Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Három mesterségesintelligencia-kutatóközpontot nyit a Sony

2019. december 13. - ferenck

A PlayStationt és rengeteg más fogyasztói elektronikai terméket jegyző Sony bejelentette három mesterséges intelligenciára összpontosító kutatásfejlesztési/tervezési központ megnyitását. Ezzel a lépéssel úgy tűnik, a japán cég is beszáll az eddig főként a Google, a Facebook és a Microsoft által dominált MI-versenyfutásba.

sony.jpg

Mindhárom központ decemberben indul, az egyik Tokióban, a másik a texasi Austinban, a harmadik egy meg nem nevezett európai városban. A cég közölte, hogy helyi gépitanulás-szakértőket, mérnököket fog alkalmazni.

A terv mögött a Sony Számítástudományi Laboratóriumának elnöke, Hiroaki Kitano áll. Az új központokkal kapcsolatos elképzelések három területet fednek le: játékokat, hardvert és (némi meglepetésre) a gasztronómiát.

A Sony kevés részletet árult el, de más hírekből kicsit összeáll a kép.

sony0.jpg

A japán nagyvállalat szeptemberben terjesztett be szabadalmi oltalomra egy mesterségesintelligencia-asszisztenst. Az MI elvileg játékosokat segít veszélyek, csapdának tűnő helyszínek kezelésében. Szakértők szerint a mesterséges intelligencia hozzájárulhat élethűbb ellenségek fejlesztéséhez, hitelesebb interakciók kialakulásához.

A hardver elsősorban szenzorokra vonatkozik. A cég közismerten az egyik vezető chipgyártó, chipjei különféle eszközökben, például digitális kamerákban fénnyé alakítják az elektronokat. 2019 második negyedévében a képérzékeléshez használt CMOS (Kiegészítő fém-oxid félvezető) szenzorok 1,8 milliárd dolláros piacot jelentettek. A mesterséges intelligenciától a chip mélységérzékelésének jelentős javulását várják.

A gasztronómia újabb trendi csúcstechnológiát, a 3D nyomtatás mellett a mesterségesintelligencia-kutatást is meghódította. A Sony ételek szenzorikus elemeit kívánja elemezni, és a megszerzett tapasztalatokat hasznosítva, újakat kitalálni. A nagyvállalat elképzeléseiben szerepelhet az élelmiszer-szolgáltatás automatizálása is. Ide kapcsolódó tény, hogy Kitano tavaly a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem (CMU) étel-előkészítő, főző és kiszolgáló robotjainak fejlesztését irányította.

A függetlenségéről, titokzatosságáról és merész projektjeiről ismert Labor legismertebb terméke Aibo, a mesterségesen intelligens robotkutya volt, de a kiterjesztett valóság (augmented reality, AR) kutatásában szintén úttörő szerepet játszottak, továbbá videokonferencia-protokollokat is dolgoztak ki. Az 1990-es és a korai 2000-es években komoly összegeket fektettek MI-kutatásokba, a mélytanulás-forradalomról viszont lemaradtak. A három kontinensen nyíló központokkal ezt a lemaradást akarhatják részben bepótolni.

Főként fogyasztói elektronikai termékekre számíthatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr3815341714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása