Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Végre! Megtalálták a hatóságok a megoldást a bulinegyed problémáira

Végre! Megtalálták a hatóságok a megoldást a bulinegyed problémáira

2019. március 21. - Járókelők

Fullasztó autóforgalom, a parkoló autóktól elakadó trolik, kiforduló járólapok, szemét, hányás a sarokban, sütőport kokainként áruló csalók... Tömegturizmus? A budapesti hatóságok megtalálták a megoldást! Rendőrség vitte el azokat, akik felhívják a problémákra a figyelmet.

54514869_2447570431954933_4926149337563529216_n.jpg

Fotó: Kazinczy utca

Tegnap a rendőrség eljárást indított a Szimpla két munkatársa ellen, akik krétaspray feliratokkal hívták fel a figyelmet a turistákat vegzáló csalókra. Egyikük, Német G. Dániel, a Night Embassy of Budapest vezetője, a másikuk pedig Molnár Bence, aki a Szimpla munkatársaként évek óta dolgozik azért, hogy a VII. kerületi Kazinczy utca és környéke élhetőbb legyen.

Molnár Bence egyesületünk, a Járókelő Közhasznú Egyesület egyik alapító tagja is. A mi álláspontunk az, hogy a csalókkal szembeni békés fellépés és figyelemfelhívás, amiben egyesületi tagunk részt vesz, felszólítás arra, hogy a döntéshozók végre valós intézkedéseket tegyenek a bulinegyed problémáinak megoldására. Az világos, hogy nem a földre felfújt krétafesték feliratok okozzák a VII. kerület problémáit.

Ezzel a blogposzttal abban szeretnénk segíteni, hogy a VII. kerület polgármestere és önkormányzati képviselői emlékezzenek arra, milyen problémákat kellene megoldani. Az itt felsorolt ügyek nagyrésze a Jarokelo.hu oldalon jelent meg, a lakosság által beküldött közterületi problémákról van szó. Ezeket böngészve olvasóink azt gondolhatják, hogy egy-egy szemetes vagy kátyú ügye apróság, ezzel szemben éppen arról van szó, hogy a bulinegyed túlhasználata folyamatos bosszúságot okoz az ottlakóknak és azoknak is, akik a turizmusból, vendéglátásból fenntartható módon szeretnének megélni. Minden probléma arra hívja fel a figyelmet, hogy rendszerszintű megoldásokra van szükség. A listánk a VII. kerületre fókuszál, különös tekintettel a Kazinczy utcára, de ne feledjük, ezek a jelenségek az V., a VI., a VIII. és lassan már a IX. kerület lakóit is hasonlóan érintik.

Az autók – különösen a taxik – megeszik a kerületet

Folyamatosan érkeznek jelzések arról, hogy a kerékpártárolókat kidöntik a parkolóhelyekért küzdő sofőrök. A kidőlt helyeket irtózatosan nehéz visszaszerezni, ezt mutatja ez a példa is a Kazinczy utcából, de hasonlóan járt egy tároló a Wesselényin és a Dob utcában is.

A belső VII. kerületet hétvégente és a nyári szezonban terhelő taxiforgalommal szemben eddig hathatós intézkedés nem történt.

wp_20180701_01_39_46_pro.jpg

Fotó: Somodi Dániel

A BKK korábbi válasza az ügyben

Köszönjük megkeresését, melyre szakterületünk azt válaszolta, hogy tudnak a hétvégi nagyobb belvárosi (Akácfa/Király utcai) taxisforgalomról, éppen ezért gyakoribbak ott az ellenőrzések. Hozzátették, hogy a hétvégi nagyobb forgalmat nem a megrendelt taxik okozzák, hanem az utcákon cirkáló, megálló, utasra váró taxik, amelyek között szép számmal vannak független szolgáltatók is. 

Tavaly nyáron többszöri megkeresés után a területileg illetékes VII. kerületi közterület-felügyelet arról tájékoztatott minket, hogy helyszíni ellenőrzésük során tapasztaltak sorképződést, ami taxis jelek következménye, de a sor nem áll túl sokáig egy helyben. Hozzátették, a hosszabb ideig megálló autó szabálysértést követ el, ami a körülményeket figyelembe véve adott esetben tolerálható. A hatóság szerint a bejelentőink által tapasztalt dudáláson nehéz rajtakapni a taxisokat. Végül azt is közölték, hogy végső soron a rendőrség és a városi közútkezelő tud hatékonyan fellépni a súlyosabb problémák esetén

A Magyar Kerékpárosklub tett javaslatot a bulinegyed forgalomcsillapítására, ezt itt olvashatjátok.  

A „képtelenség megoldani” szimbóluma

165256-5c12370263c4d.jpg

Nem vicc, lassan tíz éve már megvan, hogy várja a megoldást ez a pad a Dohány utca és a körút sarkán a „Blaha Lujza tér M” trolimegállóban. Az első Google utcaképhez képest a pad rozsdásabb lett, és pár éve már hiányoznak elemei. Azt is lehet tudni, hogy a pad javítása vagy eltávolítása a kerület dolga lenne.

Szemét és mocsok mindenütt

A kerület belső részein rendszeresek a széteső vagy fájóan hiányolt szemetesekről szóló jelzések. Itt a Kazinczy utca hiányzó szemetese, a Wesselényi utca hiányzó szemetese. Hetente kell takarítani a Madách téri fák és bokrok cserepeiről (planténereiről) a graffitit, firkát, de a bulinegyed nem mulatozásra használt épületeit is érik rongálások. Ne feledjük, hogy a társasházak és a vendéglátóhelyek ugyanúgy érintettek és felelősek a belső VII. kerület rendbentartásában. A társasházakról sokan nem tudják, hogy az ingatlanok tulajdonosának vagy kezelőjének kötelező a ház előtti terület rendbentartása. Jóllehet a VII. kerületi önkormányzat végeztet kisméretű gépekkel takarítást ezeken az utcákon, hathatós megoldást csak az hozhat, ha az összes érintett kiveszi a részét a fenntartásból. Erre hívta fel egyébként a figyelmet a Night Mayor Budapest kezdeményezés is. Illusztrációként még ide kattintva megnézhettek egy tavalyi hányást a Dob utcából, aminél a kerület munkatársa idézi az előbb említett jogszabályt is. 

A Király utca (is) egy vicc

A Király utca méltatlanul hullik szét, folyamatosan jelezni kell a gondozásában érintett két kerületnek és a Budapest Közútnak a problémáit. A korábbi felújításkor lerakott lapok folyamatosan kátyúsak a járdán, állványzatokat kell kerülgetni, és biztos hogy egy budapestinek sem kell bemutatni ezeket a márvány kőbabákat, amik szanaszét hevernek, már ahol még megvannak.61799-590daf6084d5b.JPG

Kazinczy utca

Az utca Király utcai végén repedezett járdát a Magyar Kétfarkú Kutyapárt passzivistái festették le figyelemfelhívásként, majd meg is újították azt miután lekopott a festék. A kerület munkatársai nem érezték az iróniát, mikor a repedt járda festéséről kaptak bejelentést, megírták, hogy ők nem festik újra, így a Kutyapárt tagjai megtették. A Kazinczy utca hullámzó díszburkolata szintén egy évek óta ismert probléma. A járdaszegély széthullik egyes részeken. Minden alkalommal felmerül az a kérdés is, hogy miért nem sétáló utca még a Kazinczy utca? A Kazinczyutca.hu oldalról idézünk:

Hosszú távú álmunk egy, az V. kerültből már jól ismert süllyedő oszlopos megoldás, mely lehetővé tenné, hogy a helyi lakosok szabadon behajthassanak és használják a mélygarázsokat és parkolóudvarokat, valamint természetesen utat engedne a megkülönböztető jelzéssel közlekedő autóknak is - ezek telepítési és működtetési költségeit az Élő Erzsébetvárosért Egyesület magára vállalja, nem terhelve tovább a kerületi- és államkasszát.

Legyen itt egy zebra

Utolsóként egy felhívás, ami szintén a Kazinczy utcából indult ki. Kössük össze egy zebrával a Kazinczyt és a Szentkirályit, legyen végre közvetlen átjárás a VII. és VIII. kerület között. Jellemző módon a kérés létjogosultságát a hatóságok évekkel ezelőtt elismerték, a megvalósításra viszont csak a Blaha Lujza tér felújítása során kerülHET sor.

A Kazinczy utca mindennapjait itt tudod követni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr8214707110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lenörd hofstadter 2019.03.21. 15:30:33

Tele az ország üres falvakkal. Az összes ilyen barmot ki kell oda baszni, oszt jónapot, a pusztában ordibálhat a sok agyhalott...

gigabursch 2019.03.21. 16:13:34

Na vajon melyik negyedről beszélünk?
Pont olyanok, mint az élőhelyük. De entellektüellek és persze túlélők.

2019.03.21. 16:54:57

Alapjaiban lett elszúrva, hogy engedték így elfajulni a helyzetet. Jópár évet laktam a bulinegyed közepén, akkor kezdtem, amikor a Király utca még egy unalmas, romos utca volt, és akkor jöttem el, amikor már dübörgött a Gozsdu, tehát végigkövettem a folyamatot. Valamikor 2010-2012 között halt meg a dolog ott, kellett volna megálljt parancsolni, és féken tartani a gombamód nyíló helyeket, ott még lehetett volna egy olyan negyedet létrehozni, ami alkalmas a kikapcsolódásra, de nincs szó szerint 20 méterenként egy kocsma. Kellett volna egy kijjebb eső részen (IX. kerületben a Tűzoltó környéke például, vagy a nyolcban rehabilitálni egy nem túl fertőzött nem belső részt például) csinálni egy hasonló területet, hogy kéttengelyű legyen a dolog (vagy több) és ne koncentrálódjon egy 5x5 utcányi területre több tízezer bulizni vágyó. Most már nem lehet visszatömni a szellemet a palackba, a helyeket bezárogatni nem lehet, fegyelmet tartani vagy lehetetlen, vagy ha sikerül, akkor a bulinegyed értelme vész el, akkor meg a környék visszazuhan a nagyon régi állapotába. Ennek a területnek már meszeltek.

2019.03.21. 17:52:16

Ha az a baj, hogy sok a retek akkor az újabb retek büntetése pozitív nem?

kvadrillio 2019.03.21. 20:47:16

hmmm......egyre feltűnőbb, hogy ez az un. bulin egyed, állam az államban-ként funkcionál. Értttttyük, hogy ADÓZNAK IS JÓCSKÁN AZ ÁLLAMNAK, DE ! SOKKAL JOBB LENNE, HA NEM ILYEN AGRESSZÍVEN, MOCSKOSAN MŰKÖDNE A HELYÜKBEN EGY MÁSFAJTA...........BULINEGYED !!!
KURVAKÖZPONT, DROGKÖZPONT, MAFFIAKÖZPONT.....EZ AZ EGÉSZ !

infrablue 2019.03.21. 22:12:03

@gigabursch: Ugye jól sejtem, hogy virágnyelven, -mert kimondani beszari vagy - most egy kicsit zsidóztál? Nos, ott már többnyire ne ők, hanem lakáskiadók, oroszok, kínaiak, afrikaiak élnek. Valamint a bulinegyedet tulajdonló NER hátszeles söpredék emberei.

ételizésítő 2019.03.22. 03:27:54

"a csalókkal szembeni békés fellépés és figyelemfelhívás"
Aha, szóval ha valódi narkót árulnának, nem kamut, akkor rendben lenne minden?
Tartok tőle, hogy a Szimpla vezetői is csak a saját narkóüzletüket féltik. Az a hely már amúgy is bezárásra érett évek óta. Valamikor jó hely volt, de ez már vagy 10 éve elmúlt.

A Kazinczyból pedig ki kéne tiltani az autókat, a Rákóczitól a Királyig.
A Királyból sajnos nem lehet, mert nincs alternatíva, ahová el lehetne őket terelni. De a taxikat simán ki lehetne, ők adják a forgalom 90-95%-át.

@Eugene Horse:
A Tűzoltó erre alkalmatlan. Látszik, hogy nem ismered a környéket. Volt pár próbálkozás, mind megbukott. A Trafó él, de inkább csak vegetál az is.

"amikor a Király utca még egy unalmas, romos utca volt"
Ez mikor volt, az ostrom utáni években?
Mert a Király utca már a 60-as években sem volt egy unalmas, romos utca, tele volt szórakozóhelyekkel. Igaz, valóban inkább a középosztály járt oda, az elitnek gagyi volt, a melósoknak és fiataloknak meg drága. Részeg angolok meg még nem jártak erre, vagy legalábbis nem tömegesen és nem az angolság legalja.

@infrablue:
A bulinegyed nagy része nem a NER-é, a Gozsdu meg az Erzsébet tér titkos tulajdonosa az O1Gecigány pelenkaelhajigálós lánya, Roma Rási.

2019.03.22. 06:51:44

@ételizésítő: A Tűzoltó mellett közvetlenül is laktam kerek három évet. Az utca eleje pont alkalmas lenne ilyesmire, de inkább a szűk környékét értettem, a Duna felé rehabilitálható lenne jópár utca (épülnek is az új házak gombamódra). A Tompa eleje például most is hasonló, kiülős helyek, egy-két kajálda és hasonlók. A Király utca meg 2006-2008 környékén egy büdös nagy nulla volt, se romkocsma, se pub, se kulturális helyek, se fancy boltocskák, se díszburkolat, csak bezárt üzletek meg javarészt felújításra váró épületek. De nem tudom minek magyarázok, mikor ott laktam kilenc évet.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 07:28:00

@infrablue: : Ugye jól sejtem, hogy virágnyelven, -mert kimondani beszari vagy - most egy kicsit zsidóztál? .................

Húha, kritizálni merte isten kiválasztott népét a szemét gój? Két hét holokausztérzékenyítést neki! Majd leszokik erről a virágnyelvezésről!

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 07:30:23

Az már volt hogy nem firkálunk járdát?

Dan da Man 2019.03.22. 09:22:47

@gigabursch: te is pont olyan vagy, mint a kurva anyád. Gyáva, gyenge, erőtlen. Csak te még egy rakás szar is vagy mellé.

És mivel már egy másik kommentelő leírta, nem írom le, hogy már rég nem a zsidók dominálják azt a részt.

Mindenesetre kérném a blogírót, hogy basszon ki téged (velem együtt) innen a szólásszabadság jegyében, mert az ilyen büdös geci kis antiszemitákra szerintem semmiféle igény nincs sehol a világon. Még a blogoszférában sem.

Dan da Man 2019.03.22. 09:28:57

@Helga Beauty Salon: Óóó istenem, te is mekkora egy szánalmas kretén fasz vagy. Mondjuk ezt az eddigi hozzászólásaidból is levette az értő közönség.

Bezzeg, ha valaki azt mondja, hogy "a magyarok lusták és tehetségtelenek", akkor habzik a pofád, mert a magyarságot milyen jogon bántja valaki, igaz? Meg ha azt mondják, hogy "a sok keresztény, akik lehetővé tették az inkvizíciót, mind pusztuljon el". Az már azért nincs rendben, igaz?
Volt már, hogy téged meg a családodat szidott valaki? Csak úgy generikusan, mert faszok vagytok. Nem csak te (amit tudunk), hanem a kurva anyád, a strici apád, és az összes felmenőd, akik mind-mind buta és rosszindulatú emberek voltak. Kivétel nélkül.
És ilyenkor te lehajtod a fejed és azt mondod: "így van, patkányok vagyunk mind, kivétel nélkül"...
Szólj, ha nem érted az analógiát, mert szívesen magyarázom tovább.

