oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. szeptember 21. 06:30,  Mit jelent magyarnak lenni 2020-ban? 57 komment

2020. szeptember 21. 06:30 Határátkelő

Mit jelent magyarnak lenni 2020-ban?

Nyilvánvalóan mindenkinek mást, ebben persze nem különbözik ez az év sem a többitől. Az azonban érdekes, ki hogyan látja és éli meg a magyarságát, Magyarországhoz való viszonyát – éljen bár külföldön vagy a szülőhazájában.

Számodra mit jelent magyarnak lenni? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

rubik-kocka_haga_kikoto.jpg

„Nekem sok mindent jelent: a gyökereim, ott nőttem fel, ott tanultam meg beszélni, ott voltam fiatal. Onnan indultam. A gyönyörű városok, folyók. Magyar vagyok, ezt kaptam, sosem tagadnám le” – ezt Fatime írta a blog Facebook-oldalán egy beszélgetésben.

Katalin talán még ennél is szebben fogalmazta meg magyarsága lényegét: „József Attila, az ezerszer áldott 8. kerület, a balatoni táborok, a Május 1. mozi, a Liget, az Ica néni, aki a tanárom volt, a Déli pu. hangosbemondója, az idős körzeti orvos, meg a régi trafikos néni, az Anyám tyúkja és a 7 krajcár, a piacozó nénik a hétvégén, szóval sok minden”.

Sokan akadnak olyanok is, akik az ételek felől közelítik meg a magyarságot, mint Arnold, aki annyit írt, hogy szereti a töltött paprikát, a bányászgulyást és a székelykáposztát.

A magyarságba beleszületünk

Egy másik jellemző vélemény az, hogy a magyarságáról nem tehet az ember, hiszen beleszületik. Emellett persze sok olyasmi akad, ami magyarrá teszi – az egyik ilyen legfontosabb dolog a nyelv.

„Ez olyan, mint hogy lánynak születtem, nem tehetek róla. Van sok hagyomány, hely, esemény, ami magyarrá tesz, + a nyelv. Büszke vagyok, mikor valami jót tesz egy magyar, vagy elér sikereket, most épp az egymás mellett kiállásért (SZFE). Magyar maradok, ezt le lehet vetkőzni, de attól még az vagyok. Szóval magyar vagyok, sosem tagadtam, bár van, hogy szégyenlem magam azért, ami a hazámban folyik, de én itt vagyok, ők meg ott, és nem véletlenül” – írta például Lilla.

A nyitóképet is megosztó Márton véleménye: „ha látok magyar vizslát, jó érzés fog el. Vagy a hágai kikötőben van egy móló, oldalt nagyméretű hullámtörő betonkockákkal. Az egyik Rubik-kockának van kifestve”.

Csak egy útlevél

Noha pontos statisztikát most nem tudok hozni, a benyomásom az, hogy (elsősorban a fiatalok körében) mintha egyre inkább terjedne az a gondolat, hogy érezheti magát valaki elsősorban európai polgárnak is.

„Van egy magyar útlevelem, kb. ennyi. Amúgy tök átlagos európai polgárnak gondolom magam. Tehát ilyen kipcsák vérvonal, meg piros pötty a seggemen sincs” – írta például Balázs.

Judit ennél tovább ment: „Nekem konkrétan semmit sem jelent. Mióta az eszem tudom, mindig el akartam jönni abból az országból, és jól döntöttem, amikor magam mögött hagytam.”

Attila szerint viszont nem a hangos magyarkodáson múlnak az érzések: „Bár külföldön élek, Magyarország a szülőhazám és tartom magam annyira magyarnak, mint akik nemzeti színbe burkolódzva verik magukat a magyarságukra!”

Milyen érzés magyarnak lenni?

Némileg ehhez kapcsolódó kérdés, hogy milyen érzés ma magyarnak lenni? Kriszta például azért szeret inkább külföldön élni, mert „teljesen más az emberek egymáshoz való viszonya és teljesen más a kormány társadalomhoz való hozzáállása.

A túlpolitizáltság sehol nem létezik. Senki nem állítja, hogy a külföldiek szentek, de jóval toleránsabbak, józanabbak, felelősségteljesebbek, mint az abszolút emocionális, indulatos magyarok...

Persze, hogy közülünk sem hiányzik az értelmes ember, de tényleg az a helyzet, hogy aki megteheti, menekül, mert belefárad a szélmalomharcba, mert egy élete van, és az az országban uralkodó körülmények miatt egyre kilátástalanabb”.

Zsuzsanna szintén próbált pozitívan hozzáállni, annak ellenére, hogy mint írta, vannak tapasztalatai a magyarok rossz oldaláról, ugyanakkor nagyon sok jó tulajdonságú, pozitív emberrel is találkozik.

„Széthúzunk? Hogyan fogjunk össze, ha az, akinek elege van az itthoni gondokból, problémákból, szegénységből, pakol és elhagyja a hazáját? Ti mit tettetek azért, hogy itthon jobb legyen? Ti, akik itt születtetek, itt nőttetek fel, itt tanultatok és itt élnek a hozzátartozóitok - ti nem széthúztatok? Hisz elmentetek!” – írta.

Szerinte a blog „folyton a magyar embereken lovagol” és a „magyar nép még jobban földbe döngöléséről irkál már jó ideje”. A nővére 33 éve el Ausztriában osztrák állampolgárként.

„Napi szinten beszélünk. Azt hiszitek, ott jobb a helyzet? Ott jobb élni osztrákként? Azt hiszitek, ott az osztrák más ember? Ott is az van, aki nincs a tűzhöz közel, annak sem könnyű, csak ti, akik kint dolgoztok, éltek, magyar állampolgárként, másak vonatkoznak rátok, nem érdekel titeket a kinti politika, hogy mi folyik a háttérben” - írta.

Végezetül hadd hozzuk fel Lilla véleményét, aki elsősorban az erős középréteget hiányolja (nem csak Magyarországról, teszem hozzá), de úgy érzi, Magyarországon élve mindent megtesz azért, hogy jobb legyen a környezete.

„Könyvet adok annak, aki fogékony rá, fát ültetek, kertészkedem, beszélgetek. A kerítés sehol sincs kolbászból, de tisztességes munkából meg lehet élni gyomorgörcs nélkül külföldön (a leggyakrabban itt emlegetett helyeken), itthon ez nem jellemző... sajnos” – fogalmazott nagyon szimpatikusan.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Hope �� �: @bencsik_laci_photo #canada #kanada #britishcolumbia #northamerica

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr116208208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2020.09.21. 07:53:29

Számomra ugyanazt, mint az előző pár évtizedben: Magyarországon születtem, ezt az országot ismerem a legjobban, ezt a nyelvet beszélem legjobban, itt él a legtöbb rokonom, barátom. Ez valószínűleg így is marad a hátralévő pár évtizedben is.

Csodabogár 2020.09.21. 09:12:44

Nekem magyarnak lenni egy természetes állapot. Ide születtem, itt éltem, ez az anyanyelvem. Koromnál fogva a hazai politika nem érdekel. Én Trumpon is fel tudom húzni magam. Ott is itt is, ha a nép megválaszt valakit vezetőnek, esetleg többször is, akkor feltételezem, hogy a nép ezt akarta.
Miután változatlanul a német médián élek, erősen európainak érzem magam. 30 év alatt hozzá szoktam az europai gondokozáshoz és magamévá tettem. A hazafiaskodás mindig is távol állt tőlem és a családomtól is. Még a nagyapám se sóhajtozott soha Trianon miatt, pedig őt személyesen érintette.
Általában örülnék ha egy kicsit több fény jutna a fejekbe. Ez a bezárkózás és elzárkózás mindentől ami új, kifejezetten zavar, bár nem érint.

deppate frog 2020.09.21. 10:15:17

A magyarsagom nagyreszt irracionalis. Nem gondolom, hogy Magyarorszaghoz Magyarorszagert kötödöm. Inkabb az eletem elsö ket evtizedenek helyei, kapcsolatai, illatai, dallamai amik vmit jelentenek.
Magyarokkal nem kifejezetten keresem a kapcsolatot azert, mert magyarok. Minden nep fiaval jol megertem magam altalaban.

De akkor mi az, ami miatt jol esik, ha a magyar vizilabda valogatott nyeri az olimpiat? Miert esett nagyon jol, mikor a magyarok moresre tanitottak az osztrakokat az EB-n? Pedig a felnött eletem több mint felet osztrak földön töltöttem. Magnum mysterium...

arncht 2020.09.21. 11:05:45

magyar az, aki magyarnak erzi magat - ennyire egyszeru. en magyarnak szulettem, magyarkent elek es ugy is fogok meghalni, teljesen mindegy, hogy hol elek aktualisan.

szamomra kicsit olyan volt, mint a levego, amikor otthon eltem. termeszetes volt, hogy ez vesz korul, nem is igazan foglalkoztam vele. akkor ertekelodott fel szamomra az egesz, amikor kulfoldre koltoztem.

azok papolnak altalaban a toleranciarol, es az elfogadasrol altalaban, akik a legjobban ostorozzak magyarorszagot. a magyarokat es magyarorszagot olyannak kell elfogadni amilyen - nem kell hogy mindenkinek tetszen.

2020.09.21. 12:25:27

89óta megprobálok emberként viszonyulni ehhez a "kuplerájhoz" amit rendszarváltással okoztak az "okosok"!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.09.21. 18:31:30

"Tulpolitizaltsag sehol nem letezik" Hogy nem letezik??? oh, dehogynem! Az eltero politikai velemenyek legkisebb jelere az emberek egymas torkanak tudnak esni. Es mivel gyakorlatilag mindennek politikai szinezete lett, igy ez a magatartas mindenhol mindennapos. Nalunk (USA) pl onnan tudod, hogy eppen Trump- vagy az "ellentabor" "felsegteruleten" jarsz, hogy mennyi emberen latsz v. nem latsz maszkot :)

Shanarey 2020.09.21. 20:59:23

Nem vagyok hetedíziglen magyar, s ez így jó, mert akkor nem lehetek rasszista, idegen gyűlölő, homofób, és retkes szájú.

svajcineger 2020.09.21. 21:45:25

Érdekes módon a magyarságtudatom azóta létezik, mióta nem Magyarországon élek.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.09.21. 22:50:08

Én szeretek magyar lenni, pláne egy olyan korszakban amikor ilyen jó vezetőnk is van.
Felemelkedőben vagyunk.
Utoljára ilyen büszke nép a Horthy korszakban lehettünk mint most.

Jó érzés itthon élni a mai Magyarországon. Jó a közeg.

Vrancisco 2020.09.22. 07:29:06

@Horthy Miklós cselédje: Úristen bmeg... ki kellett vennem a szemgolyóim, és átsikálni drótkefével. Mintegy 23%-al csökkent az intelligencia szintem ezt olvasva... :O :O

Taxomükke (UK) 2020.09.22. 08:19:53

@Rayovac: A hulyesegre meg az alattomos hazudozasra mindig szep szammal van vevő edes szulohazankban.
A minap pl. ujra megvalasztottak az izsaki polgarmestert, aki ellen sikkasztas meg egyeb buncselekmenyek ellen folyik buntetoeljaras. O epitett EU-s penzbol vadaszpanziot, azota is benne lakik. A hulyemagyarnak ez kell.

Wilhelmus80 2020.09.22. 12:51:19

@Platonica: Ebben a levélben a Hydroxychloroquine hatékony kezelésként szerepel. Azóta számos vizsgálat bizonyította, hogy ez nem igaz, azóta nem is használják a kezelésben.
Az immunitás kérdésében nincs konszenzus. Vannak kutatások, amik szerint a koronavírusfertőzésen még nem átesett emberek 20-50%-a mutat T-sejtes választ az új koronavírus egyes peptidjeire. Ez alatta van annak a %-nak, ami biztosítaná a nyájimmunitást. Mi legyen azokkal, akiknek az immunrendszerében nem épült ki a keresztválaszra épülő védekezési mechanizmus? Sőt. azt se lehet igazán tudni, hogy a T-sejtes válasz valóban immunitást jelent-e. Ehhez ellenőrzött körülmények között meg kéne fertőzni őket, hogy lássuk, mi történik pontosan.
És ez csak 2 a levélben sorolt érvek közül, amiről eddig is nyilvánosság előtt zajlott a vita.
Egyébként nem vagyok egészségügyi szakember, és fogalmam sincs, kinek van igaza, de nyílt leveleket a másik oldal képviselői is írtak (Belgiumban meg másutt is), a belga média (de szomszédos országként még holland is) tudósított ezekről.
Mindkét oldalon általános orvosok, urológusok, proktológusok, altatóorvosok, plasztikai sebészek vannak az aláírók között. Bizonyára mind nagyon jó szakemberek a saját szakterületükön. Kérdés, hogy mennyire kell hallgatnunk rájuk a vírussal kapcsolatos kérdésekben, meg a járvány dinamikájára vonatkozó kérdésekben.

Platonica 2020.09.22. 13:27:28

@Wilhelmus80: Hallgatni rajuk? Szerintem tajekozodni erdemes, minel szelesebb korben.
Valoban sokmindenrol nincs konszenzus, inkabb csak azert hoztam a levelet, mert ez az oldal a MSM-ban szinte soha nem kap platformot.
(A HCQ-nel kapcsolatban a belga orvosok valoszinuleg az augusztus vegen online kozolt eredmenyeikre hivatkoznak, a cikk egyebkent az oktoberi Science Direct-ben jelenik meg. Nem hinnem, hogy olyasmit publikalnak, ami ugymond mar megdolt.
www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0924857920303423.)

