Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való világ 9x12 - Greg megijedt a csokianakondától (18+)

2018. november 16. 18:38 - Hoppancs

bscap0023.png

Anikó személyesen látogatott el a villába, hogy kiossza a lakók között az idei évad lélegzetállító újdonságának számító szuperképességeket. Mint mondja, nem volt egyszerű dolga, és valóban, a takarásban nyugtatólövedékkel várakozó stábtagok sem tudták megvédeni Greg puszijától. Lássuk a részleteket!

A sulihétre hajazó bejátszásban többen is lelkesen jelentkeznek, amikor Anikó megkérdezi, hogy vajon kitalálták-e, mit jelképeznek a falon elhelyezett képecskék. Bizony, egy-egy extra jogosultságot, amelyek átruházhatók, cserélhetők, sőt, a kiesett játékosoktól „örökölhetők” is. Adri azonnal begyűjt egy piros pontot, ugyanis „nagyon ügyesen észrevette”, hogy tizenkettő van belőlük. Ami *drámai zene* eggyel kevesebb, mint a villában tartózkodók létszáma.

bscap0000_1.jpg

Sorshúzással dől el, milyen sorrendben választhatnak, közjegyző is van ám, viccel Anikó, amit egy pillanatra beveszek, de velem azt is el tudta hitetni a csoporttársam egy évszázadokkal ezelőtti, napsütéses április 1-jén, hogy a dékán gyilkossági ügybe keveredett. Szóval nem ítélem el Renit, amiért bedől, és tekintetével izgatottan keresi, melyik sarokban bújt el a jogszerűségért felelős, szigorú tekintetű ötvenes, dr. Kovácsné dr. Szabó Gizella. De neeem, nincs is ilyen, szétszedhető kis gömbök viszont vannak. Ezért remélem, hogy aki VV-nézés közben olyan ivós játékot játszik, hogy mindig leküld egy felest, amikor Anikó nagyon erősen megnyom egy mássalhangzót, az - ekkorra már jelentős - alkoholos befolyásoltsága ellenére is tudatosította magában: ez NEM lottósorsolás. Nehogy aztán feleslegesen örüljön itt nekem. Vagy szomorkodjon.

bscap0034.jpg

Amikor már csak a 9-es és 10-es marad bent, Radics izgatottan közli, hogy neki előbbi a kedvenc száma, és ha nem azt húzza, baj lesz. Már készülök egy elmés jegybankelnökös poénra, amikor a Google megmondja, hogy rosszul emlékeztem, az a nyolcas volt. A fenébe!

Na, de nézzük, mik ezek a szupererők, és melyik, kihez került:

  1. Joker kártya: birtoklója bárki szuperképességét elveheti. (ERA)
  2. Batyu: a „száműzetés joga”, tehát aki ezt kapja, bármikor elvonulhat egy neki tetsző szigetre. Na jó, nem is, valójában ő küldhet valakit 8 órára a szaunába, ha már nagyon elege van belőle. (RENI)
  3. Dupla jel/jelelvevő: valakire két jelet tehet, vagy kizárhatja a szavazásból (RADICS)
  4. Lila kendő: ráköthet egy ilyet magára, vagy (abban a pillanatban semmilyen kendőt nem viselő) társára. (GREG)
  5. „Én vagyok a király”: egyelőre titok, de egyszer majd jól jön. (CSOKI)
  6. Pinocchio: Reni tippje sem rossz („össze-vissza hazudhatok”), de nem ezt jelenti, hanem azt, hogy a jogosult poligráfos vizsgálatra küldhet valakit. „hahahaha, az jó”, kommentál Greg, én meg egyetértek vele, biztos mókás lesz. Háromszor használható, két párbaj között egyszer. (ZSUZSU)
  7. Párbajtanács: kihívás vagy párbaj előtt tanácsot lehet kérni kívülről. (LACIKA)
  8. Húszezer „villér”: helyi fizetőeszköz, még erről sem tudjuk, mire jó. (ROLI)
  9. Hazatelefonálás. (GINU, aki anyukáját szeretné megkérdezni, mit gondol "a játékról és az erőviszonyokról", szóval úgy néz ki, a kamera előtti csokizás témakörét kerüli majd.)
  10. Védettségmegsemmisítő. (HUNOR)
  11. Randi odakint. (KRISZTIÁN)
  12. Jósnő igénybevétele: Anikó hangsúlyozza, hogy profi szakemberről van szó, tehát biztos, hogy kendő lesz a zavarba ejtően vastagon kisminkelt fején, inga a kezében, és olyanokat mond majd, hogy „vigyázz, mert nem, mindenki adja önmagát ebben a játékban”. (ADRI)

bscap0002_1.jpg

Vivien marad előny nélkül, mert ő húzta a tizenhármast, de később még hozzájuthat, mert a játék egy adott pontján lehetősége lesz rá, hogy egy bárkivel összecsapjon, és elnyerje tőle az övét. „Rafinált vagy” mondja Vivi a VV szabályaiért nyilvánvalóan felelős személynek, azaz Anikónak. És persze nagyon örül, hogy kibontakoztathatja a taktikai adottságait, és innentől folyamatosan bizonygatja, hogy így járt a legjobban. Kicsit túl is tolja, mint elhagyott szerető a „jól vagyok, bulizok, nem sírok utánad” tematikájú Facebook-fotókat. Greg szerint Era őrülten szerencsés, a lány viszont annak tulajdonítja a sikerét (vagyis az egyes sorszámot) hogy imádkozott. Méghozzá Istenhez, mielőtt félreértenénk. 

„Jól megkombinálták ezt a játékot.”  (Zsuzsu)

bscap0035.jpg

Radics azzal húzza Krisztiánt, hogy féltékeny rá, amiért Vivi becserkészésével a nagy csajozós játszmában éppen ő áll nyerésre, utóbbi meg csak azt szeretné, ha mindenki felfogná, hogy ő „telibe szarja, hogy Radics mennyire gecire idegesítő”, és csak azért sem fogja magát felhúzni, a  rohadt életbe már. De akkor miért villog úgy a szemed, mint Rubint Rékának, amikor meglátja, hogy más edzők fotója is szerepel a fitneszrendezvény plakátján? – teszi fel a jogos kérdést Radics. Ja, hát nem az irigységtől, csak mer’ izélgetsz.

„Én a Krisztiánt nagyon csípem. Egyem a szívét, az úgy ki van borulva, hogy neki nincsen nője most….és szerintem sem szép dolog… szóval megértettem Radicsot, hogy ez neki nem tetszik neki, mert ez azért tényleg nem szép…”

– mondja Csoki, akit a következő pillanatban már Ginu szeretget a szájával 16-os karikához képest túlságosan félreérthető helyzetben. Hiába kérleli a csajt, hogy az NMHH szerelmére, hagyja már abba, ő pihenni szeretne, nem tágít, lehet, hogy látjuk még Csokit erőszakellenes tüntetésen a „ A nem az nem!” táblával vonulni.


bscap0010_1.jpg

Ginu persze nem puszta élvezetből vetemedik ilyesmire, ennek stratégiai céljai vannak, hiszen Csoki a „nemi szerve irányítja”, és ha megtörténik a dolog, akkor „vagy tovább halad az egyik irányba, vagy megszűnik az egyik irányba”. Csak majd azt kéne tisztázni, hogy melyik melyik, és hová vezet. Vivien, aki a látszat ellenére nem Radiccsal jár jegyben, arra kéri hálótársát, hogy ne suttogjon, és pláne ne mutogasson Krisztiánnak, mert ő mindkettőt hallja ám. Na tessék, itt van nektek egy valódi szuperképesség! A fiúk morgolódnak: Hát sajnálja ezt a kis örömöt is szegény sráctól, akinek szerelme, az ordas kurva távozása óta csak egy cuki plüss Hulk melegíti az ágyát? Ha nem tetszik, mehet haza a vőlegényéhez.

bscap0009_2.jpg

Nem megy, inkább smárolásba és vidám hentergésbe kezd Radiccsal, miközben  Ginu és Csoki is parittyázik egyet, amit a következő párbeszéddel vezetnek be:

- Nem bírnád ki **** nélkül a hónapokat, úgyhogy…(G)

- Dehogynem! Én kibírom! (Cs)

- Akkor hagyjuk is? (G)

- Hagyjuk. (Cs)

- Igen? (G)

- Én kibírom. (Cs)

- Akkor off? Mi? (G)

Aztán egymásnak esnek. Visszaszívom korábbi szavaimat, Csokinál a nem mégis igent jelent, én kérek elnézést.

(Ja, és itt szeretném megkérdezni, hogy ugye tényleg Ginu volt? Csak mert órákig agyaltam, milyen szőke nővel kavart most, aki nem Adri, nem Reni és nem is Era, aztán persze akkor sem értettem a nevet, amikor beszéltek róla, majd leesett, hogy nem is szőke, csak az éjjeli felvétel miatt néztem el, és akkor jöttem rá, hogy Ginu. Mármint, ha tényleg…)

bscap0036.jpg

A zseniális, triplapárhuzamos szerkesztésben a kettős kufírc mellett a kevésbé szerencsés többieket is megcsodálhatjuk, ahogyan  Britney Spears-re táncolnak az asztalon, Francis Ford Coppola besírna, de tényleg.

„Nagyon jó bőre van, még fiatal..nem ezek az elhasznált zoknik.” nyilatkozik partneréről Radics, és minden 18 feletti nő nevében köszönöm a kedvességét.

Aztán:

„Amikor megtudtam, hogy a barátom is betette a dákeszét, örültem….ilyen még nem is volt a Való Világ történelmében…történelmet írtunk…”

Ezek szerint van olyan éjjel, amikor Csoki nem húz magára senkit?

A felismerés olyan örömködést generál Radicsban és a neki pucéran ajtót nyitó drága cimborában, mintha most született volna meg közös gyermekük, a kis Csodics. „Szerintem vedd le a jegygyűrűt”, javasolja Greg a frissen felavatott Viviennek, aki erre elárulja, hogy már reggel óta nincs rajta. Húúú, de tisztességes lány vagy te, ámuldozik Greg. A volt menyasszony nem titkolja tovább a megrendítő okokat:

„Nem, nekünk bonyolult volt, és ki is alakult. Én őt elengedem, mert…azért engedem el, mert ő boldogabb lesz így, neki jobb lesz.”

Most tartsunk egy perc néma csendet, és képzeljük ezt a drága fiút, aki ölében Vivi szétvagdosott kedvenc ruhájával suttogja a tévének, hogy „én is elengedlek, drágám”. Bár öreg vagyok, és gyanakvó, ezért kétlem, hogy egyáltalán létezik. Vivi éri, hogy most Radics arcánál is terebélyesebb támadási felületet kreált magán, ezért tisztázza a dolgokat a csúnyájával kapcsolatban:

„Én sem adtam oda, csak úgy használtam, hogy nekem is jó legyen. Most mi van abba’, dikk?”

Már érzem is, ahogy zsugorodik az a felület.

bscap0006.jpg

Radics sem bánja, hogy ezzel ő is tönkre vágta az ötéves kapcsolatát, nem olyan hűséges lovag ő, mint Krisztián. Aztán mintha keresztet vetne, aminek értelmezését ráhagyom a nézőkre. Greg, aki nem lepődött meg, mert ha bizony feláll, akkor ész megáll, rohan a hírrel Zsuzsuhoz és Lacikához, előbbi valahogy fennakad a tényen, hogy Vivi el van (volt) jegyezve. Hogy egyesek milyen betegesen konzervatívak! Aztán a csokiszerszámra terelődik a szó, amelyet Greg most látott először (mármint Csokiét), és rendesen meg is rémült…Zsuzsut az új információk hivatalosan ribanctalanították, na most kéne az a közjegyző, hogy papír is legyen róla.

bscap0014_1.jpg

„Eléggé szürreális éjszakai csendéletnek lehettünk tanúi”, állapítja meg Anikó, én meg visszatekerek, és elkezdem keresni a plafonon szétfolyó gyümölcsös tálakat, de hiába.

Ugrunk a másnap reggelre, amikor Vivient súlyos kérdések emésztik, ami érthető is egy ilyen érzelmileg megterhelő, erkölcsi dilemmákkal teli éjjel után. "Vajon a nyugiban jobb aludni, ahol csend van vagy a hálóban, ahol kényelmesebbek az ágyak? ", vívódik.  Radiccsal megegyeznek abban, hogy mindketten „szar alvópartnerek”, és jobb is, ha többé nem beszélnek, legfeljebb tanúként a bíróságon, amikor Vivi exe visszapereli a lánynak adott értékes ajándékait.  Radicsot és Csokit is mélyen elgondolkodtatták a történtek, és rádöbbentek, hogy az élet csodálatos, teljesült az álmuk, itt lehetnek a villában, lehet enni, inni, parittyázni, beszélgetni a parittyázásról, tervezgetni a következőt, cigizni, parittyázni, szóval végtelenek a lehetőségek.

bscap0037.jpg

Némileg keserűbb hangulatú dialógus zajlik az önmegtartóztató Reni és a szépkorú Roli között, a fiú tudni véli, mire megy ki Radics és Vivien játéka, így fog majd a zöld kendős bent maradni végig, hiszen annak kulcsa nem más, mint a szex. Meg talán a huszonnégy órás Ulysses-idézés angolul, de azt még senki sem próbálta. Miközben a többiek Vivien taktikáját vitatják meg, az érintett Renit analizálja. Magát tartja a butuskát játszó táncoslány kriptonitjának, hiszen amióta bent van, rohamosan gyengül. Csoki bólogat, vagy nagyon egyetért, vagy csak tudja, hogy ezt kell tenni, ha egy luvnyának mozog a szája.

bscap0020.jpg

Vivien további terve, hogy kikészíti Zsuzsut, annyira, hogy feladja a játékot. Méghozzá úgy, hogy kétszer-háromszor beleáll, oltogatja, mint az erdőtüzet, reggeltől estig kínozni fogja, Kiszel Tünde és Gerencsér Tomi duettjét játssza neki végtelenítve, bükfürdői képeslapokat tép szét előtte, nem lesz a nyomorultnak egy nyugodt pillanata.  Közben odakint ellene is formálódik az összeesküvés, többen is abban reménykednek, hogy majd Radics nem jön vissza, és kiközösíthetik a csajt, mint macskaallergiást a vénlányklubban. Reni nem zavartatja magát, szerinte Vivi nem vitapartner számára, pattoghat, amennyit akar. És nem baj, megkörnyékezi Csokit, ő csak egy kis mellékes szórakozás.

bscap0023.jpg

„Ha hátba szúr, akkor megint egy kicsit elbotlok, aztán felállok", mondja az acélhátú Ginu.”

Maga Radics is nevet Vivien próbálkozásán, hogy az ő jó erős péniszén kapaszkodjon fel, összeveszejtve őt a haverjaival, ennél okosabb fickó, nem fogja hagyni. „Undorító féreg”, jellemzi kedvesét, amióta megkapta, nem is érdekli már. Azóta „rossz érzete van iránta”, a következő kamatyig talán hozzá sem ér. Még nem talált benne hibát (az undorító féregséget leszámítva), de majd fog, csak akad neki is egy szőrös anyajegye. „Figyelem, figyelem, ez egy bankrablás”, tesz pontot a diskurzus végére a szobába rontó Reni és Zsuzsu.

bscap0027.jpg

E pillanatban ugrunk vissza a kiválasztás előttre, amikor Radics éppen Adrit halmozza el bókokkal.Kiváló szarkavaró lesz szerinte, mert szart kavarni lehet szarul is, ahogy Ginu, meg vérprofin is, mint ahogy majd ő fogja, és ráveszi az embereket, hogy megöljék egymást, sőt, ő végez velük személyesen, mert ez a lényege a játéknak: elpusztítani egymást a milliókért, itt a pénz a tét. Majd ha vége gyilkolásnak, ő nevető Jokerként gurul (!) majd be a véres csatamezőre, megmutatva kemény énjét. Tízből kilencszer fog visszajönni csak ERRŐL a párbajról, ami már önmagában elismerendő teljesítmény. Lesz. Meg akarja kavarni „az álló szart”, persze csak ha nem jön át a villagondnok, hogy megszüntesse a dugulást.

bscap0025_1.jpg

Krisztiánban csalódott, mert „követi Vivit”, sőt, beszélget vele, de nem féltékeny persze, mert gógyis, de azért ez mégis csak túlzás, szóba állni azzal az undorító féreggel, akitől többé nem akar semmit. De ettől függetlenül az ő csaja, akire a barátja nem mehet rá, „a mai világban ez egy farkastörvény”. Mindezt úgy, hogy odabent itt nincsenek barátságok, meg szerelem sem. Aztán megcsókolja Vivit, és elküldi, mert „csimpánzfejű”. Majd újra csókot kér. Ennek állítólag érdekelnie kellene Zsuzsut, aki gombnyomásra ki is borul, mert elege van. Radics most már tényleg  „95 milliárd százalékra” biztos benne, hogy bejön Zsuzsunak, mert mindig zokon veszi, ha a jelenlétében más lányt becéz csimpánzfejűnek. Deja vu érzésem van, mert megint ott tartunk, mint múlt héten ilyenkor, Zsuzsu ideges, Radics örül, mert szereti, amikor a lány „artikulál”.

bscap0029.jpg

És most tényleg kézzel-lábbal artikulál, főleg, amikor Krisztián dobálással szakítja meg Renihez intézett panaszos monológját. Reni próbálja megértetni barátnőjével, hogy higgadtabban kéne kezelni s csipkelődést, mert ha minden alkalommal lenyomja ezt a műsort, agyvérzés lesz a vége, azzal meg még senki sem nyert VV-t.  Miután jobban meglepődtünk a kiválasztás eredményén, mint Ricky Martin coming outján, Radics fényezi magát egy cseppet, mert vagány csávó, aki tartja a szavát, és még milyen elmés is! Era eszén viszont nem tudott túljárni, ő tudta, hogy ez lesz a csavar, és garantálja, hogy később is minden úgy fog történni, ahogyan ő megjövendöli. (Hát kell ide másik jósnő?) Rolival elérzékenyülve vallják meg, hogy szeretik egymást, ha Era kint marad, Roli azonnal viszi is Hunort kifelé, nem lesz maradása a villában. Zsuzsu közben eldönti, hogy ő Radics mellé áll, hiszen Era – a „csúszómászó fing” by Adri lekurvázta, bezzeg Radics szereti, ha szív nélkül született is.

És egy kis szavazás:

Címkék: való világ 18+ vv9
416 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 09:33:02

@VV Erőlegény:

A 3 kretén közül Csoki a legnormálisabb ha a vicces oldalát nézzük, egyébként ő is paréj :)

Igen Zsu szerintem se taktikázik, ő annyira egyszerű játékos, héjastul megenné az avokádót bmg :)))))

@úgymond olvasó mmkk:

próféta e vagyok ;)

Ha nem, akkor kibaszoma tévét tesa.
Sokkal nagyobb csavar lenne Era visszamenetele még szerki szempontból is, végre mindenki tudna érvényesülni és nem a Ratyicsról szólna minden.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 09:34:19

@adamskij:

Greg, Adri, Lacika hót unalom
Roli is az de legalább neki van agya és tudja mozgtani a szálakat, többi lófaszt se csinál.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 09:39:57

Csak Era visszamenetelével ne hogy azt váltsa ki Roliból amit Radcisból is kiváltana hogy elszáll mennyire erősek, mert azzal megássa a saját sírját.
Ők is láttak VV-t bmg 8-at, nem igaz hogy nem tudják ezt végig gondolni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 09:42:00

Az a jó hogy aki magabiztos volt a vellában és úgy ment ki hogy kint hagylak tesa, azok mind kint maradtak, mindig az esélytelenebb ment vissza.
És Radics mindig hangoztatja hogy ő itt a minden a villában, nélküle nem lenne VV :))

Nyuszomuszo83 2018.11.17. 10:08:39

Tezsvéreim, végig néztem az öfit és a belevalót-hoséarmándót áttekertem- érdekes volt. Ezek soha nem mosnak és takarítanak? Akkora kupleráj és retek van benn mint a legmocskosabb putriban... Mire vége lesz a szériának megeszi őket a retek vagy beküldenek nekik egy takarító brigádot. Igényes bagázs no!

bElannaTorres 2018.11.17. 10:18:36

@Nyuszomuszo83: ezért röhögtem mikor greg azt mondta hunyor úgy tetszik neki, mint egy szép tárgy, mint ez a villa és körbemutatott a putrin:))

Nekem is tetszett mikor szerencsétlen csoki lenyírta a haját, mutatták ahogy búsan cigizik. Most három napig rosszfiú lesz, amíg visszanő neki az az egy milliméter:D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.17. 10:19:08

@szociál: Roli már két lépéssel élorreb jár, tudja, hogy Era is ellenfél....

Era a favoritom, Radics nagyon elnyomja a játékot....

bElannaTorres 2018.11.17. 10:20:38

Viszont érdekes, hogy Era a kiválasztás óta három mondatot mondott csak, hogy van ez? :)))
Remélem a szerkik nem radicsot akarják vissza, vagy ha igen, akkor nyugodtan dobják ki az összes nőt a szimpátialista alapján megnézném, hogy csinálnak műsort csak a fiúk, miről beszélgetnének? Eljönne végre greg napja

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 10:31:42

@bElannaTorres:

Jah 0.1 haj még jó fiú imágó, de ha nullás akkor ukrán maffiózó :))
GTA5-be beférne Csoki ;)

www.iamag.co/wp-content/uploads/2013/10/gta5-concept26.jpg

@Brigante:

Radics nélkül hasítana mindenki, ez elnyomja a villát bakker, ezt nem látják a szerkik ?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 10:32:24

@bElannaTorres:
Minél többet mutatnak Radicsból annál jobb, mert mindig beégeti magát :)

bElannaTorres 2018.11.17. 10:38:44

@szociál: ez igaz:D tegnap is nagyon gondolkozott, hogy magyarázza ki magát, hogy megcsalta a nőjét. Kíváncsi vagyok mivel áll elő, bizos nagyon vicces lesz! :)))

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.17. 10:41:03

@bElannaTorres: Azért mert a szerkik úgy gondolják Erának kell vesztenie... szerintem nem... az a srác nekem nagyon furcsa

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.11.17. 10:42:44

@szociál: ezek szerint... jó lenne ez a srác, de mutathatnának belőle kevesebbet is... ahogy mondják, a kevesebb néha több!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 10:44:25

@bElannaTorres:

szégyen a csávó, egyszer teljesen bele van őrülve Vivibe (kint a bagóba) hogy de jó nőnek tartja, azt mikor megvolt eldobja mint a taknyos zsebkendőt :))
Ezt egy női szavazó az aplikációs szavazatával éreztetni fogja.
Erának meg egy baklövése van, az hogy egy fogyatékost lekurvázott, kérdem én ki szurkol Zsunak ? :)))))))
Aki úgy csapkodja fel magára a púdert mint egy festő, aki héjastul eszi meg az avokádót amit mangónak hisz mert azt mondják neki, aki úgy örjöng mint egy retardált, aki Radics mellé áll mert CSAK :))

Nbl 2018.11.17. 10:45:22

@VV Erőlegény: Csoki nálam is abszolút pozitív, főleg az agyhalott társaságból de abszolút értékben is... Az egyetlen ami irritál benne, h ennyire büszke a f@szára, de egyébként tényleg vicces és alapvetően nem sunyi és nem rosszándékú figura, simán benne van, h Hunyor mellett ott legyen a döntőben.
Rolival egyébként bajban vagyok olyen szempontból, h pozitív h van esze, de a játéka egyébként abból a szempontból nem szimpatikus, h
1. Egyáltalán nem vicces
2. Túlságosan látványosan kombinál, mintha nagyon mutatni akarná kifelé, h ő a VV9 Attilája, miközben Attilában pont az volt a zseniális, h úgy tudott taktikázni, h próbálta nem látványosan a tudtára adni sem a nézőknek, sem a többi lakónak

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 10:46:28

Erának az is jó pont hogy kiosztotta Radicsot és az is jó pont hogy kiosztotta Zsut, szóval ha nem fúrja meg a szavazást az RTL akkor alap hogy Radics esik ki a villából, aki a jutub csatornáján meg fogja kapni az osztást hogy milyen béna fasz hogy második körben kiesett :))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 10:47:43

@Nbl:

KrisztiÁnusz az izmaira büszke ezért jár atlétába télen, Csoki meg a pöcsére, és ezért jár meztelenül :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 10:49:08

@Nbl:

Roliból keveset vágnak be a szerkik, mert szinte non stop parittya megy a villában, meg Csoki bermuda háromszög, kié legyen Csoki szál :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 10:51:20

@Brigante:
Tuti az RTL össze tudna vágni Radicsból egy olyan bestoffot amiben rohadtul megkedvelné mindenki, simán meglehetne vezetni a nézőket, de direkt beadják a kretén oldalát, ezzel lehet hogy tényleg kint akarja látni az RTL is :)
Bízzunk benne.

bElannaTorres 2018.11.17. 11:02:53

@szociál: meg Zsuzsi beleköpött a közös csapba és nem nyitotta rá a vizet :O
De azért szurkolnak neki, pedig a lány inkább ijesztő, nem bírja a kritikát és egyből nagyhangon támad, kicsit rosszabb napján ütne is szerintem

bElannaTorres 2018.11.17. 11:04:39

@Nbl: Csokiban nekem az nem tetszik, amúgy ő legalább tényleg vicces, hogy két lányt hülyít.

Nyuszomuszo83 2018.11.17. 11:25:05

Csokin jót röhögtem, mert agyhalott, de vicces volt. Ami Radicsot illeti, a párbajon befogja a pofáját-hát persze, nagyon röhögök-tisztelettel beszél a bent lévő nőkkel, majd bejátszás a végén, Erának: te egy ótvar fíreg vagy! Ha ez a tisztelet akkor nem kérnék belőle. Bár egy ilyen Radics féle majmot úgy hajtanék el a vérbe, mint a magzatot. Vivi a nagy manipulátor tattikázó szeretne lenni, de saját magát keveri össze. Ginun meglepődtem, hogy Erához állt és hogy vekeng a kapcsolatán (?) -nem ezt tolta pár hete még- de vannak jó meglátásai. Valószínűleg kipattogott, azért vakaródzott úriasszonyként beszélgetés közben. Reni ribi. Zsu ismét alkotott. Nem volt vicces csak szánalmas.

Qqts 2018.11.17. 11:31:23

@bElannaTorres: Zsu semmit nem fog fel abbol, amit beszelnek hozza csak a serteseket. Pl.: amikor Hunor probalta elmagyarazni, hogy a Radics madarnak nezi ot, annyit szurt le, hogy a Hunor lemadarazta.
Nehez elete lehet. Egyebkent en is ijesztonek latom. Ahogy forgatja a szemeit...lehet, hogy ertelmifogyatekos?

