Repülés, repülőgépek

jetplanes

jetplanes

Színes "Sólymok"

2021. február 24. - stonefort2

                                            

A nemzetközi légi bemutatók  látványos színfoltjai a különleges, egyedi festéssel ellátott harci repülőgépek. A figyelemfelkeltő színpompás külső természetesen ellentmond a katonai elveknek, hiszen inkább az lenne a fontos, hogy az ellenfél minél később vegye észre vizuálisan  a szürke rejtő színre festett repülőgépet, és ez még a korszerű elektronika korában is prioritás.

Egy repülőgép átfestése nem olcsó mulatság, mégis időről időre a világ számos országban megteszik, de az esetek többségében csak egy-egy példányt szánnak erre. A fő ok, hogy a hatalmas pénznyelő szervezet, mint amilyen a légierő, vonzóbbá váljon a nagyközönség számára, ezen felül további fontos szerepe van az utánpótlás toborzásban is. Számtalan példa van arra, hogy a kis srácok a légi bemutatón látottak alapján határozzák el, a jövőben katonák akarnak lenni, és nem máshol, hanem a légierőnél.

A különleges festésmintáknak nagy hagyománya van Európában, ahol nem csak a légi bemutatókra kap „új ruhát” egy-egy gép, hanem néha a katonák a saját örömükre, a számukra fontos évfordulók vagy egyéb események, például egy típustól történő búcsú esetén emlékeznek meg így.

Mivel az amerikai Lockheed Martin F-16 Fighting Falcon  (vadászsólyom) jelenleg a világon legtöbb légierő állományában legnagyobb mennyiségben üzemelő típus, ezért ebből volt és van a legtöbb ellátva különleges, nem szokványos festéssel. Ez időről időre változik, pontosabban  van kivétel. Például az USAF bemutató csoportja a Thunderbirds fél évszázada  óta ugyanazt a festésmintát követi, az egyre újabb típusain is.

A következőkben az utóbbi évtizedek során összegyűlt nem szokványos festésű F-16-os fotóimból szemezgettem, kiegészítve némelyik gép különleges történetével.

Európában élen járnak a hollandok és belgák, akik két-három évente felváltva tartottak üzemben különleges festésű F-16-okat, amelyekkel számos légi bemutatón vettek részt. Ilyenkor általában ugyanazok a pilóták repülik a gépet, hiszen nagyon alaposan be kell gyakorolni a kis magasságú műrepülést. Ez komolyan igénybe veszi a gépet és a pilótát egyaránt, hiszen számos nagy túlterhelésű, 9 g-s manővert is tartalmaz a program. Emiatt ritka, ha két évnél tovább bemutató pilóta valaki. 

Holland "demo" festésű F-16-os 2003-ban. Az ezüst-fekete összeállítás jól állt a J-016 számú gépnek

ke03_lk_030_f_16.jpg

A J-063-as is holland gép, amelynek "svancára" (farokrész, szakszerűen függőleges vezérsík) a 322. század megalapításának 60. évfordulója alkalmából festették fel nagy méretben az alakulat "kabala" figuráját, a papagájt.

ke03_lk_021_f_16.jpg

Ugyanennek a gépnek a kabintető kerete alá egy repülőgép sziluettet is felfestettek. Ami azonban egy MiG-29-es, ugyanis a Szerbia elleni Allied force hadművelet alatt ez a gép részt vett egy légi összecsapásban.

ke03_lk_022_f_16.jpg

1999. március. 24-én az olaszországi Amendola légi bázisra települt holland kontingens éjszakai bevetést hajtott végre. Nyolc F-16-os AGM-65 Maverick rakétákkal harckocsikra vadászott,  négy pedig légiharc fegyverzettel a védelmüket látta el. A 063-as géppel Peter Tankink őrnagy indult a bevetésre, aki társaival széles terület szakasz felett szétbontakozva repült Koszovó felett. Este 20 óra már elmúlt és közeledtek a célterülethez, amikor a kötelék parancsnok radarja ellenséges légi célt észlelt.

ke03_lk_023_f_16.jpg

A többi gép saját radar használata nélkül a data link rendszeren keresztül kapta meg  a légi helyzetképet (ez már több mint 20 évvel ezelőtt működött!) , és ennek alapján a 063-as gép volt a leginkább kedvező helyzetben a beavatkozáshoz. A parancs alapján Tankink őrnagy saját radarjával befogta a kis magasságban repülő szerb MiG-29-est, amely ellen 18 km távolságból elindított egy AIM-120A AMRAAM rakétát. A fegyver tökéletesen működött és eltalálta a 18106 számú ellenséges gépet, amelynek pilótája Predrag Milutinovics őrnagy katapultált és túlélte az eseményt. A besugárzásjelzője időben figyelmeztette a szerb pilótát, de a kitérő manőver nem segített.

A cikkíró a "MiG-Killer" gép mellett 18 évvel fiatalabban és ugyanannyi kilóval könnyebben

ke03_lk_024_f_16.jpg

Ugyancsak a hollandok színeiben repült a 015-ös számú gép, amely a létező legjobb figyelem felkeltő festést kapott. A narancs azonban sokak számára fura. 

p1190008.jpg

Még a gép földi felszerelését szállító furgon is díszfestést kapott

A 015-ös gép pilótafülkéje

p1190014.jpg

A belgák és a hollandok nagyon jó kapcsolatban vannak minden téren, beleértve a katonait is. Olyannyira, hogy például a két ország F-16-osai közös légvédelmi fegyveres készenléti szolgálatot látnak el, felváltva. Ezt lehetővé teszi, hogy együttesen is kis területről van szó. 

dsc_1240_1.jpg

A látványosságot fokozzák az infracsapdák, amelyeknek nagyon fontos harcászati feladatuk van, a gépet megvédik az infravörös önirányítású rakéták találatától.

dsc_6054_1.jpg

Egy régebbi belga demo F-16-os. A bemutatóra szánt gépek külső festését pár évente újra cserélik.

dsc_6937.jpg

A sárga szín a gép alsó részén az bizony kifolyt hajtómű olaj nyoma. Ez azonban messze nem jelenti azt, hogy hiányos lenne a gépek karbantartása. Az időszakos munkák során mindig előfordul hogy hidraulika vagy hajtómű olaj kifolyik a szűrő, vagy egyéb berendezés cserénél.

dsc_0766.jpg

Sajnos ez a festés rövid életű volt, pedig nagyon látványos

dsc_4026.jpg

A 2019-es szezonban még ez a belga "Dark Falcon"  szerepelt számos helyen. Pilótája Stefan Darte őrnagy a "Csillagok háborúja"  negatív főszereplőjéről Darth Vader-ről kapta a "Vador" becenevet, amit a gép oldalára is felfestettek.

dsc_0934.jpg

"Vador" integet a leszálló mezőben lévő fotósnak, azaz nekem. 

dsc_0932.jpg

A bevezetőben szóba került, hogy léteznek egész csoportok, amelyek gépeit különleges festéssel látják el. Az amerikai Thunderbirds azonban sajnos ritka látvány európai égbolton, amikor ráadásul kiválóak a fényviszonyok. Egy régi lengyelországi bemutatójukat elmosta az eső, nekem nagyobb szerencsém volt.

dsc_2330.jpg

A híres rombusz kötelék, amit néha jobban is "összefűznek". Olyannyira, hogy előfordult "koccanás" ami az egyik szárnyvégi rakéta indító sin letörését eredményezte. A lenti képen igencsak "laza" a kötelék

dsc_2400.jpg

Pára kicsapódás a szárny felett. A felhajtóerő nyomáscsökkenése okozza.

dsc_2410.jpg

A Thunderbirds gépeinek  alsó festése különbözik a felsőtől, az indián mitológia szárnyas "mennydörgő madarát" szimbolizálja

dsc_2471.jpg

A török légierőben is működik egy bemutatóra specializált csapat, amely két speciális festésű gépet kapott, de csak szóló repüléseket végeznek, a másik gép tartalék. A stilizált félhold nemzeti jelkép. A gép alulról...

dsc_8829.jpg

....és felülről

dsc_8723_1.jpg

Leszállás, a fékernyő nyitás pillanata

dsc_3270.jpg

A műszakiak csapatába nehéz bekerülni, pedig sok kötöttséggel jár, hiszen az országukat képviselik külföldön.

dsc_0017.jpg

Felszállás előtt

dsc_8066.jpg

A török-görög versengés az élet minden területén jelen van, így a légierő sem kivétel. A görögök "Zeus" csapata is különleges festésű géppel repül, nemzeti és történelmi  jelképeket szimbolizálva.

dsc_1047.jpg

A "demo" F-16-os hordozza a törzs felső részére szerelhető illeszkedő póttartályokat, amelyek nem foglalnak el helyet a szárny alatt a fegyverzettől, ezen felül jóval kisebb a légellenállásuk, mint  hagyományos ledobható tartályoké.

dsc_2233.jpg

"Zeus" leszáll Fairfordban. A gép festése néha megújul és változik

dsc_0842.jpg

Az F-16-ost rendszeresítő országok közül egyetlen egy volt eddig, amely már kivonta a típust. Olaszország azonban egy konkrét intervallumra lízingelte  a 34 régi F-16A/B ADV típust, mivel az Eurofighter Typhoon rendszeresítése sokat késett.

dsc_0752.jpg

Két ezredeben szolgált a gép, az észak-olaszországi Cerviában, és a szicíliai Trapaniban. Amikor megkezdődött végre a Typhoon rendszeresítése, akkor 2010-ben először a cerviai alakulatot számolták fel. Az eseményen jelen voltam, csak erre az alkalomra több gépet is átfestettek. A rövid idő alatt az olaszok nagyon megkedvelték a típust, amelyből azonban nem kevesebb,mint hat veszett oda balesetben. Ezt azonban nagyrészt nem a típus hibája, hanem a balszerencse okozta. Két gép összeütközött, egy másik nagytestű madarat "evett" és emiatt állt le a hajtóműve, egy továbbit nagy erejű villámcsapás ért, és csak egy zuhant le műszaki ok, generátor hiba miatt. A hatodik leszállásnál sérült meg, és nem érte meg a javítani a hátralévő kis időre.

A cerviai alakulat 2010-ben szűnt meg, a jelvényükben az agár szerepelt

dsc_1034.jpg

A parancsnok gépének vezérsíkjára a mitológiai Diana lett festve, aki a vadászat istennője volt.

dsc_0866_1.jpg

Az F-16-os nem hivatalos beceneve "Viper" azaz vipera volt. Erre való tekintettel kapott egy méretes kígyót a gép

p1160363.jpg

Az alakulat parancsnokának utolsó repülése. Már hiába tiltanák le a fegyelmezetlenség miatt. Olyan közel húzott el mellettünk, hogy a hajtómű gáz-sugarának forróságát érezni lehetett. 

dsc_0755.jpg

Egy másik "háborús hős", a 86-0262 számú F-16C. 1993. január 17-én Craig Stephenson főhadnagy a törökországi Incirlikből szállt fel ezzel a géppel, hogy  Irak északi területe felett a repülési tilalmi övezetben őrjáraton vegyen részt. Elsődleges feladata a légvédelem elleni harc volt, de ezúttal a légtérellenőrző E-3-as fedélzetéről egy iraki vadászgépre figyelmeztették. A MiG-23-as megsértette a légtérhatárt (amit az ENSZ rendelt el) és ezért vált szükségessé ellene a  fegyveres fellépés. Stephenson főhadnagy a vadonatúj AIM-120A AMRAAM rakéta alkalmazása mellett döntött, amely megsemmisítette az iraki vadászgépet. 

p1160724.jpg

A légi győzelem jelképe a kabintető keret alá felfestett zöld csillag. A pilóta nevét már lecserélték, hiszen más alakulathoz került a gép.

p1160700.jpg

A vezérsíkon felfestett fekete párduc a század többi gépen is ilyen, egy apró különbséggel: Ennek a foga "véres" utalva a harci alkalmazásra.

p1160709.jpg

A légigyőzelmes gép oldalt elhelyezett botkormányán lévő piros gomb, amelynek megnyomása a MiG-23-ast megsemmisítő rakétát indította

p1160747_1.jpg

És ha már a harci alkalmazásnál tartunk, akkor lent látható az USAF 89-2137 számú F-16C gépe, amely a NATO történetének első katonai akcióját hajtotta végre. 1994. február 28-án reggel a Magyarország felett őrjáratozó E-3 légtérellenőrző kis magasságban repülő légi célokat észlelt, amelyek tiltott zónában tartózkodtak. Az olaszországi Avianóból felszállt amerikai Falcon raj fogta el a csapásmérő bevetésen lévő krajinai szerb J-21 Jastreb gépeket, amelyek közül Robert Wright százados egy AMRAAM és kettő Sidewinder rakétával hármat lelőtt. Egy negyediket megrongálta a Scott O'Grady által vezetett F-16-osról indított rakéta, de a szerb gép el tudott menekülni. Akinek ismerős az utóbbi pilóta neve, az nem téved, ugyanis ő volt az akinek Falcon-ját egy évvel később lelőtték és kalandos mentő akcióval szabadították ki. A lenti fotón a 89-2137 számú gép az avinanói karbantartó hangárban, mellette nem a pilóta látható, hanem, a cikkíró. A légi győzelmeket a három stilizált sas jelzi.

img_0005.jpg

Egy negyedik Jastreb is megsemmisült ugyanebben az akcióban, azt Stephen Allen százados lőtte le a 89-2009 számú géppel. A sors furcsa fintora, hogy évekkel később egy légi bemutatón az utóbbi gép, vagyis a 89-2009 egy szerb Galeb mellett kapott helyet, amely típus a Jastreb gyakorló változata.

p1030350.jpg

A lengyelek "demo" gépének "tigriscsíkos" festése igazodik az álcázó színekhez,

dsc_0470.jpg

A dánok F-16-osa a nemzeti zászlójukkal. A bemutató repülésük egyik érdekes része, amikor a gép vízszintes gyorsítást követően függőlegesen emelkedve tűnik el a szemek elől, és csak 7 km magasság elérése után tér vissza. 

dsc_0078_1.jpg

A Románia által használtan beszerzett F-16AM gépek festése nem rendkívüli, de eltérő a többiétől

dsc_0323.jpg

Az USAF új festésmintája sötétebb szürke az eddigiekhez képest. Ennek oka, hogy különleges radarabszorbens anyagot tartalmaz, ami csökkenti a reflexióját, vagyis kisebb távolságból lehet felderíteni a lokátorokkal. Először azokat gépeket festik át ezzel az anyaggal, amelyek elsődleges feladata a légvédelem ellni harc.

dsc_0910.jpg

Végezetül egy norvég gép, a közkedvelt tigris motívummal.

uk_2012_lk_1561.jpg

Minden fotó saját készítésű.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jetplanes.blog.hu/api/trackback/id/tr1016437758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása