10 kedvenc cukkinis ételem

Már lassan elérünk a cukkiniszezon végére, viszont az utolsó pár darab megmentésére hozok nektek pár receptet.

10_kedvenc_cukkinis_etelem.png

Idén nyáron a cukkini lett az egyik kedvenc alapanyagom a konyhában, ugyanis nagyon sok finom étel készíthető belőle. Mivel nagy kertünk van, így bőven lett idén, sőt még több is, mint amennyire számítottunk. Sok új receptet is kipróbáltunk és többsége nagy sikert aratott.

Töltött cukkini

Rengeteg féle módon elkészíthető ez az étel. A legegyszerűbb talán az, amikor kiszedjük a cukkini belsejét, egy kis szalonnával összepirítjuk és szépen visszatöltjük, bevágjuk a sütőbe és fél óra alatt kész. Ez persze a nagyon alap és szinte végtelen a variáció, hogy mivel bővíthetjük. Lehet sajtot pirítani rá, más zöldségeket is hozzátenni, esetleg valamilyen darálthúst. Mi a leginkább édes-chilis barbecue szósszal szeretjük, de finom ketchuppal vagy majonézzel is, vagy akár csak simán magában is. Lehet köretként fogyasztani valamilyen hús mellé, vagy ez mellé pl. rizst enni köretként. Ez attól is függ mennyire tartalmasra készítjük.

 

Rántott cukkini

Ez volt az első étel, amit cukkiniból csináltunk. Egyszerűen csak úgy kell csinálni, mint a rántott husit. Glutén-, tej-, és tojásmentes verzióhoz csicseriborsós panírt (1 rész csicseriliszt, 1 rész rizsliszt vagy alap lisztkeverék és annyi víz, hogy palacsintatészta állaga legyen és ebbe mártjuk, esetleg mentes zsemlemorzsába is forgathatjuk) vagy lehet kapni nagyon jó panírozó lisztkeverékeket.

 

Ecetes cukkini

Az előzőekben említett rántott cukkinit ecetes lébe tesszük (mint az ecetes halat) pár napig hagyjuk és ehetjük is.

 

Mediterrán lecsó/ratatouille

Ez az a lecsó, ami a Lecsó című patkányos filmben is van. Kell bele vöröshagyma (és/vagy lilahagyma), fokhagyma, cukkini, padlizsán, paradicsom, olaj (vagy szalonnazsír), fűszerek, és még ízlésnek megfelelően akármi. Én még paprikát is tettem bele, mivel abból is van itthon bőven. Ne sajnáljuk belőle a fűszereket, bőven elbírja.

 Close-Up Photo of Veggies on Bowl

Tócsni

Tócsi, tócsni, bere, berét, cicege, lapcsánka… ki milyen néven ismeri. Egy nagyon finom, nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető étel. Ez is olyan recept, amit könnyen lehet ízléshez és a konyha tartalmához igazítani. Az alapreceptben csak krumpli van, ehhez tehetünk még cukkinit, húst vagy szinte bármit. Tehetünk rá tejfölt vagy zöldségeket, sülthúst vagy simán köretként vagy vacsoraként is fogyaszthatjuk magában.

 

Rakott cukkini

Szerintem ezt nagyon nem kell magyarázni. Ugyanaz, mint a rakott krumpli, csak a krumpli mellett vagy helyett cukkinit teszünk bele.

 

Pizza falatok

Őszintén ezt még nem próbáltam, de tervben van. A cukkinit fél-egy centis darabokra vágjuk és minden jót rakunk rá, amit egy pizzára is tennénk. Ezt bevágjuk a sütőbe és készen is vannak minipizzák.

 

Cukkinibe csavart csirke

Sajnos nem voltam itthon amikor anya ilyet csinált ebédre, de a beszámolók alapján elég jól sikerült. A lényege, hogy a vékony szeletekre vágott cukkinibe tekerjük bele a husit és/vagy más zöldségeket és így sütjük meg.

 

Cukkini tészta

Alapjáraton nem rajongok a tésztákért, az meg, hogy glutén és tojás allergiás vagyok még meg is nehezíti, hogy jó tésztát találjak. Ez viszont egy egész jó alap. Főként bolognaihoz vagy ahhoz hasonló ételekhez ajánlom.

 Chocolate With Milted Chocolate on White Ceramic Plate

Brownie

Ez talán egy kissé meglepő, hogy a listán egy sütemény is szerepel, hiszen alapjáraton egy zöldségről van szó. Talán az idei egyik legjobb döntésem volt kipróbálni ezt, mert biztosan nem csak most sütöttem meg, hanem később is. A kész sütiben egyáltalán nem érezni, hogy cukkini van benne (még a zöldségundoros húgom is megette). Nálam plusz pont, hogy a tojás helyett mehet bele cukkini és gluténmentes liszttel is remekül működik.

 

Nektek van kedvenc cukkinis receptetek?

.

.

.

Dooir

A bejegyzés trackback címe:

https://imwm.blog.hu/api/trackback/id/tr7915018130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2019.08.22. 15:45:09

Több is:)
blogkocsma.blog.hu/2019/08/22/tocsni_cukkinibol_sutoben
Mi viszont a "husit" húsnak nevezzük (igaz, plázákra se járunk flangálni).
süti beállítások módosítása