Helsinki Figyelő

A szovjet csapatok 74 éve e napon verték ki a németeket és magyar szövetségeseiket Pestről. A főváros ostroma Budán folytatódott tovább. Az „egy szempontból felszabadulás, más szempontból megszállás” kapcsán fontos szólni egy súlyos büntetőjogi és emberi jogi kérdésről, a háborúkban elkövetett tömeges nemi erőszakról. Mindezt sokszor a csend összeesküvése veszi körül vagy kínos tehetetlenség kíséri még nemzedékekkel a történtek után is.

0118_nemi_eroszak_1.jpg

„A háborúk története az egyenruhában harcoló hősies férfiak története. A nők ebben a történetben legfeljebb mint polgári áldozatok szerepelnek” – írja Pető Andrea történész. Ő maga erkölcsileg és tudományosan is problémásnak tekinti az áldozatok számszerűsítését, ezzel együtt mégiscsak közöl becslést, bár meglehetősen tágat. Eszerint az ostrom alatt és után a budapesti nemierőszak-esetek áldozatainak száma 50 és 200 ezer között mozoghatott. (A mai képünket Jevgenij Khaldei szovjet hadi fényképész készítette Budapesten 1945-ben.)

Tegyük világossá, a háborúkban nem csak szovjet katonák erőszakoltak, és nem csak magyar nőket erőszakoltak meg. A történelem tele van ilyen bűnökkel. Sokáig a háborúk viszolyogtató, de szükségszerű kísérőjelenségének tartották a tömeges nemi erőszakot, hogy a katonák a nőket hadizsákmánynak tekintik: „a háború már csak háború”. Kutatások azonban bizonyították, több körülménytől is függhet, melyik fronton fordul inkább elő nemi erőszak. A hadvezetés hozzáállása, a politikai propaganda, a katonai ellenállás hevessége, civilizációs távolságok stb. is sokat számítanak. Nem szabad a háború „természetes kísérőjelenségnek” vagy „természetben kirótt hadisarcnak” tekinteni a tömeges nemi erőszakot, mert az maga is súlyos háborús bűncselekmény, amelynél igenis megállapítható az egyén felelőssége.

A tömeges nemi erőszak megítélésének szemléleti változását tükrözi, hogy a délszláv háború kegyetlenségei arra késztették a háborús bűnöket vizsgáló hágai nemzetközi bíróságot (ICTY), hogy elfogadja: a háborúban elkövetett nemi erőszak bizonyos körülmények teljesülése esetén háborús bűntett. A hágai ítéletek precedenst teremtettek, és a ruandai népirtást vizsgáló arushai nemzetközi bíróság (ICTR) is több erőszaktevőt ítélt el háborús bűnösként.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7014556156
süti beállítások módosítása