Ideo-logikák

Ideo-logikák

A sok pénz önmagában kevés, a fő problémákat az „őslakosok” okozzák

2021. január 15. - Tamáspatrik

Attól, hogy sok pénzt pumpálnak bármely területbe önmagában még semmilyen garanciát nem jelent arra, hogy valós fejlődést fogunk látni. Ez gyaníthatóan így van nálunk a sport, a vállalataink vagy a mezőgazdaság esetében is, hiszen a legtöbb támogatás nem mindig az adott területen legjobbakhoz vagy legtehetségesebbekhez kerül, hanem gyakrabban az ügyeskedőkhöz és a jó kapcsolatokkal rendelkezőkhöz. Sőt, a különféle szereplők hozzászoknak a pénzek bőségéhez és elkényelmesednek, ami később visszaüt. Egyébként a legtöbb diktatúra vagy diktatórikus stílusú vezető is akkor került hirtelen leszálló ágba, amikor a kívülről jövő pénzek megcsappantak.

A magyar foci esetében például úgy tűnik, mintha a sok pénz befektetése eredményeket hozna, holott ez távolról sem igaz, csakhogy a nyelvekkel futott tiszteletkörök helyett a miniszterelnöknek senki nem meri megmondani, hogy mi is a valós helyzet kedvenc hobbija terén. A számok nyelvén ez úgy néz ki, hogy egyrészt Európában sehol sem fordítanak közel ennyit sem sportra az adófizetők pénzéből mint nálunk, másrészt az EU átlagnál is kevesebbet költő portugálok vagy horvátok labdarúgásának eredményessége messze előttünk van. A jelenlegi magyar válogatott úgy tűnik, hogy elérte a ’70-es évek végének és a ’80-as évek elejének szintjét az európai középmezőnyét, az élvonal viszont nagyon távol van. A tehetséggondozásunk siralmas, az sem véletlen, hogy a legjobb játékosaink rendszerint már fiatal korukban is külföldön edzettek, mielőtt élcsapatokhoz kerültek volna. Igazából neves edzőnk jelenleg nincs is, a válogatottat jelenleg egy olasz mester irányítja, aki képes volt valahogy a játékosokkal megértetni, hogy mi is az igazi csapatjáték és ily módon egy szinttel feljebb tudta hozni a válogatottat ahhoz képest, amit a focisták egyéni teljesítményei alapján várni lehetne. (Például ért ahhoz, hogy győzelem orientált játékosokat válogasson be, mint annak idején Baróti vagy Mészöly tették.) A focimánia tömegsportra gyakorolt hatását nem tudnám megítélni, annyiból szimpatikus számomra, hogy elősegíti a jobb csapatmunkát. A labdarúgás persze csak egy kiragadott példa, de sokatmondó tud lenni.

Kérdéses, hogy mennyire kell védeni és pátyolgatni a magyar állampolgárokat, akár sportolókról, akár vállalkozókról, akár tanulókról van szó. Voltaképpen majdnem minden magyar ember bizonyos szempontból hátrányos helyzetűnek mondható, egy átlagos nyugat-európai polgárhoz képest. Nagy eséllyel zűrösebb családi körülmények között és nehezebb anyagi helyzetben nőtt fel, kevesebb támogatást kapva a tehetsége kibontakoztatásához, ami valószínűleg még manapság is jellemzőnek mondható a legtöbb településünkön. Ha a gazdaság szintjét nézzük, akkor afelé hajlok, hogy igen, kell pátyolgatni a vállalkozásainkat, és nem is annyira elméleti mint gyakorlati példák mutatnak ebbe az irányba. A sikeres feltörekvő országok is egyrészt ezt tették, másrészt a világpiac meghatározó játékosaitól mind messze voltak földrajzilag, akár Japán, Dél-Korea, akár Szingapúr helyzetét nézzük. Számunkra azonban Németország „ölelése”, európai nagyvállalatok közelsége miatt az alaphelyzet teljesen más. Elvileg egy teljesen nyitott kereskedelmi övezetben kell valamilyen módon piacvédő politikát is folytatnunk, és úgy gondolom, hogy erre a célra a jelenlegi „jogászkormány”, ami elvben (és gyakorlatban is) a különféle jogi kiskapuk keresésének mestere, nagyon alkalmas is lehet. (Amiből nem következik sem az, hogy a nyílt konfrontációra kell törekednie a külpolitikában, sem az, hogy a pénzek nagy részét elvonva másoktól saját haverjai és hűbéresi zsebébe tömje, ez már a hatalommal való visszaélés egyértelmű esete.) A pátyolgatás viszont egy bizonyos mértéken túl már káros és visszaüt, mert belterjességet okoz.

A belterjesség nálunk nagyobb problémának tűnik jelenleg, mint a túlságos mértékű bevándorlás. A bevándorlóktól az fél leginkább, akinek nincs versenyképes tudása, nincs önbizalma vagy nincs benne nyitottság más kultúrájú emberek iránt. Különféle családi háttérrel, némileg eltérő kultúrából érkező emberek egymásra serkentőleg tudnak hatni egy egészséges versenyszellemű csapatban, ilyen műhelyekre van szükségünk minden téren. Én azonban nem látom, hogy az egyébként is szétesőben lévő liberálisnak mondható műhelyek helyében lesz-e valami más és jobb (sőt, ahol a liberális szellemiség egyáltalán nem érvényesül, ott nem is nagyon jöhet létre semmilyen szellemi műhely). Megjegyzem, hogy a jelentős gazdasági, tudományos és művészeti tevékenységek majdnem mindig a különféle szellemi műhelyekben jöttek létre, a megfelelő közegbe kerülve az emberek egymás gondolkodását és kreativitását serkentik.

Egyébként globálisan nézve az „őslakosok” több galibát tudnak okozni mint a bevándorlók, az USA-t tekintve az utóbbi évek felfordulásait sem az utóbbiak okozták, hanem olyan állampolgárok, akiknek az ősei már évszázadok óta ott élnek. Rendszerint olyan emberek tomboltak az utcákon, akik lecsúszottnak érzik magukat, nincs előttük semmilyen perspektíva, különféle kulturális gettókban élnek, összeesküvésekben hisznek vagy újracsomagolt ideológiákban, az oktatásuk rendszerint hiányos vagy egyoldalú (liberális gettók is lehetnek akár). A bevándorlók illetve külföldi munkavállalók ezzel szemben többnyire szorgalmasan dolgoznak, hiszen pont azért jöttek, hogy boldoguljanak, és valójában létezik egy szelekciós mechanizmus, ami a kevésbé jókat vagy kevésbé szerencséseket arra készteti, hogy ha kerestek egy kis pénzt, akkor inkább térjenek haza. (Más kérdés, hogy a bevándorlók következő generációja esetében már ez a történet már nem biztos, hogy így működik, ők már esetleg egyfajta üvegplafonba ütközve rendszer ellenesekké is válhatnak.)

A sokak számára biztonságot nyújtó közegben a túlságos kényelmesség, tespedés, a langyos víz az egyik legnagyobb veszély, elég ha megfigyeljük a környezetünket, én legalábbis naponta találkozom olyan rendesnek, normálisnak és tehetségesnek is mondható emberekkel, akik esetében feltűnő a bármiféle egészséges ambíció hiánya, ami igen szomorú látvány. Ez egyébként a nyájszellem erősödésének irányába hat, hiszen önmagát belül nem tartja eléggé értékesnek, inkább elbújik mások mögé (különféle szektavezérek mögé), amit a legrutinosabb politikusok ki is használnak. A mostani járványhelyzet pedig még inkább felerősíti a begubódzást, az egymástól való elszigetelést, az egymást jobb teljesítményre sarkalló hatások nem nagyon érvényesülnek. A jellemzően gyenge szintű kommunikációnk a jelenlegi helyzetben még talán tovább romlott.

Számomra nem a gazdasági adatok a meggyőzőek (hiszen azok a Kádár-rendszer idején is többnyire jók voltak, mögötte viszont a szellemi nihil). Az új szellemi műhelyek, új kezdeményezések, vagy akár olyanok mint a fiatalok edzettségének javulása, felnőttkori tanulás, komoly művészeti teljesítmények, színvonalas közéleti vita stb. sok egyéb dolgot lehetne mondani, ami mind a társadalom frissességét és fejlődési vágyát mutathatná, de én ilyen jeleket mostanában alig látok.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr4916391414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiG74 Bodri 2021.01.15. 22:36:28

Szerintem az illiberalizmus, vagy mi, az nem nemzeti konzervatív irány, csak hatalomvágyó politikus terméke. Nem tudom ki mondta, hogy valami ellen mindig könnyebb harcolni, mint valami mellett, de tény, hogy ez az illiberalizmus. Ráadásul ez az irány jelenleg csak arra jó, hogy a fekália jó vastagon úszkálhasson a felkavart víz tetején, de ez a réteg fenntart egy politikai hatalmat.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.01.15. 23:21:18

@BiG74 Bodri: Ha a fekálián az egyszerű embereket érted, akkor rossz hír számodra, hogy sohasem fogsz tőlük megszabadulni, mert mindig ők lesznek a többség. Az olyan belvárosi elképzelések meg, mint hogy az értelem uralkodjék és ne a népakarat, nagyjából olyan alternatív valósághoz vezetnének, ahol TGM Isten-császárként oszthatná az észt kényére-kedvére, rákényszerítve agymenéseit a népre. :) Ez az, ami ellen a NER harcol, mert ez az antidemokrácia egyik formája lenne.

BiG74 Bodri 2021.01.16. 02:10:23

@megamovieboy:
Definiáld az egyszerű embert.
Amúgy viszont a fekália az nem egyszerű, csak egyszerűen bélsár. Tehát az egyszerű ember nem fekália, de a szar ember az szar ember. Jellemzője, hogy normál esetben tudja, hogy levegőn szag alapján könnyen felismerhető, viszont adott helyzetekben, mikor az ember aljasabb mivolta táncot jár, sokadmagával felúszik és bátran ontja szagát , mely már nem fekáliaszag, hanem naturálisan természetes, mert a nyájszag összetart.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.16. 09:03:27

Ez a "sok pénz" eleve nem az embereknek jön, hanem az emberek kizsákmányolására.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.16. 09:05:13

"A bevándorlóktól az fél leginkább, akinek nincs versenyképes tudása, nincs önbizalma vagy nincs benne nyitottság más kultúrájú emberek iránt."

A bevándorlástól az fél, aki okos, mert tudja a történeelmből: a túlzott migráció romboló hatású.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.16. 09:07:34

@BiG74 Bodri:

Rossz hírem van számodra. A fajtádnak nemigen lesz már esélye az embereket kategorizálnil, listázni hatalmi szóval. rendszereketekről egyre több ember számára nyilvánvaló: nem működik.

midnight coder 2021.01.16. 10:11:15

"A bevándorlóktól az fél leginkább, akinek nincs versenyképes tudása, nincs önbizalma vagy nincs benne nyitottság más kultúrájú emberek iránt."

A bevándorlók nem azért okoznak problémát, mert az áltlagpolgáranak elveszik a munkáját, épp ellenkezõleg. Azért okoznak problémát, mert egy mai gazdaságban egy nyelvet nem beszélõ, európai kultúrától évezredekre álló afrikai nem fog itt értelmes munkát találni. És az írni-olvasni nem tudó kecskepásztorból nem fogsz mérnököt képezni, különösen milliós nagyságrendben nem.

Másrészt igen, a helyi lakosság között is van egy elég széles réteg, akikbõl soha nem fogsz értelmiségit, de még csak szakmunkást sem képezni. Egyszerűen azért nem, mert szellemileg nem alkalmasak erre, vagy csak a kultúrájuk meggátolta õket ebben. Ezek azok az alsó osztályok, amiket amúgy elvileg a baloldal védene. Nekik amúgy is kevés munka jut a modern társadalmakban ahol egyre kevesebb a fizikai munka. Na most, azzal hogy ráengedsz európára pár millió afrikait és más fejlõdõ országbeli embert, pont ezeket a munkahelyeket fogják elvenni tõlük, mert az afrikainak az európai minimálbér is a mennyország. Ez a gondjuk a briteknek is amúgy, csak míg a lengyeleket elzavarni politikailag korrekt, a pakisztániakat nem. És hasonló problémájuk van a Trump mögött álló amcsi polgároknak is. Egy egyszerû fizikai melósnak nincs sok lehetõsége az USA-ban, különösen hogy a melóhelyek onnan is kínába vándoroltak az elmúlt 30 évben. Az, hogy a Silicon Walley-ben ügyes emberek sok pénzt csináltak a számítógéppel támogatott pletykálkodásból (facebook, twitter és társai) az amcsi melósnak nem ad kenyeret. És az amcsi melós sem nagyon örül, ha a kevés munkalehetõséget is elviszik a spanyolajkúak.

Az igazán szomorú az, hogy a baloldal, akinek pont az lenne a dologa, hogy ezeknek az embereknek az érdekeit védi, inkább fikázza és tahózza õket, ahelyett hogy picit a saját létének értelmén gondolkodna el.

midnight coder 2021.01.16. 10:20:49

Ps. Amúgy persze országos szinten nem ez a gond, hanem az, hogy a sok képzetlen ember pont úgy nem fog beilleszkedni, ahogy nálunk a legnagyobb kisebbség. Sõt, sokkal úgyabbul, mert eme kisebbség és a többség között csak egész pici kulturális repedés van, míg az afrikai és az európai között évezredek. És azzal, hogy Kunta-Kinte átlépi a határt, nem fogja eldobni a vallását, értékrendjét, kultúráját. És ha kellõ mennyiségben lesz jelen, akkor bizony szegregálódik. Ehhez még tegyük hozzá, hogy Európa (ahogy az USA is) amúgy is leszállóágban van, a következõ 30 év nem a bõségrõl fog szólni az átlag európai számára sem. Afrikához képest viszont így is paradicsom, ergo a beáramlás nem fog csökkenni, sõt. Az itteni afrikaiak küldenek haza pénzt, így onnan még többen fognak megindulni, és a folyamat csak gerjeszti magát. Ami persze még tovább gyorsítja majd az összeomlást. A baj a bevándorlással nem az, hogy a polgár nem tud versenyezni Kunta-Kintével, hanem az, hogy Kunta-Kinte és társai egyre nagyobb nyomást jelentenek majd a szociális, egészségügyi, rendfenntartó rendszerekre. Csökkenni fog a közbiztonság, a rendszerek fenntartásához több adót kell beszedni, ergo tovább csökken a térség amúgy is romló versenyképessége. A szociális helyzet romlásával pedig még nagyobb lesz a feszültség az õslakosok és a bevándorlók között. Az európai pax romana a jóléten alapult. Ez volt a jóléti állam modellje. Amit alig hiszem, hogy a következõ 30 évben tartani lehet majd.

Billy Hill 2021.01.16. 13:26:16

@midnight coder: "Kunta-Kinte és társai egyre nagyobb nyomást jelentenek majd a szociális, egészségügyi, rendfenntartó rendszerekre." Így lesz, ha ehhez lesznek megfelelően h*lye politikusok is, akik az ő hátsójuk nyalására fognak berendezkedni.

BiG74 Bodri 2021.01.16. 14:07:06

@midnight coder:
Kicsit hasonlóan a véleményedhez, én úgy gondolom, azért nincs lehetőség a bevándorlók jelentős részének fogadására, mert már megvannak a hasonló képességű őshonosaink. Társadalmunk ebből a szempontból telített.
Pont ezért mondom azt is, hogy a kultúrális különbségek sem olyan óriásak a bevándorló afrikai és az őshonosok között. Sőt mondhatnám azt is, ezen a téren az őshonosok rosszabbul állnak, mert a környezet mely nekik adott, klasszisokkal jobb, mint az afrikainak. Igen, ez mindössze a jóléti államról szól, mely terén az őshonosak sem igazán tudják, hogy hogyan is működik, csak azt, hogy jár.

midnight coder 2021.01.16. 19:06:01

@BiG74 Bodri: A kulturális különbségek óriásiak. Az európai civilizációban felnõtt õshonos proletár pont azokat az értékeket vallja amit te, max. ő jóval kevesebbet keres mint Tesco árufeltöltõ. Nézd meg a legnagyobb kisebbséget. Többségük több száz év alatt nem tudott beilleszkedni, pedig már az érkezésükkor is sokkal közelebb álltak hozzánk kulturában mint ma egy afrikai néger.

BiG74 Bodri 2021.01.17. 10:40:34

@midnight coder:
De jó lenne ilyen pozitívan látni, de sajnos mások a tapasztalataim.
Napi szinten találkozom és irányítok ilyen embereket, közöttük vagyok. Nem homogén a társaság, nem rossz emberek, de kulturálisan nagyon nem egy szinten vagyunk. Amiről te beszélsz, az inkább annyi, hogy a hazai pályán mozgók természetes előnnyel indulnak. Nyelv alapszintű ismerete, helyismeret, közösségi otthonérzet. Plussz annyi, hogy a társadalmi rendszerünk kordában tartja őket. Ezt a rendszert nem ők hozták létre, csak beleszületnek.

nemecsekerno_007 2021.01.17. 15:57:38

Ez a cikk kb. olyan szinvonalú, mint Fekete-Győr-nek az ötlete, hogy fizessünk mindenkinek 100 ezer Ft-ot aki beoltatja magát.

Csúsztatások, helytelen összehasonlítás, rossz következtetés.

Gondolom a foci helyett szokás szerint ,,költsünk többet a felsőoktatásra,,

Oké, termeljünk még több ingyen munkaerőt, gazdag nyugati országoknak közpénzből.
A nyugdíjasokat meg tartsák el az itthon dolgozó kevesek, nehogy véletlenül tovább csökkenthessük a munkabérüket terhelő járulékokat, adókat.

Az a helyzet, hogy a jelenlegi kormány az egyetlen garancia arra, hogy elkezdjünk felzárkózni Ausztriához. És nem, nem a szivárványos zászlók számára gondolok.

midnight coder 2021.01.17. 16:13:08

@nemecsekerno_007: Attól, hogy az átlagpolgár sötét marad mert az orrodat is tisztíccsa bajonkokra költjük a pénzt, nem marad több ember idehaza. Sõt, egy csomónak pont az a motivációja, hogy ne a magyar oktatásban nõjön fel a gyereke, mert nem szalagmunkásként képzeli el a gyerek jövõjét. Ráadásul pont azok mennek el emiatt elõszeretettel, akik befizetnek a kasszába, és nem azok akik csak a segílykét várják, de csinálnak 15 jó magyar állampolgárt aki felnõve ismét csak a segílykéért áll majd sorba. Ezzel a mentalitással max. Etiópiát lehet beérni.

midnight coder 2021.01.17. 16:33:55

@BiG74 Bodri: Nyilván vannak kevésbé eszes polgárok, vannak proletárok, de a magyar proletár és az afrikai kecskepásztor között még mindig meghúzódik az a pár ezer év. És itt persze nyilván nem az idejött afrikai orvostanhallgatóra gondolok aki az ország 1% értelmiségi krémjébõl érkezett, hanem az ottani proletárra akibõl ott azért sokkal több van mint értelmiségibõl.

Studiosus 2021.01.17. 16:53:25

bémeg, ennyit rugóztál azon, hogy a fidesz a focin keresztül nyúlja le a tao-pénzeket, hogy aztán az elveszítse közpénz jellegét?

nemecsekerno_007 2021.01.17. 17:31:11

@midnight coder: De akkor se marad itthon több ember, ha még több pénzt költünk a felsőoktatásra.
Épp erre próbáltam rávilávítani. Amúgy lehet más módon is piacosítani a rendszereket.
A külföldi munkavállalást meg be lehetne árazni, mert az itthon hagyott nyugdíjasokat meg mi fizetjük.
Az ország Mama Hotel-jellegét kéne csökkenteni.

midnight coder 2021.01.17. 18:05:17

@nemecsekerno_007: De. Egy rakás - fõleg képzett - ember azért megy el, mert itt nem látja biztosítottnak a gyerek normális oktatását. És nem csak a felsõoktatást, de már az általános iskolát sem.

A kiköltözött gyereket pedig elég nehezen tudod beárazni. Legalábbis amíg EU tagország vagyunk. Viszont EU tagság nélkül mi azonnal csõdbe mennénk. Ez anno egy elég nagy csapda volt, de igazából még csak el sem lehetett kerülni.

okleveles naiv 2021.01.17. 18:56:13

Az ambíció hiánya egyáltalán nem jelent szektavezérek mögé bújást.
Attól, h valaki nem akar már 24 évesen CEO lenni, még lehet teljes és normális az élete. Illetve utóbbi nem, mert ha normálisnak a társadalmilag általánosan elfogadottat tekintjük, akkor a mogyoróknál már az abnormálisak a "normálisak".

A többi sajnos lehet igaz, a sok (EU-s) pénz kb semmit sem old meg, ha nincs mögötte hozzáadott érték. A magyar színekben játszó külföldi focista nem fejleszti a magyar focit, a korábban mínuszos cégek is ismét azok lesznek, ha megszűnik a pénzeső, stb...

Amúgy itt a galibák okozói nem tudom, h mennyire őslakosok.

Tamáspatrik 2021.01.17. 20:25:51

@midnight coder: Szintet lépni nem úgy lehet, hogy az embereket megszórjuk pénzzel (aki nekünk szimpatikusabb dolgokkal foglalkozik azokat), hanem ha mindenki képes szintet lépni tudati értelemben. Egyébként van egy ilyen folyamat, van fejlődés ha nem is látjuk, viszont nagyon sokan bennmaradtak a kis szellemi gettóikban, például a fociedzők sem tanulnak semmi újat, nincs sikeres fociedzőnk. A legalacsonyabb szinteken pedig feltűnő a gettósodás, beragad a falu határain belülre és nem akar semmit tanulni. Ez nem igaz, hogy ezekkel az emberekkel ne lehetne mit kezdeni, pl. az amerikai oktatási rendszer nem túl jó, mint a magyar sem.
A bevándorlás természetszerűleg szelektív szokott lenni, azokat az embereket fogadja mindenki, akikre a legnagyobb szükség van. Mi is tele leszünk ukránokkal és szerbekkel (nem magyar anyanyelvűekkel). A migráció, amely általában inkább csak munkavállalás és képzés jellegű, átmenti (nem tartós letelepülés) mindig friss impulzusokat ad, új dolgokat tanítanak meg az emberek egymásnak. Lehet, hogy 50 év múlva komoly probléma lesz a menekültek nagy tömege, de jelenleg nem ez a legfőbb gond, hanem a belső tudáshiány.

Tamáspatrik 2021.01.17. 20:28:45

@okleveles naiv: Az "őslakos"t úgy értem, hogy nem akar elmozdulni semerre, jól elvan a langyosban, a munkahelyén ellébecol és csak a minimumot teljesíti. A vezetés is hajlamos elfogadni ezt a magatartást, aminek egyik lehetséges oka, hogy a sok pénz, a különféle támogatások kényelmessé teszik az embereket.

Tamáspatrik 2021.01.17. 20:37:45

@nemecsekerno_007: Nem felsőoktatásra, hanem általában oktatásra és képzésekre kellene többet költeni.
Tudásra azonban nálunk nincs szükség, a vezérkar majd úgyis meghoz minden döntést, csak végre kell hajtani. (Alsóbb szinteken pedig a helyi hűbérurak vagy vállalkozók.)
A "nyuggerek" járandóságát le lehet csökkenteni, kilépni az EU-ból, körbekeríteni az országot, és mindent a NER fog beárazni, ők tudják pontosan, hogy mi mennyit ér. Ez egy valós forgatókönyv.

kvp 2021.01.17. 21:39:27

A felsooktatas miatti tokeveszteseget azzal lehetne kompenzalni, hogy aki ingyenes allami oktatast szeretne, az irja ala, hogy utanna nem megy el az orszagbol az oktatasi ido 2-3-szorosaig. Ezt egyebkent ugy lehet amerikai mintara megvalositani, ha allami osztondijat csak katonai tartalekosok kaphatnak (nok, ferfiak es minden gender egyarant). Igy aki a nemzeti garda tartalekosa, az nem koltozhet kulfoldre es az allam barmikor behivhatja (jellemzoen polgari szolgalatra). Aki nem akar ilyen kotottseget az fizesse ki a tandijat. Igy anyagi helyzettol fuggetlenul mindenkinek lehetosege lenne tanulni, de aki allami penzen tanul, az nem menne utanna sehova diplomas elete elso 9-15 eveben. Kozben pedig aki ez alatt az ido alatt csaladot alapit az kapna ingyen lakast/hazat/stb.-t. Ez eleg lenne arra, hogy tobbseguk utanna mar ne menjen sehova.

A bevandorlokkal egyebkent tenyleg az a gond, hogy kepzetlen fizikai munkaerobol mar igy is tul sok van, mi is tudnank kuldeni mashova. Egyebkent azert pattognak jobban az oslakosok, mert ok jellemzoen kevesebb tamogatast (segelyt) kapnak mint a veluk kb. azonos tudasu es kepessegu ujonnan erkezettek. Ha lecsokkentenek a tamogatasukat, akkor a bevandorlok is pattognanak, csak nem tuntetnenek, hanem egyszeruen elvennek ami kell nekik, ugyanis jellemzoen kulturalisan ezt otthon igy szokas, mert a tuntetes soha nem mukodott. Ha a kormanyok mar beengedtek a szegeny es kepzetlen bevandorlokat akkor vagy mindenkinek adnak segelyt boven (a menekulteknek es a helyieknek is) - ami rovid tavon allamcsodot jelent - vagy valamelyik csoport pattogni fog. Az egyik csak szoban, a masik inkabb csak fizikailag, mert meg a helyi nyelvet sem beszeli. Egyertelmu, hogy a veszelyesebb csoport kapja a tobb tamogatast.

