Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9X73 - A fordított királyság is unalomba fullad

2019. január 16. 17:09 - Bruti

vlc-2019-01-16-16h46m34s902.png

Anikóval indítunk, aki felfokozott állapotban van a párbaj miatt, és persze mi is, hiszen kurvára szétbasz bennünket az ideg, hogy melyik agyhalott esik ki vasárnap. Főleg mikor ilyen nagy a tét! Na jó, tét az nincs, felőlem még Anikó is kieshet, bár a dürhő Győzőnek jobban örülnék, mert miatta nem bírom nézni a Belevalót. Nem is értem, ki a lófasz gondolhatta, hogy 2019-ben is ezt a szellemi Marianna-árkot teszi meg műsorvezetőnek. De hagyjuk, ez nem az én asztalom.
vlc-2019-01-16-15h37m45s868.png

A villában Rúdlény egy hóemberrel ordibál, hogy ne olvadjon még el. Így ahogy mondom. Ez a nyomorult komolyan azt hiszi, hogy fülsértő rekedt hangján károg és vonyít a villában, akkor majd több szavazatot kap, ha úgy esik? Valaki szóljon már neki, hogy ez nem így működik. Annyira visít, hogy még a hálóba is behallatszik, ahol Zsu és Kebab a kettejük kapcsolatáról vitáznak. Majd miután nem tudta meggyőzni a hóembert, ebbe szellemi párbajba csatlakozik be Rúdlény is, aki mindenképpen megpróbál kibékülni Zsúval. De a az nem lesz egyszerű feladat, mert a büki királylány ennyire nem adja könnyen a megbocsátást. Hiába kergeti keresztül a villán, a hugyozó Gregtől egészen a nyugiig, semmi eredmény. Vagyis csak annyi, hogy megint összevesznek. Így este aztán a két kirekesztett Zsu és Adri egymásra talál. Miközben Adri csendesen sírdogál az ágyában, Zsu a sötétben közeledik hozzá macskaügyességgel. De komolyan épp csak meg nem hal útközben. Büdös zoknik és eldobált petpalackok nehezítik az útját, de hősünk nem adja fel, életét kockáztatva is odabotorkál hozzá, és megvigasztalja. Majd újra vállalkozik a veszélyes útra, és visszaindul az ágyába. Ez a csaj, egyszerűen nem ismeri a félelmet!

vlc-2019-01-16-15h38m37s339.png

vlc-2019-01-16-15h39m12s007.png

vlc-2019-01-16-15h40m27s252.png

vlc-2019-01-16-15h41m02s910.png

Reggel még I. Láthatatlan László királyságában ébredünk, de ez már nem tart sokáig, hiszen ma nagyot fordul a világ velük. Ahogy mondani szokták, az utolsókból lesznek az elsők, így Adri kapja meg a koronát. Ez egyébként igen nagy sansz a csajnak, hisz, ha okosan csinálja, akkor róla szólhat a hét, ami így párbaj előtt igen hasznos tud lenni. Mindenesetre, nagyon előrelátóan Rúdlényt teszi meg kancellárnak, és nem feltétlen azért, mert annyira csumidázza, hanem, mert ki akarna egy potenciális felforgató idiótát ellenségének? Ráadásul bármi geciséget kigondol, simán rátolhatja a nőre.

vlc-2019-01-16-15h42m10s794.png

vlc-2019-01-16-15h42m37s921.png

vlc-2019-01-16-15h43m05s943.png

Rúdlény persze örül, és fel sem tűnik neki, hogy nem az érdemei miatt kapta meg az állást, a többiek meg már azon agyalnak, hogy mekkora szopás lesz ez a hét is. Kebab lett a hármas. Negyedik Hunor, ötödik meglepetésre Roli, hatos Zsuzsu, aki szintén meglepetés, és hetes természetesen Láthatatlan Lófaszjóska László.
A királynő kiadja a parancsot, mindenki kezdjen el takarítani. Ez ugye fájdalmas pont az alattvalóknak, mert eddig nagyrészt pont Adri volt, aki ezt az alantas munkát végezte. Roller, nem is bírja elviselni, hogy egy hét Kancelláros tespedés után neki is meg kell mozdulnia, inkább kisunnyog a nyugiba, hogy ott kummantsa el a takarítást.

vlc-2019-01-16-16h14m36s663.png
Újabb parancs érkezik: Mától tilos a királynő jelenlétében a fingás! Se hangosat, se sunyi laposat, még egy ártatlan galambot sem lehet elengedni. Persze a srácoknak nem tetszik, hisz ez támadás az egészségük ellen! Majd a királynő szemtusával kifestik a pólójukat, amiért érkezik az első bünti: tíz kör futás az udvaron. Takarítás után jól esik a pihenés, és amíg pihennek, játszhatnak is. A játék: ki kell parodizálni az előző királyságot. Két csoportra osztják őket, és húsz percet kapnak a felkészülésre. De a srácok úgy döntenek, bojkottálják a játékot, így Zsuzsun kívül senki nem csinál semmit, főleg Roller nem. Ezért fél óra büntit kap a szaunába. Mire a többiek is belázadnak, így ők választhatnak egy sarkot maguknak. LL László a riportban veszi magához a szót (hisz máshol csak bután motyog maga elé), és azt bírta mondani, hogy szerinte ők irányítják a játékot, és nevettetik a kedves nézőket. Csak szólok öreg, hogy rajtad akkor sem lehetne nevetni, ha negyven stand up-os írná meg szóról-szóra a szöveged. Nálad konkrétan a három éves fiam is viccesebb lenne, és csak azért nem viccesebb, mert nincs három éves fiam.

vlc-2019-01-16-15h46m13s555.png
Roller visszatért a félórás száműzetésből, de, aztán kiderült, hogy a gong amit hallott, az maximum a fejében létezett. Adri és kancellárja kérdőre vonták, de a villa „esze”, a nagy gondolkodó, a Való Világ Stephen Hawking-ja inkább a kussolós technikát választja. Percekig kérdezgetik, hogy miért bassza szét a játékot, de mivel értelmes magyarázata nincs rá, így csak néz bután és néha úgy tesz, mintha beleinna a kezében szorongatott vizes palackba. Ez a végére már annyira kínos, hogy Adri inkább engedi őket tovább tespedni, zabálni, vagy amit ilyenkor szoktak.
vlc-2019-01-16-16h15m50s596.png

vlc-2019-01-16-16h16m24s525.png

De még ezzel nincs vége a mai napnak, mivel a renitenskedőket masszázzsal büntetik, vagy jutalmazzák. Csak nézőpont kérdése. Roller a királynőt kapja, Rúdlény meg a villa showmanját Lászlót. Adri kihasználná az alkalmat, és ezredszer is próbálná rendezni a viszonyát az alattvalójával, de ez a beszélgetés nem sok jót hoz. Roller értelmetlen kamuválaszokkal, meg látszatudvariassággal válaszolgat, de szavai mögött nincs semmi. A másik vonalon László új feladatot kap, addig kell mesélnie, amíg a kancellár el nem alszik. Kb. ennyi. A játékosok ma se rúgták ki a ház oldalát, a szerkesztők meg konkrétan vért izzadtak, hogy összeszenvedjenek nettó 45 percet, így tőlem se várjatok nagy csodákat. :D

 

936 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.17. 09:58:26

@szociál: zavarba hozol, pocoksivatagiróka :)

@Maximista vagyok: aztat! már felbaszta az agyam egy ügyfél, pedig még csak 10 óra

@Sanda.Ipse: :))

2019.01.17. 10:02:47

@tanárnőkérem: Adrinak mondta egy hosszan kifejtett okoskodására, amiből Laczkónak is lejött, hogy hülyének tartja, hogy "Úgy lefejelnélek ilyenkor. De kizárnának." Cigizés közben, halkan, higgadtan.

2019.01.17. 10:06:35

Most néztem végig a tegnapi öfit. A benyomásaim:
1. Renyhe nem lett kevésbé idegesítő
2. Adri és Renyhe kettős mércével "mér"
3. Zsu megint játszotta a szegény sírós lányt, aki 10 éve elköltözött a városból ahol addig élt( kitérdekel, én is laktam már nemhogy 2 városban hanem több országban is).
4. Gregnek Zsótiék megint beküldtek valamit (udvaribolondjelmez), hogy "cukiskodjon", ha már nagy örömünkre mostanában keveset sellőzik
5. Beküldtek még egy hangoskodót, egy műbabát, aki bár a sztori szerint 1. valaki azért hagyta ott, hogy a királynő nevelje fel, és jó élete legyen 2. valamiért ezt nem fogják fel Adriék, és többször is "Hunor és Adri gyereke"ként beszélnek róla, a mai részben együtt is fürdetik
6. Ez a babás dolog megint szimpátia ébresztő, hogy tolhassak Adrit, mert ő a "gondoskodó anya " szerepében tetszeleg, addig Roliék, lusta, empátiával nem rendelkezőnek tűnnek. Kicsit bízok benne, hogy Lacci megy vissza, de eddig kb minden párbaj kiszámítható volt, mert vagy ténylegesen gyökér párbajozott kevésbé gyökérrel, aminek az eredménye egyértelmű, vagy gyökér akit mindenhogy összeollózott anyaggal járattak mégjobban le bárkivel, és előbbi ment haza. Most nyilván Lacika megy haza, két napja nyomatja a nem kultúráltságáról és Lacikához hasonló környezetben szocializálódott Éva és Anikó az ellenkampányt. Érdekes Radics, Csoki és Krisz alpáriságaitól nem határolódtak el. Nem értem egyébként a Retek-et, kevés pénzből is százszor jobb műsort lehetne csinálni. Illetve kapásból a Castingon is , nem Zs listás "celebeket" és haverjait kéne beválogatni. Lásd VV4- VV5 erre jó példa. Bár arról azért van elméletem, hogy a beválogatottak egy része hogy kerül be. Szerintem Most Adri megy vissza, kövi párbaj Roli-Renyhe, Roli megy vissza. Kövi párbaj Hunor- Zsu párbaj, Zsu megy vissza. Fináléban Zsu-Greg- Roli 3.ként előbb távozik. Zsu 60-40 arányban nyer. Zsóti boldog, mentális betegsége(i) csak még jobban elhatalmasodnak rajta, a következő VVt pedig Zsu és Greg meleg és buta, sírós gyereke nyeri.

Angora Cardi 2019.01.17. 10:21:02

@Cleveland55: Csúnya jövőképet festettél le a 6-os pontban :(

sziszkó1 2019.01.17. 10:23:37

@úgymond olvasó mmkk: én már egy ideje nem nézem, nincs értelme.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.17. 10:31:41

@sziszkó1: a kiválasztás óta én sem. az előző évadban is csak a hogyvoltot olvastam, tökéletesen elég volt.

csillagporszem 2019.01.17. 10:35:13

Szerintem ez egy szoros párbaj lesz. Nem hiszem, hogy a Zsu-fanok Adrira szavaznának, láttam vitát, hogy mégis miért szavazzanak az Adrira aki kétszínű vele, míg a Lacika meg kedves.
Lacika veszte, hogy az rtl kiadta rá a kilövési engedélyt és szépen próbálják az rtl-es műsorvezetőkkel egyetemben lejáratni, nem szeretnék hogy visszamenjen.
A mostani párbajnál sokkal érdekesebb ki lesz vasárnap a kiválasztott. Kíváncsi vagyok Roliék bevállalják-e, hogyha Adri megy vissza akkor leveszik róla a kendőt és megpakolják duplajellel vagy végre beleállnak Gregékbe. Rolinak ha átlátja a helyzetet akkor bekellene vállalnia egy Reni párbajt. Legközelebb valószínűleg ő lesz s kiválasztott, elkellene kezdenie beleállni Renyhébe és hangoztatni milyen elviselhetetlen és simán kivihetné. Remélem nem fog Adriban gondolkodni. Ha Lacika visszamegy 4 szavazatuk van, ezesetben remélem nem Greget fogják megdobálni jelekkel. Mostmár hamarosan kiderül tényleg átlátják-e odabent az erőviszonyokat.

