jegesmackó blog

Itt az újabb állatkerti "édesség": Guba

2020. augusztus 06. - maciblog

Bejgli, Flódni és Guba - nem egy cukrászda vagy étterem kínálatából válogattuk az ínycsiklandozó édességeket, hanem a budapesti Állatkertből. A nagy kezdőbetűk pedig nem véletlen: ezek tulajdonnevek, és egy-egy cuki hangyászhoz tartoznak.

1_39.jpg

Hagyomány, hogy a sörényes hangyász tenyészpár, Isabela és William nászából született kicsik egy édesség után kapják a nevüket. Az első kölyök, Bejgli 2016-ban, a második, Flódni 2018-ban született (Bejgli azóta egy cseh, Flódni pedig egy osztrák állatkert lakója lett).

2_28.jpg

Alig több mint egy hónapja érkezett a legfiatalabb kistestvér, akinek az elnevezésére közönségszavazást hirdettek. Csaknem ötezren szavaztak, és a három választható lehetőség közül a Guba név lett a befutó, a voksok 52,6 százalékával.

3_21.jpg

Miután már nevet is kapott, Guba bekerült az örökbe fogadható állatok közé, az Állatkert új cukiságának adatlapját itt lehet megnézni. Az örökbefogadó oklevelet és egy nevelőszülő kártyát is kap, amely különböző kedvezményekre jogosít a belépődíjból és az ajándékboltban történő vásárlásokból is.

Fotók forrása: Alapítvány a Budapesti Állatkertért

A bejegyzés trackback címe:

https://jegesmacko.blog.hu/api/trackback/id/tr1616113196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása