Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Love Island 1x13 - Tibi újra szerelmes

2019. szeptember 14. 15:34 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2019-09-14_12_02_22.png

Ott vesszük tehát fel a történet aranyfonalát, hogy Patrik és Szilvi távoztak a villából. Mindkettőt sajnálom, mert szimpik voltak, Szilvinek talán jobb, hogy így alakult, nem tudom, hogy egy ember hány alkalommal képes elviselni, hogy az arcába böfögik, hogy randa vagy, mielőtt elkezdi a saját szemét körömmel kivakarni a helyéről vagy sátánista szimbólumokat vagdosni a vádlijába rozsdás borotvapengével, mindenesetre Szilvi előtt le a kalappal, engem már az első eset után zubbonyban kellett volna elszállítani. Üzenet, a lányok különleges programon vehetnek részt, Tíci örvend, mert így végre övék a villa, és most valami igazán kanos progit rittyenthetnek maguknak, ennek örömére tükörben el is kezdi testápolózni a seggét, én meg vagyok akkora geci, hogy rögtön párhuzamot vonok a két történés között.

ke_pernyo_foto_2019-09-14_10_47_29.png

Erik: - Kéne valami fiúsat csinálnunk.

Tíci: - Verjük ki egymásra?

Erik: - Az fiús?

A fiús programot leírni szavakkal még nekem is nehéz, van itt vízipisztoly, medencébe ugrálás, birkózásnak álcázott buzibuli, meséljenek így hát helyettem a képek és gifek, 2G-ről mobilozók előnyben.

szept_-14-2019_12-39-39.gif

szept_-14-2019_12-40-19.gif

szept_-14-2019_12-41-42.gif

szept_-14-2019_12-42-47.gif

A lányokat eközben a villa medencepartjáról átszállították egy hotel medencéjének partjára, ahol rajtuk kívül egyetlen hölgyvendég próbálna pihenni, de a taktaharkányi strand látványán nevelkedett magyar kultúrhölgyek elragadtatatott sikongatásától nem tudom mennyire fog mindez sikerülni neki. Slusszpoén lenne, ha egy idő után beülne a pletyiző csajok közé, hogy szevasztok, én vagyok az új puna, bár most hogy így jobban belegondolok, mégsem szakadok a röhögéstől. Andika örül, hogy megszabadult Eriktől és végre kap egy kis levegőt, Nia pontosan megérti Andika érzéseit, hiszen ő is raboskodott már Erik szerelmének fogságában, együttérző "tudom mit érzel" vígasztalásába csak egy morzsányi "azt a faszt szopod, amibe én beleültem" felhang kerül csak. 

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_01_06_1.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_01_23_1.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_01_26_1.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_01_30_1.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_01_34_1.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_01_39_1.png

A kanparty közepibe egyszercsak betoppan Zsani, aki seggben és mellben igencsak rendben van, és van neki kurva hosszú szőke haja is, és mindenen kuncog, úgyhogy úgy hiszem, neki nagyobb sikere lesz, mint Szilvinek volt. Tibinek máris szimpatikus, mondja a riportban, és úgy kuncog, mint az egyszeri kiskamasz, aki végre rájött, hogy pornhub is van a világon.

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_05_21.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_05_24.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_05_28.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_05_30.png

szept_-14-2019_12-44-10.gif

Mondanám, hogy ezek után meglepetés, amikor a lányoknak a második körös koktélt egy félmeztelen mikroportos csávó hozza, de nem az, csak a lányoknak, akiknek legalább két percbe telik összerakni a kirakóst. Gergő 31 éves, gépészmérnök, és szerinte egyedülálló lesz a villában, mert okos, szép, szórakoztató, és nagy aaaaaa - dobpergés - igen, neki is a szíve. Mekis nagyon nedve... khm örül Gergőnek, Mekis bánatára azonban Gergőnek Helga és Andi jön be elsősorban

 ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_31_58.png

Vissza a villába, nettó két és fél perc elmegy, mire mindenki mindenkivel körbepuszizkodik, majd Nia megkezdi Zsani kivallatását, melynek végén megállapítja, hogy neki nem szimpi Zsani, mert jobb a segge és kisebb a tokája kétszínűnek tűnik, és még ki kell derítenie, hogy milyen szándékkal érkezett a szigetre. Első megérzésem, hogy a szponzor energiaitalok miatt van itt, Harry Potter szerint füvet nyírni jött ide, meglátjuk kinek lesz igaza. Nia óvatosan közelíti meg ezek után Zsanit, és csak egészen burkoltan vénkurvázza le (te vagy itt a legöregebb) barátságuk első lépéseként. Mekis tanult a korábbi hibáiból, ami szerintem az egyik legértékesebb emberi tulajdonság, és a naptej hadművelet 2.0 keretében ezúttal ő kéri meg Gergőt, hogy kenje be a hátát. 

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_46_59.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_33_42.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_33_44.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_33_45.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_33_46.png

Feladat következik, a szerkesztők annyi energiát nem vittek bele, hogy pontos instrukciók legyenek, csak menjetek a medence partjára, oszt egyenként tekergessétek meg a picsátokat, de rendesen. Ennek a játékosok többsége eleget is tesz, Rajmi nagyon örül, hogy végre lehetett egy kicsit rázni, és mutogatni magukat, kérdem én, az elmúlt két hétben mi a jó istent csináltatok eddig, te szerencsétlen??Nia észrevételezi, hogy a lányok elkanosodásával párhuzamosan a fiúk egyre femininebb vonásokkal rendelkeznek, egy ponton Victoria's Secret modellekhez hasonlítja őket, és bár nem szeretek vele egyet érteni, de Tibi felvonulása valóban csak nyomokban tartalmaz tesztoszteront. 

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_54_25.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_55_22.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_55_33.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_55_13.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_55_39.png

szept_-14-2019_12-45-00.gif

ke_pernyo_foto_2019-09-14_11_56_03.png

szept_-14-2019_12-45-30.gif

Mekis nem adja fel Gergő meghódításának tervét, akinél a rangsor, Andi, Helga, Zsófi, Nia, Zsani, és.... ja Mekis. Innen szép nyerni! Eközben Gergő Helgának csapja a szelet, ami Rajmi szemét szúrni kezdi, Helga igyekszik megnyugtatni, ő hűséges marad Rajmihoz. Rajmi biztosítja arról Helgát, hogy maximálisan bízik benne. Vágás. Riportszoba. Rajmi szeretne bízni Helgában, de nem tud. Ejj ejj. 

ke_pernyo_foto_2019-09-14_12_10_39.png

Bulika. Tibi udvarol Zsaninak. Szerinte hosszútávon minden okés lesz kettejük között, egyetlen dolog zavarja csak, Zsani (egyébként valóban geci idegesítő) kacagása, mer az egy kicsit bassza a fülét, mely kijelentését Zsani egy hosszas hahotázással fogadja mindannyiunk végtelen örömére. Gergő felkéri táncizni Andit, Erik boldogsága mérsékelt ennek láttán, aláfestő zenének Adele Someone like you-ja szól. A buli további részének 50 százalékában Erik könnyben úszó kiskutyaszemeit, a fennmaradó 50 %-ban pedig Nia seggét nézhetjük különböző szögekből. Tibi és Zsani már az első estén összebújva térnek nyugovóra, Erik pedig lecuccol a földszintre. Az előzetes alapján ennek ellenére mégis Rajmi lesz lecserélve, milyen kár, hogy az örök szerelmek is véget érnek egyszer. 

ke_pernyo_foto_2019-09-14_12_17_30.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_12_29_28.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_12_29_38.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_12_30_12.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_12_30_12_1.png

ke_pernyo_foto_2019-09-14_12_31_39.png

szept_-14-2019_12-46-01.gif

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Regina Falange 2019.09.14. 22:20:15

Szegeny Mate akkor fog maganak part talalni, ha az uj szabalyok szerint fiut is valaszthat majd maganak! :)

Chuck Νorris 2019.09.14. 22:22:36

@Regina Falange: nem vagyunk egyformák, nekem kibontva egyáltalán nem tetszik, teljesen münek tünik. ez a konty meg a fekete ruci, urinös külsöt adott neki, meg a szorosra huzott haja kisimitorra a ráncait is :D amugy már elkezdtem szimpatizálni vele, a röhögése is már inkább vidit mint taszit :)

@megvagyhadnagy: hát nem jött be a tippem :)

@Pillecukor: azért Helga is igér füt fát, majd lepattan. tegnap még azt mondta 100% osan megbizhat benne Rajmi.

Pillecukor 2019.09.14. 22:33:42

@Chuck Νorris: Igazad van, de én érzek egy nagyon mély agressziót ebben a fiúban, amit azzal leplez, hogy vérig sérti a másikat.

Anak 2019.09.14. 22:35:11

@Regina Falange: Nem is értem a srácot. Egyetlen egy videó nincs arról, hogy megkörnyékezte volna a potenciális lehetőségeket, akárcsak egy beszélgetés erejéig. Andit, Kittit vagy Helgát. Pedig az Andi-Erik dolgot még ő is felfedezte. Kittivel is már Rajmi után váltott 2 mondatot, csak sajna elég kretén módon. A következő volt a párbeszéd:
Kitti: "-Én azt látom, hogy neked van valami terved." Lehet csak kedves akart lenni a lány, mert láthatóan nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel a fiú.
Máté: "-Igen van valami tervem, bent maradni a játékban." Ez kérem nem terv. Ez semmi. Mégis hogy akart bent maradni?

Anak 2019.09.14. 22:36:55

@Anak: Valamit tenni is kellett volna az ügy érdekében.

Anak 2019.09.14. 22:38:57

Nem a nevetése, hanem Zsanett szeelypítősz negédes beszédstílusa az idegesítő.

Anak 2019.09.14. 22:40:36

Nem a kacagása hanem Zsanett szelypítősz negédes hanglejtése ami idegesítő.

Chuck Νorris 2019.09.14. 22:47:34

@Pillecukor: lehet én is agressziv és bántóü lennék ha valaki este azt mondahá hogy megbizhatsz bennem, másnap meg hogy bocs de xy értelmesebb nálad, megyek hozzá :)
az nem volt bántó szted?

Pillecukor 2019.09.14. 22:52:57

@Chuck Νorris: De igen, nem így kellett volna tálalnia. Sőt, nem is kellett volna mondania.

Regina Falange 2019.09.14. 22:56:51

@Chuck Νorris: Enazt hittem ennek a mondatnak volt elozmenye Helga reszerol. Aztan lattam hogy nincs... vagy nem vagtak be nekunk. Mindenesetre ez igy valoban nagyon fura es taplo volt.

Regina Falange 2019.09.14. 23:01:03

@Chuck Νorris: Igen,valoban nem vagyunk egyformak. Kozben pont a ferjem is azt ecsetelte mikyen szep igy ezzel a konttyal Zsani. Nekem noi szemmel igy semmi extra viszont amikor ki van bontva a haja na zt marhara irigylem! Meg ennyi idos koromban mint o sem volt ilyen egyenes soha a hajam foleg ilyen rohadt melegben. Mindig pont annyira gondorodott hogy csunya legyen... na mindegy is. Nyilvan noi szemmel inkabb ezt nezem. Viszont a sejpegese valoban idegesito!

Chuck Νorris 2019.09.14. 23:01:42

@Pillecukor: szerintem ha Helga azzal az értelmetlen mondattal (ö értelmesebb nálad) nem huzza fel Rajmit, hanem vmi semleges lerázást nyom (ugy érzem hosszutávon jobban tudok vele együttmüködni) akkor nem kapta volna vissza a taplóságot kamatostul. Szóval Helga nem volt tul diplomatikus, (és az ákossal valo kiszurás miatt is) sztem picit megérdemelte hogy belemásszanak a lelkébe.

Chuck Νorris 2019.09.14. 23:04:35

@Regina Falange: hát lehet szilvi miatt probált (nöi szövetség) picit Rajmiba mászni, de azt felejtette el hogy ö se hibátlan, és támadhatatlan :)

Zb74 2019.09.14. 23:07:44

@Anak: Jó, hát a Sága selyemsonka reklámját én sem vele mondatnám be (nem ő az egyetlen, akin kifog “az a kurva s betű”, ahogy már Hofi is megmondta ;-)), de nehogy már ez szempont legyen párválasztáskor. Kedves, vidám csajnak tűnik, az állandó mosolygása pedig meg is szépíti. Én nem csodálkozom, hogy Tibi nem tér ki az útjából ;-) Pláne az eddigi női után. A semmin behisztiző Kitti, az őt levegőnek néző Karola és a kedves és intelligens, de tényleg nem túl szép Szilvi után persze, hogy örül Zsani közeledésének...

Chuck Νorris 2019.09.14. 23:19:39

@Regina Falange: sok mindentöl függ ez a tetszés ügy :)
Egy szép fejforma ami konttyal jobban kijön, vagy a fülek, a szabad tarko, is lehet olyan vonzó látvány ami megdobja az összképet.

ddeevil 2019.09.15. 00:07:14

Mi olyan vonzó Zsani seggig érő bolti haján? Ne már, hogy erre irigykedik valaki. Az eredeti haja kb. váll alattig ér, ez benne a legrondább, hogy nincs összevágva, hanem ott véget ér a sajátja, és jön az egyenletesen hosszú póthaj. Számomra Zsani nem szép, de legalább a hangja és az állandó vihogása is idegesítő. Hihetetlen, hogy épp erre pörög Izom. Amilyen tempóban haladnak, az alapján meg erősen gyanús, hogy nem itt találkoztak először.
Helgánál meg a seggét értem, de fejre ő sem szép.
Érdekes lenne egy ÉH-s fordulat, hogy a nem önhibájukból kiesettek (Patrik, Szilvi) visszatérnek majd a játékba.

woofesz 2019.09.15. 01:38:04

Helga egy jégcsap. És a stílusában nincs semmi nőies, ami vonzóvá tenné.
Az ajánló alapján meg ki akarja tetetni Rajmit mert kimondta az igazat hogy érzéketlen és fiúról fiúra száll. Bosszúállás meg főleg nem áll jól.

mézescsók 2019.09.15. 04:18:47

Helga csak azt kapta, amit megérdemelt. Rajmi a műsorban először volt karakán és halálosan pontos, amikor visszaidézte Helgának azt, amit az 15 perccel előbb a fejéhez vágott. Tulajdonképpen nem is értem, hogy azok után még mit akart megbeszélni Rajmival. A pasi nyilván azért is lett "bátor", mert előzőleg kvázi megegyezett Kittivel.

Tibi EQ-ja egy kóbor macskáéval vetekszik. Két hét alatt negyedszer - jó, Szilvit nem számítom -, illetve harmadszor érez valamit ott bent a szivecskéje táján. Bizsergést. Ha 5 perccel tovább tart a randi, talán még meg is kéri Zsani kezét. Zsani nem valami jó nő - szerintem, persze attól másnak még bejöhet -, de nem mutatkozik valami kellemes személyiségnek sem. Talán ha kevesebbet selypegne és röhögne...A folyamatos nyígásuk viszont már most unalmas, pedig még csak két napja tart.

Andika helyes, de egy liba. Nyilván benne van a visszafogottságában az, hogy szépségkirálynőként és modellként kívánatos, hogy ne járassa le magát nagyon (szponzori szerződéseknél fontos lehet, hogy miről híresül el), de most lett volna alkalma arra, hogy lecserélje Eriket, akire napok óta mást sem csinál, mint panaszkodik. Joggal egyébként, de különösebb botrány vagy presztizsveszteség nélkül válthatott volna Azt is símán bebizonyította, hogy a csajok általában nem tudják, hogy mit akarnak. Amikor Erikkel tudatosította az egész villa, hogy túl sok, amit csinál, vonuljon vissza kicsit és megtette, akkor azon ment a nyivák, hogy miért nem megy oda hozzá, nem beszélget vele, stb. Tudom, hogy Erik persze a másik végletbe ment át (a visszahúzódást is túlzásba vitte), de azt is meg tudom érteni, ha úgy érzi, neki a barátság nem elég. Nem nagyon értem, hogy miért, mert Andi nem mutatott felé érzelmeket, de az Ő részéről úgy láttam, vannak/voltak ilyenek.

Borzasztóan tetszik, hogy Kittinek kb. a 3 pasi adja a tudtára, hogy nem valami jó nő. Ha meg tudnak állapodni Rajmival, hogy semmi érzelem, nem társat keresünk, hanem 20 millát, akkor párként elmehetnek elég sokáig.

Ebben a játékban felcserélődtek a nemi szerepek. A pasasok teljesen nőiesen viselkednek és gondolkodnak, a hölgykoszorú zömének viszont töke van.

*jinx* 2019.09.15. 07:50:55

@Regina Falange: de az póthaj, ilyened bármikor lehet. :)

Orbán Béláné, Erzsike 2019.09.15. 08:37:24

@Regina Falange: Ordít róla, hogy póthaj. Pont ezért nem szép. Látni lehet, meddig van a saját. Borzalom. Persze, a pót nem göndörödik. Drejvettertaft :))))

Thats What She Said! 2019.09.15. 09:54:53

@Regina Falange: bezony, Helga nekem is kiesett a pikszisbol.
Andi - új fiú páros jobb lett volna...
Már csak Andinak tudok szurkolni.

Mate4182 2019.09.15. 10:16:00

WOOFESZ - baromi nagy EKG

az elejetol kezdve Helgat tartom a legellenszenvesebbnek. meg a legkevesbe vonzonak is de ez mas teszta. az a stilus ahogy emberekkel beszel, meg ahogy minden beszelgetesbol ugy akar kijonni hogy o nyerjen, es amennyiben nem megoldhato akkor mindegy cask a masik legyen minnel rosszabb szinben feltuntetve. undorodom ettol a notol.

es valahol pofam leszakad hogy igy nez ki es mar a 3. pasijat fogyasztja el (valakinek feltunhetne mar hogy akire ez a lany szemet vet az konkretan hazamegy) remelem hamarosan o ul fel a wiz airre

Regina Falange 2019.09.15. 10:36:45

Koszi szepen mindenkinek a Zsanis pothajas valaszokat! Cukik vagytok. Ebbol is latszik par dolog. 1. Ennyire oreg vagyok hogy nekem ez nem alap, hogy mu. 2. Megy ez a musor, hallgatom, de nezni alig nezem, kozben mast csinalok, ugyhogy nekem nem tunt fel hogy mu.

Noroka 2019.09.15. 10:51:20

hát én még kicsit emésztem ezt a Helga - dolgot, értem én h nem kedves , meg sokadik pasira ugrál, de mennyiben rosszabb ez, mint azok akik bevallottan ülnek a híg-fosban aztán egyedül a kamerának vagy a barátnőknek ecsetelik, hogy igazából egyáltalán nem gondolják túl komolynak a benti kapcsolatukat, csak várnak hátha jön vki jobb? Zsanitól egyelőre csak a falra tudok mászni, és kérdezem, hogy de miért kellett ezt ? :D

kismalacka 2019.09.15. 10:55:28

Helga a piák felszolgálása után állapította meg hogy az új csávó okosabb mint Rajmi? Ami valószínűleg így is van, de elég nagy taplóság a másik fejébe vágni ilyen konkrétan.

Tibi, hát nem Karolka miatt sírdogált? Aki egyébként már Cannesban van, oda költöztek a szülei Marosvásárhelyről. Bár az is igaz, hogy eltelt már néhány nap azóta, és drasztikusan lejjebb szállította a színvonalat Zsani személyében. Távirányítóval kell nézni a műsort, mert ha rázendít a " kacagásra " akkor azonnal némítani kell.

Szerintem nem olyan ronda Kitti, hogy mindig ő legyen a sor végén, és ha most Rajmival összebútorozik, akár végig is vihetik.

Nia közönséges, és én nagyon sajnálom Gábort, remélem cserél ha lesz rá alkalma.

Hatsumomo21 2019.09.15. 11:27:35

@Regina Falange: Szia! Nagyon könnyű megismerni a póthajat: bárkinek akinek a derekáig és a haja, szépen elvékonyodik, és természetellenesen egyenes, egy rakoncátlan szálacska nincs benne az mű. Nekem is volt derékig érő, de bármit tettem nem nézett ki így, mert ugye élő haj volt. :) Volt, hogy én is akartam ilyet, de rájöttem, hogy inkább megtartom az egyéniségem. :D
Még egy kis iránymutatás hogy kiszűrd mi nem igazi: -
úgy feszülő csöcs, ami mindjárt felrobban>mű
-szempilla,ami a homlokát csiklandozza az illetőnek>mű. XD XD
Amúgy én elkeserítőnek tartom hogy sok mai 'fiatal'lány (én 30 vagyok), ezt tartja szépnek. Én is igyekszem szép lenni, de hogy gyakorlatilag bármit művé teszel magadon, ráadásul nem úgy, hogy egy szép pilla kiemelje a szemed, hanem láthatóan egy kisebb bundát rakatsz oda, az szomorú. És ettől lesznek, pont hogy ugyanolyanok. Ha megnéznék 10 ilyenceleb csajt meg nem tudnám őket különböztetni. Lehet h első pillantásra kitűnnek, hogy wow, de szépek, de igazából pont ugyanolyan az összes. :( Szóval, bárhogy nézel ki, ők tuti nem fognak ilyen jól kinézni a te korodban, ha addigra leereszt a cici és lehullik a pórhaj! ;)
Szerintem Mekis szép lány, csinos és szép az arca is, de idegesítő. Bár azt nem értem miért koptatják, le a benti pasik, hogy nem szép. És tény, hogy a lányoknagy részének önértékelési zavara van, hogy mindig azt akarják hallani, hogy mennyire szépek.
Bár itt tényleg mindenki köröket ver rá (szerencsére) a VV lakókra.

Mate4182 2019.09.15. 11:30:53

a szepseg tenyleg relative mert amig nekem MEkis meg Helga konkretan csunya addig pl Zsofit gyonyoru lanynak tartom

es ez most cask a kulsosegeknek szolt, teljesen fuggetlenul a belso ertekektol

Hatsumomo21 2019.09.15. 11:46:49

@Mate4182: A szépség, persze hogy relatív, de engem például kicsit elkeserít, hogy bizonyos férfiaknak az tetszik, ha egy bunda van valaki szeme felett, a bőre ráncos a szolitól, és ordít a műcicije. Mert az már nagyon, nagyon mű., itt nem a lány tetszik valakinek, hanem amit megcsinált magából. És ezeket mind lehet úgy csinálni, hogy hozzáadjon a szépséghez, de ne lehessen észrevenni, hogy mű, de szerintem akik megcsináltatják azok nem ezt szeretnék hogy kiigazítsák, ami nem tetszik magukon, hanem hogy kitűnjenek. Pl, sztem Zsófi sokkal egyedibb lenne, a fent leírtak nélkül. Így szeritnem bár az arca egész szép egy tucatnak látom. Ha nézzük/olvassuk ezeket a trashaket/olvasunk celebhíreket minden 2. lány így néz ki: hosszú sötét haj, szolibarna bőr, műszempilla, műköröm kombó van, paltform amiben nem tud járni.
De tény, hogy nem is egymást keressük, az ilyen pasikkal, mert nem lennék az esete és vica versa. :D De senki ne sértődjön meg, ez is csak egy vélemény a sok közül. :)

Mate4182 2019.09.15. 12:26:59

tok jogos amit irsz es valahol egyet is ertek.

de pl ott van Helga, azert mert o nem csinaltatta meg a melleit meg akarmi mast, attol o meg nem less szebb. sot pont hogy azt mondom: igenis van letjogosultsaga egy mucicinek mert ha valakit az tesz boldogga hogy legyenek akkora mellei amekkorakat a termeszet sosem adott volna neki akkor igenis eljen vele.

kicsit olyan ez mint anno a survivorban volt egy csaj aki szidta a megcsinalt mellu lanyokat es a musor utan kb fel evvel mar neki is meg voltak csinaltatva a mellei. amig ment az adas jol illett a karakterehez ez a magas lorol dumalo baromsag, de amint eltuntek a kamerak mar ment is szilikont valasztani. mire leirtam beugrott hogy ez valovilag volt es nem survivor :D

Orbán Béláné, Erzsike 2019.09.15. 12:35:08

@Hatsumomo21: Egyetértek!!! Sőt! Szerintem ezek már nem csak arról szólnak, hogy esetleg kisebb melle van, és szeretne nagyobbat. Náluk csak úgy ér az egész valamit, ha igenis az látszik, hogy neki mű ez vagy az. Nagyon sok szép műszempillát látok, 60 plusszos hölgyeken is. Ízlésesen megcsinálva. :))

FlowingBubbles 2019.09.15. 12:42:12

Tibi szerintem aranyos, írom ezt férfiként. Felszabadult mióta Karola és Fürtöske kiment. Ezen az Erik gyereken nem csodálkoznék ha kiderülne hogy búza... azt a táncot amit levágott a medence szélén... hát nem tudom... Niának ez a szereplési kényszere, plusz majd én beszélek mindeki helyett szerepe elég erőltetett és unszimpi. Helga oké lenne popsi terén, de olyan fura amit művel. Mekis se rossz de csak testre... Andi és Zsófi kb azok, akikről kva nehéz eldönteni hogy most jó-e az amit csinálnak nekik mert folyton fintorognak vagy csak alapból citromba harapva születtek... Máté gyerek nagy mágus, kár hogy nem jönnek be a számításai eddig, kicsit flegma arc, de jó.

Mermalior 2019.09.15. 12:46:17

@mézescsók: Szerintem vicces, hogy milyen rövid az emberek memóriája. Helgára mondják hogy megérdemelte amit kapott, miközben Patrik először le akarta cserélni Niára aztán gond nélkül ment Kittihez. A szétválásuk legalább annyira Patrik sara, hogy nem tisztelte sem a lányt sem a kéréseit mint Helga döntése. Rajmi pedig egyetlen nap után már Niával tervezte a folytatást, és folyamatosan kamuzott a többieknek. Rajmi egy arrogáns és érzéketlen ember, mint ahogy Szilvinél ezt bizonyította is. Az arroganciájára szerintem jó példa ahogy a Helgával folytatott beszélgetést követően lekezelően tapicskolta a lány vállát miközben nevetgélt (útban a szoba felé). Ha Rajmit Helga egy pillanatig is komolyan érdekelte volna vagy ha bármilyen érzelmet táplált volna iránta, akkor nem minősítgeti, vagy támadja, hanem javítani vagy változtatni akar, de legalábbis komolyan veszi az egészet - attól függetlenül hogy igazságosnak találja Helga érveit vagy sem. Amúgy nem értem miért baj, ha valaki felvállalja hogy nem akar hozzá nem illő emberrel együtt lenni, ha Tibinek ezt mindenki elnézi, akkor Helgának sokkal inkább el kellene, mert neki egyszer sem adatott meg, hogy "minőségi" (de legalábbis hozzá illő) emberek közül választhasson. Nem arról van szó, hogy egy agyatlan hülye p*csa aki el van szállva magától és az egekbe tornázta az elvárásait, ezért jobbnál jobb párokat passzol le. Ráadásul Rajmi előtt szabad a pálya, nem lett átb*szva. De nem Helga a legérdekesebb az új az adásban, hanem hogy az új fiú kihívta Niát a Randira. Az emberek itt egyöntetűen 1000 kommentből 999-ben viszolyognak Niától. Az senkinek sem furcsa, hogy eddig minden beköltöző srác őt vitte randira annak ellenére hogy LÁTHATTÁK A VIDEÓKAT a bent lakókról??? És mit ad isten most egy IQ király mérnök srác is őt viszi, miközben azok alapján amit mindenki lát már a leghülyébb embernek is rég össze kellett volna rakni a képet a csajról...

Zb74 2019.09.15. 12:53:14

@mézescsók: Kitti, ha Helga előtt választhat, szívfájdalom nélkül lecsapja a jégkirálynő kezéről a Mérnök Urat. Helga így nehéz helyzetbe kerül, mert valszeg Máté és Rajmund közül kell választania.

Mate4182 2019.09.15. 13:08:03

szerintem az hogy pl Rajmund az elejetol nem bizott helgaban tok ertheto. latta a tevben mennyit er a szava a lanynak. az hogy mindenkinek bejon Nia pedig valahol ertheto mert amugy ha nagyon szigoruan vesszuk tenyleg o az egyik legjobb no odabenn. a legtobb ferfit cask az o nagyon eros szemelyisege taszitja valamilyen szinten.

azt hogy ennyit dumal meg folyton ot mutatjak megmagyarazna az a nem olyan regi hogyvolt forumos elmelet miszerint Nia beepitett ember.

Kitti pedig barkin atgazolna ha azt hinne hogy utana neki stabil a helye egy hetig. 5 forintot nem adnek azert a lanyert...

Hatsumomo21 2019.09.15. 13:21:09

@Mate4182: persze, a testével mindenki azt csinál, amit szeretne. :) Csak sajnos a trend mögött nagyon látom a média hatását, nem azért látja a mellét kicsinek mert kicsi, hanem mert nem akkora, mint Pamela Andersoné. Persze a nők legtöbbje csal, smink, push-up melltartó, csini ruha. De ha ezeket leszedik rólam pl, felismerhető vagyok reggel is. :D
Amúgy általánosságban mindenki tegye a testével amit szeretne, ahogy jól érzi magát. Csak ebben már azt látom, hogy tök mindegy mit csinál NEM érzi jól magát a bőrében. Mert ha a cicim megcsináltatom majd jó lesz, meg kicsi szoli is kell, jaj najó még egy kis pilla,najó meg még egy kis köröm. ezeknek a köröknek sose lesz vége. Ez nagyon torz. És ehhez a média is, meg az olyan férfiak is hozzájárulnak, mint a Máté gyerek, aki megrekedt az evolúciónak a csöcs-segg részénél., annak is a méret részénél. És ebből lesz az, hogy sok nő akik olyan szépek, mint Zsófi v Mekis is v megcsinálnak dolgokat, vagy naponta igyekeznek kicsikarni, egy " szép vagy!-ot".
Mondjuk ennek a másik fele férfiban meg Tibi, egész értelmes pasinak látszott, de ha ekkora a válla ő is kompenzálhat vmit. :o Csak mondjuk fiúnál inkább a kevésbé látom, kevesebb pasi kompenzál, mint lány talán. De a mintám nem reprezentatív. :D
Az egyensúlyt kéne megtalálni. :)

bElannaTorres 2019.09.15. 13:21:49

Zsani azért beszél furán szerintem mert fel van töltve a szája, talán műsor előtt nyomatott bele egy adagot. Tibivel ez a hirtelen szerelem nekem is feltűnt, lehet benne valami, hogy már előbb is ismerték egymást

Mate4182 2019.09.15. 13:45:06

viszont ha mar pasik:

Tibi es Erik konkretan olyanok mint 2 tizenegy eves fiu akik testet csereltek ket felnott emberrel. konkretan mint a szuz kisfiuk ugy viselkednek. Erik konkretan szerintem a wc papirt megenne Andi utan ha az azt kerne, Tibi meg biztos hogy elobb utobb sirni is fog valami no utan akit 2 napja ismer.

Ez meg a masik, egy/ket napok utan beszelnek kialakult erzesekrol meg panaszkodnak azok hianyarol.

en a 30 evemmel majdnem rangidos lennek benn de felmerul a kerdes: MI A FASZ FOLYIK ITT?! :D amikor en voltam 20on eves meg tini meg nem igy mentek a dolgok.

bElannaTorres 2019.09.15. 13:47:31

@Mermalior: egyetértek Helgában, az új srác meg szerintem Niát taktikából hívta ki. Kitti idegesíti ezért őt nem hívta, de Niával lehet együtt lenni taktikával is, amíg nem jön jobb. Aztán a randin elég durván rászólt Niára, hogy végigmondaná a mondatot, persze mikor ő pofázott bele más szavába, azzal nem volt baj, ebből gondolom hogy nem bírja niát.

bel ami 2019.09.15. 13:51:49

A szerkiknek egy a dolga:
legyen királynő a Helga!

MOUTHFEEL. 2019.09.15. 14:04:50

Szegény Erik tele van elfojtással. Egy csomó kellemetlen gondolata van beszéd közben is, és ez különösen látszik, amikor face-to-face nyilatkozik a kamerának. Folyton grimaszol, tikkel, ugrálnak az izmok a nyakánál meg a vállán. Kívánom neki, hogy találja meg magának azt a fiút, akivel a maga teljességében meg tudja élni az érzelmeket.

Thats What She Said! 2019.09.15. 14:38:57

@Hatsumomo21: azért koptatják le Mekist a pasik, mert mindegyik új pasinal nyomult ezerrel. És hal istennek vannak meg olyanok akiknek ez visszatetsző. Ezen kívül ha lattak az adásokat mielőtt beköltöztek, Kitti öntelt omlengeset látták, és ahogy Szilvivel bánt. Azért nem gondolnám h egy olyan pasinak akinek más értékek is számítanak mint a szép tökéletes teste ez nyerő lehet....

MOUTHFEEL. 2019.09.15. 15:08:18

Kitti láthatóan még soha nem futott bele abba a szituációba, hogy nem veszik őt észre, ehhez mérten nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy neki kell kepesztenie, ezért sülnek el olyan sután a próbálkozásai.

Chuck Νorris 2019.09.15. 15:13:33

Mekis a legjobb, életvidám, nézzétek meg hogy ragyog a szeme! persze izlések és pofonok.
Helga is kedvenc volt, de miután le tudtam venni a szemem a fenekéröl, kiderült milyen távolságtarto, szinte már rideg sokszor. emellett sztem eléggé beképzelt és lekezelö.
Zsófi és Andi öket egy kalap alá veszem mert kb lóf@aszt se csinálnak, zsófi ha rajta mulna egész nap csak döglene a napágyon, ugráltatná Ticiánt, és növesztené a belét :)
Andika is az a tipikus, beállitod a sarokba, naponta megöntözöd és jól elvan. élettelen.
Nia ribi, bejött neki a pop(dj)szakma, pörgesd a lemezt yo yo, pucsisd a segged, yo yo, kezeket fel, hagy ugráljon a bóti csöcs, yo yo. hát ennyi
Zsani még képlékeny, 1 nap után nem értékelem, hátha villant vmi jopofát, egyelöre nem tul magas az indexe nálam :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.15. 15:15:26

@FlowingBubbles:

Ha van egy kis esze Máténak ,akkor hátra dől telizabálja magát két hétig és belexarik a műsorba, majd elhagyja a villát pókhassal, hozza ki a legtöbbet belőle :)
Két pofára enném a homárt, meg a gyömülcsöket, és minden nap bebaszNÁK :))

Chuck Νorris 2019.09.15. 15:29:15

@Thats What She Said!: sztem tévedsz, egyszerüen csak vannak nála külsöségekben szebb és fiatalabb szabadnak tünö lányok, akiket inkább választanak a pasik. (Andika, Helga kb mindenkinél ott volt a szeren)

Mate4182 2019.09.15. 15:45:32

amugy viccen kivul mondom de szerintem Helga azert lehet csabito opcio odabenn mert tok nyilvanvaloan nem uti meg azt a mercet kulsoben amit a tobbiek, viszont valamennyire magasra teszi a mercet intellektualisan (ne alltassuk magunkat, ez a lany is annyira okos mint a kilincs) es igy felmerulhet az emberben: vele vegig tudnam taktikazni, annyira meg nem finom hogy lecsapjak a kezemrol.

Szoba kilátással 2019.09.15. 15:48:13

@Hatsumomo21: pedig van olyan igazi haj, ami szinte tökéletes, szebb mint a belövött mű a műhajat az illesztésről legkönnyűbb felismerni, ami nemcsak összefogva, de kiengedve is látszik ha nemfrissen van mosva szárítva a műhaj -

Szoba kilátással 2019.09.15. 15:49:56

@Mermalior: rajmi tényleg egy gyökér, de helga se 100as

Farkasbab 2019.09.15. 16:59:50

@bElannaTorres: Fel van töltve? De hiszen pengevékony. Milyen volt előtte??

mézescsók 2019.09.15. 17:14:29

@Mermalior: Pont a hsz-m írása előtt pörgettem át a tegnapi adást, így olyan sokat nem felejtettem. Lehet, hogy rosszul láttam, amit néztem, de nagyon úgy emlékszem, hogy miután visszamentek a tripla randiról, Helga - annak a tudatában, amit megbeszélt az új fiúval (mérnök úr, de mi a neve?) - nem valami diplomatikusan osztotta ki Rajmit. Az új pasi jobban bejön neki, R.-val kapcsolatban nincsenek érzései, de az új fazonnal igen, aki jobban is néz ki, okosabb is nála, stb. és ha választásra kerül sor, akkor őt fogja választani. Ezek után Rajmi Kittinél tapogatózott, aki a benti fiúknál nem nagyon opció és naná, hogy kapott az alkalmon csak hogy bent maradhasson. Majd ki tudja, miért megkereste Helga Rajmit, hogy beszéljenek vele, és ebben adtam igazat a fazonnak, nem nagyon volt miről. Mi változott 15 perc alatt? Talán ő, mármint Rajmi megokosodott negyedóra alatt? Vagy feltámadtak az érzések? Esetleg Helga mégsem a 4. párját nyűvi? Szerintem nincs benn pasi, aki Helga elvárásainak megfelelne.
Patrik nincs bent, vele nem foglalkozom. Tibiről írtam. Tiszta nyálgép lett a pasi.
Kittiért nem nagyon kepesztenek az Y kromoszómások, kiismerték már.
Nia-t gondolom, azért választotta az új pasas, amit mondott neki: kontrasztnak. Andi és Helga bejön neki, Nia megy egy teljesen más karakter. Megjegyzem a maradék két csaj még annyira sem volt szimpatikus neki, mint Nia.

@Zb74: Mérnök úr kifejtette többször is, hogy Kitti nála az utolsó a sorban, a lánynak is mondta, hogy nem bejövős. Ha Kitti Helga előtt szavazna és elhappolja a mérnök urat (nem lehetséges, hogy a hölgyeknek vonzóbb a mérnök foglalkozás, mint a személyi edző, vagy volt bokszoló?), azzal hosszabb távon nem old meg semmit, mert az első adandó alkalommal le lesz cserélve.
De azért érdekes lehetőség.

*jinx* 2019.09.15. 17:18:03

@Farkasbab: vékony, de kiáll. Mint a kacsának. Nem tudom mi tetszik rajta Tibinek... úgy látszik nem is olyan okos pasi. Vakok között félszemű inkább :)

Berborosz 2019.09.15. 17:30:57

Kíváncsi vagyok, melyik lánnyal fognak kibabrálni. Aki utolsónak választ, már csak azok közül, akik senkinek se kellettek.
Gecizmus ez a rendszer.

Mate4182 2019.09.15. 17:46:18

@Berborosz: inkabb a sorrend kerdese a gecizmus mert pl Te vagy Helga, ki akarod valasztani a kovetkezo aldozatodat (Gabor) de a mekisgyoker is ot akarja. Ha o valaszthat elob, Helganak szopo mert nem abbol valaszt akibol akar, stb stb

nem is feltetlen az utolso szop hanem barki aki elott tud olyan valasztani aki lecsapna a kiszemeltet

lilalibaluna 2019.09.15. 17:47:15

Érdekes, hogy nem lett szimpatikusabb nektek Zsani. Nekem sem nyerte el a tetszésemet az első nap, de a tegnapi randis részben én egyrészt nagyon szépnek és kifejezőnek láttam a szemét, és a két gödör az arcán az nagyon aranyos, talán feledteti a nevetését.Ahogy pedig beszélgettek, és érdeklődve visszakérdezett, az eddigi legnagyobb EQ-t mutatta a lányok között.
Amúgy nektek tetszik, amikor fürdőruhához magas sarkú cipőt vesznek fel a lányok? Szerintem nagyon közönségesen néznek ki így. főleg mert rövid lábúak és még tömzsibbnek látszanak a lábaik.

Mate4182 2019.09.15. 17:47:31

amugy bocs a duplazasert de lehet tudni mikor jon a mai ofi?

Hatsumomo21 2019.09.15. 18:20:55

@Mate4182: Tibi már sírt, Karola miatt (csak nem után)! XD Amúgy egyetértek, amikor Karola akkor csak néztem milyen nagy szavak repkednek úgy, hogy 1 hete ismerik egymást összesen, és a legtöbben pár napja párok... :D
Én is a 30 évemmel csak nézek. Ezek a @Szoba kilátással: mai fiatalok ilyen szerelmetes típusok.... :D
Van olyan ami igazi és ennyire szögegyenesen áll, de szerintem azért ritkaság...

bel ami 2019.09.15. 18:36:35

@Mate4182: Én tudom, de nem mondom meg.

Chuck Νorris 2019.09.15. 18:41:33

@Mate4182: azt mondod mekisgyökér miközben egyszer volt gyökér szerintem mekis, szilvivel de akkor sem a csaj füle hallatára. Helga meg 2x, egyszer mikor kib@szta Ákost, (pedig megigérte hogy öt válassza) másodszor meg Rajmit (az uj srác értelmesebb nálad) , szóval helgát miért nem nevezed helgagyökérnek? :)

Mate4182 2019.09.15. 18:45:13

@Chuck Νorris: el akartam kerulni hogy helgahaternek titulaljatok es esetleg (tok jogosan) szova tegyetek hogy minden kommentemben fikazom. az elotte irt 3-4 kommentben mind kitort belolem mennyire nem birom.

a gyoker ra keves ...

Chuck Νorris 2019.09.15. 18:47:41

már többször felvetödött a választási sorrend, én ugy emlékszem az elözetesböl kiderült melyik lány választ elsönek a 7 fiu közül. aki nagyon izgul emiatt megnézheti, aki nem az elemezze tovább a szitut :)

Mate4182 2019.09.15. 19:09:17

en birnam ha Andi mast valasztana mert szerintem az Eriket iranyito 12 eves kisfiunak jot tenne most egy kis valtas, de nem tartom valoszinunek hogy Andi kibujna a biztos fedezekbol. Erik meg nem hiszem hogy valasztana valaki mast amig valami komolyan meg nem valtozik

Berborosz 2019.09.15. 19:35:49

@Chuck Νorris: Dehogy derült ki!
Helga mondja a dumát, közben több vágókép, az egyiken pl. ott a hét fiú. De hogy időben mi-mikor volt, azt nem tudni.
A választási sorrendet sorsolni kéne, de úgy a szerkik kevésbé tudnának belnyúlni a folyamatokba.

Chuck Νorris 2019.09.15. 19:38:28

@Berborosz: ja jo bennem csak helga és a 7 vezér képe maradt meg :)

Mate4182 2019.09.15. 19:50:20

en arra se emlekszem kik maradtak a vegere a fiuk kozul.

Mate Gabor?
Gabor Rajmund?
Mate Rajmund?

mert ha ezek kozul akkor tuti Helga maradt a vegere

Chuck Νorris 2019.09.15. 20:02:25

ha tényleg nem helga kezd választani, kiváncsi leszek, megint ráosszák e a hóhér szerepét a választás végén :)
az elözmények alapján ez tünik a legbiztosabb kifejletnek
Zsani-Tibi , Zsófi - Ticián, és szerintem a Nia - Gábor páros sincs veszélyben.
marad Andi - Erik, Helga - Rajmund, valamint Mekis, Gergő, Máté aki szabad.
Helga átmegy Gergőhöz, Mekis, Rajmundhoz , és Máté repül kb ez az amit 1:1.1-es oddsal adnának a bukik ha nem a retek rendezné a müsort:)
Andika az aki esetleg bekavarhatm de szerintem ez még korai, vagy helga marad Rajminál, Kitti meg megy Gergőhöz. nálam mindig Máté a kiesö.
Egy esetben nem, ha a bosszuszomjas Helga ráveszi Mekist álljon Máté mellé, és Rajmi pápá.
remélem az utolsó verzio jön be és lehet hüledezni majd :D

Mate4182 2019.09.15. 20:17:30

oke most kapcsoltam hogy az elozo elmelkedos kommenteben Gabornak hivtam Gergot. Szoval az ott Gergo.

@Chuck Νorris: igen valszeg Mate esik ki de en is egy Rajmi tavozik forgatokonyvben remenykedek. de en meg ennel is tovabb megyek mert en ezt leginkabb azert varoom mert remelhetoleg Helgat mostmar tenyleg megutaljak bent :D :D

megvagyhadnagy 2019.09.15. 20:24:42

@Chuck Νorris:
"Helga is kedvenc volt, de miután le tudtam venni a szemem a fenekéröl, kiderült milyen távolságtarto…"
Öööö...ez hogy sikerült? Próbálkozok én is hogy másfelé nézzek, de nem túl sikeresen. Orvos írt neked fel valamit? :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.09.15. 20:37:24

@Chuck Νorris: Helga gyökér. Ami a gericodzlopára kellet volna kerülnünk az lecsúszott a seggére. Az messze kritikán felüli, de nem jó ember..

MOUTHFEEL. 2019.09.15. 21:09:09

Rajmi Szilviről: "nem vagy elég szép" --> "de hát a nyilvánvalót mondta ki"
Helga Rajmiról: "nem vagy elég okos" --> "fúj, tapló Helga"?
Pedig a nyilvánvalót mondta ki.

Szoba kilátással 2019.09.15. 21:25:52

@MOUTHFEEL.: azért nem így hangzottak el a dolgok.. a szépség értelem sem nyilvánvaló van akinek szép vki a másiknak nem... az értelem meg, szintén olyan, hogy van aki segghülyét istenít

Helga suttyó de ő azt mondta amit ő gondol, rajmika meg altalános igazságként nyilvánította ki véleményét

Zb74 2019.09.15. 21:44:38

@mézescsók: Persze, hogy vonzóbb, ez nem kérdés. Ám akkor sem volt taktikus dolog Helgától, hogy ezt így a párja szemébe is vágta.

Kitti meg nem tudja, hogy utolsó helyen áll Gergő listáján. Ő komolyan gondolja, hogy idővel meg tudja puhítani. (Vagy keményíteni, ha már egy ágyba kerül vele.;-))

Szoba kilátással 2019.09.15. 21:58:09

Csak karola hülye volt akkor gizdáskodott amikor a pasik választottak

Chuck Νorris 2019.09.15. 22:06:04

mai nagy tippem, helga és rajmi közt nagy love lesz a végén :)

Chuck Νorris 2019.09.15. 22:09:41

rajmi szimpi volt ahogy puhitotta a fekete özvegyet :D
remélem nem esik ki, nálam feljött a 3. helyre, Ticián és Gábor mögé.

megvagyhadnagy 2019.09.15. 22:12:06

Helga kemény nagyon. Én a helyében szárnák az egészre és belepisálnák a medencébe. Választanám mondjuk a Tibit. Ha a pénz a lényeg, nem kell jóba lenni senkivel, csak bent kell maradni.

Chuck Νorris 2019.09.15. 22:18:05

@megvagyhadnagy: a végén elvileg nézöi szavazás lesz, nem hiszem hogy potenciális esélyes lesz helga ha teszem azt 8-9 partnert is lecserél a végéig. :)

Chuck Νorris 2019.09.15. 22:24:05

ticián mindjárt lemészárolja a bagázst

megvagyhadnagy 2019.09.15. 22:24:09

@Chuck Νorris: Akkor a mai választás után Nia kiesik...

Chuck Νorris 2019.09.15. 22:26:58

a beépitett ember (nia) csinálja a kontentet rendesen :)

Chuck Νorris 2019.09.15. 22:31:54

@megvagyhadnagy: öt nem is azért castingolták hogy nyerjen. már az elsö napon azt mondtam hogy belsö ember, ez nem változott. :)
Erik most jol leugatja, tök igaza van.

Cnere 2019.09.15. 22:35:38

Na ez most tetszett, még akkor is ha forgatókönyv szerint volt esetleg. Felszínre jönnek a bezártság miatti frusztrációk.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.15. 22:37:49

@Chuck Νorris:
Kellett a csavar az rtl-nek, biztos esett a nezettseg.

Chuck Νorris 2019.09.15. 22:39:13

@Cnere: akkora kavarás ez a müsor, sztem mát több párcsere volt, mint az angolban 58 nap alatt, ÉjjelNappal Ciprus, Lalival, cseppet sem hiteles

Chuck Νorris 2019.09.15. 22:40:40

@szociál: lehet , hereverö dolgozik, a nézettség leesett 8rol, 7-re :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.15. 22:42:40

@Chuck Νorris:
:)
Matekat sajnalom de kellett ez a csavar,nagyon leult a musor.

Thats What She Said! 2019.09.15. 22:43:36

Eriknek hogy kinyitotta a száját! amúgy végre vki beolvas ennek a kavarógép niának, aki azt hiszi magáról hogy az ő seggéből nőtt ki a villa forgástengelye....

MeadowSoprano 2019.09.15. 22:50:24

En nem is ertem eskuszom.lany letemre azt kell mondjam hogy a lanyok 90% undoritoan viselkedik a fiuk ezerszer jobb fejek a musorban....szegyen.
Es meg a bemutato alapjan Gabor megy a holnapi adasban vigasztalni Niat???

MeadowSoprano 2019.09.15. 22:53:59

@Thats What She Said!: ez az Erik nagyon jo volt!! Ilyennek kellene mindig lennie es atjonne jo arc!
Itt is...a nok mindig normalis sracra vagynak aztan ha normalis kedves akkor mar papucs??? Wtf????
Ostorral vernek oket jobb lenne???
Ahhh lezsibbadt az agyam a mai adastol
Es hiaba na Nia nagyon trutymak de Helgatol is siman ugy erzem strokeot kapnek annyira idegesito....

Thats What She Said! 2019.09.15. 23:01:29

@MeadowSoprano: juj nagyon!!! Helga is mehetne haza a holnapi járattal. Alig varom már, h ez a két beképzelt elszállt agyú bige pofára essen, na abból az arckifejezésből kérünk majd szepen az ofibe giffet! :) Igaz, a pasik sokkal nirmalisabbak most. Jaaa, és Ticike felnovoben van a szememben!

MeadowSoprano 2019.09.15. 23:05:13

@Thats What She Said!: egyetertek maximalisan! Helga mint valami magarol azt kepzelo Miss Tokely rem uncsi sztem.
En Tibinek drukkolok o tenyleg szives ember es Tici is ez a kategoria
Egyet remelek nem Nia nyeri ezt a jatekot nem tudnam elhinni.

huhujje 2019.09.15. 23:07:40

Nyehhehe! :D Pár adás óta egyértelmű volt, hogy Nia és Rajmi értik a játékot, mekis pedig beállt szárnysegédnek. De őszintén azt hittem, hogy az utolsó választások egyikénél fog Rajmi és Nia fúzionálni, valószínűleg Helga folytonos szerencsétlenkedése miatt kellett előbb lépniük. Ezzel viszont lehet, hogy ki is nyírták magukat. Ketté oszlott a bagázs, vannak a taktikusok: Nia, Rajmi, Gergő, Helga, Tibi, Zsófi, meg a hülyék, akik megpróbálják bemagyarázni maguknak, hogy tényleg a szerelemért jöttek ide (mert hát 6-ból sokkal könnyebb ugye választani mint 5 millióból). Viszont még nem mindenki áll a saját oldalán, Helga egyelőre (ismét) adja a hülyét, Tibi most csak megfigyel. Ha van egy harmadik csapat, akkor az egytagú és Gáborból áll, aki ha jól gondolkodik, most azért is nem hepciáskodik, mert szépen gyűjti a nézői szimpátiát, amivel a végén nyerő lehet. Én neki szurkolok! Ja, és még Zsófitól is számítok egy jófajta húzásra, Ciciánt túl könnyű kihasználni, meg is teszi szerintem.

MeadowSoprano 2019.09.15. 23:15:55

@huhujje: en eddig elegge bekajoltam hogy zsofi es tici kozt igazi dolgok vannak de most elgondolkoztattal.
Amugy.tenyleg mondta a Zsofi a Rajminak azokat a dolgokat Ticirol?

Chuck Νorris 2019.09.15. 23:28:23

@Thats What She Said!: azt az arcát láttátok mikor Zsani kiválasztotta Tibit? elég irigy pillantás volt Helgátol :D

mézescsók 2019.09.16. 01:15:34

@Zb74: Maradjunk annyiban, hogy egyik sem volt diplomatikus. A probléma viszont megoldódott. Kitti valóban nem tudja, hogy Gergő rangsorában az utolsó, de azt tudja, hogy a fazonnak nem ő jön be elsősorban.
Jöhet a következő kör, egy fekete démon költözik be. Meglátjuk, hogy alakul az átlagos tesztoszteron szint.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.16. 08:04:29

@Thats What She Said!:

Szerintem Niával akarják megnyeretni, azért ennyire magabiztos. (De ha nem b*ssza el akkor Tibi nyeri)
Survivor Dávid se parázott egy percet se, zsebben volt a nyeremény, csak egy kicsit kellett megerőltetnie magát, meg volt olyan meccs is amit elcsaltak az ő javára :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.09.16. 08:06:09

@MeadowSoprano:

Zsófi és Tici végig tolják szerintem.
Bár az új fekete csaj, lehet még Zsófinál is jobb.
süti beállítások módosítása