Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 9x09 - "Egyem a faszodat, neked adom!"

2018. november 13. 13:00 - candyperfumegirl

kepernyofelvetel_645_1.png

Csapjunk bele a lecsóba gyorsan a tegnapi agyzsibbasztás után, és ígérem, megpróbálom majd a tegnapiból kivágott részlet problematikáját is kibogozni. Ma Bajusz a porondmester, aki valami ismeretlen okból még mindig azt gondolja, hogy az. a. jó. műsor. vezető. aki. szép. szaggatott. tőmondatokban. képes. csak. megnyilvánulni. Rosszul gondolja. Azt mondja, hogy annyira kifürkészhetetlenek itt már a villaviszonyok, hogy a szerkesztők most majd egy barátságkarkötő ajándékozó szeánsszal igyekeznek a nézők számára világossá tenni, hogy melyik lemming melyikhez dörgölőzik éppen. Persze itt még a vasárnapi kiesős, beköltözős, kiválasztós apokalipszis előtt vagyunk kronológiailag, tehát mondanám, hogy mindez nem oszt nem szoroz, de mégis, mert az az érzelmi szarcunami, amit ez a látszólag jelentéktelen faszság felkavart, kicsit meglepett.

karkoto_1.png

Az hiszem, kimondhatjuk, hogy elég kemény egy héten vannak túl a villalakók, ami abból látszik, hogy több olyan is van, aki már a karkötő átadása előtti pillanatokban is BŐG, ráadásul olyan fajsúlyú mondatok repkednek, mint „ő téged nagyon a szíve csücskének visel” (Ginu) vagy a személyes kedvenceim: „egyem a faszodat, neked adom!” – „megeheted.” (Csoki - Krisz). Persze ez mind nem lényeg, a világraszóló dráma ott bontakozik ki, hogy a feketeöves taktikus Zsuzsu nem testi-lelki jóbarátjának, VV Kennek adja a Barátság Szent Műanyagkarkötőjét az Aliexpressről, hanem Erának, akit alig 3 napja ismer. Miközben Greg hisztibe oltott sírógörcsöt kap, Roli a háttérben óvatosan már mosolyog, miután ő és Hunor is szolidan körbeudvarolták egymást egy-egy karkötővel, és Era is viszonozza Zsuzsu barátsági közeledését, mert jóhogy. Máris alakul az a bizonyos tengely, amire az a pár ember építeni szeretne, akik pontosan két agysejttel többel rendelkeznek, mint a totális ösztönlényekből álló bagázs, akiknek a világa kizárólag a parittyázás, hajhosszabbítás és ocsmány tetoválások körül forog, a szókincsük meg a „dikk, tesó, izé, faszom, geci, haljak meg” kifejezésekre korlátozódik.

Következő blokkot a csokifasz körül kialakuló bermuda háromszögnek szenteljük, vagyis megnézhetjük, hogy jut el a parittyakirály Ginu mandulájának kóstolgatásától Reni nyakának szívogatásáig. Úgy 10 másodperc leforgása alatt. Ezzel azt hiszem, el is mondtam mindent, az eredmény borítékolható. Ginu továbbra is azt latolgatja magában, hogy a szőke hajból való fekete tincsek tőből kitépése abba a kategóriába esik-e, amiért már izomból vágnak ki valakit a villából, de a hangos füstölgése közben továbbra is az „engem nem érdekel” félmondat a leggyakrabban használt fordulat. Reni is küszködik még az érzelmeivel. Úgy fogalmaz, hogy amit Csokifasz iránt érez, az több a barátságnál, kevesebb a szerelemnél, de nem is szexuális vonzalom. Ennek az értelmét a világ összes Nobel díjasa sem tudná kibogozni, ezért Reni inkább a gyakorlatban szemlélteti, hogy ez valami olyasmit jelent, hogy nem bonyolódik vele kapcsolatba, de azt hagyja, hogy a szerecsen ráverje a csokifasz tartalmát a hasára a takaró alatt. Oké. Ezek után van még egy kicsit randomnak ható közjáték Roli és Zsuzsu között, mialatt Bükfürdő primadonnája olyan mozdulatokkal sminkeli magát, mint akinek az életben nem volt még púderecset a kezében. Roli óvatosan puhatolózik, hogy lehet-e Zsuzsu irányában taktikázni fasszal, és ha igen, Hunor farka kell-e hozzá, vagy az övé is megteszi. Zsuzsunál ez nem nyerő, mert nincs olyan kan a vellában, aki őt megbizsergetné, és egyelőre ennyiben maradnak, de láttuk ám az előzetest, hehe.

zsuzsu01.png

Követező nagyon fontos történetszál a Cintike kiesése after, melynek során bámulatosan kirajzolódik, amit Roli Szinti kibaszarintásánál előrevetített, vagyis a villa lakosságának kettészakadása. A hangosabb agyhalottak már csapják is be maguk után a nyugiszoba ajtaját, és kezdik Roli módszeres ekézését, főleg a halhatatlan klasszikus, a „kiviszem, és kint hagyom a gecibe” motívum mentén. Azért meglepően gyorsan kialakul az a konszenzus is, hogy Krisz ezzel a forgatókönyvvel járt a legjobban játékilag (is), de azért a kurva anyját Rolinak a rend kedvéért. Még egy kicsit összemorog Reni és Ginu is (jó lesz ez, erősnek érzem a szövetséget), miközben Reni oltárit tárogat abban a hálóruhára hajazó kis pasztellrózsaszín semmiségben, amit az alkalom tiszteletére magára húzott. Sokkal érdekesebb, ami bent a konyhában zajlik, Roli gyors létszámellenőrzést tart: igen, itt van Erika, Hunor, Adri, Zsuzsu és egyelőre Greg is, ezt pontosan így gondolta. Kettős ügynöknek Roli máris bevetné Zsuzsut, Greget pedig talonban tartja, de hamar kiderül, hogy ez az ötlet még további átgondolásra szorul, mert taktikai, intelligenciabeli és hogy úgy mondjam, egyéb képességeit tekintve Zsuzsu nem éppen egy Sydney Bristow, és mint tudjuk, ez egy nagyon kényes feladat.

Ugrunk az új lakók érkezésére, és mivel én abban a szerencsés helyzetben vagyok (bár ezt tegnap este még nem így láttam), hogy élőben néztem a tegnapi adást, ezért tudom, hogy volt egy érdekfeszítő részlet a beköltözés után, amit az RTLMost verzióból kivágtak, hogy a mai adásban megtekinthessük több kameraállásból és egy fokkal használhatóbb hangminőségben. Szóval. Vivien egy szál melltartóban és ceruzaszoknyában bejött, köszönt, gyűrűs kézzel integetett, Csokifasz szó szerint földhöz vágta magát tőle, majd a csaj egy műkörmös ujjal Gregre mutatott, hogy azzal ott én nem maradok meg, mert lenyúlta egy exfaszimat. Hoppá. Gregben is voltak eltemetetlen sérelmek, mert magas hangon üvöltötte, hogy „ez meg mit keres itt?”, és volt egy momentum, amikor egy hajszál választotta csak el őket egy igazi hajtépéstől, minden mondatban átlagosan ötször hangzott el a „fasz” szó, és mindez vasárnap este élő adásban! A mai összefoglalóból viszont úgy tűnt, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja a dolognak, mert Vivi és Ken bemutattak egy teátrális ölelkezést, majd elnapolták ezt a témát, hogy Vivike megkezdje Csoki kóstolgatását. Először is kiosztja a nyóckeres stílusa miatt, majd diszkréten bekérdez, hogy „te amúgy biszex vagy?”. Amiből valami olyasmi sül ki, hogy Vivike a metroszexuális szót kereste (én nem hittem, hogy ezt a kifejezést még használja valaki), és csak a fülbevalók kavarták meg, hogy most melyik a buzifül, és ha valakinek mindkét fülében van fuksz, akkor az két kapura játszik-e, és valahol ezen a ponton adta fel a küzdelmet a koponyájában lézengő két agysejt. Én eközben azon gondolkodom, hogy ez a csaj most 3 vagy 4 korábbi VV játékosból van-e összegyúrva, és hogy őszintén remélem, hogy ezeket egy laborban tenyésztik ki erre a célra, és nem szabadon mászkálnak az utcán, hogy évente egyszer be lehessen fogni őket egy lepkehálóval az aktuális VV évadba.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2018.11.14. 14:30:18

a szavazók között kisorsolom egy éjszakára a szaunát

Nyuszomuszo83 2018.11.14. 14:32:11

@Angora Cardi: Micike a barinője innentől nem Dubaiban volt egy hanem valamelyik svájci kupiban konzumált! :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.14. 14:37:05

@Nyuszomuszo83: Gabóka Mókuskát tolta a videóban. De némi szereplőváltás és mehet tovább a vonat. :)
Én másfajta vonatra céloztam. ;)
Amúgy ha elkezdődik vmi, annyira ösztönlények, hogy meg fog történni

Nyuszomuszo83 2018.11.14. 14:38:26

@adamskij: Igazad lehet, ráadásul mivel tucat és kirakatbaba simán esélyes, hogy talál. Amúgy mit várt? Igazat, az nem itt van. Bár ha azt nézem 2002-ben mikor ez az egész VV elkezdődött igencsak húzta két évesen a csattogós lepkét, fogalma sincs milyen játék ez! Vakon van ez is mint Stevie. Az a baj hogy ez a korosztály - most általánosítva- de úgy ki van égve, több füfyit láttak már mint kilincset és már nincsenek gátlások. Mindent akarnak azonnal és mindent ki is próbálnak. Nem ritka náluk az olyan buli ami egy igazi swingerklubra hajaz. Ezek után már nem is kell semmin meglepődni. (DE!) @úgymond olvasó mmkk: Szeretnék szavazni bunda háromszög jeligére. A kiválasztottam pedig Hunyor legyen. Mert ő vót rendőr is. Tudja a kiskapukat! :D

Nyuszomuszo83 2018.11.14. 14:40:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: Azért irtam hogy Gabó nem small méret! Simán vállalná ő más szereplővel is, lehet csokisbanánt is bevállalná! :D Könyörgöm ne történjen meg! :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.14. 14:41:28

@úgymond olvasó mmkk: egy szavazat Radicsra.
Kellően tuskó ahhoz, hogy irányítsa és alázta a nőket. Alkalmanként pedig álljanak rendelkezésre.
Csoki elhasználná, Mókus kiborítaná őket a zokogásával.
A többi alkalmatlan szerepekre.

,, 2018.11.14. 14:41:38

@Nyuszomuszo83: "Mert ő vót rendőr is. Tudja a kiskapukat! " ez mekkora érvelés már:) totál megvettem!

,, 2018.11.14. 14:43:37

@úgymond olvasó mmkk: nyuszomuszo érvelése miatt +1 Hunorra #bermuda háromszög

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.14. 14:44:26

@Nyuszomuszo83: ja értem. De hát Gabó nincs bent, a benti felhozatal meg Lacika, Ken és Mókus. Tartaléknak beáll Csoki és Radics.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2018.11.14. 14:44:44

van ez a vvlog, Hunor és Roli is tolt már fel rá kontent. Hunoré beszédes, kíváncsi vagyok, mikor vált majd játékstílust. Roli is hozzáad az eddig tapasztaltakhoz.

az az óriás jutyúber mégis mikor a rákban használja ki ezt a vvlog lehetőséget? ha senki másnak, neki akkor is értenie és használnia kell minden szóbajöhető közlési formát.

szóval essen ki a fenébe Radics; se nem meglepő, se nem vicces, csak egy unalmas troll. jó lenne, ha mutatna mást is magából, de ezzel a karakterrel nem lehet nyerni az eddigi 8 játék alapján.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2018.11.14. 14:46:25

@Angora Cardi: a hitelkártyád limite a felső határ, kérlek.

É2I 2018.11.14. 14:47:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem is az múlik rajtuk, ha nem, hogy le merik-e adni. Nem csak a bünti miatt nincs onlány.
Azt is tudjuk régóta, hogy manipurálnak (sic!) az összevágásokkal, terelgetve a gyanútlan nézőt bizonyos szavazatok irányába.
Ha ki akarják csapni valamikor a biztosítékot meg fogják tenni, erről nincsenek kétségeim, mint ahogy arról sem, mikor-melyik kap egy-egy instrukciót aktiválva egy-egy tervezett akciót.

De hát azért is szeressük őket, hogy adjanak alapot némely konspirációra. :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.14. 14:50:16

@Berborosz: illatos, hamvas rózsaszín, csillámporos ánusza!

Nyuszomuszo83 2018.11.14. 14:50:18

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ennyi(ke)! Lesz ebből még gangbang! :D
@adamskij: Inkább ne mutasson semmit, hanem húzzon haza az északi széllel! Az ő lufija már kipukkant azzal, hogy hisztériás rohamot kapott a vellacím elvesztése miatt, olyan volt, mint a kis Esztike a játékboltban, mert nem kapta meg a 65-dik Barbieját. Amúgy nem volt még vetközős chippendale meg sztriptíz feladat. Renikére kíváncsi vagyok mit alakítana mert ő ugyebár hivatásként úzi ezt az ipart (is). Itt megmutathatná magát! :D

Hedo a nokedli szaggató 2018.11.14. 14:53:02

@Berborosz: illatos, hamvas rózsaszín, csillámporos ánusza!

Nyuszomuszo83 2018.11.14. 14:53:03

van új poszt Bruti írta!!! :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.14. 14:53:05

@É2I: pont erre gondoltam. Anyag meglesz, és kivárnak a megfelelő időre, hogy leadják. Előtte lehet, hogy puhatolóznak, mert azért ez már kényesebb téma.
Az online-t szerettem, de nézhetetlen volt már az utolsó évad, amikor volt erre lehetőség, mert állandóan kikapcsolták.

Csakazértis én vagyok a királynő 2018.11.14. 14:54:24

@Nyuszomuszo83: ma lesz seggrázás minimál ruhában. A csajoknak tuti, pasikról nem láttunk előzetest.

mézescsók 2018.11.14. 15:18:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hát, nem is lehet csak úgy Hübele Balázs módjára....

Angora Cardi 2018.11.14. 15:20:16

@Nyuszomuszo83: tényleg most hogy mondod!
@tvbuzi: :DD
@adamskij: már kommentálni sem tudom :DD

kiskutyauto 2018.11.14. 15:32:00

Bazz gyerekek, ez túl hosszú... félig olvastam a posztot (túl sokat nem röhögtem inkább a gyomrom forgott) és egy hétre elég is volt... ez tökéletes indikátora a jelen magyar általános értelmi és érzelmi színvonalnak... :(

É2I 2018.11.14. 17:06:25

Aki még itt lelend, Radics szavazás az exitpollon:

www.easypolls.net/poll.html?p=5bec4168e4b00ce2d91787cf

úgymond olvasó mmkk 2018.11.15. 22:17:44

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): persze, az idő 90%-ában decens úrikisasszony vagyok

úgymond olvasó mmkk 2018.11.17. 11:34:54

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nahát, az ember a kisujját nyújtja, és rögtön az egész karja kell:P
süti beállítások módosítása