Tékozló Homár

Helló, visszatérítés nincs, akkor sem, ha mi hibáztunk, üdv: Ryanair

2019.08.16. 10:00 | Homár Rezső | 70 komment

1116498921_b26ed32cab_b.jpg

Egy történet, amiben csak egy dolog kellett volna az ügyfél boldogságához, a jófejség. De a Ryanair erre nem volt képes: hiába hibázott, hiába javította ki végül a hibát, nem sikerült ügyfélbarát ügyintézést bemutatni.

Lányom osztálya, búcsúzó tanárukat egy Ryanair utalvánnyal akarta megajándékozni a tanév végén. Vállaltam az ügyintézést, hogy az összegyűlt 120 000 Ft-ért 2 db, egyenként 60 000 Ft-os utalványt vásárolok online. 

Mivel a Ryanair felületén nem választható egyszerre 2 db termék vásárlása, ezért ezt két külön rendelésben, két külön utalással tudtam csak megtenni, néhány perc különbséggel. A felületen azt ígérik, hogy megrendelésemet 12 órán belül feldolgozzák és küldik a gift vouchert. Az egyik voucher két órán belül annak rendje és módja szerint megérkezett, a megajándékozott nevére szólóan, az én e-mail címemre. A másik vouchert azonban hiába vártam. 12 óra elteltével e-mailben érdeklődtem, de választ nem kaptam. 

Mikor másnap reggelre (24 óra elteltével) még mindig nem érkezett meg a második voucher, úgy gondoltam sikertelen lehetett a rendelésem és utalásom. Minthogy aznap délután a tanévzárón készültünk átadni a kinyomtatott utalványokat, megismételtem a folyamatot, abban a reményben, hogy miként előző nap az első voucher, ez is megérkezik majd két órán belül. Nem kellett csalódnom, a második voucher még épp idejében megérkezett. 

Két héttel később a bankom online felületén a számlatörténetet böngészve megdöbbenve tapasztaltam, hogy a Ryanair számára 3 db, egyenként 60 000 Ft-os utalás ment ki, összesen 180 000 Ft.  3x fizettem tehát 2 db voucherért.  

Hosszas keresgélés után megtaláltam a Ryanair honlapján az ügyfélszolgálat gondosan elrejtett elérhetőségét, és e-mailben, magyar nyelven előadtam panaszomat, miszerint hármat fizettem és kettőt kaptam. Összesen két voucherre volt szükségem, a három utalás azért történt, mert a Ryanair a vállalt 12 óra kétszeresének elteltével sem küldte el számomra a második tételt, érdeklődésemre pedig nem reagált, így azt feltételeztem, hogy a fizetésem sikertelen volt. Minthogy azonban a bankkivonatokból látszik, hogy mindhárom utalás sikeres volt, ám vouchert csak kettőt kaptam, kérem annak a 60 000 Ft-nak a visszatérítését, melyért nem kaptam szolgáltatást. 

Az ügyfélszolgálat magyar nevű munkatársa angol nyelvű levélben válaszolt eképpen: 

„I wish to confirm that our system clearly shows that you paid 180000 HUF for the vouchers and all of that amount available.

In the light of the above I'm afraid that I cannot accede to your request for a refund in this case.”

Tudomásul véve azt a kevéssé ügyfélbarát körülményt, hogy a Ryanair csak az eladási oldalon hajlandó velem magyarul beszélni, panaszt kizárólag angolul kezelnek velem egy nyelvet beszélő munkatársai, angol nyelvű levélben írtam meg, hogy örülök, hogy elismerik a 3x60 000 Ft beérkezését, és továbbra is kérem, hogy azt a 60e-t, melyért cserébe nem küldtek vouchert, visszatéríteni szíveskedjenek. 

Válaszul arra kértek, hogy forduljak a telefonos vagy chat-es ügyfélszolgálathoz.

„For further assistance please contact our Customer Support Call Centre or Live Chat Service we can help you in a more efficient way.”

Már meg sem lepődtem, hogy a Live Chat Service magyar nevű munkatársa szintén csak angol nyelven hajlandó szóba állni velem. Megkerestette velem általuk kiküldött voucherek sorszámát, majd azt válaszolta:

„Ryanair is a non-refundable airline, I am afraid. So it will not be possible to refund.”

Bár egyre kevésbé éreztem, hogy a közeljövőben a Ryanairrel szeretnék utazni, kompromisszumos megoldásként felajánlottam, hogy amennyiben pénzt nem adnak vissza, elfogadok egy vouchert a saját nevemre.

Válasz:

„I am afraid it is not possible ti rename the vouchers.”

Igyekeztem megvilágítani a „support agent” számára, hogy nincs szó átnevezésről, hiszen a szóban forgó vouchert még ki sem állították. 3-at fizettem, 2-t kaptam, és bár nem állt szándékomban utazni, de majdcsak jó lesz valamire, küldjenek egyet az én nevemre, és felejtsük el az egészet. 

Válasz:

„As Ryanair is a nonrefundable airline in general, I cannot guarantee anything.”

Még egyszer nekifutottam elmagyarázni, hogy a 3-at fizet 2-t kap unortodox marketing stratégia, az eltesszük a pénzét és nem adunk érte szolgáltatást nem törvényes eljárás, és amennyiben nem hajlandóak sem visszaadni a pénzemet, sem szolgáltatást nyújtani érte, nyilvánvalóan máshol kell keresnem jogorvoslatot. 

A Live Chat Support Agent azt a javaslatot tette, hogy forduljak inkább írásban az ügyfélszolgálathoz, – mondtam, hogy ott már jártam, ők irányítottak ide, – majd pedig, hogy felterjeszti panaszomat a Head Office-ba. Ezt utóbbit örömmel vettem, minthogy magam is épp javasolni akartam. Kérdésemre, hogy milyen referenciaszámon hivatkozhatok a csevegésünkre, azt a választ kaptam, hogy ez nem visszakereshető, és ebbe a beszélgetésbe nem is fogok tudni újra visszacsatlakozni. Akár a cheten, akár e-mailben kívánom folytatni az ügyintézést, minden alkalommal előről kell kezdenem az esetismertetést.

Kifejeztem abbéli reményemet, hogy a Head Office orvosolni fogja panaszomat. 

Másnap a Head Office újra elküldte számomra a két, már korábban megkapott, a megajándékozott tanár nevére szóló vouchert, valamint egy harmadikat, ugyanarra a névre. Mindenféle magyarázat, kísérőlevél, vagy „we are sorry” nélkül.

Ekkor ismét levelezésbe kezdtem az erre szolgáló felületen, – mely mellesleg csak 1000 karakter erejéig kíváncsi a panaszra – , így az én egyre hosszabbra nyúló történetemet csak csatolt fájlban tudtam feltölteni. Ékes angol nyelven igyekeztem értésükre adni, hogy az osztály 120 000 Ft értékű voucherrel kívánta megajándékozni tanárát, nem 180 000-rel, mely összeget az valószínűleg fel sem tudna használni az adott időkeretben. Harmadik vouchert az ő nevére nem kérünk. A harmadik voucher rendelésére kizárólag a Ryanair korábbi nem teljesítése miatt került sor. A Ryanair továbbra is tartozik nekem 60 000 Ft-tal, mely ellenértékeként vouchert is elfogadtam volna az én nevemre. A dolgok ilyetén alakulása után azonban végképp nem szeretnék a jövőben Ryanairrel utazni, vagy bármilyen ügyletbe bonyolódni, ezért a leghatározottabban kérem a pénzem visszatérítését.

Az alábbi válasz érkezett:

 „I wish to inform you that Ryanair Gift Vouchers are non- refundable. This is clearly stated in our Terms and Conditions, agreed to at the time of purchase. 

I sympathise with your circumstances but I am not in a position to process your refund request.”

Válaszlevelemben felhívtam rá az ügyintéző figyelmét, hogy a kiküldött 3 voucher-ből ítélve a Head Office már elismerte jogos igényemet, csupán a teljesítés/visszatérítés módjában nem sikerült megegyeznünk. 

Válaszul az ügyintéző bekérte a banki kivonatokat a 3 utalásról. Azokról, melyekről korábban már megírták, hogy látják a rendszerükben. 

„Could you please send a bank statement which can prove that you were charged 3 times by Ryanair for the vouchers?”

Elküldtem.

Válasz:

„Whilst we sympathize with your view, we regret that our position as set out in the letter dated 18/07/2019 remains unaltered i.e. Ryanair Gift Vouchers are not refundable.

We are sorry that we cannot be of further assistance with regards to this matter.”

Vagyis oké, de akkor se. És most már hagyjál minket békén ezzel. 

Tévednék, ha úgy gondolom, hogy a szolgáltató nem teljesítése miatt újra megrendelt áru nem sózható rám? Hogy jogtalanul tették zsebre három voucher árát kettőért cserébe? Hogy minden eszközzel igyekeznek lassítani és ellehetetleníteni a panaszkezelést? Hogy esélye sincs a jogait érvényesíteni annak, aki nem tud angolul levelezni? Hogy ide-oda küldözgetnek az ügyfélszolgálati  rendszereik közt? Hogy a chetes beszélgetés visszakereshetetlen, referenciaszám nélküli? (screenshot-om van róla) Hogy az ő rendszerükben is látható adatok bekérésével futtatnak velem fölösleges köröket? Hogy lekezelően bánnak az ügyféllel, kísérőlevél nélkül dobnak oda valamit, ami borítékolható módon nem elfogadható számára? Hogy az ügyfélszolgálat, minden bekért bizonyíték után és ellenére is ugyanazt hajtogatja csupán, hogy „nem adjuk vissza”?

Az a légitársaság egy Írországban bejegyzett cég, jogszabálysértés nincs és nem is volt.

Kedves Olvasó! 

A légitársaságot egy Írországban bejegyzett gazdasági társaság, a Ryanair DAC üzemelteti. A vállalkozással megkötött szerződésekre elsősorban a cég általános szerződési feltételei, nemzetközi egyezmények, valamint európai uniós és nemzeti jogszabályok határozzák meg. 

Az általános szerződési feltételek meghatározzák a szerződésre vonatkozó irányadó jogszabályokat arra az esetre ha valami ebben a dokumentumban nincsen meghatározva vagy az abban foglaltak ellentétesek a jogszabályokkal. 

Ennek megfelelően a vállalkozás az írországi jogszabályokat rendeli alkalmazni a szerződéses kapcsolataira vonatkozóan, továbbá az írországi bíróság kizárólagos joghatóságát köti ki a nem fogyasztói típusú jogviták rendezésére. 

Mindezek alapján tehát nem tekinthető jogszabálysértőnek, hogy a vállalkozás nem rendelkezik magyar nyelvű ügyfélszolgálattal és nem teszi lehetővé a magyar nyelvű panaszkezelést. 

Az általános szerződési feltételek 10. cikke rendelkezik a visszatérítésről. Ennek alapján a cég nem köteles visszatéríteni a részére kifizetett díjazást. Ez alól csak szűk kivétel szabályozott, pl. járattörlés vagy családtag halála esetén van lehetőség a kifizetett díj visszatérítésére vonatkozó igény benyújtására. 

Jelen esetben három ajándék utalvány megrendelése, illetve kiadása történt meg. Ki kell emelni, hogy a magyar jogszabályi rendelkezések alapján sem szűnik meg a szerződés csupán a kötelezett késedelmes teljesítésével, ehhez a vevő részéről a szerződés felbontására irányuló egyoldalú nyilatkozatra lett volna szükség. Ez a magyar jogban az elállási nyilatkozat, amelyet akkor lehetett volna megtenni jogszerűen, ha a kötelezett a szerződés teljesítésére irányuló felszólításban meghatározott teljesítési határidőt sem tartja be. Fogyasztói szerződések esetében pedig az indokolás nélküli elállási jog is gyakorolható lett volna. 

Jelen esetben a cég mindhárom megrendelést teljesítette, az általános szerződési feltételei alapján a termékek árának visszatérítésére nem köteles, az ott meghatározott visszatérítésre okot adó körülmények jelen esetben nem következtek be. 

Az általános szerződési feltételek alapján a hivatalos panasz a cég számára faxon vagy postai úton tehető meg, így az e-mail és a chat ablak használata mellett postai úton megküldött panasznak is helye van. 

Ha a légitársaság a panaszt elutasítja, akkor a fogyasztó az igénye érvényesítése érdekében az magyar Európai Fogyasztói központhoz fordulhat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.08.16. 10:26:52

Hármat rendeltél Írországból, megkaptad a hármat, mi a gond? Miért beszélne egy ír cég magyarul?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.08.16. 10:43:09

3x utalás, 3 jegy. Ok közben volt egy kis dikszer, de végül azt kapta, amit kifizetett. Őszintén nem értem, hogy ha 24 óra után látta, hogy a pénze elment, de a kupont nem kapta meg, akkor minek vett még egyet? Akkor kellett volna elkezdeni a panaszkodást, nem utólag. Az évzárón meg el lehet magyarázni, hogy ez van, majd megkapja.

Ez a magyar nyelven lovaglás meg kicsit vicces...miért kéne magyarul tudniuk, miből gondolja, hogy magyarul beszélő volt a túloldalon?

Darth Revan 2019.08.16. 11:02:59

a jovoben ne utalassal fizessen, hanem bankkartyaval es a bank hamarabb fog segiteni, mint a Ryanair.

Amugy azt szeretnem megkerdezni, hogy az ajandekot egyeztettek-e a tanarral? Mert ugyan szep gesztus ilyen erteku ajandekkal kedveskedni, de ha nem volt egyeztetve, akkor lehet, hogy nem is fog neki orulni.

Lalikám 2019.08.16. 11:31:45

@Darth Revan: Én is így gondolom, hogy nem volt jó ötlet a ryanair utalvány, itt kezdődött a gond. Kicsit kreatívabbnak kellett volna lenni.

Darth Revan 2019.08.16. 11:45:50

@onlajnok: igen, miutan nem erkezett meg az utalvany azonnal kapcsolatba kellett volna lepni az ugyfelszolgalattal es nem vasarolni egy harmadikat

John Heard 2019.08.16. 12:30:43

Sajnalom, ezekkel a b.zi fapadosokkal csak a gond van, ez mar jo ideje bebizonyosodott, nem erdemes veluk kezdeni! Ennyi penzert mar egy Lufthansa vagy Air France utalvanyt is vehettek volna: jobbak is, többet is adnak, nem sz.rozank az utassal, teljesen mas szintet kepviselnek!

ekat 2019.08.16. 12:38:27

Én sem értem, hogy miért utalt a posztoló újra, ha egyszer még online banki hozzáférése is van, miért nem nézte meg az egyenleget?

John Heard 2019.08.16. 12:38:35

A kovetkezo problema majd egyebkent ezekkel az utalvanyokkal lesz, amikor a ryanair kitalalja, hogy lejart, nem jo, nem kaptak meg a penzt stb., barmi csak az ugyfel jarjon rosszul!

A.C. 2019.08.16. 12:55:44

én most felcsúsztam a bryanair oldalra, nincs is olyan opció hogy utalás, csak kártyás fizetést dob fel nekem - tehát a megoldás marha könnyű lett volna, chargeback a banknál, mielőtt a harmadik cuccot is megküldik

Darth Revan 2019.08.16. 12:55:58

@John Heard: az meg a masik: 12 honapig ervenyes, azutan szepen lejarnak. az ilyen utalvanyok a leghaszontalanabb dolgok a vilagon.

Attila F 2019.08.16. 13:00:17

@MAXVAL bircaman közíró: például mert Magyarországon is szolgáltat? Vagy az Erste bankban csak németül tudsz kommunikálni? Az Auchanban franciául?

heidt 2019.08.16. 13:28:32

Annyira utálta az osztály a tanárukat, hogy Ryanair utalványt adtak neki? Akkor már a Bónuszbrigádtól is vehettek volna valamit szerencsétlennek.

2019.08.16. 13:30:28

@Darth Revan:
A haszontalanságnál rosszabb, hiszen kénytelen elkölteni, méghozzá annál a légitársaságnál, ezzel sokkal macerásabbá válik a következő nyaralása/utazása, már ha egyáltalán akart volna nyaralni/utazni...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.16. 13:34:43

Ez van, ha túl lazák a törvények.
Azt meg inkább magyar cégektől szoktuk meg, hogy tahók az ügyféllel - de azon miért lepődik meg bárki,hogy csak addig számít, amíg nem fizetett?

A magyar nyelvű ügyfélszolgálathoz annyit, hogy szándék kérdése különféle nyelveken fenntartani üf-t. Normálisabb cégeknél van is. (Pl. az IKEA-nál, stb.)

Dr. Archivum Pál 2019.08.16. 13:39:33

@Attila F: Rossz a példád szerintem! Mind az Erste, mind az Auchan Mo.-n bejegyzett cég (Zrt.). Azaz kell magyar nyelvű ügyfélkezelést végezniük. Függetlenül attól, hogy a tulajdonosuk egy külföldi cég. A Ryanair pedig csak szolgáltat, de nincs Mo.-n bejegyezve. Nem? Egyébként ettől még a Ryanair-t tossza meg egy taliga kanmajom.

a fekete krindusz 2019.08.16. 13:52:06

@A.C.: kártyás fizetéssel nem is lett volna semmi gikszer. én nagy tétben, hogy az első két átutalás ugyanazzal a közleménnyel ment. Általában a kimarad a sirámokból, ha az a gond, hogy nem könyvelik az átutalást.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.16. 13:54:44

Egyébként a bankot még megrugdoshatja a user, hogy téves utalás volt. Hátha.

aefzuj 2019.08.16. 14:14:34

Így jár az, aki indokolatlanul jótékonykodik. Legközelebb már okosabb lesz és nemet mond az ilyen jellegű felkérésekre.

Rájenernek meg igaza van, mi köze neki ehhez?

Az on-line fizetős rendszerekben nem lehet "véletlenül" 3-at venni 2 helyett. A gépek nem lehetnek hülyék, azok csak azt a parancsot hajtják végre, amit a júzer adott nekik.
Júzerhiba, a hiba az ön készülékében van. Rájener meg joggal tojik az egészre, kit érdekel.

aefzuj 2019.08.16. 14:19:54

Arra a kérdésre, hogy miért utalt a posztoló újra: mert h ü l y e. Az ellen pedig nincs orvosság.

A magyar pedig nem világnyelv, az Agyarországon szolgáltató cégek jelentős hányada pedig nem magyar.

Ha a világ 99.99%-a más nyelven beszél, mint a posztoló és azokat ő nem beszéli, akkor nyilván a többiek a hülyék és miért nem tud mindenki magyarul.....

A nagy csalódások mindig az irreális elvárásokból és tévképzetekből erednek.

LOL

user friendly 2019.08.16. 15:28:13

@MAXVAL bircaman közíró: mondjuk azért, mert ha el akar adni valamit, akkor beszél magyarul, ha bármi gond van, akkor nem. (ez nem csak a ryanairre jellemző különben.)
ez tisztességtelen. ha valaki egy magyar nyelvű oldalon rendel bármit, akkor teljesen jogosan várja el, hogy a továbbiakban is magyarul tudjon kommunikálni az eladóval.

Attila F 2019.08.16. 15:33:51

@MAXVAL bircaman közíró: a mai világban már nem kell fizikailag jelen lenni. Nyújtanak szolgáltatást Magyarországon, nem? Ha lenne itt egy irodájuk, az miben változtatna a helyzeten? Érdekes, hogy a honlapjukat meg tudták csinálni magyarul, hogy értékesíteni azért tudjanak. A panaszkezelés már nem fontos.
De egyébként a Booking.com-nak is van magyar nyelvű ügyfélszolgálata, pedig ők sincsenek jelen “fizikailag”.

user friendly 2019.08.16. 15:38:00

@Darth Revan: lényeglátás rulez.! nem tudom feltűnt-e, hogy nem a tanár panaszkodik a posztban, hogy haszontalan ajándékot kapott?

user friendly 2019.08.16. 15:43:18

amúgy én sem értem a posztolót. ha nem kapom meg a vouchert, akkor rögtön megnézem a bankban, hogy levonták-e az összeget. ha igen, nem utalok még egyszer.

Helyszíni zsemle 2019.08.16. 16:03:33

Rendben hogy hibazott a vevo, de egy jovoben felhasznalando ajandekutalvany sztornozasa annyira jelentektelen dolog lenne, hogy siman megtehettek volna. De persze nincs mit csodalkozni, lathatuk mar parszor, hogy a fapados legitarsasagok, milyen pofatlan, aggresziv, lekezelo modon bannak az utasokkal. Ha kell tulfoglaljak a repulot, es jobb esetben csomagok nelkul viszik el az utasokat, rosszabb esetben biztonsagi orokkel felholtra verve dobjak le a fedelzetrol az utast, mikozben csomagjaikat elutaztatjak a vilag masik felere. Elkepeszto, hogy mit megengednek maguknak ezek a legikalozok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.08.16. 16:36:23

@Attila F:

Nyilván ez a cég érdeke. Ha nincs helyi nyelvű szolgáltatása, sose lesz sok ügyfele.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.08.16. 16:46:44

@user friendly:

Igen, ez így van.

De egy cég se csinál ekkora költséget (adott nyelvű ügyfélszolgálatot), hacsak ez nem fontos anyagi érdeke.

Annak idején Nokia ügyfélszolga volt, s amikor jött a csőd, elsők közt az egyes nyelveket építették le. Azt mondták, csak angol, német és orosz lesz, s bezárták többek közt a magyar ügyfélszolgálatot is.

KaTe 2019.08.16. 16:56:35

@Helyszíni zsemle: Az az igazság, hogy a fapados légitársaságok a nemtörődöm, figyelmetlen, tájékozatlan utasokból élnek. Ha a posztoló félék nem lennének, akkor mi se tudnánk olcsón repülni.

Mellesleg, ha tanárbácsinak ajcsit veszünk a közösből, akkor azt nem egy hirtelen támadt ötlettől átszellemülten, 24-48 órával az esemény előtt kellene elintézni, hanem mondjuk 1 hónappal előtte. Értem én, hogy a posztoló kapkod, meg nincs ideje a Ryanair ASZF-eket bújni, hiszen mindjárt itt az évzáró, de akkor inkább NE vállaljon ilyen terhet, mert ennek a vállalásnak bizony számos buktatója lehet, amire akkor még nem gondolt.

"Mikor másnap reggelre (24 óra elteltével) még mindig nem érkezett meg a második voucher, úgy gondoltam sikertelen lehetett a rendelésem és utalásom. "
- Gondolni szabad bármit, de mit mondott erre a számlavezető bankod? Történt zárolás/terhelés? Egyáltalán hogy lehet sikertelen egy utalás? Elment a pénz a számládról, vagy sem? Miért nem akkor live chateltél? Ja mert sürgetett az idő... Sajnos erre nem az a megoldás, hogy akkor ész nélkül nyomkodjuk a vásárlás gombot..

Szólni kell a tanárnak, hogy lenne még egy voucher, féláron az övé. Így kevesebb a bukó.

KaTe 2019.08.16. 17:15:52

Akik itt Chargeback-ról értekeznek, egy amúgy sikeres, teljesített tranzakcióval kapcsolatban, azok mégis milyen okot adnának a számlavezető bankjuknál? Vagy ez valami BTK gyanús próbálkozás lenne? pl. csalás?

Amineknevetadokelveszik 2019.08.16. 17:56:45

Keszpenzt bunkosag lett volna adni? Ehelyett jo otletnek tunt kvazi keszpenzt adni, amit csak egy helyen lehet elkolteni?
Komolyan mondom, ha az elmunel is lenne ajandekutalvany, azt is kepesek lennenek venni egymasnak az emberek...

azbest 2019.08.16. 18:26:57

@KaTe: hibás teljesítés. Vagy te a pizzafurátnak is extra borravalót adsz, ha egy kártyával rendeléskor kifizetett pizzát 168 óra késéssel hoz? Ideális ügyfél lehetsz, aki mindig lenyeli.

KaTe 2019.08.16. 19:00:13

@azbest: Tehát ha rendelsz valamit, ami nem jön meg időben, akkor nem érdelődsz, nem kérdezel, pláne nem mondod le a rendelésed, hanem tolsz egy chargeback-et. Ilyen lenne az ideális ügyfél?

a fekete krindusz 2019.08.16. 19:20:49

@azbest: hibás teljesítés esetén a világ összes törvénykönyve, ahol ez a fogalom, az első körben mindig a hibátlan teljesítésre kötelez, itt: a pdf kupon kiállítása.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.08.16. 19:46:30

@KaTe: tudod hogy van: az SZMK-ba nem a legrátermettebb emberek kerülnek be, hanem azok, akik a legjobban ráérnek, meg kellően szeretnek fontoskodni. Aztán ez lesz a vége.

FDToth 2019.08.16. 21:09:48

Ez ott uko h ha utalsz akkor kb 2 perc mulva latod sikeres vagy sem. Ha meg bizonytakan vagy miert utalsz meg?
Ez nem digyved oroblem csak egy butus ugyfel egyedi problemaja :)

azbest 2019.08.16. 22:49:47

@KaTe: hiszen arról szól az írás, hogy több kört is futott velük, mire késve elküldték a hiányzó kupont... a késés miatt arra kuponra már nem volt szüksége.

A weblap egyébként egy vicc, csak valami általános rizsa van arról, hogy kb mossa kezeit a cég. A magyar verzióban még annyi információ sincs mint az amerikaiban.
Ennyi erővel felnyomhatná őket a magyar hatóságoknál, hogy szerencsejátékot szerveznek... bedobod a pénzt, aztán vagy kapsz valamit vagy nem vagy késve, ha sokat reklamálsz.

Persze, a panaszkodó is hibás annyiban, hogy ilyen megfoghatatlan, külföldi illetékességű zavaros dologra fizet be. Ez a ryanair kupon felér egy nigériai emaillel.

Im just here for the comments 2019.08.17. 06:21:53

Az tény, h a posztoló elszúrta, de azért a ryanairnél nagyon beakadt ez a non refundable duma. Ha a pénzt vissza nem is adják, legalább a nevet átirhatták volna, az nem refund, csak módosítás. De ök biztos nem egy modositos légitársaság.

Am vszinü azért vette csak egy nappal korábban, h az érvényesség minél hosszabb legyen, legalábbis gondolom a vásárlástól számított x idön belül kell felhasználni, de ez csak tipp.

solo 2019.08.17. 12:17:29

Mennyi szopás kell még,hogy hanyagoljátok ezt a két fapados tróger társaságot!? Azért csinálják meg még mindig újra és újra, mert van kivel! A másik meg, hogy az ő szemszögükből nézzük: 25000 Ft- ért akarsz Londonban lenni 2 óra alatt!? Jó az olcsóság? Vállald akkor azt is,hogy lutri valamilyen szinten,mert ennyi pénzért nem tudunk teljeskörű,mindenre kiterjedő garanciát adni. Még arra sem,hogy lesz egy ügyintéző,aki reagál a panaszokra. Örülhetnek,hogy a gépek üzemeltetésén nem spórolnak! Eljöhet még az is, mikor pénztakarékossági okokból kimarad egy-egy ellenőrzés, szervíz.. Na, az lesz az igazán szép világ! :)

Zuzer78 2019.08.17. 14:15:34

A posztoló hülye, a Ryanair bunkó...

KaTe 2019.08.17. 23:59:56

@Im just here for the comments: Egy év. Ezért biztos megérte nyerni pár napot...

www.ryanair.com/gb/en/useful-info/help-centre/faq-overview/gift-vouchers/terms-and-conditions

Azt a részét valaki megmagyarázná, hogy a posztoló hogy nem vette észre, hogy az fizetés sikeres volt? (mellesleg, csak kártyás fizetés van) És miért kellett erre két egész hetet várni, hogy kiderüljön? Ha az én számlámon valamilyen terhelés történik, automatikusan jön a telefonomra az sms, a számlatörténetben pedig zárolt összegként azonnal felkerül.

Permetező 2019.08.18. 16:39:36

@KaTe: A te számáld nagyon menő hogy ilyeneket tud. Sajna az enyém ezeket nem tudja.

1autós 2019.08.18. 19:13:33

Hány hülye kell még ahhoz, hogy megértse a társadalom:
HA CIGÁNNYAL ÜZLETELSZ, AKKOR ÁTBASZ..NAK...
RÁJENER, VIZZZÉR, ÉMÁG...
Gratula...

invalid user name 2019.08.18. 20:02:02

mekkora egy pöcs cég ez a ryan air.

user friendly 2019.08.18. 21:39:18

@Permetező: az sms értesítő a tranzakciókról meg az online hozzáférés a bankszámlához azért nem egy észvesztő újdonság vagy különlegesség, hogy ennyire elcsodálkozz rajta :)

lobster thermidor 2019.08.19. 06:50:35

@KaTe:
Többeknek mondanám, hogy a bankkártyás fizetés után érkező SMS csak annyit jelent, hogy a központ érzékelte a kártya használatát, erről ad visszajelzést. Ez nem jelenti azt, hogy levonásra került a számláról a vásárlás összege, mert az elszámolás sem történik meg azonnal, tehát a számlatörténetben sem jelenik meg terhelésként az adott tranzakció. A bankok többsége 2 napos késéssel könyveli le a tranzakciókat, ha a vásárlás után munkaszüneti napok következnek, akkor ez lehet több is, csak ezután jelenik meg a számlatörténetben. Tehát a lényeg az, hogy a vásárló hiába nézegeti a banki felületet, attól nem lesz okosabb. Egyes esetekben a bank kártyákkal foglalkozó telefonos ügyfélszolgálatát felhívva töröltetni lehet a téves vásárlást, persze csak abban a rövid időintervallumban, ameddig nem történt meg az összeg átutalása az eladó felé..

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.08.19. 06:58:06

@Darth Revan: pontosan. Arról nem is beszélve, hogy a banki igazolással nyugodtan reklamálhatott volna az ügyfélszolgálaton, és már hipphopp ki is állították volna neki a hiányzó ajándékutalványt.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.08.19. 06:59:42

@Attila F: az általad említett cégeknek van magyarországi telephelye: kötelező a magyar nyelvű kommunikáció. A rinyáernek nincs itthon telephelye.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.08.19. 07:02:18

@azbest: amerikai? A rinyáer európai légitársaság, nem megy tengerentúlra. Írek.

HaD 2019.08.19. 07:07:27

Egyébként hova lettek a magyar valóságot ekéző cikkek az Index-ről:)???? csak nem "jól" sikerült a tulajdonos/vezető váltás????:):)

kalbász 2019.08.19. 08:41:11

@HaD: Ennyire hiányzik a napi fikázás? Én nem vettem észre semmi különbséget.

Mikor volt tulajdonosváltás?

marosy 2019.08.19. 11:48:39

Ez az ügy eszembe juttat egy másikat. A 90'-es években valaki két részletben tett be ugyanazon bank két különböző fiokjába, ugaynazon nap, nagyobb összegeket. Ha jól emlékszem egy millió forint körüli összeget tett be. Mindkét fiókba ugyanannyit.
Az egyik betétét törölték, ugyanis adatduplázást sejtettek. Az illető egyik betétje eltűnt.
Jelen helyzetben is vélt adatduplázás miatt nem küldhették ki a második utalványt. A neten könnyű duplán posztolni, esetleg valaki ráfrissít a bank utalás honlapjára és az összeg kétszer megy ki.
Valószínűleg a Ryanair-nél adatduplázást véltek és nem küldték el a második utalványt.
Véleményem szerint a cég nem korrektül járt el. Én emiatt az ügy miatt sosem fogok Ryanair-t használni.

2019.08.19. 12:18:27

Tanár koromban, amikor egy ergya diákot felkészítettem az emelt érettségire és ötöst kapott, akkor anyuka küldött egy díszdobozos pezsit benne a palack mellett száz ronggyal. Na így kell ajándékozni, nem pedig Monopoly pénzzel. Ki az, aki ilyen kurva utalványt kitalál, beteg ötlet. A Ryan ettől függetlenül a pokolban égjen.

Kacag óra 2019.08.19. 14:51:42

Miért kell egy tanárnak 120 ezer forintos búcsúajándékot venni? (Itt nem a tanáron van a hangsúly, hanem az összegen).
Értem én, hogy a posztoló neheztel, és próbál a nyilvánosságon keresztül érvényt szerezni az igazának, de sajnos ez itt veszett fejsze nyele. Nem akarok rosszindulatú sem lenni, de ha nekem 60 ezer forint hiányozna az egyenlegemből, azt nem akkor venném észre, amikor átböngészem a papíralapú (?!) bankszámlakivonatom.
Lehet fröcskölni a Ryan air levelezési nyelve miatt, nyilván nem önszántukból szivatnak az ügyintezők/légiutas kisérők senkit. Ezt írják elő nekik. (szüleimtől tudom, hogy a magyar utaskisérő nem szólalt meg magyarul, hiába nem értették őt. Mondjuk ő azért vállalta a rizikót és az x. próbálkozás után csak elmondta nekik magyarul is). Az egyetlen amivel próbálkoznék, hogy megköszönném a 3. vouchert és újra elmagyarázva a helyzetet megkérném őket, hogy tegyenek kivételt és biancosítsák az ajándék utalványt vagy állítsák ki más névre. Tudom, hogy már kérte a posztoló, de akkor még a story arról szólt, hogy meg sem kapta. Vagy nyugodjon bele, és lepjék meg a tanárt még egy ajándékutalvánnyal.

Bendegúz Miklós Gergye 2019.08.19. 16:16:37

@solo: szerencsére a WizzAir 7/7 csillagos biztonsàgi minősítéssel rendelkezik és a világ fapadosai között a legbiztonságosabb

Manka80 (törölt) 2019.08.19. 17:19:13

Elszomrorítónak érzem a történetet, mert pontosan bemutatja a magyar rögvalóságot és a magyar parasztot. De többségéről higgadtan már volt szó. Szóval a magyar paraszt
- szeret úrnak látszani, kibaszott sok pénzt tol bele a hülyegyereke iskolai zárásába.
- fingja nincs arról, mit szeretne egy tanár
- nem bankkártyával, hanem utalással fizet a baromja
- fel van háborodva, ha idegen nyelven meg kell szólalnia
- és képtelen megérteni a gyökere, hogy a ryanairnél 4-15 ezer forint egy rendes repülőjegy.

Na ez az a barom, aki utána idejön panaszkodni. A dolog azért szomorú még, mert van ebben az országban másik kétmillió ilyen tapló, aki nem a Ryanairnek, hanem ennek a parasztnak ad igazat.

Shanarey 2019.08.19. 20:07:24

A poszt íroja, naív, Ryan Air pedig patkány.

McZozo 2019.08.20. 02:52:24

@MAXVAL bircaman közíró: Mert peldaul egy olyan kormany aki nem csak lopni kepes es a sajat zsebet tomi talan hozhatna olyan szabalyozast hogy ha itt uzemel legalabb kotelezo legyen neki magyar nyelvu ugyfelszolgalatot fentartania.

2019.08.20. 09:56:02

@lobster thermidor: na,ebbe szarnak bele pl. kh banknál.24 órás ügyfélszolgálat reggel nyolctól kb. este hatig él.Közte folyamatosan hajtogatja az automata a minden munkatársunk foglalt dumát.Egy foglalást töröltettem volna,közölték velem,hogy azt márpedig nem lehet.Egyezkedjek azzal,aki foglalta.Azt,hogy a qrva anyámba egyezkedjek olyannal,akiről fogalmam sincs,kicsoda,mijafaxt foglalt le a számlámom,nem tudtak érdemben válaszolni.Arra sem,hogy hallottak-e olyanról,hogy lopott hitelkártyával fizetés?Újdonság varázsa volt számukra.A végén a neten való félnapos turkálás után kiderült,hogy valami román autógumis cég terhelte meg.Hogy jutottak az adataimhoz,nem derült ki,a rendőrök beletojtak az egészbe,a kh meg nem volt hajlandó foglalkozni vele,elvégre megoldódott-magától-a probléma.Erről ennyit.

lobster thermidor 2019.08.20. 17:51:19

@a lekvár neve puffin:
Nem lehet általánosítani, mert nekem többször segítettek. Volt olyan eset, hogy a messzi Ázsiából voltam kénytelen felhívni a banki ügyfélszolgálatot, mert a szálloda tévesen foglalt le egy nagyobb összeget a kártyám mögött levő USD számlán. Egy telefonhívás, és egy e - mail nyomán néhány óra alatt simán elintézték a dolgot, ami tekintve az összeg nagyságát bizonyára hiányzott volna.

szekertabor · provo.blog.hu 2019.08.21. 09:59:15

Kezdem a fogyasztóvédelemmel: a Ryanair nagyfokú rugalmatlanságról tett tanúbizonyságot, mivel hülyebiztosnak korántsem mondható rendszere hibája miatt kezdett az ügyfél kapkodni, és az ebből eredő téves vásárlás törlésére vagy módosítására sem volt hajlandó. Mivel itt nem járatfoglalás történt, hanem egy fizetési eszköz értékesítése, az online vásárlásokra általában érvényes elállási jognak szerintem meg kellene lennie.

Másrészt a posztolót ekézném, de ezt már annyian megtették itt előttem, hogy nincsen értelme ismétlésekbe bocsátkozni. Lényeg, hogy előbb kellett volna megnézni, hogy mennyi pénzt vettek le a számlájáról, és előbb kellett volna felvenni a kapcsolatot a légitársasággal, mielőtt újabb vásárlásba kezd.

body_andras 2019.08.21. 10:09:29

Az Unijó mindent qrva okosan leszabályoz, de azzal pl nem óhajt foglalkozni, hogy egy tagállamban bejegyzett cég egy másik országban üzérkedhet, majd ha baj van, elbújik a kis hazájában és ottani hivatalos nyelven szólogat vissza. Szerintem is siralmas hogy 2019-ben internetező, repülőjegyeket vásárolgató magyarok "nem beszélni külföldiül"; de az is abnormális, hogy bárhol a világon seftelhetnek cégek anélkül, hogy anyanyelvén szóba álljanak a vevővel. Nem lenne olyan nagy dolog minden államban leányvállalatot alapítani a tranzakciókhoz, de hát akkor ugye törődni kéne a hülye ügyféllel is, nehogymá. Nem kell rögtön Mr Ryannek leszállnia az elefántcsonttoronyból hogy magyar nyelven hajbókoljon előttünk, elég ha üzemeltet repülőterenként 1 anyanyelvű ügyfélszolgálatot. Tárt karokkal várják az olyan alvállalkozók akiknek ezt kiszervezheti.
Elég egyértelmű hogy hol hibázott a posztoló, de ez nem mentesíti a vétkes szolgáltatót semmi alól. Elad egy utalványt majd a vouchert elfelejti küldeni? A saját rendszerük hibájából triplázott az ügyfél, erre az a válasz hogy "ha beledöglesz, akkor is háromszor repülsz, ezen a néven és punktum"? Ezek után a posztoló a hülye, mert az ezeroldalas, apróbetűs ÁSZF-ben nem olvasta el azt, hogy mindig a Ryanairnek van igaza és a rájuk bízott pénzt a Naprendszer összeomlásáig megtartják. Hát kapja be aki az ilyeneket végig olvassa és boldogan fizet 3-at 2-ért, egy olyan online rendszer hibájából aminek hibátlanul kéne működnie. Megnézném, hányan oktatnák ki a posztert , miután egy havi nettójuk felét elviszi a cica.

body_andras 2019.08.21. 10:20:50

@Manka80: A 4. és a 6. tétellel maximálisan egyetértek, a többi viszont szükségtelen személyeskedés. Miyen jogon hülyézed le másnak a gyerekét? Miből gondolod hogy nem egy olyan kockásinges csórónak gyűjtött az oskola utazásra, aki még életében nem nyaralt a Balatonon túl sehol? Honnan tudod, hogy a tantestület és sok szülő által felügyelt ajándékozási procedúrában nincs valami számviteli szabály, mely kizárja a kártya használatot? (Bár nyilván az a legegyszerűbb, lehet hogy 40 érintettből 22-en vaskalapos hülyék és akkor kompromisszummal kell tovább lépni.)

@Kacag óra: Kíváncsi vagyok, mit csinálhat a Ryan a romániai járatokon, már ha van nekik olyan. A Wizz az erdélyi járatokon néha egészen művelt, 4 nyelven beszélő stewiekat alkalmaz, de az oláhok így sem értik meg, hogy a seggüket a székbe nyomva, öveket bekapcsolva kell hagyni amíg a gép le nem parkol. Volt hogy a kapitánynak kellett beordítania a beszélőkéjébe, mert a románok a landolás után 2 másodperccel már a fejük feletti csomagtartón lógtak.

@1autós: Ebben a mondatban már a "HA" sem helyénvaló. "Svéd cserediákkal" nem üzletelsz soha.

@aefzuj: A "joggal tojik" csak egy remekül eltalált kifogás. Ajándék pénzt kapott, hülye lesz visszaadni. Van az a mondás, hogy Mészáros Lőrinc az apróért is lehajol...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2019.08.21. 19:13:11

A posztoló azt írta, hogy az ügyfélszolgálatosnak magyar neve volt, tehát tudott magyarul, csak nem volt hajlandó magyarul kommunikálni.

nyúúúlacska 2019.08.21. 20:49:39

rájener? nincs több kérdésem. mindég mondom, mindég mondom, fapadossal ne kezdjen senki, akkor nincs baj.

heidt 2019.08.22. 08:43:57

@Peti817172M: Hiába tud magyarul, csak angolul kommunikálhat. Csak így tudják utólag ellenőrizni a cégnél, hogy mit mondott. A repülésnél maradva: hiába tud magyarul a pilóta és a toronyban ülő irányító, nem beszélhetnek egymással magyarul.

1autós 2019.08.24. 11:03:08

Hogy jött ide a "svéd cserediák"
elgurult a gyógyszered???

Adam Szerednyei 2019.09.07. 14:40:18

Buzi, tudatlan magyar átlag pógár... Dögölne meg mind.
süti beállítások módosítása