Mivel töltsük meg a házi készítésű adventi kalendáriumot?

Sok gyerekes szülő készít kalendáriumot saját kezűleg, amibe kisebb-nagyobb meglepetéseket rejt a bocsoknak. Most nekik segítünk néhány tippel, hogy mi kerüljön az adventi zsebekbe. ;)

diy_hazilag_adventi_kalendarium_gyereknek_mit_tegyek_bele_1.jpg

A mikulás csomagokból sok gyerek a szülőknek, rokonoknak, óvodáknak és iskoláknak, bevásárló központban osztogató mikulásoknak hála nem is egyet szokott kapni és lényegében egy fél évre elegendő csokoládé mennyiséget halmoz fel, ezért a hagyományosnak számító egy kocka csoki adventi kalendárium helyett, egyre többen készítenek (vagy vásárolnak) másfajta meglepetések számára kitalált naptárakat a gyereknek.

Az ötlet szuper, a megvalósításra szebbnél szebb variációkat lehet találni a neten, így mi most inkább a tartalmára vonatkozóan fogunk segíteni.
diy_hazilag_adventi_kalendarium_gyereknek_mit_tegyek_bele.jpg

 Már mondjuk is az ötleteinket, amiket igyekszünk 3 évestől egészen a kisiskolás korig összeválogatni, hogy mindenki találhasson benne a saját bocsának valami klassz meglepit. A könnyebb beszerezhetőség kedvéért pedig lelőhelyeket is írunk, illetve egy-egy kiemelt szóra kattintva ti is megnyithatjátok.

  1.  Filctoll, festék, tempera, ceruza, kaparós kifestő
  2.  Gyurma (hozzá tartozó kiszúrók, kinyomók stb.), intelligens gyurma, pecsét,nyomda
  3. Kinyomtatható kategóriában: színező, gyerek keresztrejtvény, fejtörő, legálisan kinyomtatható társasjátékok, hajtogatók
    (Saját tapasztalatból tudom ajánlani a Korinthoszt amihez több dobókocka, azért legyen otthon.)
  4. Kártyajátékok
    (Évekig örömöt adó, kis dobozos és viszonylag olcsó játékok. Mi ezeket imádjuk: Claim, Similo vagy a Cica,pizza, taco, gida, sajt)
    p11701_2.jpg
  5. Üveggolyó szett
    (Találj ki hozzá játékszabályt vagy eleveníts fel egy régit! Pl. kigurítja a szőnyeg egy kijelölt csíkjához legközelebb vagy találd el az első golyót a tiéddel.
  6. Pomponos, világítós, flitteres karácsonyi zokni, sapka, kesztyű
  7. Ördöglakat gyereknek
    (Kis helyen is elfér és órákig is lefoglalhatja a bocsokat.
  8. Zsebmelegítő
    (Ha te se tudod rávenni a srácokat a kesztyű használatára, akkor próbálkozz ezzel inkább. Kikben pl. fillérekért lehet találni mesefigurásat. )
  9. Csit-csat, hajgumi, gyerek fésű, karkötő, nyaklánc
  10. Vasalható, süthető gyöngyszett
  11. Foszforeszkáló fal és mennyezet matrica
    d363979f662991c4a3c956e4120aee7f.jpg
  12. Pop it, szilikonos pukkasztó játék
    (Hatalmas népszerűségnek örvend ez a játék, ezért kb. mindenhol lehet kapni akár zsebbarát méretben is.
  13. Buborékfújó
  14. Fésülhető mini pony, mini baba
  15. Mini labirintus játék, vizes ügyességi játék
  16. Kulcstartó/ táska fityegő
    (Ha világítós akkor még a téli sötétben közlekedve is jól jön majd hazafelé. Nekem ez a foszforeszkálós dinó kulcstartó vagy ez a maci nagyon tetszik.)
  17. Matrica, lemosható gyerek tetoválás
  18. matchbox kisautó, játékkatonák
  19. Ugrálókötél
    (Itt figyelni kell, hogy a gyerkőc méretének megfelelő és feltétlen valami cuki ugrálókötelet válassz!)
    diy_hazilag_adventi_kalendarium_gyereknek_mit_tegyek_bele_2.jpg
  20. Fogkefe és hozzá tartó, fogkrém, fogkrém adagoló
    (A kisebbek még cuki köntösben ennek is nagyon örülnek, adagolóból a minionos falra szerelhető drágább, de többféle is létezik például cicás vagy más állatos.)
  21. Csíráztatáshoz felszerelés
    (A gyerek nagyon szokták élvezni a mini ültetvényeket,és szaladnak reggel megnézni, hogy mennyit nőtt. Kellékek hozzá: üveg/kifújt tojáshéj, magok, később cserép és föld kell hozzá.)
  22. Zsebkönyvek
    (Régen lehetett kapni a vicces mini könyvsorozatot, Sün/Nyúl/Csiga-kalauz sorozat, ha látnátok még antikváriumban vagy használt játékok, könyv csoportokban vegyétek meg, imádni fogja a gyerkőc.)
  23. Színes fonal macskabölcső játékhoz ;)
  24. Fürdővízbe színváltó, pattogó, illatos fürdősó
  25. Csillámos, világító gumilabda
  26. Jojó, búgócsiga
  27. Felvarrható, vasalható ruhafolt a kedvenc állatkával vagy rajzfilm hőssel
    (Nincs az a filléres és kiszakadt farmer, amit ne dobna fel és válna tőle azonnali kedvencé.)
    vasalhatofoltlama35x55cm2.jpg
  28. Mini puzzle
    (Pár száz forintért már lehet nagyon aranyosakat találni.)
  29. Gyerek tea finom és koffeinmentes
  30. Memóriakártya (házilag is készíthető)
    Én még mindig őrzöm a gyerekkoromban kapott gyönyörűen, nekem rajzolt saját verziómat.
  31. Kelj fel jancsi játék
    (Én a Pepcoban találtam pöckölhető mini figurákat ilyen mechanizmussal, bár gyűjthető 2 elég belőle a játékhoz, remélem sikere lesz. ;) )
  32. Finomság
    (Ha csokit nem is adnál a cikk elején leírtak miatt, de cukormentes rágó vagy diákcsemege kerülhet a kalendáriumba.)
  33. Gumicukor jellegű gyerevitamin
    (Ha édességet szeretne enni ebéd után, ebből naponta nyugodtan kaphat egyet. ;) )

A legtöbb ajándékokat rejtő adventi naptárra igaz, hogy korlátozott a zsebek, fakkok, edénykék és fülek méretei, akárcsak a teherbíró képességük, így valami viszonylag könnyű, kicsi mégis szívet melengető ajándékot kell kitalálni. Reméljük a fenti ötletekben találtatok olyanokat, amiket szívesen belecsempésznétek a ti adventi kalendáriumotokba is.

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

Szólj hozzá!
2021-12-01 17:27:38 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr7616768666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása