hülye vagy, ha azzal jössz, hogy valaki ne lengessen a magántulajdonodon kívül valamilyen zászlót, mert te vagy a világ közepe, és neked kell, hogy tessen minden. Micsoda nárciszikus, beteg selejt vagy te?!

CSOKKI MÁLNA 2021.12.07. 17:05:26

@cvsvrs:

Nem véletlen, hogy Macron hamarosan Budapestre látogat, és a V4-gyel tárgyal. Az új német kormány törekvései őt is elgondolkodtatják..

jani_3 2021.12.07. 17:20:38

@Kivlov: offscreen.blog.hu/2021/10/06/ezert_nincs_ertelme_az_elkxrtukrol_kritikat_irni_105?full_commentlist=1#c40965772

csak hazudni tudsz, mongolFidióta szopás szerint.

1) a nyugdíjakat évek óta infláción alul "emelik".
2) az államadósság rekordmagas. ebben az évtizedben még soha nem volt ennyi az államadósság GDP arányosan, mint Orbán alatt
3) Gyurcsányék nem kaptak annyi EU támogatást, mint a geci
4) a geci nem tudta Gyurcsányt bíróság elé vinni, pedig ővé a rendőrség, ügyészség, bíróság, minden.

fel kéne fogni, te elmebeteg, hogy vagy nem loptak, vagy pedig Orbán egy végtelenül dilettáns, béna fasz. elgé volt ebből a béna faszból 10 év!

még pár tény:

1) Orbán csinálta az évezred rekord GDP zuhanását is. -14%
2) az euró közelít a 400 forinthoz
3) a benzin az 500 forinthoz
4) az infláció az egekben

elég volt a hazudós, dilettáns, lopós, pancser elmebeteg fajtádból!

jani_3 2021.12.07. 17:24:31

@arthurthedent:

fegyvertelen.blog.hu/2021/06/01/az_atkozott_profit_es_a_kotelezo_plakatolas?full_commentlist=1#c40687928

Egyetlen kommentet sem láttam tőled, amiben ne gyalázkodtál volna. Szerintem az indexes blogok legalját képviseled... messze a legalját. Tényleg szánalmas, amikor egy ilyen gyalázkodós fasz, mint te, azt játssza, hogy zavarja a gyalázkodás. Mert érved, az egy sincs. Szánalmas vagy.

midnightcoder2 2021.12.07. 17:25:58

@CSOKKI MÁLNA: A vicces az, hogy az EU-s agresszívek még a Ferenc pápát is kiakasztották a karácsony szó tiltásával.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.07. 17:30:27

@midnightcoder2:

Nagyon komoly. Mint a legdurvább szocializmusban. Akkor is "Fenyőünnep"-ként kellett említeni. A jakobinus elmebaj korról korra új arcot ölt.

jani_3 2021.12.07. 17:34:19

@CSOKKI MÁLNA:

szeka.blog.hu/2021/06/03/egy_jelentes_amely_fontos_volt_ugyan_de_idokozben_tullepett_rajta_a_tortenelem?full_commentlist=1#c40690272

" jelenlévő tartózkodókat gyakorlatilag ugyanúgy kezelték, mint aki el sem ment a szavazásra."

Figyusz az országgyűlési választáson.

1) ha nem mész el szavazni
2) ha elmész, de nem szavazol

ez a kutyát nem érdekli, senki meg se számol téged, te kis idióta agyhalott, nyomika!

3) ha szavazol, de érvénytelenül, akkor azt megszámolják, de még mindig nem veszik bele

tudod, faszfejke, a Fidesz az összes szavazásra jogosult állampolgárt véve soha az életben nem kapott még 30%-ot sem!

a Fidesz egy közepes kis pártocska, ha a te "logikád" szerint számolnánk. sehol semmiféle többsége nincs, de még a többség közelébe se szagolt.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.07. 17:39:56

@jani_3:

Még mindig nem vagy képes felfogni a különbséget egy országgyűlési VÁLASZTÁS, és egy parlamentben történő SZAVAZÁS között. Az egyik lényeges különbség, hogy utóbbin igennel, nemmel vagy tartózkodással szavazol (utóbbira is van gomb), Míg egy országgyűlési választáson pártok jelöltjeire ,illetve pártlistákra szavazol. Nagyon nem ugyanaz.

jani_3 2021.12.07. 17:54:43

@midnightcoder2:

elegemvan.blog.hu/2021/10/03/elegem_van_dobrev_klara_gyozelmebol?full_commentlist=1#c40954228

a scriptelgetés az olyan kis trágyahordó fasznak szánalmas, mint te. mert nem tudsz. mert genetikai selejt vagy.

jani_3 2021.12.07. 18:05:19

@CSOKKI MÁLNA:

tesztpeca.blog.hu/2021/10/02/szubjektiv_helyzetkep_a_vadaszati_vilagkiallitasrol?full_commentlist=1#c40952632

miután felvillantottam a sötét kis agyad előtt azt az információt, hogy vannak vegetáriuánusok, te jó kis Fideszes agyhalotthoz méltóan ezt fel se fogod, hanem továbbra is abból indulsz ki, hogy nem vagyok vegetáriánus.

és egyébként több és nagyobb lakásom és házam van, mint neked, mivel te egy kis gumiszobában laksz, de az se a tied, hanem csak bezártak oda.

komolyan, bazdmeg, te nemcsak pofán szarod magad, hanem még törölgeted és nyalod is, olyan pszichopata, elmebeteg genetikai selejt vagy.

na, ilyenek vagytok, ti mongolFidióták.

jani_3 2021.12.07. 18:15:09

@CSOKKI MÁLNA:

tesztpeca.blog.hu/2021/10/02/szubjektiv_helyzetkep_a_vadaszati_vilagkiallitasrol?full_commentlist=1#c40952470:

szegény mongolFidióta halott valamit a 3D nyomtatásról, de az igazi hírek nem jutnak el hozzá, és beletenyerelt a közepébe:

merthogy de, 3D nyomtatással már készül hús, és vegán hús is.

hirado.hu/tudomany-high-tech/minden-mas/cikk/2019/11/11/vagohid-lett-a-nyomtatobol

és ha már vegánoknál vagyunk, Studiosus simán lehet vegetáriánus, vagy vegán.

de a gumiszobátok nagyon légmentesen lehet zárva, hogy erről még nem hallottatok.

ezért vagytok mongolFidióták. ti vagytok a magyar selejt.

arthurthedent 2021.12.07. 18:18:29

@jani_3: Mi az, most már plagizálsz is? Kemény.

jani_3 2021.12.07. 18:25:38

@CSOKKI MÁLNA:

geo1.blog.hu/2021/09/08/orban_le_tudna-e_gyozni_orbant?full_commentlist=1#c40898354

hazudsz, kamuzol, tudatlan vagy idiótaságokat írsz. szopás szerint.

1) nem tudod megmondani, hogy a BLM mozgalomban mi lenne a rasszista. azt se tudod megmondani, ki tagja a BLM mozgalomnak. nyilván van egy pár rasszista ember a feketék között is, mint ahogy mindenféle emberek között van pár rasszista, de az, hogy John Smith, afro-amerikai lakos rasszista a sarki kocsmában, vagy akár egy tüntetésen, nem jelenti azt, hogy a BLM mozgalom rasszista

egy mozgalom vagy párt akkor rasszista, ha az ilyen megnyilvánulások a vezetéstől jönnek, ha programokba vannak beleírva. ilyet te nem tudsz hivatkozni, mivel funkcionális analfabéta vagy.

például Orbán Viktor rasszista, hiszen arabok, muszlimok, cigányok ellen uszított. ez a qrmány és a Fidesz programjának leírt, hangsúlyos része. a Fidesz tehát egy büdös náci párt, és ez dokumentált, teljesen nyilvánvaló, mindenki tudja linkelni Orbán embe köcsögggeci beszédeit.

2) arról volt szó, hogy egy focista, mostanában Európában is letérdel a focimeccs elején. hogy miért térdel, azt te nem tudod, mert funkcionális analfabéta vagy. de amit mondani szoktak erről, az bizony az, hogy a feketéket ért rasszizmus ellen tiltakoznak. különösen kérdés volt az, hogy egy fehér focista miért térdepel le.

te erre azzal az eszement faszsággal jössz, hogy a fehér focista a BLM mozgalom tagja, és a fekete rasszizmust támogatja, és, hogy rasszista a fehérek, azaz maga ellen is. ilyen is előfordul nagyon-nagyon ritkán, bár inkább a nácikról szokott kiderülni, hogy zsidók, de azt hinni, hogy ez a sok focista ilyen, az nagyon nagy elmebetegslég részedről. alapvetően azt nem fogod fel, hogy ha valaki a feketék jogaiért térdepel, azzal nincs a fehérek jogai ellen. legfeljebb azellen van, hogy a náci köcsög fehérek, mint például te is, legalább rendőrként ne nyomhassanak el embereket csak azért, mert náci elmebetegek. ezt az egy jogot tényleg megkérdőjelezi, de ehhez nektek ugyanúgy nincs jogotok, mint bárki másnak.

ez olyan eszement idiótaság, te szerencsétlen elmebeteg, hogy simán három napos gumiszobát érdemelsz érte! szólj az ápolódnak!

szobatars 2021.12.07. 18:30:36

@Kivlov: Aki fizet, az rendeli a zenét...ezt már biztos tudtad az EU előtt is...@cvsvrs:

szobatars 2021.12.07. 18:32:34

@cvsvrs: mert ugye pl. Völner államtitkár urat sem kinevezték, hanem választottuk...

szobatars 2021.12.07. 18:34:54

@CSOKKI MÁLNA: Petya meg Kazasztánba látogat, biztos elgondolkodtatta mindaz, ami az EU-ban történik. Gondolom legközelebb a Kaszpi-tengeren fog yachtozni.

jani_3 2021.12.07. 18:35:28

@arthurthedent:

fegyvertelen.blog.hu/2021/06/01/az_atkozott_profit_es_a_kotelezo_plakatolas?full_commentlist=1#c40687928

Egyetlen kommentet sem láttam tőled, amiben ne gyalázkodtál volna. Szerintem az indexes blogok legalját képviseled... messze a legalját. Tényleg szánalmas, amikor egy ilyen gyalázkodós fasz, mint te, azt játssza, hogy zavarja a gyalázkodás. Mert érved, az egy sincs. Szánalmas vagy.

Kivlov 2021.12.07. 18:36:17

@szobatars:
Muhahaha. Tehát a zsarolás megengedhető a nagy jogállamot mantrázó zsírfejűektől. Okés. :D

jani_3 2021.12.07. 18:45:47

@Kivlov: offscreen.blog.hu/2021/10/06/ezert_nincs_ertelme_az_elkxrtukrol_kritikat_irni_105?full_commentlist=1#c40965772

csak hazudni tudsz, mongolFidióta szopás szerint.

1) a nyugdíjakat évek óta infláción alul "emelik".
2) az államadósság rekordmagas. ebben az évtizedben még soha nem volt ennyi az államadósság GDP arányosan, mint Orbán alatt
3) Gyurcsányék nem kaptak annyi EU támogatást, mint a geci
4) a geci nem tudta Gyurcsányt bíróság elé vinni, pedig ővé a rendőrség, ügyészség, bíróság, minden.

fel kéne fogni, te elmebeteg, hogy vagy nem loptak, vagy pedig Orbán egy végtelenül dilettáns, béna fasz. elgé volt ebből a béna faszból 10 év!

még pár tény:

1) Orbán csinálta az évezred rekord GDP zuhanását is. -14%
2) az euró közelít a 400 forinthoz
3) a benzin az 500 forinthoz
4) az infláció az egekben

elég volt a hazudós, dilettáns, lopós, pancser elmebeteg fajtádból!

szobatars 2021.12.07. 18:47:23

@Kivlov: Gratulálok a "megfejtéshez"! Ennyi agysejttel csoda, hogy lélegezni tudsz...mert szöveget értelmezni azt nem.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.07. 18:52:57

@szobatars:

Fú most aztán jól kihúztad ennek a számotokra igen kellemetlen ténynek a méregfogát.
Mivel is kell szembesülnötök?

1. Az állítólag nemzetközileg elszigetelődött Magyarországra látogat a francia elnök.

2.Láthatóan szövetségesként tekint a V4-re a negyedik birodalom kiépítésére törekvő új német vezetéssel szemben.

Én megértem, ha fáj..:)

Kivlov 2021.12.07. 18:57:31

@szobatars:
Muhahaha, nagyot mondtál, öblíthetsz.

szobatars 2021.12.07. 18:59:37

@CSOKKI MÁLNA: Neked is komoly bajok vannak a fejeddel, úgy látom.

1. Mikor írtam, hogy ellenzéki vagyok, te idióta?
2. Mikor írtam, hogy Magyarország nemzetközileg elszigetelődött?
3. Macron -lázálmaiddal ellentétben- Németországot tekinti legfontosabb szövetségesének az EU-n belül.

Ha nem tudod értelmesen szolgálni a gazdádat, akkor kussolj, mert több kárt okozol, mint hasznot. Szóval ne igazolj át a "számotokra" oldalra sem.

jani_3 2021.12.07. 19:33:11

@CSOKKI MÁLNA:

geo1.blog.hu/2021/09/08/orban_le_tudna-e_gyozni_orbant?full_commentlist=1#c40898246

a sportesemények elején, a himnusz alatti térdeplés mozgalma 2016-ban indult az USÁ-ban a feketék elleni kimagaslóan elkövetett rendőri brutalitás, azaz a fehér emberek rasszizmusa ellen.

egy fehér ember ugyanúgy tiltakozhat a fehér rasszizmus ellen, mint egy fekete. egy értelmes ember felfogja, hogy érdekünk az, hogy kiírtsuk magunk között azt az ostoba nácizmust, amiben ti, idióták hisztek.

https://en.wikipedia.org/wiki/U.S._national_anthem_protests_(2016–present)

fingod nincs semmiről, idióta vagy, ahogy az egy mongolFidiótához illik. csaltok, loptok, hazudtok. másra nem is vagytok képesek. ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

jani_3 2021.12.07. 19:43:14

@arthurthedent:

obudaihirek.blog.hu/2021/09/07/elovalasztas_obudan_komedia_egy_felvonasban?full_commentlist=1#c40896538

szóval szerinted a Fidesz sokkal "demokratikusabb" párt, mert már régen bedarálta a KDNP-t, és Semjén nem ugrál, ha Orbánnak van jelöltje. És, hogy titeket erről már meg se kérdeznek. Ezért "demokratikusabb" párt szerinted a Fidesz. mondom, te beteg vagy.

mellesleg az előválasztást nyugaton legtöbb esetben egy párt alkalmazza, mint a Republikánusok, a Demokraták, a francia PS. tehát a Fideszis alkalmazhatná. csak tudjuk, hogy a Fidesz ettől a lehető legtávolabb van, mert egy diktatórikus gecipárt. te erre szavazol, és kötözködsz az ellenzékbe belekötni erőltetetten, egy szalmaszál miatt.

szánalmas beteg selejtek vagytok, ti mongolFidióták.

sírjatok 2021.12.07. 21:34:30

@jani_3: "ebben az évtizedben még soha nem volt ennyi az államadósság GDP arányosan, mint Orbán alatt"

Mivel ebben az évtizedben csak Orbán volt hatalmon, triviálisan alatta lesz az évtizedes államadósság-rekord is, matyika... jézusom, te tényleg egyre hülyébb vagy

sírjatok 2021.12.07. 21:37:22

@jani_3: "és egyébként több és nagyobb lakásom és házam van"

most döntsd már el, hogy éppen éhenhalsz a szemétorbán miatt, vagy kőgazdag vagy :D

annyira hülye vagy matyika, ha neked ilyen jó, akkor miért akarsz meggyőzni másokat, hogy de nekik szar? :p

CSOKKI MÁLNA 2021.12.07. 21:37:53

@szobatars:

Miért, nem az vagy, te idióta?? Nem a moslékoalára fogsz szavazni áprilisban? Próbáld már meg életedben egyszer egyenesen, becsületesen vállalni a véleményedet..

"2. Mikor írtam, hogy Magyarország nemzetközileg elszigetelődött?"

Vagyis akkor szted sem szigetelődött el. Jól látod!:)

"Macron -lázálmaiddal ellentétben- Németországot tekinti legfontosabb szövetségesének az EU-n belül. "

Ó hát persze.. Ezért jön el a V4 találkozójára, a német kormány megalakulásának időszakában, amely nem mellesleg a magyarokkal és a lengyelekkel szembeni erőteljes fellépésre készül. Nyilvánvalóan a franciák a várható német nyomulásnak korlátokat akarnak szabni, ehhez keresnek szövetségeseket. Már Weber elbuktatásában is összejátszott Macron a V4-gyel,,

jani_3 2021.12.07. 23:17:54

@sírjatok:

elegemvan.blog.hu/2021/09/26/elegem_van_szegeny_viktorbol?full_commentlist=1#c40939572

Megnézed ezt a listát, szinte teljesen jobboldali a top 100 leggazdagabb magyar, annyit loptatok. Aztán magadba zuhansz, és jó mélyen kussolsz, mongolFidióta!

Ebbe a körbe soroltuk a kormányfő legszorosabb szövetségesét, Mészáros Lőrincet, valamint a csúcsmilliárdos bejáratott üzleti partnereit: a jachttulajdonos útépítő Szíjj Lászlót, az MKB, a Budapest Bank és a Takarék-csoport fúziójából létrejött Magyar Bankholdingban, illetve a TV2-ben is meghatározó befolyással rendelkező Vida Józsefet és Gál Miklóst, továbbá a biztosítási és az agrárintegrátori piacon a „felcsúti lobbinak” besegítő Keszthelyi Eriket. Ugyancsak itt kell említenünk a kormányfő vejét, Tiborcz Istvánt, valamint a vele rendre együttműködő West Hungária Bau-főnök Paár Attilát és a Magyar Építő Zrt.-ben társtulajdonos ifj. Szeivolt Istvánt, s nem mellékesen: az általunk a NER új üstökösenként „körberajzolt” Balázs Attilát. Az élcsapat tagja továbbá a Mol Fehérvár futballklub és a Market Építő Zrt. főalakja, Garancsi István, a vele szimbiózisban működő, eredetileg inkább balos bekötésű – a hazai McDonald’s éttermeket is megszerző – Scheer Sándor. Utóbbi rendszeres üzlettársa még a kormánybiztosi stallumot viselő Wáberer György. Szintén a rendszer alapemberei közé tartozik a vagyonkezelő alapítványok ügyében is aktív Mol-vezér, Hernádi Zsolt, a Magyar Hírlappal „önazonos” Széles Gábor, a vagyonát az elhunyt férjétől öröklő Schmidt Mária, az egykori Simicska-műveket NER-kézre juttató Nyerges Zsolt, a Mészáros mellől önállósult Jászai Gellért, a dohánynagykereskedelmi monopóliumon ülő Sánta János, továbbá Matolcsy György jegybankelnök bankügyekben megégő unokatestvére, Szemerey Tamás, illetve a kommunikációs szektor csillaga, a titokzatos B., aki ugyan nem járult hozzá, hogy A 100 leggazdagabb szerkesztői leírják a nevét, de azért nem nehéz kisakkozni, kiről lehet szó.

II. A NER-ből kipottyant csúcsragadozók (3 fő)

Az orbáni politikát 2014–2015-ig pénztárnok-társutasként segítő Simicska Lajost, a takarékszövetkezeti integráció első kulcsfiguráját, a Mathias Corvinus Collegiummal nemrég nagy könyves üzletet kötő Spéder Zoltánt, valamint a TV2 környékéről elvonuló Rákosi Tamást sorolhatjuk ebbe a pontba.

III. Jobboldalra beköthető milliárdosok (29 fő)

Ide régi, közismerten jobboldali üzletembereket, illetve a csúcskategóriás fideszesekhez így-úgy kapcsolódó potentátokat válogattunk. Például az első Orbán-kormány sztrádaépítőjeként és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mai elnökeként jegyzett Nagy Eleket, a gyógyszergyáros Béres Józsefet, a konzervatív üzletembereket tömörítő Széll Kálmán Alapítvány volt elnökét, Lantos Csabát, a Varga Mihály pénzügyminisztert tanácsadóként segítő ipargurut, Felcsuti Zsoltot, a Tiborcz István és „vidékével” gigaüzleteket kötő Jellinek Dánielt, a teherautók díjfizetési rendszerével berobbanó mai Mészáros-partnert, Emőri Gábort, a Malév éléről – a szocialisták által – a Wizz Airbe „kényszerített” Váradi Józsefet, a gázkereskedő MET Csoportot fémjelző Lakatos Benjamint, a Puskás Akadémia fiókcsapatát szponzoráló Soltút fejét, Rencsár Kálmánt, a BMW-beszállító, valamint a részben állami Rába Nyrt. igazgatóságába is beválasztott Majoros Csabát és családját, a fuvarpiacon érdekelt – Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó köreivel is összefüggésbe hozott – Illés Tamást, a somlói pincészetéről ismert, az állami turisztikai támogatásokból jelentőset hasító Kreinbacher Józsefet, a Mészáros Lőrinccel nagy gabonabizniszt bonyolító Kárpáti Lászlót, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnökét, Harsányi Zsoltot, a Kossuth tér átalakításával maradandót alkotó KÉSZ Építő urát, a balatoni szállodabizniszbe is beszálló Varga Mihályt, a Halker Kft.-vel a politika figyelmét felkeltő Gödry Zoltán–Gregorics László párost, illetve a letelepedésikötvény-konstrukción kereső Földvári Gábort. A vidéki Fidesz-barát „bárók” közül ide sorolhatjuk a jászberényi Kasza Lajost, Szatmári Zoltánt és a Pócs János fideszes képviselő rokonszenvét ugyancsak bíró Birgés Tibort, a kisvárdai focicsapatot szponzoráló Bárány Lászlót, a győri Borkai-klubtag Gasztonyi Lászlót és a Gyirmót FC-t birtokló Horváth fivéreket, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei földárverések egyik sikeremberét, Fülöp Gábort, a Tolna megyei agrármilliárdos Varga Józsefet, valamint a nyíregyházi logisztikai és energetikai mágnás Révész Bálintot. A debreceni különítmény tagja pedig a DVSC-t támogató Szabó család, a Kósa Lajos–Habony Árpád-tengelyen is elhelyezhető Herdon István, illetve a Kósát festményen ábrázoltató, az Aranybikát nemrég az MCC-nek átadó Boros József.

www.a100leggazdagabbmagyar.hu/index.html

jani_3 2021.12.07. 23:21:46

@sírjatok:

wmarcelblog.blog.hu/2021/08/31/a_nagy_szent_istvan-napi_immun-gala?full_commentlist=1#c40882460

1) a pride idején (2020 nyárelő) még nem volt ilyen esetszám (2020 augusztus 31.), reprodukciós ráta, pozitív teszt arány, szennvízben magas koronavírus szint.
2) a tűzijátákon egy nagyságrenddel többen voltak
3) egészen más az, ha Orbángeci csap bele a szarba, mint, ha mittudoménki csap bele
4) ha az a kérdés, hogy a járvány bizonyos időszakában szabad-e tüntetni, akkor megsúgom, azt is Orbángeci döntötte el. nála sírjál, te kis húgyagyú!
5) ha Orbán lemond a minielnökségről, akkor egye fene a pride is lemond.

megint csak az derült ki, hogy ti homofób mongolFidióták genetikai selejt hót idióták vagytok.

jani_3 2021.12.07. 23:31:57

@CSOKKI MÁLNA:

geo1.blog.hu/2021/09/08/orban_le_tudna-e_gyozni_orbant?full_commentlist=1#c40898246

a sportesemények elején, a himnusz alatti térdeplés mozgalma 2016-ban indult az USÁ-ban a feketék elleni kimagaslóan elkövetett rendőri brutalitás, azaz a fehér emberek rasszizmusa ellen.

egy fehér ember ugyanúgy tiltakozhat a fehér rasszizmus ellen, mint egy fekete. egy értelmes ember felfogja, hogy érdekünk az, hogy kiírtsuk magunk között azt az ostoba nácizmust, amiben ti, idióták hisztek.

https://en.wikipedia.org/wiki/U.S._national_anthem_protests_(2016–present)

fingod nincs semmiről, idióta vagy, ahogy az egy mongolFidiótához illik. csaltok, loptok, hazudtok. másra nem is vagytok képesek. ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

jani_3 2021.12.07. 23:43:19

@sírjatok:

politikazabalo.blog.hu/2021/10/08/marki-zay_peter_es_az_oket_nem_tamogatok?full_commentlist=1#c40963008

amikor sírsz, akkor nem győztél. én mindig onnan tudom, hogy győztem, hogy visítotok, mint egy kismalac a toron.

egyébként a mai nap termése:

1) Babis megbukott
2) Kurz lemondott.
3) Orbanisztán- Albánia 0:1

sírjatok!

sőt, szerintem akaszd is fel magad, parce, que vous le valez!

szerencsétlen mongolFidióta selejt vagy!

Medgar 2021.12.08. 08:11:56

@CSOKKI MÁLNA: Könyörgöm ne etesd a trollt.

jani_3 2021.12.08. 08:25:00

@Medgar: korbely.blog.hu/2021/09/15/egerrel_szavazok_de_meg_nem_tudom_kire?full_commentlist=1#c40914728

Soha, senki nem lopott még annyit a magyar történelemben, mint Mészárosék. Évente ezermilliárdokat lopnak el.

Ti ezt nem fogjátok fel, mert kettőig nem tudtok elszámolni, mivel ti vagytiok a magyar genetikai selejt, a hulladék, a gumiszoba-szökevények. Ezek a Fidesz szavazói.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.08. 19:17:32

@Medgar:

Nyugi, hülyékre, debilekre csak korlátos időkerettel rendelkezem..:)
süti beállítások módosítása