Arcade Macho 2021.01.17. 21:43:41

@midnight coder: "A bevándorlók nem azért okoznak problémát, mert az áltlagpolgáranak elveszik a munkáját, épp ellenkezõleg. Azért okoznak problémát, mert egy mai gazdaságban egy nyelvet nem beszélõ, európai kultúrától évezredekre álló afrikai nem fog itt értelmes munkát találni. És az írni-olvasni nem tudó kecskepásztorból nem fogsz mérnököt képezni, különösen milliós nagyságrendben nem.
"

eloszor is kellene a betantorgo fogalmat tisztazni :)
jelen pillanatban ha ez a nagy "jajj szegeny negerek es sigatagi negerek hat osszevissza baszkodtak es jol leellettek" temakor a bevandorlas akkor igazad van
ugyanakkor ha nem ez lenne a kiindulasi alaptetel, hanem pl. Ganz vagy Clark vagy Semmelweiss lenne a kerdes akkor mas lenne a vegkovetkeztetes

midnight coder 2021.01.18. 07:23:23

@Arcade Macho: Na ja. Csak jelenleg Európát nem az fenyegeti, hogy elárasztják a Ganzok, Clarkok vagy Semmelweissek. A fejlõdõ országok pont azért vannak anyagilag a béka hátsó fele alatt, mert az átlagpolgár nagyon nem ilyen arrafelé. És ami rosszabb: az átlagpolgár kultúrája sem abba az irányba mutat. Anno az antiszemitizmus Európa legnagyobb tragédiája volt, és nem azért mert megöltek 6 millió embert - ez azért kicsiny kontinensünk történetében nem annyira ritkaság - hanem mert az egyik legtehetségesebb népcsoportot irtották ki és fordították a túlélõk egy részét ellenünk, akik ráadásul mivel nemzetek felett álltak pont segíthettek volna egybefogni ezt a sok-sok részre szakadt Európát. De nagyon nem mindegy, hogy mondjuk 500 millió jól képzett, európai kultúrába beillszkedett, tanulni, törekedni akaró, elõrelátó Választott Néphez tartozó emberke érkezik, vagy 500 millió olyan ember, akinek a legmagasabb végzettsége az Al-Kaida csõbombagyártó tanfolyama, aki nem tud írni-olvasni, európai nyelvet nem beszél, és aki szerint a nõ értékét az határozza meg, hogy hány birkáért lehet megvenni.

midnight coder 2021.01.18. 07:31:23

@Tamáspatrik: "A bevándorlás természetszerűleg szelektív szokott lenni, azokat az embereket fogadja mindenki, akikre a legnagyobb szükség van. "

Ez sajnos csak a kontrollált bevándorlásra igaz. Pl. az USA esetében ahhoz hogy állampolgárságot kapj mondjuk európai polgárként, elég sok mindennek meg kell felelned - a történet leginkább arról szól, hogy a költségvetés kiadási vagy bevételi oldalán fogsz-e szerepelni. Viszont a mexikói határon a kerítésen átmászó embereket senki nem kérdezi meg ez ügyben, nekik egy feltételnek kell megfelelniük: ne lássák meg õket. Itt Európában pedig kb. annyi kell, hogy a határon a polgár eldobja a papírjait, és azt mondja, hogy õt nagyon üldözik odahaza. Aztán pár év alatt jól eldöntik hogy valóban üldözik-e, ha nem akkor legfeljebb fut még egy-két kört. És persze ez még a legális út...

CleanYourRoom 2021.01.18. 09:07:02

Mi a fenét lehet ide egyáltalán posztolni, amit enged a szűrő? Egy darab link nincs a posztomban.

nemecsekerno_007 2021.01.18. 09:21:43

@midnight coder: Dehogy nem lehet beárazni :) Szándék kérdése :) Az itthon marad nyugdíjasának nem fizetjük az EÜ ellátását és/vagy a nyugdíját.

Andy73 2021.01.18. 09:24:24

"A jelenlegi magyar válogatott úgy tűnik, hogy elérte a ’70-es évek végének és a ’80-as évek elejének szintjét az európai középmezőnyét, az élvonal viszont nagyon távol van. "
Lehet, hogy a blogger nem értesült arról, hogy most nyertük meg a Nemzetek Ligája B csoportját, és felkerültünk az A-ba, vagyis az élvonalba? A foci Eb-re is kijutottunk. Ha írsz valamiről, előtte próbálj meg tájékozódni.
Abban igazad van, hogy a portugálok és a horvátok jobbak, merthogy az Európa-bajnokról és a világbajnoki ezüstérmesről van szó. Az is igaz, hogy a foci Vb-re utoljára a 80-as években jutottunk ki. Akkor több évtizedes zuhanás kezdődött, de az utóbbi években ez megállt, és a fejlődés is megindult, amit az eredmények is mutatnak.

hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_labdar%C3%BAg%C3%B3-v%C3%A1logatott_m%C3%A9rk%C5%91z%C3%A9sei_2020-ban

Persze nemcsak a fociról írsz.

"Számomra nem a gazdasági adatok a meggyőzőek (hiszen azok a Kádár-rendszer idején is többnyire jók voltak,"

Tudod, miről írsz? Jók a KGST-n belül? A kommunista/szocialista gazdaság abszolút versenyképtelen és életképtelen, fenntarthatatlan volt. Meg is bukott, de akkor szakadtunk le annyira a Nyugattól, hogy azóta sem tudtunk behozni.

igazi hős 2021.01.18. 09:52:06

Aki szerint képzetlen munkaerőből már most is túl sok van, az kérdezzen meg egy nyugat-dunántúli összeszerelő üzembeli mérnököt: betanított munkásból sincs elég. Az, hogy keleten 10-20 %-os munkanélküliség van, ilyen szempontból mellékes, a magyar munkaerő nagyon röghözkötött, csak kevesen hajlandók ingázni 200+ km-t, aki viszont hajlandó, az inkább tovább megy Ausztriáig. (Orbánék kevés pozitív intézkedése között van a lakbértámogatás, de nagy hatása nem volt. Ebben persze ez elmúlt 10 év irgalmatlan lakás ár és lakbér emelkedése is benne van.)
Egyébként meg ki akarna hozzánk bevándorolni? Emlékszünk még a nagy hullámra? A Keletiben tanyáztak az ungabungák, hogy mehessenek tovább Németországba, nem hallottunk olyat, hogy ezrével akarnának itt maradni.

MEDVE1978 2021.01.18. 10:55:26

A bevándorlást illetően a minőség és az összetétel nem mellékes. Általában a nagy entitások pontozásos rendszert működtetnek (Ausztrália, USA, Nagy-Britannia). Az EU-ban ez kevésbé van jelen, a nyugat-európai országok gyarmatok miatti extrém bűntudata miatt. A bevándorlás részben a fejlett országok brain drainjének eszköze is. Az EU-n belül ugye teljesen legális, emiatt ment ki rengeteg ember Nyugat-Európába, Nagy-Brittaniába pl: 100.000 magyar. Itt nem történik más, minthogy Nyugat-Európa elszívja a magyar orvosokat, ápolókat, mérnököket, szakmunkásokat stb., akiket a magyar rendszer képzett ki. A kelet-európai országok tehát sajátos rendszerük miatt egyértelmű károsultjai ennek a rendszernek, ami általában kevésbé jut eszébe a nyugat-európai polgárnak, amikor populista politikai vezetői hangoztatják, hogy mit pofázik a magyar, román, lengyel stb., hiszen kapja a sok EU-s támogatást. Az EU-s támogatások felfoghatók ennek a kompenzációjaként, illetve a gazdasági túlsúly és nyitott piacok ellensúlyaként is. Tehát Magyarország nem a hálás adományfogadó, aki a semmiért kap pénzt a nyugati krőzusoktól.
Az EU-ba, így Magyarországra történő bevándorlásnak tehát vannak rétegei. Sajnos az arabok, feketék döntő része, aki be akar jönni, nem rendelkezik alkalmazható szaktudással. Egy arab mérnök lehet, hogy szülőhelyén versenyképes tudással rendelkezik, biztosan nem olyan szintű képzést kap, mint egy magyar vagy egy német. És itt még egy magas szintű képzettséget említettem. Emellett nyelvtudás sincsen, sokszor talán minimális angol igen, de amellett más nem nagyon. Magyar például biztosan nincs.
Ebből kifolyólag, amikor afrikai bevándorlónk Magyarországra érkezik, neki ez döntő részben nem jó hely, ezért tovább is akar menni Nyugat-Európába. Itt sokkal rosszabb a jövedelmi szint, kevesebb a segély, beilleszkedési segítség, nehezebb a nyelv megtanulása. Pontosan ebből kifolyólag a tehetséges bevándorlók döntő része nem fog idejönni. A nigériai ápolónő inkább Franciaországba akar majd menni, ahogy mondjuk a szír orvos is. A maradék tipikusan az Afrikában / Közel-Keleten középosztálybelinek tartott szülők gyereke, akik valahogy nagy nehezen összeszednek annyi pénzt, hogy Juszuf el tudjon indulni 20 évesen Európába szerencsét próbálni. A probléma, hogy Juszuf nem lesz semmire képzett. Na ő lehet, hogy már maradna, miután mondjuk ötször kilökték a németektől Magyarországon, ahol óriási összegbe kerülne, hogy ő ne csak egy kudarc legyen. Ezt az összeget a társadalom nem akarja megadni és szerintem nem is szabad.

Őslakosok kontra bevándorlók. Ez egy úgy nevezett "race to the bottom", főként az angolszász államokban. Az USA-ban például úgy néz ki, hogy ömlenek be a latin bevándorlók, akik olcsóbban dolgoznak mint a helyi amcsik. Emellé jön az a folyamat, ami a középosztályok lecsúszása a fejlett országokban. Ez ugye abból adódik, hogy rengeteg termelő szektor ki lett szervezve Dél-Kelet Ázsiába és az elveszett állások helyett zömében szolgáltató szféra állások születtek, amelyek rosszabbul fizetettek és konjuktúra érzékenyek. A helyi őslakosok így azt érzik, hogy apa még az összeszerelő üzemben dolgozott évtizedekig és onnan ment nyugdíjba. Mivel ő volt a műszakvezető, tellett szép külvárosi házra, két autóra, három gyerekre. Most a gyerek látja, hogy neki jut mondjuk az X manageri állás a helyi multi irodájánál, amiből ha szerencsés, tudja fizetni az albérletét, némi kaját, meg van belőle valami élete, szórakozása. De félretenni, saját lakást venni nem fog tudni és lehet, hogy egy év múlva a következő leépítésnél, válságnál megköszönik neki. Ehhez jön majd még hozzá, hogy aztán amikor végső kétségbeesésében a mekibe menne dolgozni, ott a bérszint már annyi, hogy bejárni se lesz érdemes, hiszen a latinok, feketék és diákok annyiért is elmennek dolgozni.
Nem véletlen, hogy ő Trumpra fog szavazni, aki falat akar felhúzni a határra.
Van egy COMA című Guns'n Roses szám, onnan lehetne idézni ehhez:
"It's so easy to be social, it's easy to be cool, it's so easy to be hungry, when you ain't got shit to loose", magyarul olyan könnyű szolidárisnak, jó fejnek, éhesnek lenni, ha semmi vesztenivalód nincsen. Pontosan ez igaz a nyugati bevándorlókra. Nincs vesztenivalójuk. Az őslakosoknak van.

MEDVE1978 2021.01.18. 11:04:21

@kvp: Felsőoktatás. Politikailag egy irtózatosan elaknásított terület.
A probléma a 2004-es tandíj történet, ahol Gyurcsány és az SZDSZ keresztülveri a tandíjat, csak, hogy a FIDESZ primer kampánytémát csináljon az egészből. És itt a probléma: mivel a FIDESZ akkor betemeti mind a vizitdíjat, illetve a tandíjat is, mindkét szektorban irtózatosan nehézzé válik bármilyen értelmes reform.

A felsőoktatásban a FIDESZ később kettős stratégiával oldja fel a helyzetet: egyrészt drasztikusan szűkitik a felsőoktatásban ingyenes helyek számát, másrészt költségtérítéssé nevezik át a tandíjat, amit a többiek fizetnek. Harmadrészt megpróbálkoznak a "röghöz kötéssel", azonban megijednek a téma politikai potenciáljától és visszavonulnak.
Ezért ma is lyukas a felsőoktatás, áramlanak ki a fiatal szakemberek és a pénz az országból.

Az angolszászok ezt úgy kezelik, hogy a legtöbb helyen van tandíj és kész.
De lehetett volna hibrid rendszer, amit kicsit a diákhitel próbál képviselni.
A költségtérítést ahhoz kellett volna kötni, hogy a szakma keresettségétől függően 1-2-5 évig Magyarországon dolgozik vagy visszafizeti a tandíjat.

chrisred 2021.01.18. 11:09:57

@Andy73: "Lehet, hogy a blogger nem értesült arról, hogy most nyertük meg a Nemzetek Ligája B csoportját, és felkerültünk az A-ba, vagyis az élvonalba? A foci Eb-re is kijutottunk. Ha írsz valamiről, előtte próbálj meg tájékozódni."

A 70-es, 80-as évek szintjéről beszélt, akkor az EB-re 8 ország jutottt ki, a világbajnokságra Európából 10-14 csapat. Most az EB-re 24 ország jut ki, a Nemzetek Ligája A csoportja 16 csapatból áll. Mivel akkoriban az EB-re (tehát a közvetlen élmezőnybe) nem jutottunk ki, a világbajnokságra viszont igen, nagyjából ugyanaz a szint.

midnight coder 2021.01.18. 11:45:23

@igazi hős: Németországhoz képest kis hazánk elég szar hely, de egy random afrikai országhoz képest azért ez paradicsom. És akiket a németek kirúgnak, az inkább ide jön ha tud, mint haza. És ha a "humánus" EU úgy dönt, hogy Ungabungát nem szabad hazazavarni, de a fejlett ország sem fogadja be, akkor itt fog kikötni.

MEDVE1978 2021.01.18. 14:02:39

A focihoz. Elsősorban mögé kellene látni egy kicsit a dolgoknak és "leszámolni" a dicső múlttal. A dicső múlt itt most az 1960-as évekkel bezárólag jelenti a foci világát. A foci egy ideig nem volt igazán nagy üzlet. Ez azt jelenti, hogy viszonylag amatőr háttérrel is lehetett érvényesülni. A régi idők focijában nem volt olyan óriási pénz, mint a mostaniban. Volt a nemzeti bajnokság és voltak nemzetközi bajnokságok, ahol nemzeti csapatok indultak. Egy magyar csapatban számíthattál rá, hogy csak magyarok játszanak. Az 1966-os BEK Győztes Real Madridban a 28 fős bővített keretben 4 külföldi játszott (2 eleve volt spanyol gyarmatról, Puskás Ferenc és a belga Fernand Goyvarets). A magyar csapat egyszerűen azért tudott kiemelkedőt nyújtani, mert kiemelkedően tehetségesek voltak a tagjai, valamint edzettek és ez elég volt. Aztán szépen jött a pénz, a hirdetések, a TV jogok a sportba. Ahol sok a pénz, ott sok pénz van edzeni, jó körülményeket nyújatni a játékosoknak stb. 1995-ben a Bosman döntés Európa szerte előírta, hogy nem szabad a légiósok számát korlátozni. A Bajnokok Ligája győztes Bayern München 29 fős jelenlegi keretéből 18 játékos nem német. Tehát nemzeti szinten már elég nehéz értelmezni magukat a klubbokat, amelyek inkább tőkeerősségüktől függően lettek sikeresek. A kétezres években egy sejk, meg Abrahimovic megvette a Manchester Cityt, amit teletolt pénzzel. Mérsékelten sikeresek is lettek, természetesen mindenhonnan összevásárolt légiósokkal. Ahol sok pénz van, ott persze a hazai nevelés is jól megy. Az akadémiákat azért hozták létre, mert egy tehetséges focistát már 11-12 éves korában el kell kezdeni kiemelten edzeni, hogy egy jó játékos legyen belőle. Egyébiránt a mai topjátékosok perfekcióját nem lehet elérni. Ez nagyon nagyban különbözik a 60-as évek csapataitól, amikor többnyire a grundon nőttek fel a gyerekek focizgatva.

Természetesen a magyar focin lehetne javítani, méghozzá úgy, hogy egy jó nevelési terv alapján fejlesztik a tehetségeket. Dárdai Pali is írt egy ilyet, azt kellene követni. Viszont a magyar mezőny fociban is eleve már kontraszelektált. Ennek az oka, hogy versenyszerűen sportolni eleve már csak a jobb módúak jutnak el. Bármennyire is ügyes lehet egy borsodi cigánygyerek, kevés esélye lesz focistának lenni. A másik, hogy a fociban is működik a korrupció. Edző bá Kovács Misit fogja betenni középpályásnak, mivel az ő apukája a csapatot szponzoráló cég ügyvezetője.
Azt viszont nem szabad várni, hogy ettől is szárnyaljon a magyar foci, mert nem fog. (Speciell én jobban örülnék annak, ha mondjuk a nemzeti csapat standard EB résztvevő, egy-két klub meg standard BL résztvevő lenne).

Andy73 2021.01.18. 14:05:41

@chrisred: Igen, egyelőre oda jutottunk vissza fociban, ahol 70-es, 80-as években voltunk. Ahogy én is írtam, akkor több évtizedes zuhanás kezdődött, de az utóbbi években ez megállt, és a fejlődés is megindult, amit az eredmények is mutatnak. Valójában a zuhanás az 56-os forradalom leverése után megkezdődött, addig voltunk a közvetlen élmezőnyben, illetve az Aranycsapatot sokan a legjobbnak tartották, csak a Vb-döntön kaptak ki.
Gazdaságilag a II. Vh-ig nem sokkal voltunk lemaradva a világ akkori élmezőnyétől, csak amíg a piacgazdaságot néhány év alatt tönkretették a kommunisták, és utána csak fokozódott a lemaradásunk, addig a foci színvonala még kitartott egy ideig, legalább addig, amíg a háború utáni generáció ki nem öregedett.

chrisred 2021.01.18. 14:14:10

@Andy73: Igen, a hetvenes-nyolcvanas évek futballista generációja már semmilyen módon nem kapcsolódott az igazi profi futballhoz, ők ugyanúgy az állam által ki/eltartott félprofi közalkalmazottak voltak, mint a mostaniak. Ez a tőlük elvárható maximum, ahol most vannak, kérdés, hogy kinek éri meg ilyen áron eltartani kirakatcsapatokat.

Andy73 2021.01.18. 14:20:22

@Andy73: Éppen ezért nem logikus, amit a blogger az "őslakosnokról" ír, hiszen régebben kétszeres világbajnoki ezüstérmesek voltunk, és a magyar gazdaság is a háborúig világszínvonalú volt. Csak utána jött a hanyatlás, a kommunizmussal együtt. Ha tőlünk is kivonulnak a szovjetek 1955-ben, mint az osztrákoktól (vagy ha nem verik le a forradalmat), akkor nem itt tartanánk, hanem kb. ugyanott, mint ők.

chrisred 2021.01.18. 14:22:53

@MEDVE1978: A legnagyobb probléma az ilyen központosított szisztémákban, hogy a versenyt öli ki a rendszerből, pont azt, ami mozgatná, és biztosítaná a fejlődést. Az államszocializmusban is elő volt írva, hogy már utánpótlás korosztályoktól kezdve mennyi olimpiai pontot kell produkálni a sportágnak. Ezért kiválogatták egy csapatba a legjobbakat, és őket futtatták a korosztályos válogatottakban. Megírták előre a karrierjüket íróasztalnál, nem kellett megküzdeniük érte, úgy jutottak fel a ranglétrán. El is értek egy szintet, amit aztán nem tudtak meghaladni, mert a többletet csak az éles versenyhelyzet, a struggle for life hozza ki a sportolóból. Vagy még az sem, és akkor időben kiderül, hogy alkalmatlan az élsportra.

midnight coder 2021.01.18. 17:31:08

@el qurro de georgchian: Én már alapvetõen azt sem nagyon értem, miért is kell bármennyi állami pénzt is tolni a szórakoztatóiparba. Ennyi erõvel állami pornhubot is üzemeltethetnének közpénzbõl.

Sir Galahad 2021.01.19. 00:48:22

Nekem nem tűnt fel, hogy Amerikában az őslakosok balhéztak volna. Biztos volt köztük egy-két indián is, de a többség nem az volt.

chrisred 2021.01.19. 08:00:44

@el qurro de georgchian: "A spanyolok ellen éppen ez ügyben indítványoztak eljárást, mert különböző fedőcégeken keresztül elképesztő állami pénzeket toltak a futballba."

Vagyis ez ott tilos.

Tamáspatrik 2021.01.19. 19:21:27

@MEDVE1978: Nem akar az összeszerelő üzemebe dolgozni, pont azért mert az apja azt csinálta. Neki már "nem pálya". Mondjuk nem is nagyon van összeszerelő üzem, mert ebben a műfajban az ázsiaiak jobbak. Elmegy a Tesco-ba árufeltöltőnek, ami az összeszerelő üzem vagy a bánya mai megfelelője, csak jobbak valamivel a munkakörülmények. 2-3 hónap után elege lesz és kilép, egy darabig lébecol majd keres megint más alkalmi melót. Ez egy tipikus alsó-középosztálybeli életmód.
Nem lát maga előtt perspektívát. A bevándorló viszont azt látja, hogy jobban fog tudni élni, ezért szorgalmasabb. Nyilván az őslakos úgy fogja érezni, hogy neki derogálna ugyanaz a meló ugyanazért a pénzért, az számára a státuszban lecsúszás lenne.
Azért van baj az őslakosokkal, mert akiknek a képzettsége gyengébb, nem látnak maguk előtt világos célokat, perspektívát. Próbálnak egálban maradni, és nem kockáztatni semmit, hiszen a társadalmi mobilitás azt is jelenti, hogy le is csúszhatsz, veszíthetsz is. Persze ha nem kockáztatnak, akkor is lecsúsznak, csak lassabban. A liberalizmus az ilyen embereket magukra hagyta.

Tamáspatrik 2021.01.19. 19:32:08

@Andy73: A KGST idején látszólagos volt a fejlődés jó része, főként Nyugat-Európához képest, viszont az átlagpolgárnak úgy tűnt, hogy milyen jelentős (sőt nagyrészt a technikai fejlődés volt a motorja, az egyszeri ember mégis Kádár nevéhez kötötte). '90-re már nagyra nyílt az olló és mindenki jól látta, hogy mennyire lemaradtunk, ami az egyik volt a számos ok közül, amiért simán megbukott a rendszer.
Buborékok, látszólagos teljesítmények a mostani rendszerben is kialakulhatnak, és vannak is. Ilyen az agyontámogatott mezőgazdaság, sport, az új magyar elit vállalkozókhoz kötődő csoportok, sokan ugyanúgy elvannak a langyosban, gyenge teljesítményekkel, mint a Kádár-rendszer mocsarában is akkoriban a párttitkárok, igazgatók, bürokraták stb.

Tamáspatrik 2021.01.19. 19:43:42

@Sir Galahad: Őslakos, akinek a családja sok generációra visszamenőleg ott lakik, mennél inkább kötődik egy adott helyhez, annál nagyobb az esélye, hogy begyöpösödött lesz a gondolkodása, mert nem találkozik új impulzusokkal. El kell menni otthonról az embernek, hogy legyen rálátása, összehasonlítási alapja az otthoni életmódjához. Nagyvárosokban ugyanúgy létezik a gettósodás mint a prérin a kisvárosokban, nekik van egy elvárásuk, hogy milyen életet kell, hogy biztosítson nekik a szövetségi állam vagy az USA alkotmánya, elitje stb. Elvárás amiatt lehet, azért fogadhat el valamit normálisnak és abszolút zsinórmértéknek, mert egy belterjes közegben él. Lehet, hogy számára az a normalitás, hogy az evolúció nem létezik csak teremtés, a Föld lapos stb. A nagyvárosban esetleg az, hogy olcsón megkapja a napi fűadagját, vagy mittudomén. Ezekre különféle jó kis bajkeverő mozgalmakat lehet építeni.

Tamáspatrik 2021.01.19. 19:47:36

@el qurro de georgchian: Ez mind valszeg. így is van, viszont a tömegsport kicsit nagyobb figyelmet érdemelne mint az élsport. Nem csak annak kellene örülni, hogy milyen nagy győzelmet ért el a magyar csapat, hanem például annak is, hogy a múlt héten lefutottam egyben 10 kilométert.

alöksz róz 2021.01.19. 23:35:04

@Tamáspatrik: "A nagyvárosban esetleg az, hogy olcsón megkapja a napi fűadagját, vagy mittudomén." - vagy például hogy a piaci-gazdasági folyamatokba embernek nem szabad beavatkozni, mert létezik egy láthatalan kéz, ami mindent a lehető legjobban elrendez.

durva, mi?

alöksz róz 2021.01.19. 23:41:42

@alöksz róz: vagy pl. az ember teljes mértékben saját maga felelős a saját sorsáért, kivéve ha bármilyen kisebbség tagja, mert akkor már semmilyen mértékben

alöksz róz 2021.01.19. 23:42:39

@alöksz róz: vagy pl. "az usa a barátunk"
:D

Tamáspatrik 2021.01.20. 22:10:22

@alöksz róz: A láthatatlan kéz valójában a te kezed, mert te döntöd el, hogy valami számodra megéri-e az árát vagy inkább valami mást veszel a pénzeden. Ennél jobb értékmérő manapság nincs.
süti beállítások módosítása