Helsinki Figyelő

Nem csak maga a kínzás vagy hatósági bántalmazás sérti az emberi jogokat, hanem az is, ha az állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a lehetséges kínzás- és bántalmazási ügyeket és megtalálja a felelősöket. Kmetty Ágoston zöldségkereskedővel is ez történt. Ő az első ügyfele a Magyar Helsinki Bizottságnak, akinek sikerült pert nyernie a strasbourgi bíróság előtt.

1213_kmetty_1.jpg

Kmetty Ágoston zöldségkereskedő volt a Budapesti Vásárcsarnokban 1998-ban, amikor egy bombariadó miatt immáron sokadszor ürítették ki a piacot. Több más boltossal együtt ellenállt a rendőröknek, akik több mint másfél óra vitatkozás után letartóztatták Kmettyt, mert úgy vélték, hogy ő az engedetlenkedők hangadója. A Kofakamara akkori elnökének elmondása szerint ezután a rendőrautóban többször megütötték, a fogdán levitték a pincébe, ahol megverték, a hasába léptek, ordibáltak vele és leköpték. A rendőrség tagadta mindezt, és az ügyészség megszüntette a nyomozást. A boltos a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult.

A bíróság aztán megállapította, a hazai hatóságok megsértették a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát. A bizonyítékok hiánya miatt ugyan tényleg nem lehetett már eldönteni, hogy kinek van igaza, vajon Kmettyt valóban megverték-e a rendőrök, vagy sem. De a bizonytalanság abból is adódott, hogy az ügyészség nem nyomozott elég alaposan azért, hogy kiderüljön az igazság. Így például a fogdáról való szabadulás után az ügyfelünket megvizsgáló orvost nem hallgatták meg, és a Kmetty által fényképek alapján azonosított, állítása szerint őt megverő rendőröket sem kérdezte ki az ügyész.

A strasbourgi bíróság világossá tette: nem csak maga a kínzás sérti az emberi jogokat, hanem az is, ha az állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a lehetséges kínzásos ügyeket és megtalálja a felelősöket. A Kmetty kontra Magyarország ügyben jelentős kártérítést ítéltek meg ügyfelünknek, és a döntést napra pontosan 16 éve hirdették ki.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6315344866
süti beállítások módosítása