Erre vágyik minden baba és totyogós! Éljen a tapifal!

Tudod mi az a tapifal? Ha igen már biztos, te magad is akartál vagy már csináltál is ilyet a gyerkőcnek, ha pedig nem hallottál még róla, akkor ismerkedj meg vele most!

tapi_fal_babanak_jatek_olcso_diy_hazilag_gyerek_borito.jpg

A tapifal (tapogatófal) vagy más néven matatófal egy fillérekből, házilag elkészíthető babák és kisebb gyerkőcök szórakoztatására alkalmas játszófal. Rajtad áll a mérete, az ára, az összetettsége és az is, hogy milyen korú medve bocsnak lesz ideális.

Kreatív szülők előnyben, de a többieknek sem kell elkeseredni, mert a mostani cikkben sok inspiráló példát fogunk mutatni, amit nyugodtan lehet utánozni és ellesni róla a legcukibb részeket.

De szavakkal nehéz elmesélni, hogy mi is az a tapifal, inkább megmutatom a példa fényképeket és rögtön a helyére fog kattanni a dolog.

(Kattints és nagyobb méretben is meg tudod majd nézni a fotókat!)

tapi_fal_babanak_jatek_olcso_diy_hazilag_gyerek.jpg

Előre egy talán keszekusza összevisszaságnak tűnik, de hidd el nekem, ebben az élménygazdag tapifalban a gyerekek megtalálják a számukra legérdekesebb tárgyakat, amivel aztán órákra képesek lekötni magukat. A legkisebbeknek az anyagismeret, és a minek milyen a tapintása témájú falak a legizgalmasabbak, idővel aztán a pörgő-forgó, mozgatható és lehetőleg fényt vagy hangot adó elemek is felkerülhetnek. 

tapi_fal_babanak_jatek_olcso_diy_hazilag_gyerek_1.jpg

Otthon maradék anyagokból, filléres tételekből igazán menő tapi falakat lehet varázsolni. Lehet fúrni, kötözni, ragasztani, csavarozni a lényeg, hogy a bocsok számára biztonságos legyen és persze, hogy több-kevesebb ideig, de ellenálljon a kíváncsi kezeknek.

tapi_fal_babanak_jatek_olcso_diy_hazilag_gyerek_5.jpg

Használj minél színesebb kiegészítőket, eltérő anyagú és működésű elemeket, hogy még jobb lehessen az élmény!

tapi_fal_babanak_jatek_olcso_diy_hazilag_gyerek_4.jpg

Arra mindenképp figyelj az elkészítésnél, hogy rögzítsétek a falra a foglalkoztató táblát vagy legyenek masszív lábai, esetleg eleve a földre fektessétek le, nehogy a pici magára rántsa a nagy nyúlkálás közepette!

tapi_fal_babanak_jatek_olcso_diy_hazilag_gyerek_2.jpg

Ahogy telik az idő részben vagy egészben le lehet cserélni rajta a játékos foglalkoztatókat, így a saját gyerkőcöddel együtt komolykodhat és mindig az újdonság erejével lehet a picik kedvence.

f028c286247b359fb7e4f668024cd358.jpg

Inspirálódj a képekből és hozd létre a számotokra legjobb változatot! Azt említettem már, hogy ajándéknak is kitűnő, ha vannak gyerekek a rokonaid vagy barátaid családjában? ;)

Aztán ha elkészült a remekmű ne felejts el a facebook oldalukra feltölteni egy fotót, hogy a medve olvasók is megcsodálhassák! Előre is köszi!

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

komment
2021-01-14 13:52:07 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr6616388148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.01.16. 14:19:42

Nagyon jó ötlet, a kicsik is bizonyára élvezik. De a kagylók, kavicsok láttán az jutott eszembe, hogy ha ezek bármelyikét sikerrel feszegeti le a falról - és hogy próbálkozni fog vele, az biztos -, akkor azt lenyelheti vagy beszippanthatja. Gondolni kell erre is az összeállításkor.

Örömhernyó 2021.01.16. 15:37:43

@Androsz: Ez a természet rendje. Nem maradhat mindenki életben. A túlságosan kísérletezőkedvűek, merészek nagy árat fizethetnek.

Egy sima erdei séta alkalmával is lenyelhet egy darazsat, kavicsot, kiszúrhatja a szemét egy faággal.

Ami nekem eszembe jutott, hogy egy társasházban elég idegtépő hangokat tud létrehozni egy ilyen tapifal.
Csengettyű, reteszek, xilofon, kapcsolók, duda. Bár egy gyerek ilyen tapifal néllülnis tud hangos lenni.
süti beállítások módosítása