Wilhelmus80 2020.09.22. 14:14:11

@Platonica: Több olyan kutatás van, ami megkérdőjelezi a hatékonyságot, mint ami nem.
Nem vagyok otthon a HCQ kutatásban, de az ilyen mondatok azért elbizonytalanítóan hatnak rám:
"As shown in Table 2, COVID-19 patients in the HCQ group were younger and male sex was predominant. Several co-morbidities were significantly less frequent in the HCQ group, including cardiovascular diseases, arterial hypertension, chronic renal disease, neurological and cognitive disorders, solid cancer and obesity, as well as the proportion of active smokers. On the other hand, at admission, patients in the HCQ group appeared to be sicker as reflected by a higher frequency of radiological pneumonia, ARDS, ICU transfer within the 24 h after admission and invasive ventilation support as well as a higher frequency of elevated LDH and CRP levels."
Nekem úgy tünik, hogy mivel az állapotuk súlyosabb volt, a dokik adtak egy esélyt a HCQ-nak (ami mindenütt kísérleti kezelésnek minősül, mert nem erre fejlesztették ki), és mivel a betegek általános állapota jobb volt, mint a HCQ-val nem kezeltek csoportjáé, közülük többen épültek fel a betegségből.
Az adatok egyébként május előttiek, május végén egész Belgiumban beszüntették a HCQ alkalmazását.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.09.22. 18:45:34

@Csodabogár: Ez a bezárkózás az egyik legnagyobb baromság amit a progresszív média nyomat. EU + NATO tagország vagyunk, világútlevél, nyitott gazdaság. Mi kell még? TGM legyen Magyarország istencsászára?

Platonica 2020.09.22. 18:47:00

@Wilhelmus80: "Több olyan kutatás van, ami megkérdőjelezi a hatékonyságot, mint ami nem."
Ezzek csak az a problemam, hogy egyre tobbet hallani, olvasni elvonalbeli kutatokrol, akik nem kapnak lehetoseget publikalni, mert nem illeszkednek az eredmenyeik a hivatalos narrativaba, kvazi agyonhallgatjak (vagy netan el is lehetetlenitik) oket. Legutobb Prof Gupta (Oxford University Epidemiology) volt erintve, de nem egyedulallo az esete a cenzuraval.
Az idezettel kapcsolatban nem szeretnek talalgatasokba bocsatkozni, hozzad hasonloan nem vagyok azon a szinten. A cikk megfogalmazza a szakemberek konkluziojat, illetve a tovabbiakra vonatkozo celkituzeseket.
Ez is egy erdekes kis video, mai egyebkent. Immunitas kerdeskorben.
www.youtube.com/watch?v=EJmni3LVK3k&ab_channel=SkyNewsAustralia

Wilhelmus80 2020.09.22. 20:06:56

@Platonica: Nem tudom, kiket utasítanak el, és miért. Guptáék oxfordi kutatása elég prominens helyen jelent meg márciusban, és a Qubiton is fent volt.
qubit.hu/2020/03/25/a-brit-nepesseg-fele-fertozott-lehet-egy-friss-oxfordi-tanulmany-szerint
Elég nyilvánvaló ma már, hogy tévedtek a modellezésben, valószínű, hogy ma sincs közel a nyájimmunitás Angliában, nemhogy márciusban.
A youtube videó érdekes, a műsorvezető magabiztosan kérdez, a svéd kutató meg, amellett hogy hangsúlyozza, hogy most a fiatalok fertőződnek, minden más tényezőnél azt mondja, hogy nem tudom, nem tudjuk, nem lehet megítélni, hogy mi játszik szerepet és milyen mértékben.
Ezeket a görbéket sajnos csak akkor lehet majd jól összehasonlítani, amikor lefutnak megint.

Attila1106 2020.09.22. 22:38:08

En azert vagyok magyar mert annak erzem magam. Magyarorszagon szulettem, bar kulfoldon elek. Otthon vannak a rokonaim, barataim es ismeroseim. Nem itelek meg senkit a szarmazasa alapjan mert velem sem teszik. Szurkolok a magyaroknak minden sportban ahogy a gyerekeim is. Orizzuk a nyelvet, orulunk ha magyar hangot hallunk, osszekacsintunk es udvozoljuk egymast. Nem hozzuk ide a serelmeinket es foleg nem emlegetjuk fel. Tiszta lappal kezdesz es a lehetoseg adott hogy az legy aki vagy. Es ez jooo. Amikor haza latogatunk, szerintem az emberek azt gondoljak hogy nagyon megvaltoztunk. Szerintem is, de inkabb tobbek lettunk, maskepp latjuk es ertekeljuk a vilagot. Nem mondjuk hogy mi csinaljuk jol, csak azt csinaljuk ami nekunk a legjobb. Es hagyjuk hogy mas is azt csinalja. Nekem ilyen egyszeru. Eloszor megprobalunk jo ember lenni, hasznos tag a tarsadalomban es utana magyar, de mar csak akkor amikor becsukjuk az ajtot magunk mogott. Magyarnak lenni ugyanis maganugy.

J.W. Booth 2020.09.23. 05:38:25

Már egy jó ideje nem tudok büszke lenni arra, hogy magyar vagyok.
Pedig a gyökerek meg minden...
Az ország mindent megtesz, hogy eltaszítson, ill. hogy ne menjek haza.

Ha a politikát vesszük alapul, akkor viszont már nagyon ciki magyarnak lenni, pláne külföldön. Pár országot (Lengyelország, Törökország, Türkmenisztán és hasonlók) kivéve.

Sajnos, Magyarország egy rosszindulatú daganat Európa testén.

A Török Szultán 2020.09.23. 08:02:15

@Horthy Miklós cselédje: Horthy korszak? Tisztelettel kérdem a tanult kollégát, hogy történelem órákon részt tetszett-e venni e korszakról? És vajon a Don kanyarnál is ott volt még a büszkeség, nagy örömmel várták a leendő összecsapást a remek magyar haditechnikai ellátottsággal, lefagyott lábujjakkal?

Jó a közeg ott? A sok összeesküvés elmélet meg a dögöljön meg a szomszéd tehenestül a koronavirusban de nem veszek fel maszkot mert nincs is virus beeee ... Aztán vár a remek magyar egészségügy, csupa pohnet, vidám jókedvű orvossal akik mind nagy örömmel mennek most a vágóhid... izé, munkába...

De irigyellek... neked nem kell gondolkodnod. Könnyű, szép életed lehet.

Arthamyr 2020.09.23. 08:40:18

@J.W. Booth: "Sajnos, Magyarország egy rosszindulatú daganat Európa testén." - Ha így van, én azért remélem, hogy nem ekként fogják kezelni...

J.W. Booth 2020.09.23. 12:10:48

@A Török Szultán: szerintem egy nyalonc egy bérkommentelőt nem biztos, hogy válaszra kell méltatni, nem biztos, hogy saját akaratból írja, amit ír.
A borzalmas magyar eü-helyzet ellenére szinte csak jók a tapasztalataink mindazokkal, akik dolgoznak benne és megpróbálják működtetni. Minden tiszteletem az övék. Mintha egy Zaporozsec-cel akarnának naponta versenybe indulni.

J.W. Booth 2020.09.23. 12:10:56

@Arthamyr: Egyelőre nem.
Köszönhető ez az EU működési mechanizmusainak és az elefánt szintű villámreakcióinak.

A megváltást ugyan nem tőlük kell várni, de vicc, ahogy a kis bohóc országát (és elvtársait) még mindig tömik EU-pénzzel.

J.W. Booth 2020.09.23. 12:11:06

@Rayovac: Ebben egyetértek.
Amíg Európa tele van törökkel-románnal-bulgárral stb. addig a magyarok (egyénileg) még mindig a jó fejek közé tartoznak.
De sok sajnálkozó/lesajnáló véleményt hallok az országról, és ez szerintem mindig ciki.

n3spr3ss0 2020.09.23. 12:11:17

Ha kiteszem lábam határon túlra, attól a pillanattól szégyenletes magyarnak lenni. Persze a "csókos " országok kivételek, azokban még csodálnak minket.

0dzsud0 2020.09.23. 12:11:59

@J.W. Booth: Én meg nagyon remélem, hogy ez az örökös önostorozó szemléletmód hamarosan kikopik belőlünk, mert nem csak indokolatlan, de káros is.* Tudom, hogy pl. az index gyönyörűen szállította ezt hosszú ideig (nyilván hamar felismerte, hogy az a clickbait, ha mi mindenben szarok vagyunk), de nem tudom komolyan venni, hogy nekünk mindig azt kellene éreznünk, hogy mi vagyunk Európa fekete bárányai. Felejtsük el végre a bezzegnyugatot is, egyre többen járnak külföldön, egyre kevesebbeket lehet átverni azzal, hogy nálunk mindig minden rosszabb, ott meg mindig minden jobb, ki kellene már végre ábrándulni. Az meg, hogy politikai értelemben mi ciki, az erősen szubjektív. Nagyon nagy meglepetés tényleg, hogy a full baloldali nyugat szerint valahogy mindig csak azokkal lesz gond, ahol éppen nem balos kormány van. :) A nyugati demokraták aggódnak a szegény, diktatúrában (loál) élő magyarokért, hogy el ne röhögjem magam.

"Sajnos, Magyarország egy rosszindulatú daganat Európa testén."

Erre pedig igen csúnyákat tudnék írni, de annyira jófej vagyok, hogy nem teszem. Épp elég leszel te saját magadnak.

*Amúgy komoly összegben mernék rá fogadni, hogy a Fideszre a szavazóik legalább fele ezért szavaz. Marhára unja már ezt a lemezt, és ebben minden kétséget kizáróan igaza is van.

látjátok feleim szümtükkel 2020.09.23. 12:12:18

@Horthy Miklós cselédje:

Kinek a mije teccik lenni?;D

Olvasd már el!

index.hu/gazdasag/2020/09/22/1837_milliard_forint_az_allamhaztartasi_hiany_ez_a_torvenyben_rogzitett_eves_ertek_otszorose/

Hová is emelkedünk?
Ennek a töméntelen pénznek nagy része nem a szükséget szenvedőkhöz vándorolt állami támogatás formájában. Ha nem tudod hová, kikeresem neked
Azért örülök, hogy jól érzed magad itthon, én is, de nem azért mert jó vezetőnk van.
Én láttam az előző jó vezető időszakát is. Azt ,amit a mostani jó vezető igyekezett leváltani azért, hogy buksza hozzá és a haverjaihoz kerüljön.
Tudod te mije van ma a falusi családonak? A saját házuk, kertjük, mert a földeket elprivatizálták, az nekik munkát nem ad. Ettől olyan jó itthon élned? Biztosan neked még nem kellett közmunkából élned.
Ettől a kurva jó világtól még a tsz időszak is jobb volt, mert állandó és biztos megélhetést adott a falusi embereknek.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2020.09.23. 15:07:29

Érdekes, h ez a magyar vagyok vagy nem, mit jelent magyarnak lenni meg a hasonló tipusú posztok időről-időre megjelennek a magyar médiában.

nekem a gyökértelenség kompenzálásának tűnik, mivel az ismétlődések végtelen számából úgy tűnik, h sosem lesz rá válasz.

Platonica 2020.09.23. 15:56:03

@Wilhelmus80: Igen, ez volt a celja az interjunak, ami azt feszegeti, mi is tortenik Europaban. Hol a 'science', ami alatamasztja a second wave-et, a panik-intezkedeseket? Hat hallhatjuk a valaszokat a szakember szajabol (a 'még nem tudjuk' mellett tobbek kozott a meglehetosen 'erdekes' gondolatot, hogy Svedorszagban azert nincs '2nd wave', mert karanten es durva korlatozasok nelkul is szepen betartjak a szabalyokat. Wow.).
Ahogy te is irod, sok dologra majd valoban csak utolag lesz igazi ralatas, no de igy nevetseges igazan a napi szintu obszessziv graf es tablazat magyarazas meg az ezekre epulo holdkoros kormanyreakciok.
A karikaturista szemevel:-D
lockdownsceptics.org/wp-content/uploads/2020/09/image-4.png
[Nem marciusi, hanem ha jol emlekszem, juliusi kutatasi anyagrol volt szo, es elsosorban a szelesebb platformon valo megnyilvanulasi lehetosegrol. De nem izolalt a jelenseg, nemcsak ezt a csoportot erintette.]

birkamenet 2020.09.23. 15:57:18

Magyarnak lenni az az állapot, amikor az ember tudja, hogy a népe min. 80%-nyi funkcionális analfabétából áll.

0dzsud0 2020.09.23. 16:58:49

@n3spr3ss0: Ó, ez olyan aranyos. Olyan mélydemokrata, és egy kicsit sem rosszindulattól bűzlő. :D Gondolom nem miattad szar az ország, hanem a többi köcsög miatt. :D

J.W. Booth 2020.09.23. 23:54:46

@0dzsud0: Tévedsz.
Egyrészt nincs semmiféle "lemez", hülyeség ez a dzsentri-sírás, önsajnálat.
Ami viszont van, hogy a magyarok, akik külföldön élnek, nagyon ritkán találják meg a helyüket az adott országban. Ahelyett, hogy büszkék lennének, hogy azok, amik és hogy volt bennük annyi kurázsi, hogy meglépjék, amit sokan nem mernek (a magyar az egyik legkevésbé mobilis nép Európában), általában két véglet mentén élik a mindennapjaikat. Vagy elbújva, meghunyászkodva, a helyiektől elzárkózva vagy nagy pofával, kivagyisággal fűszerezve játsszák a nagyfiút.

Kevés az olyan, aki a dolgokat a helyükön kezelné. Ha beszéled és jól akarod beszélni a nyelvet, nyitott vagy és büszke arra, amit elértél és elhiszed, hogy nem vagy kevesebb, mint a helyiek, akkor rendben lesznek a dolgok. Be tudsz illeszkedni, lesznek barátaid, kedvesek lesznek veled a szomszédaid és jól tudod érezni ott magadat.
Ekkor jön a kérdés, hogy miért is menjek haza, miért lenne jobb nekem Magyarországon? A magyarságtudatot felváltja az én-tudat és már nem az ország a fontos, hanem az, hogy hol vagy boldogabb.

Egy ilyen mikrokörnyezetet Magyarországon is ki tudsz alakítani és itt is tudod jól érezni magadat, de rohadtul ott kell lenned fejben, hogy ne nyomorítson meg az otthonlét.

Magyarországon tudatos népbutítás folyik, gyűlölet, harc, háború, védekezés, küzdelem stb. Erre a gondolkodni tudó embernek nincs szüksége.
Nem értek azzal sem egyet, hogy szerinted miért szavaznak az emberek a fideszre. Véleményem szerint a legtöbben azért, mert ostobák, megfelel nekik, hogy teljesen hülyének nézzék őket, megmondják nekik, hogy mit szeressenek-gyűlöljenek, ki az ellenség, és ki a szerető-megvédő vezér (akire feltétel nélkül szavazni kell).

Én fontosnak tartom az önálló véleményt, a gondolkodni tudást és örülök, hogy fel tudom vállalni azt, amit gondolok. Ha kell, újra átgondolom esetleg megváltoztatom az álláspontomat, mert azt szabadnak gondolom. Ezért nem férek bele a magyar rendszerbe.

És ezért vagyok büszke, elismert magyar - külföldön.

Dan da Man 2020.09.24. 09:38:41

@Vrancisco: Úgy érzem, hogy az irónia nem teljesen ismert fogalom Számodra. Vagy a válaszod is ironikus volt, és akkor én tévedek. Mindenesetre ha nem, akkor nézd meg még egyszer a kommentet, és hogy ki írta. "CSELÉD". Senki nem jellemzi így magát, hogy "valakinek a cselédje". A valós cseléd pláne nem. És innentől le kellett volna, hogy essen, hogy ez egy vicc...

Wilhelmus80 2020.09.24. 11:31:14

@Platonica: Én értem, hogy az lenne a legjobb, ha a kutatók meg az egészségügyi szakemberek frappáns magyarázatot tudnának adni a kérdésekre. De azért azt talán Te is belátod, hogy az azért elég tendenciózus, hogy a műsorvezető pont Svédországra kérdezett rá, ami sok tekintetben kilóg a sorból.
Másrészt: ez egy nagyon egyenlőtlen szituációra épülő hírműsor formátum. A kérdező eleve tudja, hogy a svéd kutatónak nincs instant válasza a két grafikon összehasonlítására (mozgó adatsorokról lévén szó, nem is lehet), úgyhogy minél többször kérdez, annál több "nem tudom"-ot kap válaszul. És remekül ki is használja ezt. A kérdés inkább az, hogy nekünk nézőknek az a "dolgunk", hogy az ő attitűdjével azonosuljunk, vagy vegyük észre, hogy ez az egész mennyire manipulatív.
Az-e a tudósok dolga, hogy főműsoridőben (mert nekünk az milyen kényelmes egyébként) tudományos feladványokat oldjanak meg élőben, vagy valami egész más?
Én nagyra értékelem, hogy még vannak kutatók, akik ilyen (sokszor tendenciózus) helyzetekben még ki merik mondani, hogy nem tudják, még keresik a válaszokat.
Szóval nekem semmi bajom azzal, hogy minél több forrásból tájékozodjunk, de ennek is csak akkor van értelme, ha hátra tudunk lépni kettőt, és minden forrással kritikusak vagyunk.
A svéd helyzethez:
www.portfolio.hu/gazdasag/20200923/megmagyaraztak-a-svedek-miert-haltak-meg-ilyen-sokan-koronavirusban-449944
És még itt is manipulatív a cím! Ha megnézi az ember az eredeti cikket:
www.cnbc.com/2020/09/23/swedens-high-coronavirus-death-toll-could-be-linked-to-a-mild-flu-season-chief-scientist-says.html
Egy mozdulattal lett a "could be"-ből "megmagyarázták", pedig a 2 ég és föld.

0dzsud0 2020.09.24. 11:54:38

@J.W. Booth: "Egyrészt nincs semmiféle "lemez", hülyeség ez a dzsentri-sírás, önsajnálat."

Sajnos nagyon is van. Tudom, hogy rengeteg bezzegnyugatozó honfitársunkban az a romantikus képzet él, hogy az ő felsőbbrendű intelligenciájából következik, hogy ő látja a nyugat és a balkáni Magyarország közti különbséget, és sajnos ő túl jó ide, ebbe a putriba. Ismerem. Ezt közvetítette a közelmúltig a index, erről szól ez a komplett blog. Tudom, mindenki gondolkodó ember lett, amint át tudta lépni az országhatárt. Tízmillió felvilágosult országa, a fővárosi - vidéki szembenállást felváltotta a menő külföldre távozók - lúzer otthonmaradó ostoba fideszbirkák narratíva, got it. Csak mint mondtam, már most lejárt lemez. :)

Az én kommentemben semmi önsajnálat nem volt, nem képviselek semmi ilyesmit. Ellenben te olyat írsz, hogy "Sajnos, Magyarország egy rosszindulatú daganat Európa testén.". Ez szégyen, ez undorító, és természetesen igaztalan. Azt is látom részedről, hogy aki ezt az önfeladó, öngyűlölő, önsorsrontó szemléletmódot visszataszítónak találja, majd szépen megbélyegzed önsajnálattal és sakk-matt, de ez igen gyenge próbálkozás. A te gondolkodásod tér el az egészségestől, nem azé, aki nem akarja veled együtt rosszindulatú daganatnak érezni a saját országát. Önmagában az, hogy ezt nem látod, elképesztően torz gondolkodást tükröz.

"Ekkor jön a kérdés, hogy miért is menjek haza, miért lenne jobb nekem Magyarországon?"

Ezt nem teljesen világos, hogy hogy képzeled. Ez ilyen felhívás ajánlattételre akar lenni? Lehet licitálni, hogy miért gyere haza? :D Ez nem így működik. Ettől függetlenül téged is visszavár Magyarország, ide bármikor haza lehet jönni a TB-t terhelni, fodrászhoz, műkörmöshöz, autót szervizelni, ha kint ezek talán drágának bizonyulnának, meg az itthon hagyott nagyszülők nyugdíját is fizeti az ország, míg te épp külföldről szidod.

"Nem értek azzal sem egyet, hogy szerinted miért szavaznak az emberek a fideszre. Véleményem szerint a legtöbben azért, mert ostobák..."

Ó, ebben teljesen biztos voltam. Gyakorlatilag másból sem áll ki az ellenzék (legalábbis a leghangosabb, a ballib része) tíz éve, mint ennek a hülyeségnek az ismételgetéséből. Ne aggódj, természetes, hogy ha túl sokszor megy (igen, ez is egy durván túltolt, lejárt lemez), egy idő után a nem túl okos hívek is átveszik a mantrát. Úgy tűnik, ennek estél most áldozatul te is. A legszomorúbb az, hogy ennyi idő után sem sikerült belátni, hogy a szavazók lehülyézése nem annyira működik, ha valaki választást akar nyerni...vagy ez már csak sima kesergés, a kormány leváltásának reménye nélkül? Ezt is megértem, de akkor legalább nem kellene vele ártani azoknak, akik valóban szeretnének részt venni a politikai versenyben.

A kommented azon részével, ami a külföldön élő magyarok viselkedéséről, beilleszkedéséről szól, egyet tudok érteni.

Dan da Man 2020.09.24. 11:54:55

@arncht: Így igaz. Isten őrizz, hogy változtassunk, fejlődjünk, javuljunk. Szeressük magyarországot és magunkat is retardáltnak, múltbarévedőnek, zsellérnek, vezetőelvűnek, műveletlennek, széthúzónak, kicsinyesnek, beszűkültnek. És mindig, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG az állítólagos jótulajdonságainat szajkózzuk magunkról, meg az olyan dolgokat, amiket mi magunk közt úgy gondolunk, hogy "az igazi magyar olyan". Soha ne nézzünk szembe magunkkal. Mert mi így vagyunk szépek, így vagyunk tökéletesek. És ha már azt mondja, hogy "hát, kicsit kocka a fejünk", akkor azt azonnal köpjük le, mert hazaáruló; véletlenül se gondoljuk át, hogy miben lehet esetleg igaza.

Van ám erre szép pszichológiai fogalom, ami a bizonyos szinten megrekedt gondolkodást jelöli. Nézz utána, ha úgy gondolod, hogy mégsem tökéletes a világképed. Lehet, hogy rajtad is segít majd.

Dan da Man 2020.09.24. 11:55:13

@A Török Szultán: @J.W. Booth: @látjátok feleim szümtükkel: Nektek is mondanám: az irónia, a vicc, a szatíra, még létező kategóriák (bármennyire is szeretné orbán keresztényfasiszta szemlélete felszámolni őket). Tudjátok már megkülönböztetni a játékos trollt a jobbos trolltól. Ha nem értitek, hogy melyik melyik, akkor hiába a liberális gondolkodás, mert a lényegről maradtok le, és az igazság elveszhet a szemléletmódotok mögött.
Ettől még nem kell, hogy tessen a poén. De tudjátok, hogy mi a vicc, és ki az agymosott hülye.
Ő nem az.
Ti meg ugrottatok, és ezzel csak a "jobboldal" szekerét toljátok, aki mindig arra hivatkozik, hogy le vannak ugatva. Igen, mert mi is reflexszerűen szájalunk. És ezzel megöljük a jobboldal nevetségessé tételének lehetőségét. (Én is tudom, hogy ami itt zajlik, az sajnos már nem a vicc kategória. De az az ember, aki a humorérzékét elvesztette, az gyakorlatilag mindent elvesztett. Szóval legalább mi az igazi ellenséget lássuk, és ne azt, akit gyűlöletünk tárgyává TESZNEK - még ha áttételesen is.)

Andy73 2020.09.24. 11:55:46

@birkamenet: sajnos van néhány teljesen analfabéta is, például te. Ne játssz a billentyűkkel!

A Török Szultán 2020.09.24. 11:55:59

@J.W. Booth: Igy van, max respect minden egeszsegugyisnek, karbantartonak. A körülmények orzalmasak s ez rajuk is kihat egy nagyon elhanyagolt teruleten alljak a sarat.

J.W. Booth 2020.09.24. 12:25:45

@Dan da Man: bocs, én nem "ugrottam" erre, csak szóltam,hogy ne foglalkozzanak vele.
Egyébkén beleolvastam a neve mellett megjelenő blogba és... hát ő tényleg komolyan gondolta.

De, ha jól látom, ami a sorok mögött van, valaki nagyon csúnyán viselkedhetett veled mostanában.

J.W. Booth 2020.09.24. 12:46:13

@0dzsud0: Helló.
Igyekszem távoltartani a személyeskedést a kommentjeimnél, nem téged minősítettelek, csak leírtam a véleményemet. És tiszteletben tartom a tiédet is, ha kulturáltan tudunk vitatkozni.
A lemezek továbbra sem érdekelnek, a véleményem az enyém - és természetes módon átértékelem azt, ha új információhoz jutok.

És nem kell, hogy feltétlenül magadra vedd, amit én az országról és a fidesz-szavazókról szól, mert nem neked szántam. Én azért érzem egyre rosszabbul magamat Magyarországon mert az emberek olyanok, amilyenek. Borzasztó, hogy egy kisember - aki rendkívül tehetséges politikus - így elbánt az országgal. Tudnék csúnyábbakat is írni, de fölösleges.

Klisékkel, dogmákkal, fejekbe vert nyilvánvaló hazugságokkal találkozom, ha az állampárt szavazóit hallom. Meggyőződésem, hogy a legnagyobb részük politikailag ostoba - és sajnos, ez meg is felel nekik. Azt még megértem, ha valaki azért szavaz a fideszre, mert ebből anyagi előnye származik (húsosfazék és a környékén állók) de más esetben nem.

Hülyeség s ballibezés, komcsizás is, ez nem jobb- és baloldal kérdése. A mostani állam állapárt jóval közelebb van a már nem is Kádár-, hanem inkább Rákosi rendszerhez, mint bárki az ún. baloldalról.
Nagyon sajnálom, de többszörösen átgondolva azt kell mondanom, hogy Magyarország megfertőzte és folyamatosan fertőzi (és közben feji) Európát. Remélem, ez nem lesz sokáig így.

Azt gondolom még, hogy eddig 20-30 évvel vetette vissza Magyarország fejlődését a mostani rezsim, és ez elévülhehetlen bűn marad velünk és a gyerekeinkkel szemben.

Én azért is teszek rengeteget, hogy az enyéimnek boldogabb legyen az élete.

0dzsud0 2020.09.24. 14:15:35

@J.W. Booth: Korrekt, köszönöm!

"Én azért érzem egyre rosszabbul magamat Magyarországon mert az emberek olyanok, amilyenek."

Mindannyiunknak van hova fejlődnie. Én viszont nem szeretem azt, amikor abba a hibába esünk, hogy a kevéssé pozitív tulajdonságainkat valami kirívóan rosszként értékeljük, és azt feltételezzük, hogy Hegyeshalomtól nyugatra ilyen nincs. Én erre gondolok, amikor azt mondom, hogy bizonyos illúzióinkkal le kell számolnunk. 2004 előtt teljesen érthető volt, ha valaki felnézett a nyugati politikára, azt magasztosabbnak tartotta...ahol elvek vannak, ahol bizonyos dolgok nem férnek bele. 2020-ban ugyanezt hinni gyermeki naivitást feltételez (pláne, hogy ez egy sokkalta balra tolódott EU, mint amibe beléptünk). A politika egy játék, és soha nem volt tisztességes.

"Klisékkel, dogmákkal, fejekbe vert nyilvánvaló hazugságokkal találkozom, ha az állampárt szavazóit hallom."

Ugyanez. Azzal a különbséggel, hogy firkarcnyival sem különb ellenzéki klisék és dogmák uralják a másik oldalt. Én miért látom mindkettőt, és te miért látod csak az egyiket? Csak a két előző kommentedből: a hülyék szavaznak a fideszre, Rákosi. húsosfazék. Szerinted hányan írják le ezeket magyar blogokon naponta? Nem túl egyedi gondolatok, akkor sem, ha a sajátodnak érzed őket.

"A mostani állam állapárt jóval közelebb van a már nem is Kádár-, hanem inkább Rákosi rendszerhez, mint bárki az ún. baloldalról."

Ez természetesen nem igaz, nyilvánvalóan az zavar meg, hogy 10 éve látod őket kormányozni, addig a többiekről vagy nem tudjuk, hogy hogy viselkednének hatalmon, vagy felejtjük a 2010 előtti történéseket. Az MSZP-DK tengely sajnos már előben is be tudta mutatni, hogy mennyire sikerült nekik kommunistából demokratává változniuk. Arról meg már nem is beszélve, hogy tőlünk nyugatabbra manapság éppen nonPC magánvéleményeikért embereket rúgnak ki az állásukból, ami ebben a fene nagy diktatúrában nálunk valahogy nem fordul elő. Nálunk tudod, mi van? Önmagukat szabadságharcosnak képzelők kimennek tüntetni, a rendőrség meg vigyázza a biztonságukat. :) Most épp az SZFE van porondon, és aki esetleg nem akar habzó szájjal tiltakozni (vagyis nem áll ki a tüntetők mellett), az egy szemét mocskos fidesznáci. Úgyhogy a művészvilágból nem is nagyon mer így cselekedni senki, különben tarthat attól, hogy kicsinálják, mint nemrég Eszenyit. Na valami ilyesmi a diktatúra, minő véletlen, hogy épp a ballibekhez van köze (már megint). :)

Hogy miért akar valaki a fideszre szavazni? Itt egy post, talán segíthet valamit. Egy egyszeri proli írta, nincs benne semmi különös, nem is hosszú. Mégis, úgy látom ő kapiskálja, míg a baloldali "gondolkodók" ott tartanak, hogy mindenki hülye, aki nem az ő kedvenceikre szavaz. Pedig tényleg nagyon sok diplomás, értelmiségi, jólétben élő, világlátott ember választja a fideszt. Ez van. De nyugi, egyszer ennek is vége lesz, talán elkezdhetne az ellenzék dolgozni rajta picsogás helyett.
hamisgulyas.wordpress.com/2020/05/27/miert-vagyunk-fideszesek/

"Nagyon sajnálom, de többszörösen átgondolva azt kell mondanom, hogy Magyarország megfertőzte és folyamatosan fertőzi (és közben feji) Európát."

Mire alapozod ezt? Azt, hogy "feji" nem kell kifejteni, azt a tévedést tudom, mi okozza. Nade hogy fertőzte meg?

"Azt gondolom még, hogy eddig 20-30 évvel vetette vissza Magyarország fejlődését a mostani rezsim, és ez elévülhehetlen bűn marad velünk és a gyerekeinkkel szemben."

Gondolni egy dolog, de ezt nem lenne rossz alátámasztani valamivel. Én sem gondolom, hogy minden a legnagyobb rendben van, de van lehetőségem pl. a szoci kormányokkal összevetni a mostani teljesítményt...nem éppen a szocik jönnek ki jól belőle. Hol kellene tartanunk, ha a fidesz nem lenne ennyire rossz?

Andy73 2020.09.24. 18:57:30

@0dzsud0: miért pazarlod az idődet mások győzködesere? Nyilvánvaló, hogy elvakult baloldali kommentelő, akire úgyse hatnak az észérvek. De az is lehet, hogy baloldali aktivista, aki még pénzt is kap a propaganda kommentekért.

Platonica 2020.09.25. 09:54:59

@Wilhelmus80: Oh a mediarol es annak manipulativ voltarol nem fogunk vitatkozni. Azt viszont tovabbra sem gondolom, h barkivel azonosulni kellene, ahogy parszor leirtam, tajekozodni erdemes (nemcsak MSM-bol) es az igy nyert informaciokat osszevetni a magunk empirikus valosagaval. Szamomra ez mukodik legalabbis, de ahogy latom, sokan az utobbit nem tartjak mervadonak.

J.W. Booth 2020.09.26. 06:49:35

@0dzsud0: Szia.
Gondolkodtam, hogy írok-e hosszabban, de szerintem elég, ha kulturáltan tiszteletben tartjuk egymás véleményét és nézeteit.

Esetleg annyit, hogy a legegyszerűbb dolog klisének meg dogmának nevezni, amit az állampártól negatívan írnak, most nem kezdeném sorolni ezeket. Sokkal nehezebb elfogadni, hogy ezek általában igazak is lehetnek, mert még ledől a bálvány. Ugyanígy volt 2010 előtt is a kormányzati kritikával, és képzeld, azt az időszakot sem sírom vissza.

A post eredeti témájához visszatérve, mindig magyar leszek, mert annak születtem. De sokkal inkább európainak tartom magam.

J.W. Booth 2020.09.26. 06:49:35

@Andy73: Csak a véleményeinket beszéltük meg.

Ja, és nem veled.

Már majdnem leírtam,hogy olvasd már el amiket írtam és csak azután mondj véleményt, de aztán rájöttem, hogy az nem a te műfajod. Valószínűleg te vagy a boldogabb.

0dzsud0 2020.09.26. 12:31:55

@J.W. Booth: Nyilván nem gondolom én sem, hogy bármiről is meggyőzzük egymást. Nem a kormányt próbálom védeni, egyszerűen a baloldali narratívát utasítom el. Értem, hogy kényelmesebb ezt leegyszerűsíteni, és úgy beállítani, mintha én a kormánykritikát nem akarnám elfogadni, pedig nem ez zavar (egyébként sincs szüksége a kormánynak az én védelmemre). Hanem az, hogy nem veszed észre, mennyire durván elfogult vagy. A kormányoldalról klisék és dogmák érkeznek (ha te írod, az oké, ha én írom, hogy szerintem mindkét oldalról, az nem oké, érdekes), az objektív, gondolkodó ellenzéktől pedig megfontolt, jogos észrevételek. Hát persze. Ezt alátámasztandó jössz a nulla egyedi gondolattal (pl. húsosfazék). Erre mondom azt, hogy ez semmivel sem különb, mint amit a kormányoldal részéről olvashatunk, én személy szerint 10+ éve követem napi szinten a magyar blogokat, elég jól meg tudtam figyelni, hogy hogy viselkedik a mindenkori magyar baloldal, és bizony nem volt nehéz arra a következtetésre jutnom, hogy a jelenlegi politikai felhozatalból tőlük undorodom a legjobban. Engem mindkettő zavar, téged mintha csak a kormányoldali zavarna. Ez természetesen rendben van, de akkor légyszi ne te ostobázd le a többieket, próbáld inkább megérteni, hogy miért nyer a fidesz (ahelyett pl., hogy a hazádat szidod)! A te gondolkodásod is nekik dolgozik, még ha fáj is ezt elfogadni.

Bocs a személyeskedésért, meg minden. Nem a sértegetés a célom.

J.W. Booth 2020.09.28. 18:24:04

@0dzsud0: Na jó… utoljára.

