Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Valamiért nem akar jegyautomatát a Várba a BKK

Valamiért nem akar jegyautomatát a Várba a BKK

2019. január 15. - jarokelo kata

2014 óta 300-nál is több jegyautomata működik városszerte és az agglomerációban. A főváros egyik legforgalmasabb pontján viszont egyetlen darabot sem sikerült elhelyezni. 

A Budai Vár igazi turistamágnes, naponta ezrek fordulnak meg itt, évszaktól függetlenül. Egyebek mellett gyönyörködhetnek a panorámában, megnézhetik a Nemzeti Galériát, a Halászbástyát vagy mostantól már a Miniszterelnökség felújított épületét is. A kiadós séta után mégis nehezen juthatnak vissza a belvárosba - a tömegközlekedésre ugyanis egyedül az 1-es postán válthatnak jegyet. Hacsak nem gondolkodtak előre. Ami nemcsak turistaként, de alkalmi tömegközlekedőként sem feltétlenül magától értetődő.

2014 elejétől ütemezetten, egy év alatt Magyarország legnagyobb jegykiadóautomata-hálózata épül ki, így az utasok több nyelven is kommunikáló, a legtöbb jegy- és bérlettípust árusító, érmét, bankjegyet és bankkártyát is elfogadó, érintőképernyős, vandálbiztos automatákból vásárolhatnak jegyet.

-írja a BKK oldala a nettó 5,7 milliárdos fejlesztésről. A hálózat kiépítése valóban sikeres volt, igaz a projektet kiegészítő e-jegy körül komoly gondok merültek fel, de ezt most hagyjuk.

forras_bkk.jpg

fotó: BKK

A BKK arra is joggal büszke, hogy a berendezések több nyelven kommunikálnak, ami a  turizmus szempontjából sem elhanyagolható kérdés. A napi több ezer látogató számára érdekes Budai Vár viszont kimaradt a szórásból, így ezzel egy kicsi, de jelentős városrészben senki sem élvezheti az automaták nyújtotta kényelmet.

A Járókelőre érkezett bejelentés szerint gyakori látvány, hogy a Budavári parkolóóránál akarnak jegyet venni a turisták.

Múltkor segítséget kértek, hogy hogyan kell. Miután se angolul, se magyarul nem tudtak, alig lehetett nekik elmagyarázni, hogy ez egy parkolóóra, nem jegyautomata

- meséli András. De az sem ritka, hogy a Várba közlekedő buszok valamelyik járatán vesznek jegyet a felszálláskor, így a tömeg miatt a busz percekig kénytelen a megállóban várakozni. Ami pedig a helyi közlekedőknek kényelmetlen. 

135695-5b75ef14b7935.jpg

a Várban nincs automata, a Postáról kevesen tudnak

A FUTÁR-oszlopok kihelyezésekor körülményesnek mutatkozó önkormányzat ezúttal együttműködő a kérdésben, vagyis a labda a BKK-nál pattog. Tavaly szeptemberi válaszuk azonban elég szűkszavúra sikeredett:

A rendelkezésükre álló erőforrások figyelembevételével azonban egyelőre nem megoldható, hogy jegy- és bérletkiadó automatát telepítsenek a budai Várba.

Egyelőre rejtély, hogy egy százmilliárdos nagyságrendben mozgó költségvetéssel működő cég miért éppen ezen a beruházáson spórol, de az biztos, hogy a Várhoz legközelebbi jegyautomatáig egészen a Krisztina térig kell sétálni. Vagy az alagút másik oldalán, a Clark Ádám téren lehet jegyet váltani.

Ahogy András is javasolja, költséghatékony megoldás lenne, ha az Infópontokon működne a jegyértékesítés. De legalább az általános tájékoztatás lehetne egyértelmű. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr1714565128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tompus 2019.01.17. 08:48:31

Ferihegy vasútállomásnál sincs automata. Sőt, ott jegyvásárlási lehetőség sincs.

ivangroznij (törölt) 2019.01.17. 09:08:01

Jaj, de jó. Régóta fennálló probléma, már írtam a BKK-nak is, persze valami semmitmondó válasszal lepattintottak. Lehetetlen állapot, hogy ahol turisták ezrei fordulnak meg naponta, ne lehessen jegyet kapni. Három automata, kellene, a Legfontosabb a Szentháromság térre, de a Dísz térre és a Bécsi kapu térre is. Vagy áruljon jegyet A Turista Infomáció, a Nemzeti Dohánybolt, a CBA. Az azonban, hogy a buszvezetőnél vásároljanak, őrület. Először is, ehhez elöl kell felszállni. Jön 5-10 fős külföldi társaság, mire megértetik magukat a vezetővel, egyenként megveszik a jegyet, 2-3 percbe telik. Ez egy 5-6 perces követési idővel működő járaton azzal jár, hogy simán egymásra csúsznak a buszok. A helyi lakosok meg bosszankodnak, hogy nem megyünk. És nem jó az idegenforgalomnak sem. A napokban megbüntettek három olaszt, nem volt jegyük. O.K. De abban az olaszoknak igazuk volt, hogy felháborodva kérdezték, hol vegyek jegyet? Sehol nem árusítanak. Azt nem tudták, hogy a vezetőnél lehetett volna. A tájékoztatás sem erőssége a BKK-nak. Szóval, el van ez így cseszve. Pedig egy kis problémamegoldási akarattal lehetne változtatni.

rnz 2019.01.17. 09:25:04

@tompus: Automata nincs, pénztár viszont van: ibb.co/8NGwwZ0

rnz 2019.01.17. 09:32:24

@ivangroznij: Viszonteladó van, automata nincs.
Bár nem igazán jártam utána a felhasználói szokásoknak, de a logika nálam azt diktálja, hogy a turistaként egyértelműen a napijegy az ésszerű választás minden tekintetben. Ezt meg ugye a szállás közelében érdemes beszerezni, ami igen kis eséllyel lesz a vár.
Persze ettől még érthetetlen az automata hiánya, félreértés ne essék.

VT Man 2019.01.17. 11:10:41

@tompus:
"Ferihegy vasútállomásnál sincs automata. Sőt, ott jegyvásárlási lehetőség sincs."

Sot, mar repuloter sincs (Ferihegy).

TheSaurus 2019.01.17. 12:27:57

Talán ez a Vár környéki ellenőrök cafeteriája. ;)

andraszuzu 2019.01.17. 14:12:55

@VT Man: Vilma kiralyne ut nincs, Ferihegy még ugy husz evig koztunk marad.

Ahoj- 2019.01.17. 17:35:51

A Vári postán, valamint a CBA melletti zöldségesnél lehet jegyet venni. Ki is van matricázva. Automata nyárra lesz biztos forrásból tudom. Szóval nyugi!

FAQlyás Menyét 2019.01.19. 06:49:16

@VT Man: Ismerjük az átneveztetés gyalázatos történetét, emiatt igenis Ferihegy.

YTS 2019.01.21. 19:39:01

@VT Man: a vasútállomást Ferihegynek hívják még most is
süti beállítások módosítása