Mellesleg ismersz egyáltalán zsidó embert személyesen? És azok MIND olyanok, mint amiknek őket mondják?

drover(fanyul társa) 2019.03.22. 09:41:44

@Dan da Man:

Hát.. távol tartva magam ettől a témától csak azt jegyezném meg, hogy ha valaki vállalhatatlan, akkor az maga.
A két delikvens elfogadható módon szalonzsidózott egy kicsit. legyünk őszinték, ebben a mértékben az ország 99% -a nem kapja fel a fejét rá.
De az Ön két beírása egy fejvesztetten szélsőséges, habzószájú, bunkó,kirekesztő, sértegető hányás.
Jó napot.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 09:48:33

@Dan da Man: Szólj, ha nem érted az analógiát, mert szívesen magyarázom tovább..............

Szót se többet, máris igazoltad amit írtam.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 09:54:53

@Dan da Man:
Mellesleg ismersz egyáltalán zsidó embert személyesen? És azok MIND olyanok, mint amiknek őket mondják?...........

Ők nem, de te igen! Kíváncsi vagyok miért nem szólnak rá a magadfajtára hogy viselkedni kéne.

Lémusz 2019.03.22. 09:57:34

Ez a cikk talán kevésbé arról szól, de az apropóját úgy tűnik, az adta, hogy két fiatalember összefestékezte a térkövet, hogy felhívja a figyelmet, a kamu drogra.
A drog helyett a szervezetre veszélytelen anyagok eladását támogatom. A drog ugyanis illegális, és nem véletlenül az. A módszert ajánlom a hatóságok figyelmébe is. Ezzel elsősorban egy csomó bűnesetet előzhetnének meg (mivel a drog kereskedelme és használata is illegális), másrészt a drogpiacot is szétzilálhatnák, és végül jelentős bevételt szerezhetnének az államkassza számára, amelyet akár a bulinegyeden tapasztalható hiányosságok kiküszöbölésére is költhetnének.
A módszert a orrszarvúak kipusztítása ellen már alkalmazzák, és bár az a harc sajnos reménytelen, de a célját így is elérte.

axolotl77 2019.03.22. 12:37:49

Hogy itt milyen könnyen át lehet menni zsidózásba!
Nem mellesleg amíg nem ismertem zsidókat addig mindig védtem őket. Aztán megismertem egy párat. Azóta antiszemita vagyok. No, nem túl vészesen, de azért túlmegyek a politikai korrektség határain.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 12:55:33

@axolotl77: . Azóta antiszemita vagyok. No, nem túl vészesen, de azért túlmegyek a politikai korrektség határain.............

Melyik határain? Mert kettő van. Amit próbálnak ránk erőltetni, az mínuszos, mert logikai bakugrások árán is kimutatják szinte mindenből hogy túlmentél, vagy amit magukra nézve alkalmaznak, például a fenti úr is. Azzal ugyebár elég tág teret adnak önmaguknak.

axolotl77 2019.03.22. 13:17:41

@Helga Beauty Salon: Természetesen a hivatalosan elismert határra gondolok. Amit a vezető politikusok és az amerikai filmesek húztak.
Amúgy meg szerintem hadd firkáljanak a járdára! Legalább ők tettek valamit, ha már a döntéshozók nem lépnek. A festék meg nem maradandó, mert az első víz lemossa. Tehát így még szabálysértést sem követtek el.
A rendőröket meg azért nem érdemes szidni, mert ők a vezetői parancsát teljesítik, azok meg a még fentebbi parancsokat. Tehát legfelülről nem engedik, hogy élhető legyen a környék.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 13:34:15

@axolotl77: Piti ügy a festék az tény, engem is inkább csak fáraszt ez a mostani járdafestő jelenség,meg ez a libsi logika hogy vigyázz, mert lehet hogy ártalmatlan port veszel jófajta szippantanivaló helyett! Érdekes módja a fogyasztóvédelemnek. Ez már tényleg elmebaj amit a liberálisok művelnek!

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 14:09:27

@axolotl77: Természetesen a hivatalosan elismert határra gondolok. Amit a vezető politikusok és az amerikai filmesek húztak...............

És az pontosan hol van, azokat ki hatalmazta fel hogy ezt lefektessék, ha valamit nem mondasz ki akkor az nincs, illetve nem úgy van?
Ezzel csak játszanak, a határokat az adott helyzethez és a saját igényükhöz igazítják, rengeteg a nevetséges műbalhé elsikkasztva a lényeget, képmutatás ez semmi más. Persze a képmutatás őshazájából jött, Amerika a legaljasabb métely minden egyéb nagysága mellett is!

axolotl77 2019.03.22. 15:51:08

@Helga Beauty Salon: Én nem a liberális tematikára hegyezem ki ezt a jelenséget (hiszen magukat konzervatívnak valló emberek is fogyasztanak legális/illegális drogot), hanem hogy ügyeskedő orkok milyen szépen megszedik magukat egy teljesen primitív és büntethetetlen trükkel a hülye agyatlanok átverésével.
Az meg, hogy a bulinegyed szórakozóhelyein szervezetten árulják a tulajok a drogot, vagy a tulajok engedélyével mások, az nálam inkább a mendemonda-kategóriába tartozik. Azért ehhez több kellene a szóbeszédnél. (Nem mondom, hogy te ezt állítottad, de olvastam ilyeneket az ügy kapcsán.) Szerintem ha ez tényleg így működne, akkor azért a drogüzletüket féltő nehézfiúk igencsak szétcsapnának a sütőporos suttyók között.

ételizésítő 2019.03.22. 21:28:34

@Eugene Horse:
A Király utcában 2006-ban már jó pár éve megvolt a Kuplung például, de lehet, hogy több romkocsma is (Sirály stb. - 2008-ban már tuti), és a környéken is jó pár, ha annai nem is, mint most. És az egész utca tele volt már akkor is szórakozóhelyekkel, már megvolt a Frici papa, ami egy egész jó kajálda volt (ma nem tudom, milyen), volt elektronikai bolttól Office Depot-ig minden.
És már bőven ki volt épülve a Liszt Ferenc tér is, a Király tőszomszédságában.
Én ugyan nem laktam ott, de elég sokat jártam arra. A Kuplungba koncertekre például. Vagy a Wichmannba.

Tényleg nem tudom, mit magyarázol, csak alaptalan hülyeségeket bírsz mondani.

Ami meg a IX. kerület Tűzoltótól a Duna felé eső részét illeti, ott nem véletlenül nem tűrnek meg semmi kocsmafélét, a rehabilitált részek elit negyednek számítanak, kurva drága lakásokkal. Ugyan ott sem éltem, de ott is sokat jártam. Már akkor is, amikor a Trafó még csak foglalt ház volt. Még léptem is ott fel akkor.

@Dan da Man:
Tudod, baromka, a szólásszabadság nem azt jelenti, hogy csak az pofázhat, aki neked tetszik, és csak azt, ami neked tetszik.
A tipikus SZDSZ-es fasz mintapéldány vagy, aki visít, ha őt nem engedik megszólalni, de ha bárki olyat ír, ami neked nem tetszik, akkor rögtön azért ugatsz, hogy tiltsák ki. Takony vagy.
(Én sem értek egyet vele, mert alapból egy Fidesz-seggnyaló fasz, de ez nem azt jelenti, hogy kitiltanám bárhonnan.)

Ilyen alapon inkább a hozzád hasonló mocskos szájú faszkalapokat kéne kitiltani. Ha már valakit.

@Lémusz:
Nincs olyan, hogy orrszarvúak. Orrszarvúk van.
Egyébként meg az alkohol is drog, mégsincs tiltva. Kávé, dohány dettó.

@axolotl77:
Hát... igen. Én a cigányokkal is így vagyok.

"magukat konzervatívnak valló emberek is fogyasztanak legális/illegális drogot"
A 80-as évek végén láttam én még füvezni O1Gecigány Viktort és dojcstompikát is. Fotóm sajnos nincs róla, de tőlem 2 méterre tették egy egyetemi klubban (akkor még lehetett dohányozni, bár füvezni már akkor sem, legalábbis hivatalosan), koncert után, és a füves cigi illata nem keverhető össze a dohányéval. Ők meg akkor már ismert emberek voltak ezeken a helyeken, mint 1987-ben vagy 1988-ban meghurcolt Fidesz-vezetők.

ételizésítő 2019.03.22. 21:34:27

@axolotl77:
"a bulinegyed szórakozóhelyein szervezetten árulják a tulajok a drogot, vagy a tulajok engedélyével mások, az nálam inkább a mendemonda-kategóriába tartozik"
Pedig nem az.
Egyszer menj le, ma este épp jó idő van hozzá.

"a drogüzletüket féltő nehézfiúk"
Miért csapnának, a tőlük (nagyker) vett drogot árulják. A nehézfiúk nem a terjesztést végzik, hanem a beszerzést, nagyban. Aki az utcán/szórakozóhelyen közvetlen a fogyasztóknak árul, az már/még nem számít nehézfiúnak.
A bulinegyedben tényleg nem tudsz 2 sarkot menni úgy, hogy ne kínálnák fel a drogot. És sokszor nem magyarok, és nem fehér bőrűek.
(Vagy én nézek ki annyira megszállott narkósnak, hogy folyton csak nekem kínálgatják, pedig én pont nem fogyasztok mást alkoholon kívül, és azt sem sokat.)

axolotl77 2019.03.23. 10:06:02

@ételizésítő: Én ismerek olyan embert aki annak idején együtt szívta Tompikával. Na, az nem mendemonda. Elég hiteles embernek tartom a forrásom. De nincs is ezzel akkora nagy baj, csak most nem kéne az a 180 fokos fordulat ide.

2019.03.24. 11:05:10

@ételizésítő: "És az egész utca tele volt már akkor is szórakozóhelyekkel, már megvolt a Frici papa, ami egy egész jó kajálda volt (ma nem tudom, milyen), volt elektronikai bolttól Office Depot-ig minden." - te aztán méretes hülye vagy ugye? Te az OD-ba jársz bulizni agyatlan? Ja, a sok elektronikai bolt, az is bulis volt, egy rakás second han műszaki volt ott, az mit számít ebből a szempontból? Abban az időben, amiről beszélsz, a Kupi volt az egyetlen (oké, ott volt a Sirály, ami sokkal inkább volt kulturális hely, mintsem kocsma, ráadásul folyamatos döglődés után 2011-ben off is volt), az is a Deáktól távolabb eső részen, volt még a Kazinczyban a Szimpla Kert, és a Királyban 3-4 törzsalkeszes ótvar kocsma, ahová buliturista be sem tette a lábát, főleg hogy buliturista sem volt még. Az utca elején meg lószar se volt. A Fricipapa meg milyen módon számít bele a bulinegyedségbe? Egy kajálda? Észnél vagy? Nem laktál ott, nem tudod, de azért jár a szád, mondjuk ezt szoktad tenni, nem nagy meglepetés. A Wichmannban meg biztos voltunk egyszerre, mert ott is kurva sokat voltam, két háznyira laktam onnan. De te biztos jobban tudod...
süti beállítások módosítása