Ideo-logikák

Ideo-logikák

Nevetség tárgya lett a kormánybürokraták dogmatizmusa

2021. május 09. - Tamáspatrik

Egyik szemük sír, a másik pedig röhög, ilyennek látják az Orbán-kormányt külföldön az utóbbi években, legutóbb épp a „gender” szó használatának tiltásával tettük magunkat nevetségessé. Az összes magyar bürokrata már az első napon megtanulja, hogy melyek azok a tabu szavak, amiket más országban használnak ugyan a közbeszédben, de nálunk tilos. (A  kultikus Gyalog Galopp c. filmet idézve, mi vagyunk a nép, amelyik nem mondja, hogy „ni”). A dogmatizmus annyira elterjedt nálunk, hogy a szó használatának módját és célját adott esetben már nem is vizsgáljuk: Ez esetben az EU nyilatkozatában a  „gender ineqality” egy nemzetközileg használatos szókapcsolatként a nők hátrányos megkülönböztetését jelenti, elsősorban a munkahelyeken. Ennek a szókapcsolatnak a jelentését mindenki ismeri, csak a magyar és lengyel bürokraták nem (mert nekik az lett kiadva, hogy a „gender” szó nem használható és hát féltik az állásukat). Szó nincs itt transz szexuális személyekről. Az angol nyelvben a nem jelzésére a „gender” és a „sex” szavak használatosak, de egy kérdőíven az adatok megadásakor is inkább a gendert használják, mert a sex félreérthetőbb. Ez olyan mintha a „nem” tiltott szó lenne, egyébként pedig a jelentés egészen más, ha azt mondom, hogy „black lives matter” és „all lives matter”, mert habár logikailag az utóbbi bővebb értelmű, de az előbbi ráirányítja a hangsúlyt egy bizonyos jelenségre. (Egyébként nekem nem különösen szimpatikus a BLM mozgalom, összességében inkább károsnak mint hasznosnak tűnik, de a példa teljesen független a megítéléstől, csak párhuzamként hoztam fel.)

A NER ideológusok lassan már egy értelmes mondatot sem tudnak kinyögni, és a kormánybürokrácia is egy elszabadult hajóágyúként funkcionál. Egyetlen szót még mindenki meg tud jegyezni és nagyon alkalmas emberek vagy pártok megbélyegzésére: ilyen például az „oltásellenes”. A valóban oltásellenes mozgalom például a Magyarok Világszövetsége, amely videókon kampányol mindenféle oltás ellen, de érdekes módon nem ellenük akar senki „békemenetet” szervezni. Habzó szájakról van itt szó jól láthatóan és puszta gyűlölködésről. (Az agresszor persze mindig a másik, egy sündisznóállásból nézve bárki közelít, az csak támadó lehet.) Valójában a kő-konzervatív emberek azok, akik rendszerint oltásellenesek, én nem ítélem el őket emiatt, tiszteletben tartom a véleményüket, és pár érvüket még megfontolásra méltónak is. A szóhasználattal van inkább gondom, hogy mit jelent az a szó, hogy „oltásellenes”. Amikor a józanész szabályait felrúgva egy pártközpontban akarnak szavakat újradefiniálni, és uszító jelszavakként használni mások ellen, nekem ez egyszerre röhejes és szomorú is.

A kontextus, az értelmezési környezet egyébként nem csak a szavak szintjén, hanem statisztikák esetében is számít, például amiatt, mert a kimutatások sosem vaktában készülnek, hanem mindig egy adott céllal. Ha a vakcinák hatásosságának bemutatásáról teljesen félrevezető statisztikát ad ki egy kormányhivatal, az pont ugyanaz a kategória mint az imént említettek.

A magyar közgondolkodás még mindig dogmatikus, ami vélhetőleg még a kommunizmus (marxizmus) kísértete és egyéb ideológiák összesített hatása miatt van. Az európai joggyakorlat egyszerűen fejlettebbnek mondható, a „szándék-etika” nagyobb szerepet kap, mint a betű szerinti értelmezés. Ahol viszont mint nálunk befélemlített bürokraták dolgoznak, ott mindig az egyes szavakon fognak lovagolni sajnos. (Az önkényuralmi jelképek használatának megítélése is mindig a kontextustól függ, például lehet némileg átalakított, de a közismerteknek megfelelő jelképeket is  használni, az osztrákok például képesek voltak még ezt is kiszűrni.)

Önmagában persze ez a groteszk helyzet ami nálunk van, nem feltétlenül akkora nagy baj, akár még beleférhet a „kulturális önmeghatározás” kategóriájába is. Arról van szó, hogy mi is érvényesítjük azokat az elveket, mint amik tőlük nyugatra az utóbbi évtizedekben nagyobb figyelmet kaptak, csak kicsit más módon. Mi nem ítéljük el annyira nyilvánosan rasszizmust és a szexizmust, csak finom jelzéseket adunk, hogy ezek már „nem trendi” dolgok vagy nem túl szalonképesek, és így is el lehet érni a kívánt célt. Nem kell pontosan ugyanazt az utat követni mint mások, és esetenként a hangsúlyok máshol vannak, például hogy Magyarország az átlagnál jóval családcentrikusabb. De például a kereszténység (dogmáktól letisztított) mai gyakorlata is egyenrangúnak tekinti a férfit és a nőt, ami viszont az iszlám esetében már nem mindig mondható el.

Nyilván léteznek liberális (és sok egyéb fajta) fanatikusan vagy bürokrata módon használt dogmák is, de ez nekünk nem ad felmentést a saját hülyeségeink alól. Amit Orbán mondott a bevándorlással kapcsolatban azt mondom én most: „Ez veszélyes”. A sötét forgatókönyv veszélyei szemmel láthatóak. Például, ha kimondom, hogy „rablómultik”, akkor nyomás tüntetni a kormány mellett, ha pedig „liberálbolsevik”, akkor indulhat a rágalomhadjárat és a karaktergyilkosság – ezek persze nem konkrét, csak lehetséges példák a jelszavak mozgósító erejére. egy katonás logikával működő országban. (Viszont ha nincsenek „háborús állapotok” a fejekben, akkor a nőket sem akarják majd „szülőgépnek” tekinteni egyes mozgalmak, ilyen egyszerű.)

Ha viszont tovább követjük ezt az elvet, hogy a dogmatizmus helyett a szövegkörnyezetet és a szöveg koherenciáját, iránymutatásait vizsgáljuk, akkor eljuthatunk oda is, hogy például egy kormányváltás esetében nem lesz szükség arra, hogy új alkotmány jöjjön létre, csak a mostani felülvizsgálatára. (Lényegében egy politikai nyomástól, elvárásoktól független alkotmánybíróság korrekt szakmai működésére.) Az Orbán-kormány által elfogadott eredeti alaptörvény szakmailag rendben volt a szakértők szerint, a módosítások tették ellentmodásossá, holott egy alkotmány nem lehet salátatörvény. (Az alkotmány preambuluma csak talán az, ami jogilag nem értelmezhető, inkább egyfajta hitvallás, költészet kategóriája.)

Egyrészt az alkotmányunk alapvetően nem mehet szembe az emberi jogi nyilatkozatokkal, és az EU alapszabályával sem (nagyon különleges eseteket kiéve), például nem lehetne belefoglalni a gyerekmunka kötelezettségét gyárakban. A másik követelmény a belső koherencia és ellentmondás mentesség, nem lehet bele írni a „kivéve a gyevi bírót” jellegű mondatokat, amelyek az alapelveknek ellentmondóak. Így például a funkcióhalmozás szerintem ellentmond a hatalommegosztás elvének, nem lehet valaki egyszerre parlamenti képviselő és polgármester (ez egy szakmai nonszensz, még a rodeósok sem tudnak két lovat megülni), és nem tölthet be akármennyi köztisztséget. Egyes beruházásokat nem lehet titkosítani a nemzeti érdekre hivatkozással (kivéve persze a katonai létesítményeket), mert ez ellentmond az átláthatóság alapkövetelményének. (Ha egy hivatal megtagadja a korrekt tájékoztatást, és nem csupán betű szerinti értelemben, azt is megfelelően tudni kell büntetni.) Egy alaptörvényben vagy egyéb sarkalatos törvényben nem lehet olyan szintű szabályokat hozni, hogy az iskolákat milyen színűre fessék, mert ez ellentmond az állampolgári szabadság elvének többek között, és így tovább.

Ha lesz egyszer kormányváltás, akkor leginkább az alaptörvény és egyéb fő törvények „vírusmentesítésére” lesz szükség, nem kell mindent újraszabályozni, elég lennek kidobni az oda nem illő részeket. A törvények és szabályok célja jobb helyeken inkább iránymutatás, nem pedig átláthatatlanul kusza szabályozások létrehozása, és nálunk sem az kellene, hogy legyen. A magyar joggyakorlat jelenleg jóval bürokratikusabb és dogmatikusabb az EU átlagánál.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr6316526872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2021.05.10. 11:46:22

Tessék mondani, mi a genderológia besorolása a fiatal, biológiailag nőnemű, fehér bőrű küszöb/tornácmajomnak, aki egyébként megfelel a kvótanéger besorolásnak is..?
:)

www.youtube.com/watch?v=Cv4xscbYC4o

Alick 2021.05.10. 11:48:57

@МАХVАL bircaman közíró: Az emberek jog és méltóság szerint egyenlőek, egyébként különbözőek.
A diverzitás szép! :)

morph on deer 2021.05.10. 11:53:55

@МАХVАL bircaman közíró:
“ OOlyanokat mondasz, amiket a nyelvtudomány megcáfolt 200-300 éve. Lásd, fordításelmélet: szómegfelelés.”

Az nem zavar ugye, hogy nem erről van szó?
Hanem a szavak szótári jelentéseinek orbán általi, politikai hátsó szándékból történő önkényes átalakítására tett kísérleteiről és azok közröhejbe fulladó kudarcairól!

Erre jöttél te a “kinek kéne meghatározni” kérdéssel, ami úgy értelmetlen, ahogy van, mivel most épp senkinek, ugyanis a meghatározás régen megtörtént és elfogadottá vált, - ezért vannak a szótárak!

Az, hogy szavak jelentéstartalma bővülhet, különféle konnotációk tapadhatnak hozzájuk az nem kérdés, de ebben az esetben még csak erről sincs szó!

Itt egyszerűen az történt, hogy fényességes vezérünk az ő határtalan bölcsességénél fogva belekapaszkodott egy szóösszetétel egyik tagjába, és megpróbált egy, a szó valódi jelentésétől eltérő jelentést beleerőltetni a köztudatba, ami világszintű lebőgést eredményezett, mivel ez kizárólag orbán szűklátókörű és műveletlen gondolkodásmódját tárta a nyilvánosság elé, közröhej kíséretében!

Az, hogy valaki a ‘gender equality’ kifejezést próbálja így félremagyarázni, megpróbálja ráhúzni a ‘social gender’ jelentésének egy részét, és “magyarázatként” kifejti, hogy “a gender jelentése nem egyértelmű, valahol a férfi és a nő között van…” - ez a nyilvánvaló manipulációs szándék mellett nagyfokú tudatlanságot és/vagy a hallgatóság hülyének nézését jelenti, és ezek egyike sem olyasmi, ami egy magyar miniszterelnöknek, nota bene Magyarországnak dicsőségére válna!

Szóval hiába jössz nekem a nyelvtudományokkal és a szavak jelentésével, ez ebben az esetben nem releváns információ! Majd ha orbán elkezd szótárt szerkeszteni, akkor nyithat vitát a témáról, ha ez valakit is érdekel, de ebben a helyzetben ez nevetséges próbálkozás volt.
Egyébként meglehetősen tisztában vagyok a szavak megfeleltethetőségének problémájával, tekintve, hogy három eltérő nyelven kommunikálok rendszeresen. Erről annyit, hogy de, vannak szavak amelyeknek van 100%-os megfelelője, és vannak, amelyek árnyaltabb vagy éppen szerényebb módon fejezik ki a megfelelő szót/fogalmat.
Szerintem ez nagyban szókincs függő, úgy az anyanyelvi- mint az illető idegen nyelven, mivel ha az anyanyelvén korlátolt valakinek a szókincse, akkor az idegen nyelven sem fogja érteni azokat a szavakat, amelyeket magyarul sem ismer.

kartoffel 2021.05.10. 11:55:29

@gigabursch:

Attól függ, mit nevezünk genderizmusnak. Annak vizsgálata, hogyan "működnek" különböző társadalmakban a nemek, hogyan képeződik le a biológiai nem más szintekre, évtizedek, de inkább évszázadok óta kutatási tárgya sok szociológusnak, etnográfusnak, kultúrantropológusnak, biológusnak. És teljes joggal az. Például még annak vizsgálata is hatalmas -- és nagyon érdekes -- terület, hogy a "sima" férfi-női együttélés hogyan változott-változik társadalomról társadalomra, korszakról korszakra.

Persze sok idióta ebből politikai ügyet és nem ritkán áltudományt csinál, mármint az "ezzel foglalkozók" közül is, az egyetemeken liberális álruhában kibekkelő szélsőbalos vadbarmok pont annyira eltorzítják a kérdéskört, mint a szélsőjobb.

Sir Gombóc 2021.05.10. 11:57:53

@gigabursch: még annál is sötétebb vagy, mint elsőre látszik..

gigabursch 2021.05.10. 12:08:41

@Sir Gombóc:
Szar lehet, amikor észérv nincs, akkor jön a személyeskedés.
Csak tudod, van akinek a budenz-hunsdorfer-treffort vonal nem kielégítő, az nem feltétlenül sötét.
De mindegy is, rád bízom. A vélemény meg tudod már definálva lett a Szakasz című filmben.
Pont ennyit is ér a véleményed.

kartoffel 2021.05.10. 12:22:31

@MEDVE1978:

A "black lives matter" egy nagyon tudatosan kiválasztott szlogen*, és nagyon nem véletlen, hogy nem a könnyebben skandálható és implicite inkluzív "black lives also matter"-t választották.
Az alapítók és a felső-/közép"vezetés", ahogy ezt már rengetegszer bebizonyították szavakkal és tettekkel, kőkeményen rasszista (fehér-, ázsiai- és latinellenes, antiszemita) bagázs, amely még a feketékre is magasról tesz; csak ugye a részben hasonszőrű, részben gátlástalan, részben segghülye amerikai "progresszív" média segít elleplezni az állatságaikat, illetve terjeszteni a -- minden ténynek, statisztikának ellentmondó -- narratíváikat**.
Így történik meg az, hogy amikor egy fehér hülyesportoló aszondja, "kike" (jó eséllyel nem is tudva, mi az), akkor sokoldalas vezércikkek jelennek meg arról, hogy "ki kell csinálni és ez olyan, mit a holokauszt", amikor meg a blm tart egy játékos antiszemita pogromot Los Angelesben**, szétverve zsinagógákat, iskolákat, a zsidók és Izrael pusztulásáról skandálva, Wallenberg-szobrot gyalázva, akkor MINDEN "demokrata" lap kussol nagyon gondosan, a woke csürhe dettó, ha valaki beleveri az orrukat, akkor gyorsan rögtönöznek valami hazugságot és megpróbálnak másról beszélni (kipróbáltam). És ami még rosszabb valahol, még a zsidó szervezetek háromnegyede se mer(t) megmukkanni.

* lehet, a széljobbos idióták is így kellene hozzáálljanak, a következő fehér fajvédő szervezet nevezze el magát "We Love Baby Seals"-nek
** ami azzal is jár ugye, hogy mára sikerült a feketéket VALÓBAN sújtó hátrányok eltüntetését teljesen félrevinni (mert sokan valóban hátrányt szenvednek sok területen, csak épp nagyon nem ott és úgy, ahogy kedvenc inverzklánunk beállítja); persze e hátrányok felszámolása sosem volt cél, sőt, sokkal könnyebb fenntartani a feszültséget és eltüntetni dollármilliós adományokat, amíg minden a régi vagy rosszabb
** ízlelgessük: 2020, AEÁ, antiszemita pogrom; www.jta.org/2020/06/02/united-states/los-angeles-jews-take-stock-after-george-floyd-protests-batter-local-institutions

kartoffel 2021.05.10. 12:26:36

@morph on deer:

Aki maxinak vagy bármely másik trollpszichopatának 2 sornál hosszabban ír, valamit elront. ;-p

kartoffel 2021.05.10. 12:29:53

@gigabursch:

Pontosan. Az 56-os magyar menekültek is csak az első osztrák búzaföldig voltak menekültek, minden további lépésük élősködés volt. Persze lehet az is, hogy a szektásmakiknak (no offense) gondosan betanított "érvelés" hülyeség, ki tudhatja.

kartoffel 2021.05.10. 12:38:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az a jó az ilyen versenyzőkben, hogy igazából nem is kell különösebben cáfolni a hülyeségeiket, mert ha hagyod őket hablatyolni, megteszik ők maguk az első adandó alkalommal. :) Más kérdés, hogy nem tudják felfogni, mert profi szektás gond nélkül elhisz 3 egymásnak ellentmondó dolgot.

kartoffel 2021.05.10. 12:47:18

@MEDVE1978:

A kormányváltós részhez. 1. Pontosan. 2. Ez az, ami eléggé elbizonytalanít az ún. ellenzék képességeivel, szándékaival kapcsolatban, 99%-uk mintha képtelen lenne felfogni, hogy mivel járna, ha győznének, és milyen durva akadályok tennék nagyjából lehetetlenné azt, hogy normálisan kormányozzanak. Orbán (ahogy a narcisztikus szociopaták általában) inkább 'feléget', mint hogy mást is élni engedjen. Nem mondom, hogy megoldható problémáról van szó, de kicsit megnyugtatna, ha azt látnám, hogy egyáltalán felfogják a létezését, és megpróbálnak ötletelni.

gigabursch 2021.05.10. 13:03:47

@kartoffel:
Azért néhány eltérés akad.
1) az összes menekültet táborba zárták, majd onnan, apránként adagolták ki. Nem is akármilyen táborokba.
2) nem voltak akkori értéken és mértékkel euró ezrekkel ellátva (valahonnan), nem beszélve a nem túl olcsó telekommunikációs eszközökről...
3) nem gyalogoltak át n+1 határon, mert csak...
4) ott is voltak élősködők és aljadékok.
5) az akkori államhatalom utódai ma is ott ülnek. Vajon miért nincsenek nyitva az ügynökakták?

