Helsinki Figyelő

Janusz Korczak doktor sorsa igazi lengyel sors, és egyben kelet-európai zsidó sors is. Cselekvő humanizmusa és feltétlen gyerekszeretete saját megváltását is szolgálta. Különleges gyermekotthont vezetett Varsóban, ahol a gyerekek valóban szabadnak és egyenlőnek voltak tekintve. Az Árvaház Törvénykönyve számára is szigorú kötelmet jelentett. Mondhatni demokráciára és joguralomra nevelte a gyerekeket. Mindezt elképzelhetetlenül ellenséges környezetben tette, a háborús Varsó gettójában. Kis védenceivel együtt ment a treblinkai gázkamrába.

0807_korczak.jpg

„Jól érzem magam, és sokáig akarok írni, az utolsó tintacsöppig” – írta a német megszállást követően elkezdett és három nappal a halála előtt félbehagyott Gettónaplójában Janusz Korczak (1878–1942). Tehát az egyik legkilátástalanabb helyzetben, amit a XX. századi Európában elképzelhető. Mindebből fogalmat alkothatunk az ő nem mindennapi személyiségéről.

Asszimiláns zsidóként a náci invázió előtt sem volt egyszerű élete neki és családjának. Varsóiak voltak, és születése idején az orosz cár alattvalóinak számítottak. Janusz apja jól menő ügyvéd volt, aki amellett, hogy katolizált, még „hithű lengyel” is volt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a környezete „rendes lengyelnek” fogadta volna el Goldszmit családot. Merthogy Korczaknak ez volt a hivatalos vezetékneve, és Henryknek keresztelték.

Antijudaizmusról, osztálykülönbségekről és a szegénység jelentette korlátokról már korán tapasztalatot szerzett:

„Még csak ötödik évemben jártam, a kérdés pedig kínosan nehéz: mit kellene tenni, hogy ne legyen annyi koszos, rongyos és éhes gyerek, akikkel nem szabad játszanom azon az udvaron, ahol a gesztenyefa alatt, egy pléh cukorkásdobozban, vattában feküdt eltemetve az első halott hozzátartozóm és szerettem, a kanárim. Halála felébresztette a vallás rejtélyes kérdéseit. Sírjára egy keresztet akartam állítani. A szolgálólány azt mondta, hogy ne, mert ez csak egy madár, ami sokkal alacsonyabb rendű, mint az ember. Még sírni is bűn. Ennyit a szolgálólányról. De ami rosszabb, a házmester fia kijelentette, hogy a kanári zsidó volt. És én is. Én is zsidó vagyok, ő pedig lengyel, katolikus. Ő a paradicsomba kerül, én pedig, ha nem fogok csúnya szavakat használni és engedelmesen hozom neki az otthonról lopott cukrot – akkor halálom után olyan helyre kerülök, ami bár nem a pokol, de mégis sötét van. Én pedig féltem a sötét szobától. Halál. Zsidó. Pokol. Fekete, zsidó paradicsom. Volt min gondolkodni.”

Világmegváltó tervei vezették el az orvosi egyetemre és a varsói baloldali körökbe. Gondolkodásának középpontjában a gyermek állt. Reformpedagógus lett, aki a patriarchális és állami alávetettség alól akarta felszabadítani a gyerekeket. Külföldi tanulmányutakon, hadikórházakban, árvaházakban és gyermekotthonokban pallérozta széleskörű pedagógusi és orvosi ismereteit. 33 évesen döntött arról véglegesen, hogy nem alapít saját családot, hanem életét az árvák felnevelésének szenteli.

A fiatal lengyel állam, eleinte úgy tűnt, honorálja elhivatottságát. Hallgattak rá, népszerű szerzőnek számított, újságja volt, és „Öreg Doktor” néven műsort vezetett a varsói rádióban. Aztán származása miatt még a németek előtt a rádió vezetői „megváltak tőle”. Mire az országot lerohanták, a legfontosabb tevékenysége a Krochmalna utcai zsidó árvaházhoz kötötte. Innen 1940-ben kellett átmennie kétszáz kis védencével együtt a gettóba.

Többször megtehette volna, hogy elmenekül, eleinte még külföldre is mehetett volna. Nem tette. Ott volt a gyerekek mellett akkor is, amikor mérgesgázzal legyilkolták őket vele együtt a treblinkai megsemmisítő táborban.

Janusz Korczak emléke erősen él Lengyelországban. Andrzej Wajda mozifilmet készített róla, írásai, könyvei, levelei közkincsnek számítanak. Civileknek hála még magyarul is olvasható némelyik munkája. A vértanúsága mellett nagyon fontos, hogy nevelési elvei se merüljenek feledésbe. Önigazgatásra, döntési szabadságra, aktivitásra, cselekvő szeretetre, valamint felnőtt és gyermek partneri viszonyára építette pedagógiáját. Mindezt a gyakorlatba ültette át az árvákkal való munkájában. Nem nehéz párhuzamot lelni Sztehlo Gáborral és az ő Gaudiopolisával. Náluk a gyermekjogok nem lózungok voltak, hanem valóban kikényszeríthető védelmet jelentettek az árváknak, gyengéknek akár a felnőttekkel szemben is.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3516116946
süti beállítások módosítása