Pamutbojt 2018.11.17. 11:31:43

@szociál: Bennem az is felmerült, hogy kapott egy ígéretet ez a sötét ripacs, miszerint ha csinálja a sóóót, akkor bent fogják tartani az első pár körben. Annyira magabiztos. Nem hiszem, hogy csak a néhány speciális iskolás ún. rajongói miatt érzi magát ennyire nyeregben.

Pamutbojt 2018.11.17. 11:36:01

@Qqts: Szerintem Zsu enyhén értelmi fogyatékos, és az rtl nagyon komoly hibát vétett, hogy beválasztotta.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 11:41:37

@szociál: megérdemelné-e úgymond -e a tv-d, hogy kivágd az ablakon-e? :))

bElannaTorres 2018.11.17. 11:42:45

@Pamutbojt: egyetértek , kicsit sajnálom amúgy , nem szabadott volna bekerüljön

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 11:43:01

jól értelmezem, Radicsnak van kinn nője?

Qqts 2018.11.17. 11:44:23

@Pamutbojt: Remelem, hogy nincs igazad. Radics annyira nagykepu, hogy azthiszi kizarolag rola szol a musor. Vannak vicces huzasai. Pl a tegnapi reszben a lisztes dobalozason felnevettem....dee ezek nagyon minimalisan vannak bevagva az osszefoglalokba. Azt sokkal tobbszor lathatjuk, hogy rosszindulatu es a sajat “baratait” sem kimeli. Nem szabad neki hatat forditani

mobilos perpetuum 2018.11.17. 11:44:58

@Pamutbojt: Látod, én például még még mindig jobban elviselem Zsu-t, mint az ÉRZELMI fogyatékos Radicsot. Zsu szerepelni ment be, lehet, rájátszik a saját hisztijeire.

Qqts 2018.11.17. 11:46:05

@Pamutbojt: orulok, hogy ezekszerint nem csak en velem igy. Vajon a VV elott is van pszichologiai felmeres/teszt, mint a surviver-nel?

Qqts 2018.11.17. 11:47:45

@mobilos perpetuum: szerintem veszelyes jatek. Lehet, ha tul feszitik a hurt ugy elszall az agya, hogy ratamad egy lakora.

OriginalBlackMamba 2018.11.17. 11:49:14

@szociál: az tényleg mangó volt, mert sárga volt a belseje, az avokádónak viszont teljesen zöld a belseje.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:04:24

@bElannaTorres:

Beleköpött a közös csapba ? :))))
Ez kimaradt :)

@Pamutbojt:
Survivor Dávid is halvérű nyugalommal vitte végig a játékot sose érezte magát veszélyben, mert tudta hogy megmenti az RTL.
Lehet Radiccsal is van egy paktumuk b*sszameg, de ezzel a játékot tönkrevágják.
Az lesz a jussa Erának hogy kis aránnyal esik ki, és ennek örülhet, más nem jut neki, pedig ha szavazó fejjel nézem Radics nem kaphat sok szavazatot a paraszt viselkedései miatt.

@úgymond olvasó mmkk:
Már a premier ligát se nézem, a fociból is elegem lett, sorozatokat a monitoron nézem, szóval kibaszhom a tv-t a pitsábah gecó :)

@OriginalBlackMamba:
De a mangónak nincs sajt íze :))
Inkább az avokádónak, mert azt nem az íze miatt eszik hanem az omega3 miatt, mangót meg az íze miatt.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 12:07:07

@szociál: premier ligát néztél? mást inkább ne vallj be, nehogy mélyen csalódnom kelljen :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:08:10

@úgymond olvasó mmkk:
mér" szerined mit, a Puskás akademit egyem a szád :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 12:13:18

@szociál: igényesebb pornót is lehet az interneten találni, mint az nb1, állítólag. természetesen én ezt nem tudhatom, csak úgy hallottam.. én nem vagyok oda a premier ligáért, megnézem, ha muszáj. bundásliga rulez :)

Qqts 2018.11.17. 12:13:42

@szociál: en is mangonak neztem. Az avokadonak nem voroses-barnas a heja es az alakja is masabb, mint a mangoe.

Mysterious Thinker 2018.11.17. 12:24:52

Hát nem tudom. Engem Zsú konkrétan idegesít, de szeretem az ilyen Maunika showba való karaktereket. Páldául remekül a szájára tudnám illeszteni a lelufiztad az uramat? részt.
Fannit is tudtam sajnálni az első pár hétben, tavaly előtt Vivient is , annak idején Tordast is..
Mindig van ilyen karakter, akiről nem tudja a néző eldönteni, hogy szimplán ostoba, megjátsza vagy tényleg értelmi fogyatékos.

mobilos perpetuum 2018.11.17. 12:27:11

@Qqts: Az, hogy mikor támad egy játékos a másikra, nem az értelmi képességektől függ. Narancsdobálós Zsuzsi, aki ki is zártak emiatt, nem volt butább, mint a többi.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:28:44

@úgymond olvasó mmkk:

pornót én se nézek, hithű muszlimzsidó vagyok, kizárólag kecskéket simizek.
Rókázni tudNÁK a ManCity meg a PSG típusú csapatoktól, ezekre semmilyen szabály nem érvényes, Bundes meg egy vicc, a Herta meg a dortmund minig megsz*patott a tippmixen, ha nem raktam rájuk akkor nyertek, amikor beraktam kötésbe csak ezek mentek el, rohadjon meg az összes bundásligás.

@Qqts:
jah az avokádó zöldes fekete, de miért érezte sajt ízűnek ez a szerencsétlen ?
Meg egyből héjastul esne neki, dinnyét se héjastul eszi :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:28:46

@úgymond olvasó mmkk: jól. Az hírlik, van egy 5 éves kapcsolata.
Azt próbálja menteni a Reni által javasolt hiányérzet miatt dugtam kifogással. Na de 2x dugott. A második mire kellett? Ja, tudom. A kamerának.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2018.11.17. 12:28:46

@Qqts: Biztos van teszt. Emlékszem 1-2 évaddal ezelőtt volt valami csaj, akinek az elsők között kellett volna beköltözni, de az RTL az utolsó pillanatban elküldte, mondván, hogy a tesztek alapján ön- és közveszélyes.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:30:24

@Mysterious Thinker:
Zsu a Charlotte kategória majdnem, az is így tekerte a száját és furán beszélt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:31:08

@szociál: beleköpött, mikor mosta ki a száját a mangokádó megkóstolása után. És ki se mosta. Igénytelen mind. Vivi meg kibontott póthajjal főz, ott rázza a fazék mellett.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:31:18

@Csakazértis én vagyok a királynő:

De a kamerák előtt mondják el a taktikát hogyan befolyásolhatják a nézőket, ekkora lámák :))))))))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:33:24

@Csakazértis én vagyok a királynő:

Ez a hollywoody filmekben mindig jelen van, megmossa a fogát, bele köpi és nem öblíti le, és még a fogkefét is úgy teszi le :)))
Tipikus hollywoody kreténség hogy az összes szereplő cipővel döglik az ágyon, de minden amerikai filmben sorozatban, ezek ilyen állatok :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:33:33

@Nbl: Rolinak van egy olyan oldala, mint Radicsnak, mikor fejébe száll a hatalom. Akkor ugyanúgy keménykedik, hogy kiszór mindenkit a villából, meg majd ő megmutatja. De amúgy jobban játszik, mint a többiek, de egyedül kevés lesz.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:35:04

@szociál: háde ez nem hálivúd. Mondjuk attól alapból agyfaszt kapok, mikor minden filmben, sorozatban tűsarkú van főznek otthon a kiscsaládnak és talpig sminkben alszanak. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:35:42

@szociál: mert annyira ostobák, hogy azt hiszik, ők mozgatják a szálakat.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:36:36

@Csakazértis én vagyok a királynő:

Igen amerikában mindenki gyönyörű és tökéletesch :)

Qqts 2018.11.17. 12:36:59

@szociál: azt varjuk ki. Lehet, ha bekuldenek egy dinnyet abba is beleharap

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:37:52

@mobilos perpetuum:
sok az a 31% Radicsra .

@Csakazértis én vagyok a királynő:

Így még nem vártam a vasárnap 23 órát :)

bElannaTorres 2018.11.17. 12:38:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: konyhafőnökben is ezen vagyok kiakadva, ott lóg mindig a kaja fölé a nagy hajuk - hát nem irigylem a kóstolókat

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:38:46

@mobilos perpetuum: Amúgy sztem Radicsban már nincs sok látnivaló. Vivi kifújt, mert amilyen kretén hímsoviniszta, még a tattika kedvéért se tudná az ágyába visszacsábítani. Most fűzi a Ginut Mókussal egy hármasba, de az nem lesz meg. Mást meg nem tud.

bElannaTorres 2018.11.17. 12:39:12

@szociál: igen ez nekem is feltűnt, szaros cipőjükkel mindig felmásznak az ágyra

Maximista vagyok 2018.11.17. 12:39:36

@úgymond olvasó mmkk: more este meg akartam mutatni a szaunába a 2 legfontosabb testrészemet, ami a hátam és a talpam, erret te parittyázol a nyugiba? tudod mi az a troll? Na ugye hogy nem, az ilyen egy szemü gechi!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:39:44

@Qqts:

sztem dinnyével találkozott bükkfürdőn :)

Anikó beszólása is szép volt, hogy a mangó nem bükkfürdőn terem :)
De nem is Pesten bmg , attól még a spárban kaphat :))

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:40:21

@szociál: lehet, hogy azt mondták nekik, hogy vmi amcsi producer nézi őket?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:41:56

@Csakazértis én vagyok a királynő:

Úgy élnek mint Mel Gibson a Halálos fegyverben, tiszta gány minden :)

Maximista vagyok 2018.11.17. 12:42:32

Amúgy jó reggelt! Ma megyek fotózgatni, lövök nektek képet a diliházról :) A műsor készítői meg lesznek szívesek és bőnyállal! Era szinte nem is volt az öfiben, egyáltalán nem feltűnő...

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:42:46

@bElannaTorres: egyébként tökmindegy, a szaros cipő se rosszabb, mint a teleparittyázott ágynemű. A padló is hót retek, a talpuk is retkes. A felmosót sztem még nem találták meg. Már ha felismerik egyáltalán.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:42:59

@Maximista vagyok:

átadom a nyugit, ott parittyázhatod a lányt aki macskásnő lesz 25 év múlva :)

mobilos perpetuum 2018.11.17. 12:43:40

@szociál: Kamera van mindenhol, suttogásért valamelyik szériában komoly büntit adtak. Azt nem kellett volna direktbe kimondani, hogy a nézőket befolyásolni akarjuk.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:43:46

@szociál: Anikó nekem speciel tetszik. A munkája és a beszólásai. Jobb, mint Peták.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:44:40

@Csakazértis én vagyok a királynő:

nem kell takarítani, a reggeli zenére táncizni kell, utána fogat mosni és bagózni.
Aztán enni egy jót, és bebaszni a tányérokat a többi közé :)
Miért nem eldobható papír tányérokat kapnak ha ennyire igénytelenek ?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:45:32

@Csakazértis én vagyok a királynő:
Nálam egyforma a két műsorvezető zseni, egyforma xarok :)
Lilu jó volt, ő tök viccesen tolta anno.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:46:14

Amúgy rájöttem, hogy jobb este nézni a műsort, amíg itt vagytok és megy a kommentáradat, ritkábban kell a konténer. Ha egyedül nézem, tartályhajó kell minimum. :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:47:06

@mobilos perpetuum:

Az ilyen taktikák ,hogy csinálj úgy mint ha megbánnád stb elég bénák, sztem azt hiszik ezt nem vágják be, elvégre egész nap pofáznak nem férhet bele 45 percbe minden :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.17. 12:47:39

@szociál: na, hát Lilu az kéne ide. Vágna rendet, a beszólásain meg kifeküdnék. :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 12:49:02

@Maximista vagyok: valamit benéztél, tesa, én egész este a szaunában búslakodtam :D

@szociál: ezért nem kell szerencsejáték-függőnek lenni, én nem tipszmixelek, és mégis milyen jól elvagyok! (és majd én azt eldöntöm, ki parittyázhat meg, jó? :DD)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:55:47

@Csakazértis én vagyok a királynő:

az tuti hogy rend volt
Tegnapi live bekapcsolásnál milyen spontnul ott ólt mindenki, Anikó meg is dícsérte őket, tuti ott ültek már vagy 20 perce vigyázba :))))))))

@úgymond olvasó mmkk:

Nem kell ótvar sok lóvét pakolgatni, hanem csak játékból, de jelezném hogy 2001 óta egy szál cigit se szívtam ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 12:56:34

jav : spontánul ott ült mindenki

hogy rákosodjon el az ujjam tesa

Cpeti654321 2018.11.17. 13:06:16

Beteg egy tv műsor...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 15:10:11

@úgymond olvasó mmkk:

1.5 years sereg alatt elszívtál volna néhány szál cigit az őrségben asszem :)
Mármint az őrtoronyban, nem erdélyben :)

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 15:41:03

@szociál: mikor eltörölték a kötelező szolgálatot, én éppen valami nyálas fiúbandáért rajongtam, gondolom :)))))))))) (2004. november, ha jól emlékszem)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 15:45:15

@úgymond olvasó mmkk:
Had ne mondjam meg mikor voltam szoldzsör :)

Kalocsai Tamás 2018.11.17. 16:28:53

Hol a 'csába lehet megnézni a műsorkészítőket? Merthogy a műsor végén rohamtempóban lepörgetik a neveket és feltűnt valami fő... akárki, akit Radics Andrásnak (?) hívnak. Ez sima véletlen? Merthogy mintha csak a szerencse is eddig ezt a tökfejet támogatná minden erejével. Megfejthetetlen karakter. Mit lehet rajta kedvelni? :P

Mysterious Thinker 2018.11.17. 21:25:26

@Kalocsai Tamás: Ezt ugye viccnek szántad? :D A Radics az egyik leggyakoribb roma családnév Magyarországon. :D
@szociál: 'Nem kell ótvar sok lóvét pakolgatni, hanem csak játékból, de jelezném hogy 2001 óta egy szál cigit se szívtam ;)" -- ezt de sokat hallottam, mintha kötelező lenne egy káros szenvedély és ,ha az egyik nincs ,akkor kell lennie a másiknak :D Nem, nem álltam beléd, nem kérdeztelek fel, nem FARSULTAM ki mellőled tesa :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.11.17. 21:33:02

@Mysterious Thinker:
Káros szenvedély?
Lehet a futás is az mert az utcán esik össze infarktussal, ejtoernyozes elég káros ha meghal. Volt nagyobb buktam is de azokból tanul az ember. Annál van gond aki még hisz a csodákban, mert a fogadoiroda jobban kaszalnak mint a drogbarok Kolumbiában.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 22:27:18

@szociál: az elet is egy karos szenvedely #kibaszottfilozofusvagyok

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 23:10:40

ma a blogmoci sem szeret :(

@Mysterious Thinker: ez mekkora bolcsesseg! ezt fogom kitenni a falamra, a psycho reszletet most szedtem le

@szociál: teged meg meg mindig birlak :)))

úgymond olvasó mmkk 2018.11.18. 07:49:10

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): a Hitchcock-fele Psycho (Anthony Perkins a foszereplo)

Udvariatlanbolond 2018.11.18. 12:52:57

@úgymond olvasó mmkk: ohhh

Doktor PHD belebeszélek (SP után szabadon...) 2018.11.18. 18:20:31

Istenem, hogy tudtak a szerkesztők összeválogatni ennyi tökéletesen érdektelen plázakurvát és himringyót.... és ez még hónapokig megy.
Az egész bagázsnak egy értelmes gondolata nincs a baszás témakörén kivül......

fujimo 2018.11.19. 09:30:01

@Doktor PHD belebeszélek (SP után szabadon...): ... úgy tudom ugyanazok a kreatívok, mint a survivor-ben... így már annyira nem is csodálkozom a szellemi potenciál hiányán... :( :/

...60x jobban meg lehetett volna / lehetne oldani a balance kérdést és az értelmesebb foglalkoztatást is... a castingról már nem is beszélve...

...és nekem ez nem is szakmám, csupán sokat szerepjátékoztam... :) (=egy virtuális világban kell egy csapatnyi válogatott idiótát tutujgatni)
süti beállítások módosítása