Amúgy ez a példakísérlet már néhány alkalommal lement itt az elmúlt hat évben. S még mindig demagóg.

gigabursch 2021.05.10. 13:07:34

@kartoffel:
Ez teljesen pontos helyzetértékelés.
A mai blm harcosok pont olyanok, mint egy évszázada Lenin bolsevik harcosai: hasznos hülyék. Csak itt most a háttérben már más emberek és (talán) más célok vannak.
De azokat bármikor beáldozzák.
Ettől válik kifejezetten undorítóvá a dolog.

gigabursch 2021.05.10. 13:09:44

@kartoffel:
A jelenlegi összef.sós ellenzéknek nincs egy önálló gondolata.
Egy időben még volt, de az eltűnt, mióta a kádkőgyáros befogta őket. Ilyen egy dementorral csókolózni. Halálos.

morph on deer 2021.05.10. 13:21:36

@kartoffel:
“2 sornál hosszabban ír, valamit elront. ;-p”

Azt mondod?
De te is elolvastad, nem? Csak gondolom, mert ez nem egy privát csevely, meg egyébként is, halálpontosan megszámoltad, hogy kettőnél több sor.:))

Sajnos sokuknak szüksége van nemi információra, mert úgy járnak mint a gazdi: hülyét csinálnak magukból!
(Bár közben nem kopik a szótár, nem fogy az áram, szóval ez tiszta népgazdasági haszon! Bug still…:))

midnight coder 2021.05.10. 13:51:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igazából ez a csapat hivja magát ennek is, annak is. Lásd DK, aki mindkét jelzõre bejelentkezett, holott egyikhez sincs köze. Az már csak hab a tortán, hogy még ráadásul a "demokrata" jelzõre is, amihez pedig aztán végképp semmi közük.

midnight coder 2021.05.10. 14:02:52

@chrisred: "A menekültjogi egyezményben egyáltalán nem szerepel olyan fogalom, hogy biztonságos ország."

A menekültügyi egyezmény egy, az 50-es években született agyrém, legalább akkora ordas baromság mint anno a sztálinizmus volt. Az egész EU-nak egyként kellene kilépnie belõle, ha a politikusaik csak egy másodpercig is a saját, és nem az afrikai négerek, az arabok, és minden más polgár érdekeit néznék.

morph on deer 2021.05.10. 14:21:00

@МАХVАL bircaman közíró:
“ Mi a konkrét esteben a szótári jelentés”

Aminek a jrlentése orbán szerint nincs pontosan meghatározva:

gender noun /ˈdʒen.dər/ [C or U]

1 (biológiai) nem (formal)
Does this test show the gender of the baby?
2 nem (nyelvtan) (hímnem, nőnem, semlegesnem)
In English, nouns don't have gender, but in French and Spanish, they do.

És amiről Portóban szó volt, és ami miatt viktorka hisztizni kezdett:

gender equality

noun
the state in which access to rights or opportunities is unaffected by gender."legislation that reflected the principles of gender equality"

Gender equality is when people of all genders have equal rights, responsibilities and opportunities. Everyone is affected by gender inequality - women, men, trans and gender diverse people, children and families. ... Societies that value women and men as equal are safer and healthier. Gender equality is a human right.

chrisred 2021.05.10. 14:56:59

@midnight coder: A menekültegyezmény aktualitását az ötvenes években pont a sztálinizmus adta, például az 56-os szabadságharc leverésével.

konrada 2021.05.10. 15:02:50

@chrisred:
...de azért az remélem megvan, hogy az 56-os magyarok csak az osztrákokig mehettek - mert ha megpróbáltak volna tovább vonulni a zöldhatáron, fenékbe is lőtték volna őket, révén, hogy akkor még a túloldalon is volt határőrizet.

Így szépen bevonultak a lágerbe, és onnan mentek tovább aszerint, hogy melyik ország fogadja be őket, a magyar személyi igazolván ugyanis nem jogosította őket arra, hogy szabadon átjárjanak a határon.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 15:20:39

@Tamáspatrik:

Gerykének viszont nem megy jól az angol. :(

konrada 2021.05.10. 15:26:41

@chrisred: Tanulmányozd.
Nem fogsz olyant találni benne, hogy zöldhatáron csatangoltak át a magyarok sok országhatáron át.

...viszont azt igen, hogy szívesen átvették őket munkaerőként akár Európában, de Ausztráliában, USA-ban, Dél-Amerikában is.

chrisred 2021.05.10. 15:31:57

@konrada: Mert a határ átlépésekor az állításoddal ellentétben nem fegyverekkel fogadták őket, hanem az egész nyugati világ összefogott miattuk.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 15:36:12

@chrisred: Ők nem dobálták el tömegesen az irataikat. a határon, valamint az első biztonságos országban szépen elfoglalták helyüket a menekülttáborban és vártak.
Arról nem beszélve, hogy egy kulturálisan sokkal közelebbi közegből érkeztek a nyugati világba, sokkal több szakképzett, illetve diplomával, nyelvtudással rendelkező ember volt közöttük.

chrisred 2021.05.10. 15:47:08

@Muhammad Balfas: Neked is a figyelmedbe ajánlom a fenti linket.

"Az első probléma november 22-én adódott, amikor húsz fő megpróbált kitörni a siezenheimi táborból (egyiküknek sikerült is kereket oldani), míg 23-án verekedés tört ki az egyik bécsi tábor lakói között. December 2-án hasonló esetről számoltak be ugyanott, ám mint kiderült, a tömeg három „exávóst” lincselt meg, felismerésük után. December 7-én jelentette be Puja Frigyes bécsi magyar követ, hogy a háborús helyzet véget ért, így a táborok is nyitottabbakká váltak. Zavargást még 1957 januárjából jelentettek a siezenheimi táborból, melynek oka a beszámolók szerint az volt, hogy a zsidó táborlakók jobban öltözöttek voltak és az amerikai tartózkodási engedélyeket hamarabb megkapták – ez okozta a zsidóellenes lincshangulatot. Az osztrák belügyminisztérium szerint januárban sok helyen már beállt az ún. „lágerhangulat”, amely kisebb-nagyobb (zömmel ittas állapotban elkövetett) verekedésből, lopásból, ritkán késelésből állt. A visszaemlékezők szerint a Szabad Európa Rádió nem kis szerepet játszott a menekültek frusztráltságában, ugyanis adásaiban rendkívül eltúlozta a várható tábori körülményeket."

Muhammad Balfas 2021.05.10. 15:55:21

@chrisred:

"hogy a zsidó táborlakók jobban öltözöttek voltak és az amerikai tartózkodási engedélyeket hamarabb megkapták – ez okozta a zsidóellenes lincshangulatot."

Vajon a mostani muszlimok által lakott táborokban, városrészeben Európa szerte milyen mértékű zsidóellenes hangulat van? a kérdés persze költői. Az muzulmánok tömeges betelepítése Európába súlyosan veszélyezteti a megmaradt zsidó közösségek biztonságát..

Muhammad Balfas 2021.05.10. 16:00:22

@chrisred: Ez kb. egyszeri kétszázezer ember volt. Nem évi egymillió bevándorló("menekült"), amit Soros előirányzott.

chrisred 2021.05.10. 16:04:54

@Muhammad Balfas: Az egy pár hét alatt vérbefojtott felkelés volt,és szerencsére nem egy majdnem évtizedes népirtás.

konrada 2021.05.10. 17:24:14

@chrisred: qrvára el vagy tévedve. A Svájci, vagy francia határon nem engedték őket át azzal, hogy ők inkább oda szeretnének menni, mint az osztrák táborba.

morph on deer 2021.05.10. 17:36:59

@МАХVАL bircaman közíró:
“A gond az, hogy ha ezt az értelmet elfogadod, jön a másik is.”

A gond az, hogy EZ az értelme, minden egyéb csak fantáziálás. Ez a hivatalos jelentése, és ebben az értelemben használják világszerte.
És ezen az sem fog változtatni, hogy orbán megpróbált belemagyarázni valamit, ami nincs ott. Ez azért nem úgy működik, hogy ha valakinek nem tetszik egy szó jelentése, az majd kitalál rá valami más meghatározást, és onnantól az van, azt gondolom nem kell megmagyarázni, hogy miért nem. :)

John Doe3 2021.05.10. 17:49:32

@Muhammad Balfas: A portói nyilatkozat 10. pontjáig már bizonyára nem jutott el a MN illetékese.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 18:33:47

@John Doe3: Te meg úgy tűnik, hogy a belinkelt cikk harmadik bekezdésééig nem jutottál el:

"Az EU állam- és kormányfőinek, tehát az Európai Tanácsnak a szövegében egyébként egyszer szerepel az átideologizált „gender” szó, mégpedig a „gender pay gap”, azaz a nemek közötti bérkülönbségek leküzdéséről szóló résznél. Egy kormányzati forrás lapunknak rámutatott: hazánk ezt nem is kifogásolta, hiszen erre az angol nyelvben nincs más megfelelő kifejezés."

gigabursch 2021.05.10. 19:09:07

@konrada:
Cicus (is) évek óta jön ezzel a demagóg marhasággal, aztán úgy jár mint az éji bogár... csak még nem hallgatott el.

@Muhammad Balfas:
Komoly kihívás egy egész cikket végigolvasni. Ezek szerint...
Csodát ne várjunk.

Dont forget to bring a towel 2021.05.10. 19:09:54

@morph on deer: bizony, elolvassuk amit írsz. rengetegszer buktál már le hazugsággal, legutóbb vakcina ügyben. erre még mindig nem adtál magyarázatot.

gigabursch 2021.05.10. 19:10:49

@gigabursch: @Muhammad Balfas:
Amúgy azon, hogy a HVG ismét hazudik miért nem csodálkozom?

gigabursch 2021.05.10. 19:13:52

@konrada:
Meg egy majdnem komplett Erdőmérnöki Kár ment Kanadába.

John Doe3 2021.05.10. 19:20:55

@Muhammad Balfas: Valóban nem Ugyanis, ha arról beszélünk, hogy mi áll a Portói Nyilatkozatban, akkor nem a MN errõl írt cikkét fogom elolvasni, hanem a szóban forgó nyilatkozatot. Abból a szempontból, hogy valójában mi áll a nyilatkozatban, teljesen irreleváns, hogy az MN mit állít róla.

Tamáspatrik 2021.05.10. 19:35:12

@MEDVE1978: Ne hülyéskedj már! Ha kérik az adataidat, az első kérdés az angol nyelvű kérdőíven, hogy Gender. Választhatod azt, hogy male és a female. Régebben azt írták be, hogy sex, de az rossz asszociációkat ébreszt. Nincs ennek semmiféle "gendertudományhoz" köze.
Ráadásul a "gender inequality" kifejezésről volt szó, ami a nők hátrányos megkülönböztetésére használnak, ld. belinkelt wiki szócikk.

Az volt ezzel a nyilatkozattal, hogy a bürokratáinkat nem érdekelte,csak rákerestek olyan szavakra, hogy China, Russia, liberal, gender, stb., és ha találtak ilyet, akkor ki akarták húzatni.
Ilyen a bürokrata észjárás. Az értelmet nem képesek felfogni, viszont alapból fosnak.

Tamáspatrik 2021.05.10. 19:43:00

@MEDVE1978: "Black lives matter" - ez egyáltalán nem egyértelmű, a gettóban ott züllenek el a feketék, kábítószer és a bűnözés hatására. Sokan gondolkodnak úgy, hogy ezeknek úgyis mindegy... Ez lehetne egy nagyon pozitív töltésű szóösszetétel. Más kérdés, hogy nem élnek-e vissza vele, nem arra használják-e egyesek, hogy önmagukat fényezzék, attól tartok igen.
Ez csak egy példa, hogy egy jelenségre felhívja a figyelmet.

Migráns, bevándorló, menekült: egyre megy, Orbán egyiket sem akarta befogadni, nagyjából igaza is volt különben, de az más lapra tartozik. Itt nem azon ment a vita, hogy hívjuk őket.

Ja, Magyarországon is cél, hogy egy nő ne legyen hátrányban egy munkahelyen csak azért, mert nő.
Ne lovagoljunk a szavakon, mert az dogmatizmus.

Tamáspatrik 2021.05.10. 19:47:22

@MEDVE1978: Én is csak azt írtam, hogy ha majd egyszer lesz kormányváltás, mert egyszer valamikor biztos lesz. AKKOR majd hogyan kellene az alkotmányhoz nyúlni, ez most egy meglehetősen elméleti kérdés.

Tamáspatrik 2021.05.10. 19:50:26

@МАХVАL bircaman közíró: Nem tehetünk róla, de a nemzetközi diplomácia nyelve az angol. A gender szót magyarra nem "gender"ként kell fordítani, hanem a szövegösszefüggésnek megfelelően.

Tamáspatrik 2021.05.10. 19:53:12

@kartoffel: A blm nem a mi problémánk, ergó nem is érthetjük. Ott a nagy sötét Oroszország és a még sötétebb Kína, ott nem tudjuk, hogy mi megy a nyilvánosságtól elzárva, nem úgy mint az USA-ban. De ezek MEGINT nem a mi problémáink.
Ergó nem is érthetjük.
Ergó nem is szabad vele mélységében foglalkozni, hanem a saját házunk táján kell sepregetni.

Tamáspatrik 2021.05.10. 19:59:29

@МАХVАL bircaman közíró: A rendszerváltozás után nem a keretezéssel volt gond, hanem egyszerűen tabu témák és tabu szavak voltak, nem lehetett azt a szót használni sem, hogy cigány (holott ők is így hívták magukat), és a mindenre ható végső érv a "tolerancia" volt, azaz tűrjük el, majd jobb lesz.
Az nem keretezés volt, hanem nagy mellébeszélés és képmutatás.
A durva, tahó szókimondás ennek a másik véglete.
Az öreg dialektikus hibába estél bele, azzal érvelve, hogy ha valami nem jó, annak az ellentéte jó lesz.
Ne Marxot olvass, hanem Marcus Aureliust inkább, ezt tudom javasolni a dialektikus gondolkodás ellenszeréül. Vagy bölcs mestereket, vallási tanítókat.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 20:10:30

@John Doe3:

Akkor még egyszer:

"Az EU állam- és kormányfőinek, tehát az Európai Tanácsnak a szövegében egyébként egyszer szerepel az átideologizált „gender” szó, mégpedig a „gender pay gap”, azaz a nemek közötti bérkülönbségek leküzdéséről szóló résznél. Egy kormányzati forrás lapunknak rámutatott: hazánk ezt nem is kifogásolta, hiszen erre az angol nyelvben nincs más megfelelő kifejezés."

Muhammad Balfas 2021.05.10. 20:13:02

@Tamáspatrik: Egyetlen esetben nyúlhattok az alkotmányhoz, ha kétharmadot szereztek. Egyéb megoldási kísérletekkel veszélyes vizekre eveztek.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 20:17:42

@Tamáspatrik:

"Ja, Magyarországon is cél, hogy egy nő ne legyen hátrányban egy munkahelyen csak azért, mert nő."

Erről egyszer megkérdezték egy hazai multi vezérigazgató asszonyát. Konkrétan, hogy miért keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak. Azt válaszolta, hogy ő azt látja, hogy a nők többnyire kisebb bérigénnyel pályáznak az adott pozícióra, mint férfitársaik.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 20:20:34

@MEDVE1978: És ugye ott lennének a jobbikos srácok is, akik ugye az anyjukat is egy Audi kulcsért..Ez egy rendkívül instabil koalíció lenne kormányon.

chrisred 2021.05.10. 20:38:39

@Dont forget to bring a towel: Köszönöm, de teljesen reménytelen eset, hogy egyáltalán elolvassák ezt a szöveget. Néhényszor már megpróbáltam elmagyarázni, de most már maradok az "egyezményben ilyen rendelkezés nincs" szövegnél.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 20:47:18

@chrisred: Biztos, hogy minden körülmények között, minden áron be kell tartani egy rossz, elavult egyezményt? Ettől függetlenül az '56-os menekültek kérdése egy teljesen más szituáció volt, mint a 2015 óta tartó illegális migrációs válság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 20:50:45

@Tamáspatrik:

Rámutattál a nyelvi problémára. Ilye esetben az aláíráskor kiegészítést szokás tenni.

chrisred 2021.05.10. 20:53:49

@Muhammad Balfas: A KRESZ vagy a Btk. esetében is felmerül benned ez a kérdés?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 20:54:30

@Tamáspatrik:

Így igaz. A ballibek kezdték ezt 90-ban, a teljhatalom birtokában. S azt hitték, örökre tart mindez.

Joggal hitték, mert se az MDF 1990-1994 között, s a Fidesz 1998-2002 között nem tett SEMMIT ez ellen.

Csak a második bukás ébresztette rá a Fideszt 2006-ban: itt bizony az alapszinten kell háborúzni. S a Fidesz azóta sikeres, amióta nyelvszinten háborúzik.

Ma már csak a "zsidókérdés" maradt tabu, ezen azért nem változtatott a Fidesz, mert ezzel a témával csúnya öngólsorozatba lehetett kergetni a ballibeket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 20:55:59

@Tamáspatrik:

"ha valami nem jó, annak az ellentéte jó lesz"

Sose hittem ilyet.

Az én állításom: ha 2 opció van, akkor a rosszabb ellenében a kevésbé rosszat kötelesek vagyunk támogatni, akkor is, ha abban is van rossz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.10. 21:00:00

@Tamáspatrik:

"Marcus Aureliust"

Meg Seneca és Epiktétosz. A hellenisztikus filozófiából ők a kedvenceim, bár nyilván mint keresztény nem értek egyet metafizikájukkal.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 21:28:53

@Tamáspatrik:

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/_marcius_17_a_filozofuscsaszar_halala/

"..művét elsősorban a szolgálat és kötelesség eszménye köré építve fel. Marcus Aurelius, mint filozófus nem alkotott újat, írása viszont irodalmi alkotásként értékes. "

Muhammad Balfas 2021.05.10. 21:31:18

@chrisred: Ha a Kresz áthágásával életet menthetsz, akkor is betartanád minden körülmények között?

MEDVE1978 2021.05.10. 22:36:01

@Tamáspatrik: pontatlan voltam, a gender studiesra, gender equality és inequalityra gondoltam mint politikailag töltött fogalmakra. Maga a gender csak Magyarországon (és a nem angolszász országokban) töltött pontosan a társszavak miatt ráragadt jelentéstartalom miatt.

Azt leírtam, hogy a gender inqualitivel mi a bajom, az, hogy egy nagy lufi. Ma nyugaton a nők kvázi egyenlők és van jó pár terület, ahol a férfiak egyenlőségéért kellene már küzdeni, mert hátrányba kerülnek (pl: oktatás, ahogy írtam). Ez viszont tabu. A magyar kormány persze azért veti el a genderes témát, mert beleillik a narratívába.

Muhammad Balfas 2021.05.10. 23:53:28

@MEDVE1978: Az angolban egyébként a gender jelentése szül, nemz, mint ige.

chrisred 2021.05.11. 02:06:54

@Muhammad Balfas: Nem, de nem is gondolnám azt attól kezdve, hogy a kreszt ezért meg kellene változtatni.

chrisred 2021.05.11. 02:08:26

@Muhammad Balfas: A zsidó törvények csak idővel váltak rosszakká?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 06:58:03

@jotund:

Ez a pedofil troll, név szerint Pedó-Brendophilus Mátyás Adolf, úgy döntött, hogy flúdol.

gigabursch 2021.05.11. 07:42:48

Brendel!
Dögölj meg anyád neve napján!

konrada 2021.05.11. 07:59:21

@gigabursch:
Én nem is vitatom, hogy a világ szinte minden részére jutottak 56-os (vagy akár utána is) emigrált magyarok, de az tény: nem olyan formában, hogy az első országból zöldhatárokon át - vagy határátkelőn szabadon mozogva - jutottak el oda, ahová akartak.

Az eljárás az volt, hogy az első országban - 56-ban Ausztriában, illetve zöldhatárnál később is (+ Jugoszlávia) , avagy repülő, társas út esetén a célországban - kértek menekült státust, majd ott felkeresték azon ország követségét, konzulátusát, ahová menni akartak (ha nem akartak maradni abban az országban, ahol a menekült státust megkérték.)
Az más kérdés, hogy a legtöbb országból azt meg is kapták, mert a célországok általában olyanok voltak, ahol kevés volt a képzett-képezhető munkaerő, és a magyarok túlnyomó többsége ebbe a kategóriába tartozott.

...kis színesként: 56-ban még konzulátusig sem kellett menni, mert azok mentek a táborba toborozni.
Közeli rokonságom is így került az USA-ba, de mehettek volna Dél-Amerikába, Ausztráliába is, mert onnan is jöttek toborzók.

...szvsz. ma is így kéne legyen, de már nem nagyon működik, mert a kétkezi munkaerő hiány is elfogyott, miképpen az akarat is a mai migrációs hullámból annak az elvégzésére...

nemecsekerno_007 2021.05.11. 08:04:31

@jotund: Rohadnál meg te parazita. Csak miattad kell az újabb Fidesz 2/3.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.11. 18:17:30

Szegény spermatyi nagyon frusztrált lehet, ha már olyan posztot is támad ami már lekerült a címlapról. Ja, hát eddig nem jutott hozzá. :-)) Egész nap pörgette a scripjét és az egészet pár klikkel eltüntettem. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.11. 18:18:23

@nemecsekerno_007: Ha csak ezen múlna, akkor kilépnék a melóhelyről és egész álló nap üldözném.

Tamáspatrik 2021.05.11. 18:38:05

@МАХVАL bircaman közíró: Zsidózni a szélsőjobberek szoktak. Műveltségbeli, kultúrabeli kisebbrendűségi érzéseiket fejezik ki ily módon, mást nem nagyon látok mögötte. A kormány persze ráhúzza a másik oldalra ezt is, kb. úgy mint az "oltásellenességet". A legjobb védekezés a támadás, mert te mondod először, nem a másik :)

Tamáspatrik 2021.05.11. 18:39:07

@МАХVАL bircaman közíró: Ki mondta, hogy két opció van? Megmondom: Orbán. Ez a demagógia alapja. Általában ennél mindig több az opciók száma. A kisebbik rossz is rossz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 18:42:08

@Tamáspatrik:

Nem tudom hány éves vagy. Ha legalább 40, akkor emlékezhetsz, a liberális egyeduralom alatt MINDENRE rá volt mondva, hogy zsidózás. Na, erre gondoltam.

Nem azt akarom mondani, hogy nincs antiszemitizmus, de a zsidózásnak mondott esetek 90 %-a NEM az volt.

Én még emlékszem, amikor Bod Péter Ákos antiszemitának lett kikiáltva, mert magyar madarakat tett az új érmekre. Nem viccelek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.11. 18:42:59

@Tamáspatrik:

Mondj mást aballibeken és Orbánon kívül mondjuk a jövő évi választásokra. Valkait vélasztanod kell a 2 közül.

Tamáspatrik 2021.05.11. 18:43:46

@MEDVE1978: Vannak nálunk is olyan területek, ahol a nők "egyenlőbbek" mint a férfiak, ezzel nem foglalkozik senki, mert nem nagyon mer. Nyugaton nem tudom megítélni. Ez egy megkülönböztető jegy számos iszlám országgal szemben, talán ez a fő politikai töltete, hogy Európában a nő nem másodrendű állampolgár, ha valaki ide jön dolgozni, ezt is tudnia kell.

Tamáspatrik 2021.05.11. 18:46:23

@МАХVАL bircaman közíró: Erre a kiválasztási folyamatra való az ún. választási kampány.

Tamáspatrik 2021.05.11. 18:56:36

@Muhammad Balfas: Ehhez nem kell kétharmad, elég egy olyan kormány, amelyik ráveszi az alkotmánybíróságot, hogy tegye a dolgát és vágja ki az alkotmány szellemiségének ellentmondó "kivéve a gyevi bírót" típusú mondatokat.
Talán egy olyan kormány is elég ehhez, amelyik nem akarja befélemlíteni az alkotmánybíróságot.
Pl. az a törvény, hogy addig nem dönthet a testület pénzügyi vonatkozású ügyekben, amíg a GDP arányos adósság 50% fölötti. Emiatt egyetlen kormány sem fogja majd levinni 50% alá az adósságot, majd bolond lenne.
Most is láthatóan döntőképes a testület, csak óvatos, pedig fel van töltve már rendesen rendszerhű elvtársakkal.

BiG74 Bodri 2021.05.11. 22:07:43

Az a mocsok már megint aktív?
Nem lehet valahogy lenullázni?

Muhammad Balfas 2021.05.13. 22:11:07

@Tamáspatrik:

Az egyaránt Algériából bevándorolt Mounir és Chahinez férj és feleségként éltek Bordeaux-ban. A férfinek viszont nem tetszett a nő szerinte nyugatias életstílusa, ezért többször össze is verte. Az egyik verés olyan hatásos volt, hogy Chahinez gégéjét is összezúzta, ezért a bíróság a férfit másfél év börtönbüntetésre ítélte. Ebből 9 hónapot rögtön felfüggesztettek, majd 3 hónap letöltése után szabadon engedték.
Mounir szinte első útja feleségéhez vezetett (a távoltartási végzés ellenére), majd felgyújtotta a házat, kizavarta az asszonyt az utcára, többször lábon lőtte egy vadászpuskával, meglocsolta benzinnel, és elevenen elégette.
Három gyerek maradt árván utána.

france3-regions.francetvinfo.fr/.../la-mere-de...

Muhammad Balfas 2021.05.13. 22:20:50

@Tamáspatrik: Tévedésben vagy. Az alkotmánybíróság feladata a törvények aktuális Alkotmánnyal való összeegyeztethetőségének vizsgálata, és nem az Alkotmány módosítgatása.
Mellesleg hogyan "venné rá" az a bizonyos kormány a testületet, ha az Alkotmánybíróság tele van Orbán embereivel?

"hogy tegye a dolgát és vágja ki az alkotmány szellemiségének ellentmondó "kivéve a gyevi bírót" típusú mondatokat."

Itt pontosan mit értesz alkotmány alatt?

Ilyen freestyle megoldásokról való delirálás , meg az alkotmányosság felfüggesztése típusú elképzelésekkel kapcsolatban figyelmedbe ajánlanám, hogy jövő március közepétől a köztársasági elnököt valószínűleg Kövér Lászlónak fogják hívni, aki egyúttal a hadsereg főparancsnoka is lesz...

Tamáspatrik 2021.05.14. 19:23:36

@Muhammad Balfas: Az alkotmánybíróság tele van Orbán embereivel, de még nem ők a többség, emiatt tudott több törvényt is érvényteleníteni a testület, az orbanisták különvéleménye mellett.
Az Alaptörvényt összevissza foltozgatták, hány alkotmánybíróság volt? Olyasmi miatt, hogy a Borkai lehessen polgármester Győrben, csupa ilyen célzatos, valakire szabott módosításokkal.
Nem kell felfüggeszteni az alkotmányt, ilyet nem is mondtam, az eredeti 2010-es változata elég jó volt, használható, ezt nem én mondtam, hanem olyan koponyák mint pédául Sólyom László.
Na pont ez a háborús hisztéria, ami az alkotmányosságot felfüggesztheti, Kövér László típusú fanatikusokkal az élen.
A DK-ban is lehetnek fanatikusak még, de az ellenzéki jelölteknek csak egy kis részét adják.

Muhammad Balfas 2021.05.14. 22:01:53

@Tamáspatrik: Az Alaptörvény lehetőséget adott, és ma is lehetőséget ad a kétharmados parlamenti többséggel való alkotmánymódosításra. Vagyis minden törvényesen történt. Az alapítóatyák szándéka épp az volt, hogy ne legyen bebetonozva az Alaptörvény.
Még egyszer: az alkotmánybíróság nem vizsgálhatja az alkotmánymódosítás mikéntjét. Egyetlen feladata a törvények aktuális alkotmánnyal való összeférhetőségének vizsgálata. törvényeket megsemmisíthet teljes egészében , vagy egyes részeit, halaszthatja életbe lépésüket, de az alkotmányt nem módosítgathatja.
Ilyen jogköre nincs is. Nem mondhatja azt, hogy "állítsuk vissza a 2010 előtti alkotmányt. Ahhoz, hogy ilyen súlyos jogsértés kivitelezhető legyen, olyan-a baloldalt támogató- idegen katonai erőnek kellene országunkban állomásoznia, mint a Vörös Hadsereg volt '45 után.

"Na pont ez a háborús hisztéria, ami az alkotmányosságot felfüggesztheti, Kövér László típusú fanatikusokkal az élen."

A hadsereg bevetése az alkotmányos rend védelmében már egy válaszreakció lenne a baloldal ámokfutására. A hadseregnek ez egyébként kötelessége is. Teljesen adekvát és politikailag is logikus lépés lenne, és ugye az elmúlt 11 év a hadsereg vezetésében sem múlt el nyomtalanul...

Végül álljon itt egy realista libernyák véleménye a kérdésről:

orulunkvincent.blog.hu/2021/05/02/megsemmisitheto-e_az_alaptorveny_ketharmad_nelkul_megjegyzesposzt

"Nem. Az Alaptörvényben világosan le van írva, hogy csak kétharmaddal lehet megváltoztatni, így az alkotmányos normák súlyos megsértése lenne, ha megpróbálnák egyszerű többséggel eltörölni. Tudom, Vörös Imre professzor úr rájött, hogy az Alaptörvény elfogadása ebbe meg abba, főleg abba, ütközött, és ezért ha a vállunk mögé dobunk két vombatot éjjel kettőkör a keresztútnál, elmúlik. Szerintem Vörös professzor úrnak ezen még dolgoznia kell egy kicsit. Fleck professzor úr is csiszolhatná még a "és akkor bemegyünk vazze a Parlamentbe, kap a Kövér két pofont oszt majdnem jogállami módon kibaszarintjuk ezt a szart a 'csába" elméletét. "

nemecsekerno_007 2021.05.15. 09:37:39

@gergely_31: Nem bírsz leállni fasszopó?! Dolgozol a 3/4-ért mit?!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 12:16:43

@nemecsekerno_007:

Elhagyta a gumifiúja, így elmaradt a szombat délutáni romantika.

nemecsekerno_007 2021.05.16. 11:42:42

@gergely_31: Te tényleg Habony legaljasabb trükkje vagy te parazita.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.18. 16:38:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Pedig Matyinak élete bulija lett volna egy guminővel és egy gumifiúval a pincében. :-))
süti beállítások módosítása