Esetleges kormányváltás esetén nem jogászi szemmel nézve, hanem a józan ész talaján maradva is érvényteleníthetőek lennének azon törvények, amik azt a célt szolgálták, hogy a kormánypárt bebetonozza a hatalmát. Így például az olyan alkotmánymódosítás, hogy hazánk fővárosa ezentúl Felcsút, vagy hogy az országgyűlései választásokat a kormányfő írhatja ki, ilyesmi lehet talán „törvényes”, de semmiképpen nem lenne a szó valódi értelmében „jogszerű”, a jogérzetünk által elfogadhatónak mondható döntés. A jogalkotási lehetőség távolról sem lehet korlátlan.

Bármely jogszabálytól elvárható ugyanis, hogy ne legyen ellentmondásban más alapelvekkel, ne legyen indokolatlan, aránytalan, méltánytalan, a mögöttes jogalkotói szándék se legyen megkérdőjelezhető. (Ezen kívül még ott van az a feltétel is, hogy a nemzetközi szerződéseinkkel sem állhat ellentétben, de ez a fajta kontroll valamennyire működni látszik az EU irányából.)

A 2011-es alaptörvény elvileg egy jó alapnak mondható, amit a legtöbben el tudunk fogadni, bár ebben is már lehet pár ellentmondás (van is szerintem), és a későbbi módosítások ezt a képet még ronthatták.

Emellett van nekünk egy alkotmánybíróságunk, amelynek csak a kisebb része kormánypárti delegált, a nagyobbik része még tudja, hogy mit jelent a jogállamiság (többek között az igazságügy miniszterrel szemben, aki nem tudná megmondani a mibenlétét). A jogállamiság valójában azt fedi, hogy a jogrendszer nem lehet a hatalmi céloknak alárendelt eszköztár.

Az alkotmánybíróság a választás utáni új helyzetben már nem lenne zsarolható, mint jelenleg (például a költségvetésének, juttatásainak megvágásával), ily módon valóban képes lenne megvizsgálni bizonyos törvények alkotmányosságát. Így például hatályon kívül helyezhetné a választási törvénynek azon rendelkezéseit, amelyek az arányos képviselet elvével szembe menve, könnyebben megszerezhetővé teszik a kétharmados többséget (mindenekelőtt az ún. "győztes kompenzációt").

Második lépése az lehetne, hogy érvénytelenítené azokat az intézkedéseket, amelyek bármelyik köztisztviselőnek 5 évnél hosszabb megbízást garantálnak (mint a legfőbb ügyész 9 éve) vagy esetleg leválthatatlanná teszik. (Egyetemi alapítványok kuratóriumának egyes tagjai.) Emellett ahol kormány általi kinevezettek vannak, nem az adott szakma által megválasztott és támogatott jelöltek, ott a kinevezési folyamatot érvényteleníthetné. (Pl. A legfelső bíróság, mai nevén Kúria elnöke is ilyen). Ez arról szólna, hogy ne lehessen kormányhű embereket bebetonozni különféle pozíciókba.

A testület harmadik lépéseként a kétharmados többséghez kötött ún. „sarkalatos” törvények körét is szűkíthetné, megvizsgálhatná, hogy mi az ami valóban indokolt és az alkotmányosság szellemével megegyezik, az egyetemek alapítványi kezelése például biztosan nem ilyen. A legtöbb törvényt egyszerű parlamenti többséggel is módosítani lehetne, hiszen a parlamenti munka valójában erről szólna, törvényhozásról.

Emellett hatályon kívül helyezhetne bizonyos törvényeket, ha nem kellene tartania a kormányfő személyes bosszújától. Nem biztos, hogy a legfontosabb, de egy ilyen lehetne többek között a homoszexualitás „népszerűsítését” tiltó törvény, amelyet ki lehetne egészíteni azzal, hogy a homoszexualitás társadalmi hátrányait bemutató megnyilatkozások viszont nem tilthatóak. Ezen kívül a kormány által „nemzetbiztonsági okokból” titkosított jegyzőkönyvek nagy részének nyilvánvalóan semmi köze a nemzetbiztonsághoz, sokkal inkább egyszerű információ visszatartásról van szó.

Az alaptörvényben is lehetnek ellentmondások, szerintem egyértelműen ilyen a „nők védelmének” elve, ami ellentétben áll a nemi diszkrimináció tiltásával. Férfi és nő egyenrangú, önmagában attól még nem érdemel semmilyen „védelmet” valaki, hogy két közel 50%-os csoport egyikébe esik, és ennek önmagában a családvédelemhez sincs semmi köze. Emiatt például a nyugdíjazás feltételeit újra kell szabályozni. Számos területen a nők jobban örülnének, ha valóban egyenrangúnak tartanák őket a férfiakkal, nem pedig olyanoknak, akik különleges „védelemre” szorulnak, ráadásul ez a „védelem” nem érvényesül a gyakorlatban a párkapcsolati erőszak elleni fellépésben sem.

A jogállamiság lényege a jogbiztonság valamint az, hogy a törvények nem diszkriminatívak és nem személyre szabottak. Emiatt hiba lenne a 2011-es alkotmány félredobása (vagy ennek kísérlete) éppúgy, mint ha benne hagynánk az élősködő gyomokat a jogrendszerünkben, amiket a mostani kormány elültetett, puszta hatalmi célokkal. Hangsúlyozottan nem a bevándorlási vagy családvédelmi törvényekről van szó, hanem azokról, amik diszkriminatívak és a korrupciót támogatják. Egy jogszabály nem képes önmagát bebetonozni, ez legalábbis józan ésszel nézve teljes képtelenség.

Egy régi Markos-Nádas poént idézve: „Mindennek van határa, még Romániának is!”