BarBwire 2019.01.17. 10:37:34

@úgymond olvasó mmkk: 10-kor kelnek a bunkó ügyfelek :-D

Angora Cardi 2019.01.17. 10:38:35

Lehet egyke maradok a véleményemmel de én még nem fogadtam el hogy ezt csak zsu nyerheti meg. Belül még él a remény...

BarBwire 2019.01.17. 10:41:42

Arra kiváncsi vagyok, hogy mennyire fognak eltávolodni az öribarik Adritól, és mennyire fognak Lacikának benyalni. Lehet hogy túl naiv vagyok, és minden marad a régiben.

Gia 2019.01.17. 10:42:42

Lacikának stabilan el kellene kezdenie ismét csapni a szelet a Zsu-nak,hogy visszamehessen.Persze főleg ha leadják.

BarBwire 2019.01.17. 10:42:46

@Angora Cardi: nem vagy egyedül nyuszitárs!

Angora Cardi 2019.01.17. 10:44:00

Baukót és Anikót pedig külön megfejelem egy-egy elmentek a picsába felkiáltással ahogy Lacikát ekézik, egyre lejjebb vannak nálam.

csillagporszem 2019.01.17. 10:45:56

@Angora Cardi: nem is kell elfogadni. Nem hiszem, hogy Hunort bárki is kiviszi párbajozni, így simán bekerül a döntőbe és megnyeri az idei vv-t, mert őt szinte senki nem utálja.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.17. 10:47:57

@Angora Cardi: én meg abban reménykedek, hogy nem Hunor nyeri

bElannaTorres 2019.01.17. 10:53:20

@csillagporszem: ettől félek én is. Majd vesz magának tükröket, mert otthon biztos hiányozni fog, hogy nincs ennyi.
Most a párbaj szoros lesz nagyon, adri egyéni játékot játszik végig, és ahhoz képest, hogy az elején majdnem kiesett most feljött, jól játszik. Lacika szociális játékot hozott, amíg nem hatottak rá azzal, hogy mutassa meg magát, onnantól veszített a népszerűségéből, bár olyan annyira sosem volt ő sem, de adri sem. Zsut, rolit és hunort várják a döntőbe a legtöbben, talán most hogy kevesebben lettek egyre jobban jön fel adri.
Egyébként szerintem Zsu enyhe aspergeres. Láttam hogy volt róla szó tegnap, de a tegnapi rész után is volt értetlenkedés, hogy ő miért nem tudja feldolgozni, mikor másnak sikerül, én azt gondolom ez lehet az oka. De még sokaknak mindig jobb magyarázat, hogy ő a legjobb színésznő, aki hirtelen ébredés után is a szerepében marad, meg minden pillanatban. Hogy az eleje óta kicsit normálisabb lett, annak az az oka, hogy meg kellett szoknia a villát és az embereket.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 10:57:18

@Gia:

Nem lesz rá idő, mert Renyhe kitölti a 45 percet egymaga.
Zsóti vágja az anyagot.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.17. 11:03:53

No én Adrira raktam a jelem! Ha valaki gondolja, próbáljon meggyőzni, hogy Lacikának kellene visszamennie. Nyitott vagyok a párbeszédre ....

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 11:08:17

@Angora Cardi:

legalább a BV-t engedjétek el, az tényleg az alja, kb mint anno Anettka.

csillagporszem 2019.01.17. 11:09:00

@bElannaTorres:
Én elengedtem ezt az évadot, nem látok esélyt rá, hogy ne ő nyerjen. Annyian gyűlölik Zsu-t mindenhol, hogy nincs esélye nyerni. Hunorka meg a kis jóképű gyerek, akinek jószívvel odatudják adni, mert ő normális és majd jó helyen lesz nála a nyeremény. Az anyja már reklámozza a fészen, hogy Hunorka autószerelő műhelyt építene a pénzből. Hurrá.
Én egyre jobban azt érzem érintett autizmusban. Mégjobban megsajnáltam este és sajnálom, hogy az anyjáék engedték, hogy ilyen műsorba bemenjen. Nem jó ez, hogy szegény kijön és majd azt olvassa mennyien utálják. Nem volt ez a sírás színészkedés és most látszik, hogy alapvetően mindegyik villalakó normális, mert egy sem kötött bele utána és komolyan vették. Roli nagyon rendes volt akkor vele. Szóval ha Zsu nem nyerhet akkor nyerjen Roli, nem tudok egy semmilyen Hunornak drukkolni. Nála még Roli is ezerszer érdekesebb.

Angora Cardi 2019.01.17. 11:09:03

@csillagporszem: Ez sem biztos még. Meglátjuk. Jóravalólacikának örültem volna de belőle nem lesz már paszuly sem az elszólása miatt :(
@úgymond olvasó mmkk: Na igen akkor már nálam is inkább Roli.
@Sanda.Ipse: szupi :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 11:09:58

@Brigante:

Roliék nem lesznek gyengébbek Lekvár nélkül sem, mert a szív csapat már kinyírta magát, Renyhe konkrétan úgy viselkedik mint egy dzsihadista öngyilkos merénylő.
Max megpakolják Rolit az meg kiviszi Renyhét, az meg kint marad 25 %-al.

Angora Cardi 2019.01.17. 11:12:12

@szociál: Igen, tegnap már nem néztem, és eddig is csak azért, mert ott néha volt valami extra tartalom, de annyival több a semmiháziskodás mint az a kis extra, hogy azért már nem éri meg ott ülni...

Sanda.Ipse 2019.01.17. 11:13:54

Arcvesztés nélkül Roli nem ússza meg, ha a legközelebbi kiválasztásnál nem Renire tesz. Ő megkapja a maga jeleit a másik csapatból, onnan kezdve már következetességből is Renit kell kihívnia.
Hatalmasat csalódnék, ha nem így lenne.
Most azért inkább Lackó jöjjön vissza. Már csak azért is, mert a csatorna képviselői (Anikó, Éva) undorító módon savazzák.

Maximista vagyok 2019.01.17. 11:14:16

Ugye jól emlékszem hogy a mai adás a szefósról fog szólni

csillagporszem 2019.01.17. 11:14:24

@Angora Cardi: nem tudom, én még látok esélyt, hogy visszamenjen Lacika, szoros lesz. Mondjuk ez az elszólása nekem se tetszett, nem fogom rárakni a szavazatomat, de Adrira se. Attól viszont hányok amit az rtl csinál és Anikó tegnap nagyon undorító stílusban beszélt Lacikával, ennyire nem kellene feltűnően lehúzniuk. Még vasárnapig meglátom, lehet szavazok rá ha nagyon felcseszik az agyamat :)

Perah 2019.01.17. 11:20:01

@Ármándójózsi: Hát, ez tényleg gáz volt. Én 3x is visszatekertem ma, annyira röhejes volt, hogy 2 mp-cel azután, hogy Adri megnevezte Lacikát, Anikó felszólította Adrit, hogy nem mondhatod ki a nevet :D. Vajon direkt meg akarták szopatni a szerkesztők, hogy a fülére mondták, vagy pedig be volt baszcsizva kicsit?! Elég nagy baki volt...

@szociál: Most szavaztam az itteni pollon, és Lacika 49%, Adri 51%, ez még simán fordulhat. Meg amúgy is az számít, hogy az appon hogy szavaznak, ott nálam Lacika van jelölve. Remélem, hogy a szavazók legalább 51%-ánál is, és Adri megy haza!

@Szepvoltfiuk: Ez mondjuk nekem már kezd sok lenni Hunortól. Legyen már annyi tartása, hogy nem tud meg egy olyan nőt, akitől nem akar semmit. Hiába pasi, azért ezt veszik a kamerák, és tök ciki lenne számomra visszanézni. Lassan olyan, mint egy ku**a, aki a testével akar érvényesülni :/.

Perah 2019.01.17. 11:21:38

@Perah: javítás: nem dug meg egy olyan nőt... a tud helyett.

Maximista vagyok 2019.01.17. 11:23:23

@csillagporszem: én pont fordítva látom és biztos vagyok Zsu győzelmében. de ne legyen igazam :)

Angora Cardi 2019.01.17. 11:23:32

@csillagporszem: Én is szorosnak érzem. Támogatom Lacikát de az elszólás nekem sem tetszett. De nem érzem komolynak. Ma visszanézem az adást, mert az elejét nem láttam épp a kendő átadásra értem oda, de olvastam itt a kommentekből mennyire paraszt volt Anikó. Mintha már nem emlékezne arra, hogy ő is itt kezdte és Szandikát mekkora hévvel ujjazta aztán adás után felcsináltatta magát, hú mekkora karrier tényleg, sőt még a legalja Aurélióval is égette magát, kis senkiházi picsa, nagy az arca, Lacika olyan amilyen de nem gondolom, hogy Anikó bármivel felette áll. Én eddig sosem szavaztam de most fogok Lackóra.

Angora Cardi 2019.01.17. 11:25:23

@Perah: 51-49 tegnap óta nem változik

Sanda.Ipse 2019.01.17. 11:25:48

@Perah: "Lassan olyan, mint egy ku**a, aki a testével akar érvényesülni :/."

Úgy legyen! De villán kívül. Hetekkel ezelőtt írtam, hogy remek escort lehetne korosodó hölgyek mellé. Modell karriert is befuthat akár. Ebben a műsorban viszont végig semmilyen volt. Ha nem csapódik Adri vagy VVV mellé, akkor néha láttuk volna Roli mellett feltűnni és ennyike, hogy VVV-t idézzem.

Angora Cardi 2019.01.17. 11:31:06

Nah tessék le is szavaztam Lacikára.

Sanda.Ipse 2019.01.17. 11:31:59

@Perah:
Csak még annyit, hogy Adrinak ismét sikerült önmagát, mint nőt lealáznia. Hunor a párbaja előtti kampányban nem állt mögé, hanem Krisztiánt támogatta. Most rászavazott, de ezek után is ágyba bújik vele.
Remélem, hogy bejön az eddigi átok: "aki baszik, kiesik".

2019.01.17. 11:32:16

@csillagporszem: Nem. Nem látják át.
@Gia: Nem. Nem adják le. :-D

Perah 2019.01.17. 11:33:59

@javier2: Jó lenne tudni, hogy kik a szerkesztők, mert néha tényleg jobbak a kisfilmek a bv-ben, mint az öfiben. Mondjuk, én már kb. 1 hete nem néztem meg egyet sem, mert hazajött Hozéarmandó, őt meg nem tudom elviselni. Egyszerűen irritál a lénye, a beszéde, nincs olyan, amit szeretnék benne. Akkor meg inkább mással töltöm az időmet. Az nem lenne rossz, ha Zsolti - vagy a nézőket manipulálni akaró szerkesztők beszorulnának a liftbe 5 napra, ahogyan írod :))).

@Angora Cardi: Akkor inkább már pihenned kellene! Én jobban szeretem másnap megnézni, mert akkor el tudom tekerni az ismétléseket, mint pl. a kiválasztás visszaidézése. Ahogy írtátok páran, nagyon gáz, ahogy Anikó élő adásban oltogatta és felkérdezte Lacikát. Úgy viselkedett, mintha ő lenne Adri ügyvédje vagy anyja, és Lacikának bármit is meg kellene magyaráznia, hogy miért nem kedveli Adrit :S.

Nem csak te gondolod úgy, szerintem is más fogja megnyerni és nem Zsu. Ahogy láttam a mai összefoglaló előzetesét, megint sok embernél kiveri majd a biztosítékot ezzel a szerencsétlen ovis viselkedéssel. Felnőtt emberek szemében ez inkább szánalmas és erőltetett, mint vicces. Elhiszem, hogy sokat bántották gyerekként, és nem tudott beilleszkedni, de sajnos ez valószínűleg a saját viselkedésének is köszönhető. A másik meg, hogy most már nem egy 11 éves kislány, akit a gonosz osztálytársak bántanak, hanem lassan egy felnőtt nő, szóval illene úgy is viselkednie. Ha tisztelet akar másoktól, akkor úgy is kell viselkednie.

Angora Cardi 2019.01.17. 11:41:15

@Perah: Ah a határidős munka nem enged még pihenni, na de hétvégén! :DDD Kirúgok a hámból 8 órás alvásokkal :DDDDDD

Igen egyetértünk sajnos Zsu is tehet a megítéséséről. Lehet ettől sem leszek népszerűbb de ugyes mondta, hogy érettségije sincs. Nem mondom, hogy csak a sulival lehet bizonyos dolgokat összeszedni de annak hiánya nem segít bizonyos szociális skillek kialakításában. Tehát ha valakiben nincs igyekezet, hogy letegye az érettségit akár utólag akár estin, levelezőn, akkor a személyiségfejlődést mitől várja? Attól, hogy lövet pár fotót magáról és majd felfedezik, mint modell? Nem egy fiatalabb ismerősömmel azért szakadt meg a "barátság" mert idealizálták a semmit, ő semmit nem akar tenni de mindent akar ingyen - csak amikor rávilágítottam hogy ez nem így működik, én voltam a szemét. Valahol Zsu is többet tudna fejlődni, el kéne azt az érettségit végezni, mert látjuk hogy képes tanulni és iskolahéten és Olaszországról tudott sokmindent, itt jön a képbe a szülő szerepe is. Nah nem megyek ilyen messze a lényeg, hogy akiben magában nem alakul ki ott még a szülő lökdösheti jó irányba, de ha ez sincs meg akkor abból fejlődés nehezen lesz mert X év fölött a kialakult személyiséget már farigcsálni nem nagyon lehet.

Perah 2019.01.17. 11:43:04

@Sanda.Ipse: Ne is mondd... én is nő vagyok, de soha nem alacsonyodnék le olyan szintre, hogy egy pasi ennyiszer nem vállal fel, megaláz mások előtt, akkor utána még mindig ágyba bújnék vele. Úgy látszik, hogy Adrinak még soha nem volt ilyen jó pasija külsőleg, és ezért kapaszkodik bele az alázások ellenére is. Hunor meg még lehet modell (vagy férfi escort is), a külseje megvan hozzá, meg jól is fekszik, ahogy eddig elnéztem :D.

@Angora Cardi: Ja, csak azért írtam, mert valaki feljebb (még tegnap) kommentelte, hogy a poll alapján 60-40% Adri javára. Unom Adrit, menjen ő haza. Ráadásul szerintem rosszat tesz neki, hogy ennyire jóban lett Renyhével.

hereverő heverő 2019.01.17. 11:47:37

Lónapot mindenkinek.

Tegnapot nem láttam, a kihívottról is csak tőletek hallottam. Hát nem tudom kinek drukkoljak...
Lacika mellett szól, hogy viszonylag normálisan kiemelkedett a szellemszerrepből, néha humoros és amúgy is normális játékos. A lefejelős mondatról nem akarok többet beszélni, nem volt az akkora truváj mint amekkorának az RTL be akarja állítani, én inkább elfuserált humornak gondolom, de biztos benne van ebben a vágók keze is.
Adri mellett szól, hogy ha visszajönne, akkor belülről bomlaszthatná a szívcsapat romjait, ő lenne a gonosz oldal Rolija, és ha összefogna Rolival, simán kiküldenék Hunyort Renivel.

Zsuzsu nyerési esélyét elég kicsinek látom, még nem volt párbajon tehát nem tudjuk kint mennyire népszerű (a faszbuk csoportokat most hagyjuk). Lehet, hogy benn lesz a döntőben, de onnét nem utolsónak távozik az szerintem biztos.

bElannaTorres 2019.01.17. 11:48:25

@csillagporszem: így látom én is. Annyi csak hogy inkább adrinak drukkolok, és csak a harmadik helyen van így roli nálam. lacika nálam is lejjebb került, ezzel a kamu indokkal hogy nem tud adrival élni. Ő a harmadik fiú aki ezt a szánalmas, átlátszó hazugságot mondja. Ha lenne esze azt mondta volna, hogy a többiek közül ő az akivel nehezebben jön ki, ha már a szociális játékot tolta végig.

hereverő heverő 2019.01.17. 11:50:33

@Perah: Gondolom egy hímringyó nem finghat bele az ügyfél markába. Hacsak nem ez a skillje.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 11:52:53

@Perah:

Ha ráküldenénk 3 millió szavazatot lekvárra, akkor is maradna 51-49 , Zsótika játszik az idegeinkkel.

csincsilla72 2019.01.17. 11:56:40

Lackóra szavaztam. Egy kurva mondatot ismételgetnek tőle, amiről nem tudjuk, milyen szövegkörnyezetben hangzott el, adott esetben milyen provokáció után. Adrinak volt néhány jobb pillanata, de unom a játékát. Hiába értelmesebb, mint a többség, nem tud élni vele, sodródik és ugyanúgy a testével akar előrejutni, mint VVV. Nálam nem befutó.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 11:57:13

@hereverő heverő:

én már nem tudom a libikóka melyik oldalára üljek rá, lekvár nem sokat mutatott, adri játékában még lehet valami meglepő, talán úgy bebaszik, már pedig betud, hogy megdugja Rolikát, ettől meg Renyhe átüti a falat.

Sanda.Ipse 2019.01.17. 12:00:47

@szociál:
megnyerni a döntőt Lacika nem fogja nem, de én nem szeretném, ha Adri erősítené a sellőtriót. Sőt azt sem, ha a csatorna azt hihetné, hogy úgy döntünk, ahogy éppen a fejünkbe másznak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 12:04:22

@Sanda.Ipse:

akkor marad a szavazatom Lekváron, le Zsótival !
ZS1G

javier2 2019.01.17. 12:07:38

roli , el kell kezdened sportolni odabent, nem azt mondtad focista vagy?(vagy csak nézni szereti a focit?)
az hoz 15%ot
ha nem teszed meg hunor nyeri (hacsak Adri felszínre nem hozza mardekáros énjét)
puszi nektek este leszek

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 12:08:25

@Sanda.Ipse:

mennyivel ütősebb műsorok lennének ,ha legalább Brutit felvennék szerkesztőnek.

Alauda Arvensis 2019.01.17. 12:09:34

Adri egy manószerű rosszindulatú kis pics@ az intelligensebb fajtából, most mégis azon gondolkodtam, hogy rá szavazok még akkor is, ha a Roli-Hunor tengelynek drukkolok a benti két csoport közül egyszerűen azért mert Lacika meg az ostoba sötét suttyó kategóriába esik, akivel én - és Adrival ebben egyetértek - valószínűleg nem tudnék két szót váltani, azonosulni meg még kevésbé.. Nem a túllihegett lefejelős szövege az, ami miatt ezt gondolom, hanem már a korábbi időszakban, amikor Era még bent cirkuszolt megvillantotta néhány beszólással ezt az oldalát. Ha ő kiesik a Csillámpóni-majomparádé csapat kicsit elszáll magától, még kevésbé zárnak össze, jobban kezdik marni-tépni egymást, aztán valószínűleg megszórják Rolit, Zsu pedig talán már Renire pakol. A fiúknak jobb esélye lenne így továbbmenetelni, kivéve persze ha összezavarodnának és megrogynának Lacika kiesésétől.

Sanda.Ipse 2019.01.17. 12:11:22

@csincsilla72:
ebben az a pláne, hogy jobban ki voltam akadva Lackó beszólásán, mielőtt elkezdte sugallni Anikó, hogy ennek a mondatnak bármi köze is van az erőszakhoz. Ez nem volt más, mint egy nagyon bunkó beszólás. Ne akarjanak már erőszakot belemagyarázni! Ennyire hülyének nem kell tekintetni a nézőt.

charlie 2019.01.17. 12:11:31

@hereverő heverő: mikor lehetett szavazni a naptárat adásban rájuk, Zsu kapta a szavazatok felét egyedül. Nem hinnem, hogy azért mert olyan kiváló formája van (Viki is benne volt még). Ez azért csak jelent valamit a kinti népszerűségéből.

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.17. 12:11:34

@csincsilla72: laszika később is ki tudja magát ejteni!
De! Adri kiesésével csak zsú marad bent lány, és vannak akik minden áro lány nyertest akarnak. Ráadásul adri kiesésével a fiúk gyönyörűnek látják majd zsuzsut.
Most nem szavazok :) kivárok

Hedo a nokedli szaggató 2019.01.17. 12:12:33

@Sanda.Ipse: most kapálóznak, mert ratyisnál nem csináltak semmit se

Sanda.Ipse 2019.01.17. 12:14:43

@Alauda Arvensis:
A sellőtrió ellentétei sokkal jobban ki fognak éleződni Adri nélkül, aki most a villámhárító és békítő szerepét tölti be. Menjen csak szépen haza.

Sanda.Ipse 2019.01.17. 12:16:31

@charlie:
Ja! Meg abból is, hogy kinek kell az a hülye naptár:))))

2019.01.17. 12:21:21

@Alauda Arvensis: Kb. így vagyok én is: kedvelem Lacikát, de sötét. PUÁ-t jobban bírom. Az nem tetszik, hogy ismét odaadta a csúnyáját Hunyornak, de ki vannak éhezve. Ezzel Hunyort is mentegetem.
Rolleréket nem fogja megzavarni Laczkó kiesése, mert Roller már elengedte lelkiekben. Vagy mert Laczkó jön vissza. Ez most tényleg kétesélyes. Még nem savaztam, de nemtom kire fogok. De az eredmény is mindegy itt (számomra).
A következő párbajon szeretnék egy Renyhe-Roller párbajt (HALLOD, ZSÓTTI!!!), az Qrva jó lenne.
A főnyereményt még mindig Rollernek adnám. Csak Süsü és Hunyor szorongathatja meg. PUA már nem tud fejjebb jönni, Lacika sem, Kebab egy pojáca, Renyhe dráma.
Süsün még dolgozni kell. Az nem jó taktika, hogy nem szólunk hozzá, mert idegesítő. Szólni kell hozzá, mert idegesítő :-DDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 12:26:59

@Spitzbauer:
Renyhe - Zsu párbajt akarok.
Utaljak egymást mint a xart.

hereverő heverő 2019.01.17. 12:27:23

@charlie: A naptárra nem azok szavaznak, akik a párbajon. Márpedig nem a megnyert naptár miatt fog valaki bennmaradni. Én pl. egészen biztosan nem szavaztam a naptáros online baromságban (ezért nem i studom, hogy lehetett-e pl. sokszor szavazni, amennyiben kitörölted a cookie-kat) mégis tudok szavazni a párbajon. És én mindenképpen Süsü ellen fogok szavazni, akár a párbajon, akár a végén, de az marhára nem érdekel, hogy közben milyen barom vetélkedőket nyer meg "mert csak".

csillagporszem 2019.01.17. 12:31:28

@bElannaTorres:
Adrit valamiért nem kedvelem. Nem rossz játékos, de valószínűleg befolyásol, hogy 1az1-ben úgy néz ki mint egy ismerősöm akivel nem vagyok jóban :D Ha visszamegy akkor visszamegy, legalább csaj, de nem tudok neki drukkolni :)

2019.01.17. 12:38:41

@szociál: Abból túl jól jönne ki Süsü.

Dr.Zé 2019.01.17. 12:38:58

Van új poszt továrisok!

2019.01.17. 12:41:04

@hereverő heverő: Ja, tegnap(előtt?) felszólamlott ősüsüsége, hogy azért ő nem gyenge, mert ő ugye megnyert egy játékot. Ja nem, azt Csokker nyerte...

2019.01.17. 12:42:23

@Spitzbauer: A VV niggere, tényleg ostobán elbukta a főnyereményt: ezek közül simány nyert volna. Na nem mintha én azt szerettem volna, de tény.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 12:48:58

@Spitzbauer:
Az másodlagos, renyhe hagyja el a villát, gong az eleje gong a vége.

úgymond olvasó mmkk 2019.01.17. 12:49:51

@szociál: ja, fáj a fejem, olyankor mindig zokogok, gekkókatica

Alauda Arvensis 2019.01.17. 12:56:03

@Spitzbauer: Nem vagyok benne biztos, hogy VV Nigger végig bírta volna idegileg, ha bent maradt volna a csipeszhajigálás után. Az utolsó heteiben látszott, hogy merül ki idegileg: egyre többet hisztizett, duzzogott, nem csinálta a kötelező feladatokat, és közel akkora dühkitörései voltak, mint Erának. A végére lemorzsolódtak volna a szavazói, de az első háromba talán belefért volna. Viszont érdekes lett volna mennyire másként alakult volna a benti csoportdinamika, mert ha Csoki bent marad továbbra is ő lett volna az alfahím, akire fel lehetett volna húzni a tematikát, nem jött volna létre a csillámpóni-trió, Reni energiáit lekötötték volna a vele folytatott cirkuszok és valószínűleg Zsuval is még jóban lenne.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 12:57:22

@úgymond olvasó mmkk:

Írj az újba mackocica, és szopogass el egy kis algopirinyt.
@hereverő heverő:

:))
Ganxsta katica

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 12:59:26

@Alauda Arvensis:
Szerintem se nyert volna, még a haromba se került volna beja nigga, feszült volt mindentől.

bElannaTorres 2019.01.17. 13:12:51

@csillagporszem: ő amúgy sem esélyes a győzelemre, amúgy egész jó játékot játszik, most pont úgy helyezkedik, hogy ne neki kelljen Zsut gyengítenie, azt meghagyja a fiúknak és reninek. Roli tegnapi megjegyzése, hogy zsu az utolsó, már egy gyengítés volt, arra hajt, hogy kiboruljon a csaj, de közben ő ártatlannak tűnjön.
Nem rossz taktika. Következőre valószínűleg roli megy, renivel, era meg vivi óta roli is tudja, hogy a kiabálást nem értékelik a nézők. Greget meg Zsut nem merik kivinni még.

katemoss 2019.01.17. 13:14:28

@bElannaTorres: @csillagporszem: Ne legyen igazatok, én még bízom egy Zsu győzelemben, de már lassan nekem mindegy, csak Roli meg Renyhe ne! De Renyhe kimegy párbajra, kint marad, ez egyértelmű, Roli viszont ott lesz a fináléban.. és szerintem megnyeri.. engem a hányinger kerülget tőle, undorít kívül-belül..

csillagporszem 2019.01.17. 13:39:08

@bElannaTorres:
Adri? El kell ismernem szépen visszahozta magát a játékba. Mikor Era kiesett nem gondoltam volna, hogy sikerül Gregék csapatába bekerülnie, elég vesztett helyzet volt, egyik csapat sem kedvelte. Mégsem szimpi, bár nem utálom, érdekes lesz az is, ha ő megy vissza.
Roli sokszor arra megy, hogy kiakadjanak és gyengítsék saját magukat. Ez tényleg nem rossz taktika mégha sokszor nem is szimpatikus, de hatásos. Félek nem merik majd kivinni Renit és emiatt Greget fogja választani, mert legutóbb is azt gondolták csak azért ment vissza, mert Vivit olyan sokan utálták. Ellene is lehet visszamegy, csak lesz egy újabb unalmas párbaj. Bárcsak úgy lenne, hogy Renit viszi ki :) Nem tudom, nehéz belelátni a fejükbe mit gondolnak :)

@katemoss:
Ne legyen igazam. Ha már ilyen sokan bántják Zsu-t idekint legalább a pénzt kapja meg és legyen értelme, hogy bement :)
Roli csak akkor fogja megnyerni, ha valami hihetetlen nagy csoda történik. Nincs szavazóbázisa, legalábbis nagyon kicsi, viszont utálni sokan utálják. Én mondjuk nem :) Ne nyerjen Renyhe, ne nyerjen Hunor, a többiekkel most nincs nagy bajom.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.17. 13:47:51

@szociál: Ha Adri esik ki, Renyhe lesz megpakolva. Ha Lekvár esik ki akkor Roli. Adri marha jól játszott eddig, Lekvár meg sehogy. Az hogy hogyan beszélt Adrival... kapja be....

@Perah: nem tudom, Lacika nem lehet nyerő, nagyon elbújt és sose jött elő

katemoss 2019.01.17. 13:53:19

@csillagporszem: miért mondjátok, hogy Rolinak nincs szavazó tábora? igaz én nem mélyedtem bele a facebook kommentekbe, de pont úgy hallottam, hogy Rolit "like"-olják nagyon sokan..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 13:55:45

@Brigante:
Lekvárral tényleg az a baj hogy nem tudja kifejezni magát, sanszos ezért nem láttuk sose, mert tényleg nem volt érdemi vitája senkivel, Adrinak meg igen.
Ha Lacika esik ki nem akkora bunda mint greg 72%-a.
Kizart hogy greg valóban annyit kapott.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.17. 14:05:03

@szociál: Mondjuk én Rolinak drukkolok (ne kérdezd miért én sem tudom). Ha Lacika bent marad Rolinak és Hunornak több az esélye. Mondjuk Zsu sanszos győztesnek úgyhogy tök mindegy hogyan iqzok...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.17. 14:07:02

@Brigante:
Rolinak csak akkor lesz rizikós ha Zsu kihivja ot, minden esetben nyerteskent jön ki.
Bízzunk benne hogy kövi renyhe lesz.

tanárnőkérem 2019.01.17. 14:10:18

@Spitzbauer: @Angora Cardi: @Sanda.Ipse: köszi a választ. :)
Akkor megnyugodtam, semmi új a nap alatt, aszittem, már kieresztette a Predátort, és a halál szelleme uralkodik a villán.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.17. 16:06:22

@szociál: Egy Renyhe - Roli párviadal benne van a levegőben vagy egy Greg - Hunor. Szerintem a fiúknak mind a kettő nyerhető. Bárrrrrrr Greg nehéz falat szerintem. Zsú 99%, hogy párbaj nélkül megy el a döntőig.

bElannaTorres 2019.01.17. 20:04:02

@katemoss: hunornak van több szavazója, ha roli meg hunor is a döntőben lesz, pont hunor ellen fog bukni roli.
Jövőre meg még rosszabb lesz az egész. Elég lesz a fiúknak ennél is kevesebbet tenni a győzelemért, már tényleg csak fingani mennek majd be.

Perah 2019.01.18. 11:14:57

@Angora Cardi: Igen, én sem értem, hogy Zsuzsu miért nem érettségizett le, hiszen a lexikális tudása neki a legnagyobb. Legalábbis az eddigi adásokból úgy jött le, hogy még Rolinál is többet tud, ezt bizonyította az olasz "kiránduláson" is, plusz az iskolahéten is, de egyszer beszélgettek festészetről is (BV-ben volt), és akkor is ő tudta, hogy mit kell tudni Mona Lisa-ról. Én azért megszavaznék neki egy jó irányban való változást, mert bár nem kedvelem most így, azért jobb sorsra érdemes, mert az látszik, hogy empatikus, ment oda pl. Adrihoz is vigasztalni, amikor sírt az ágyban.

@hereverő heverő: Ki tudja, talán vannak, akik ezt élvezik :D :D.

@szociál: Kíváncsi lennék, hogy vajon mennyire tudnak belenyúlni a szavazásba. Lehet, hogy abba tényleg nem, viszont azzal tudnak "segíteni", hogy elkezdik az adásokban savazni azt, akit ki akarnak ejtetni. Ezzel jól manipulálhatóak a nézők, legalábbis azok biztosan, akik a kormánypropagandának is bedőlnek... :S

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.18. 11:18:07

@Perah:
Szerintem meg manipulaljak, nem hiszem el hogy greg 72%-ot össze tudott kaparni Renyhevel a háta mögött.
55-nel nem lehetett több.

Perah 2019.01.18. 11:21:12

@Brigante: Hát, az a helyzet, hogy én akkor kedvelem Adrit, amikor nem mórikálja magát részegen, mert alapvetően jó meglátásai vannak és tetszik, hogy mindig nyugodt tud maradni. Lacikát is kedvelem egyelőre, bár tényleg nem mutatott magából túl sokat eddig. Emiatt most mindkettőre megy 1-1 szavazat a két mobilról. Ha vasárnapig valamelyik csinál valamilyen nagy baromságot, akkor átkerül a másikra mindkét szavazatom.

Perah 2019.01.18. 11:27:53

@katemoss: Szerintem is van szavazótábora Rolinak. Én is rá fogok szavazni, ha valakivel kimegy párbajozni. Sokan nem írogatnak ide állandóan, azok sokkal hangosabbak, akik Zsuzsunak és Gregnek szurkolnak, és ezért nem tudják, hogy a másik táborra ki hogyan szavazna.

@szociál: Lehet, hogy az volt, hogy annyira sokan utálták Vivit minden korosztályban (öregasszonyok azért, mert kurva, a fiatalabbak meg azért, mert jó segge volt, amit mindig mutogatott :D). Végül is én sem mindig úgy szoktam szavazni, hogy ki kinek a barátja, hanem az adott illető viselkedése alapján. Szóval nem tudom... de persze még az is lehet, hogy tudják manipulálni a szavazást.

@Brigante: Én Roli - Renyhe párbajnál előbbire, Greg - Hunor párbajnál meg utóbbira szavaznék. Még nem tudom, hogy kinek szurkolnék a legvégén, de valószínűleg leginkább Rolinak, csak addig ne bassza el valamivel :). Zsuzsut nem akarnám, hogy nyerjen, mert az megint azt jelentené, hogy ostobasággal lehet nyerni.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2019.01.18. 12:38:07

@Perah: Zsu egy egyszerű lány, de nem ostoba. Mindamellett ha jót akarunk neki, nem adjuk neki a főnyereményt (pedig szerintem megérdemelné) mert pont az egyszerűsége miatt fogják a nyereményével együtt kettétörni a lányt!

javier2 2019.01.18. 20:27:10

zsu buta és naiv és rengetegen kihasználták ezt ő mondta
ha kijön ha nyer ha nem élete ugyanúgy folytatódik mert szürkeállomány nélkül sem párkapcsolatban sem üzleti életben nem lehet (máshol sem) előbbre lépni
/maximum el kezd liánozni hímről hímre/
neki hasonló értelmi képességű férfi kellene hát igen ő MR AURELIO
AVE Nyuszó!

Perah 2019.01.18. 22:43:18

@Brigante: Zsu abban ostoba, ahogyan viselkedik, továbbá az élethez és azl emberi kapcsolatokhoz való hozzáállásában. Azt én is írtam fent, hogy lexikális tudása van, tehát nem egy klasszikusan buta ember, csak a viselkedése nem méltó egy huszonéves nőhöz. Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet hülyéskedni, mert például én is tudok néha kedvesen infantilis lenni, ha megfelelő az időzítés. Viszont rólam olyankor is tudják, hogy amúgy egy értelmes és tájékozott ember vagyok.

Így értettem, hogy ne nyerjen egy ostoba ember, mert úgy fog járni, mint BB Évi, ahogy @javier2: is írta: neki tenne a legrosszabbat, ha megnyerné ezt a pénzt, mert mindenki csak lehúzná és kihasználná. Szerintem egyébként Roli érdemelné meg a pénzt, mert ő remélhetőleg okosan tudna bánni vele! Plusz sajnálom amiatt, mert 28 évesen már elveszítette az édesanyját, és azt is említette, hogy nincs nagyon családja :(. Ráadásul nagy állatbarát, ami nálam egy akkora piros pont, mint a Gellért-hegy :)).
süti beállítások módosítása