Azért mert nem szereti az ember a „másik” oldalt, még nem kell, hogy felmagaszatalja a jelenlegi rezsimet (én sem értek egyet a jelenlegi ellenzéki politikával). Nincs már egy ideje tényleges baloldal Magyarországon, csak egy veszekedő és töketlenkedő ellenzék van, nagyon szomorú. De ez még nem ok arra, hogy bárki a fideszre szavazzon. Azt mondod, még mindig ők a legjobbak? Hol az emberi méltóságod? A jelenlegi vezetés éppúgy szarik mindenre és mindenkire – rád is – csak egy masszát látnak, amit homogenizálni kell, és ne legyen alternatív vélemény. Mert az káros, a gondolkodással egyetemben. S a nép, az istenadta nép meg falja nagy kanállal ezt a szart és még jóízűen böfög is hozzá.
Miért gondolod, hogy számít bárki is nekik (a négyévenkénti x-et leszámítva)? A klasszikus klisé kapcsol be ilyenkor sok agyatlannál, hogy ha jön egy újabb kormány, akkor az megint lopni akar, akkor inkább maradjanak már ezek, mert ők már… Ez az idiotizmus egyik ékköve. Igen, MINDEN politikai erő kihasználja a hatalmat, visszaél vele, lop. Nincsenek illúzióim. A mérték viszont számít, de nem a mostani hatalomnak. Tudod, meg sem próbálják fenntartani a tisztesség látszatát. Szerinted az vállalható és rendben van, ami Felcsúton történik, meg a Viktor gázszerelőjével, meg a vejével meg a többi semmiből jött vállalkozóval? Tudod hány száz milliárdról beszélünk (évente)?
Ha lenne egy jól menő céged, vagyonod és történetesen nem fidesz-hívő lennél, szerinted tudnál jól aludni? A nagy fekete autó, ami egyszer eljön, ma is létezik, csak diszkrétebben mennek oda hozzád, hogy hallom, eladó a céged… Ne gyere azzal, hogy ez csak mendemonda, tudok konkrét esetekről. Mit gondolsz, pl. a Simicska-kör szimpla barátságból, üzleti megfontoltságból adta át a vagyonát (az most nem ide tartozik, hogy milyen módon szerezték) a jelenlegi hatalomnak? A legvagyonosabb emberek ma Magyarországon szinte kivétel nélkül a NER köreiből kerülnek ki, vagy védelmi pénzt fizetnek valamilyen formában. A tulajdon megszerzésének módszere ugyan nem olyan direkt, mint 70 éve az államosításokkor, de cél nagyjából hasonló. És az eredmény is. A hatalom a gazdaság minden szegmensét kontroll alatt tartja és leszedi a sápot. Ami kell, azt megszerzi, mert minden eszköz a kezében van, emellett korlátlan pénzzel is rendelkeznek. Mit gondolsz ez az ostoba határzár miért van? Budapestet büntetik, mert elárulta őket. Majd olvasd a híreket, hogy a haverok hogyan jutottak ingatlan- szálloda- és étteremtulajdonhoz a fővárosban, lesz összefüggés. Mert másra nem alkalmas ez az idióta rendelkezés.
Ami ma kormányzati szinten zajlik, annak a következő a definíciója: szervezett bűnözés.

De ez szerintem még nem a legnagyobb baj. Ez csak lopás, és ha lesz egyszer újra kiszámítható piacgazdaság, akkor az életképtelen, állami pénzzel tömött cégek, médiumok tönkremennek. A pénzt már rég odaadták annak, akinek címezve volt, és megrendelések és olvasók, nézők híján eltűnnek a süllyesztőben.

Az emberek közben elveszítették a méltóságukat, az önálló gondolataikat, a barátaikat, a bizalmukat, a hitüket. Gyűlölködőkké, önállótlanná, talajtalanná váltak, mert ezzé tette őket a hatalom. 2002-ben kezdődött, amikor a Viktor, miután az első forduló után nyilvánvalóvá vált, hogy elbukott, hadüzenetet hirdetett mindenki ellen, aki nem az ő oldalán volt (Aki nincs velünk, az ellenünk van. Ismerős?) Őrjöngő emberek üvöltöztek a Budai Vár környékén, fáklyával a kezükben. Nem egyszer fordult elő (köztük velem és kollégáimmal), hogy kötözködni kezdtek a metrón, mert Népszabadságot vagy HVG-t olvastak. Ez az a pont, amitől fogva barátságok, társaságok, kapcsolatok, házasságok mentek tönkre a politikai hadüzenet és a szisztematikus megosztás miatt. Ennek a felelősét sem érdemes másutt keresni, bár sok birka-kommentelő ilyenkor előveszi az elmúltnyolcév, meg a gyurcsányahibás lemezt. Nem, ez a Viktor bűne, és az egyik legnagyobb, amit az ország ellen elkövetett.
Emellett tudod, hány faluban rettegnek az emberek a „migránsoktól” és szavaznak kétségbeesetten az őket megvédő állampártra? Sok helyen külföldieket sem láttak még, mégis rettegnek, mert ezzel tömte a kisember a fejüket. Viszont ott mindenki ismeri a Sorost, mint Magyarország ellenségét. Kreálok egy ellenséget és majd jól megvédem az embereket tőle. Mint Bronxban és a környékén, az 1910-es években. Nem pénzt kérek érte, hanem szavazatot. És az jön könnyen, ha az emberek nem olvashatnak mást az újságban, nem láthatnak mást a tévében, nem hallhatnak mást a rádióban.
Szerinted normális ez?

J.W. Booth 2020.09.28. 18:24:37

@0dzsud0: folyt.

Jön még a gazdaság, meg hogy most van pénz, meg hogy minden szuperul működik, csökken a hiány, míg korábban csak az adósság nőtt. Nem összehasonlítható a két időszak. Annyival több a mostani lehetőség, annyival több pénz áramlik kívülről a gazdaságba, hogy a két mozgástér összehasonlíthatatlan. Csak egy példa: 2010 előtt a GDP 1,2-1,3%-a ment el évente magánnyugdíjpénztári megtakarításokba. Azóta ez a pénz is a kasszában marad, no meg az 3000 milliárd is ment a lecsóba, amit hazugsággal és félig nyílt fenyegetésekkel kizsaroltak az emberektől. Annak a pár százaléknak, aki maradt, lehet majd tisztességes nyugdíja. És neked?
A külföldön dolgozó százezrek által hazautalt pénz a GDP 3-4%-t teszi ki. Ezt mind Magyarországon költik el, növelve a fogyasztást és az állami bevételeket. Tudod, hogy van regisztrálva az a 4-500.000 ember a KSH-nál? Sehogy. Nagyon jók is a munkanélküliségi mutatók.
Egy olyan országban, ahol Európában a legrövidebb ideig kap az ember munkanélküli segélyt vagy annak a magyar változatát. Egy olyan országban ahol a legkevésbé és legrövidebb ideig támogatják azokat a vállalkozásokat és embereket, akiket tényleg a koronavírus rogyasztott meg
Most nem részletezem, hogy mire verték és verik el a pénzünket és hogy mire nem, mert az egy külön fejezet lenne. A jelszó: Cirkuszt és kenyeret. És a célja is ugyanaz, mint 2000+ éve. 2020-ban, Európában.
Európában, ahová földrajzilag és gazdaságilag tartozunk és onnan kapjuk a pénzt. És közben kikhez dörgölődzik a Viktor? Erdogan, Trump, Putyin, a türkménbasi, Lukasenka, Kazahsztán, Kína. Pontosabban kisebbel kokettál, a nagyobbaknak pitizik. Tényleg ennyit érdemel Magyarország?

És ennek én nem akarok a részese lenni. Nem az országra haragszom, az emberekre annál inkább, akik nem tesznek azért, hogy ez megváltozzon. Megfőzik őket élve, mint a klasszikus kísérletben a békákat. Engem nem. Morálisan és méltóságában lett tönkretéve az ország, ez szerintem a legnagyobb bűn.

Jöhetsz megint a klisékkel, lemezekkel, meg az önálló gondolat hiányával megint, én most egyelőre kiírtam magamból ami bennem volt. Tudom, sok kérdést tettem fel, de nem várok rájuk már választ. Ha neked a mostani rezsim minden aljasságával, népbutításával, rablásával együtt a legszimpatikusabb, szavazz rájuk. A mostani időszakot néhány évtized múlva nagyon másként fogják majd látni, de ez a ma itt élőknek már késő.

Én ezért nem vagyok büszke 2020-ban a magyarságomra és ezért akarom a hátralevő életemet egy olyan országban leélni, amelyik számít rám, és amelyikre én is számíthatok. Hacsak nem változik meg gyökeresen Magyarország.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása