Utazni jó és ezt alighanem éppen idén tanulhattuk meg leginkább, amikor a járvány egy időre (és ki tudja, még meddig) elvette tőlünk az utazás örömét. Steve posztjában saját tapasztalatai alapján keresi az utazással kapcsolatos kérdésekre a válaszokat.
„Sok módja van az utazásnak. Ide tartoznak a manapság nagyon népszerű szervezett utak, amikor egy összeg fejébe minden, az utazással kapcsolatos „gondot” a túraszervező intézi, a program tervezésétől a szállás foglalásáig, sok esetben még az étkezéseket (és korlátlan italokat) is beleértve.
Aztán vannak a hivatalos utak, a kiküldetések, és családi vakációk, mind utazással kapcsolatosak… na meg hogy a legfontosabbat el ne felejtsem: a diákok utazásai, mármint a kalandosabbaké, amikor is nagyon kis pénzen, de gyakran nagyon hosszú időre, a fiatal a nagyvilágot a nyakába veszi, és ide-oda kalandoz.
Én az utóbbi gyakorlata alapján lettem „megfertőzve”, következésképpen ma is az egyéni utazásokat kedvelem, és nem a csoportosakat. Útjainkat én magam tervezem.
Általában 2-3 hétig tartanak, nem hosszabbak, pedig lehetnének, mert mindketten nyugdíjasok vagyunk. De van egy kutyánk, akinek (ha repülővel és nem kocsival megyünk) erre az időre egy kennelbe kell mennie, ami pénzbe kerül, plusz az az érzésem, nemigen szereti… szóval ennél tovább nem akarjuk, hogy külön legyünk tőle.
Az utazásokkal járó örömöket legutóbbi könyvében Thomas Swick amerikai író nagyon jól összefoglalta. A könyv címe „The Joys of Travel”, (Az utazás örömei). Swick úr az utazással járó örömöket 7 kategóriába sorolja:
• Utazás előtti láz/előérzés
• A mozgás
• A szakítás a rutinnal
• Az újdonság
• A felfedezés
• Az érzelmi kapcsolat
• A hazatérés öröme.
Az utazás előtti „láz”
Angolul anticipation. A legtalálóbb kifejezés a német, amit magyarra fordítva, a reisefieber, az utazás előtti „láz”. Ez az a periódus, ami az út céljának és annak kezdetének elhatározása után következik.
A mi esetünkben legtöbbször fél évről beszélünk. Ebben az időszakban igyekszem a lehető legtöbbet megtudni a célországról. Ez lehetséges az interneten, de még régimódian is, könyvekből, és másoktól érdeklődve. Itt, Kanadában nem egyszer találhatsz baráti körödben olyat, aki a célországból származik, vagy akinek házastársa onnan való.
Az interneten az országok turista portáljai, a nemzetközi nagy turista kalauzok (Michelin, Fodor, Frommers, Lonely Planet) portáljai, valamint a nagy lapokban megjelent útleírások (New York Times, Guardian) nagyon hasznosak. Sok ilyent le is nyomtatok, úgyhogy manapság turistakalauzok helyett legtöbbször csak nyomtatott lapokat hordozok az úton magammal.
Ebben a periódusban kell eldönteni mennyi időre, és az adott időben hány helyre és hova fogunk ellátogatni. Ekkor zajlik le a repülőjegyek megvétele. Már nagy a gyakorlatom, mindig az interneten intézem el. Utazási ügynökséget már régóta nem használok.
Ajánlatos a szálloda vagy lakásbérléseket is előre elintézni, ezeket, nem úgy, mint a repülőjegyeket, még meg lehet változtatni, vagy le lehet mondani.
Mire a repülőgépre felszállunk utunk részletei, mármint hogy mit ejtünk majd útba, hol fogunk megszállni, mit nézünk meg, és de még az is, hogy hol érdemes és mit enni, nagyjából el van tárolva a fejemben, és le is van írva a noteszomban.
Mindig többet írok le, mint amit fizikailag képesek leszünk megnézni, így mindig van választék a helyszínen.
A mozgás
Ide tartoznak az utazással járó élmények. Túl vagy a repülőtéri hercehurcán, a pályaudvari zűrzavaron, avagy kocsid megpakolásán. Hátradőlhetsz ülésedben, nézheted a felhőket, avagy az elsuhanó tájat. Ha idegenek között ülsz, akadhat alkalom beszélgetésre. Ideje, hogy megnyugodj, élvezd utazásod kezdetét, mint valami nyitányt vagy előjátékot.
Persze vannak vakációk, ahol állandóan úton vagy, nem csak az elején és a végén. Ide sorolom ifjúkorom lengyel és később európai autóstoppos útjait.
Ide tartoznak a nagy, Amerikán keresztüli autós utak, amikről híres emberek is írtak könyveket és készítettek filmet. (Jack Kerouac, az Úton, John Steinbeck, Utazások Charlyval, valamint Wim Wenders sok filmje).
Külön megemlítem Paul Theroux amerikai író könyveit és a CNN-n látható sorozatot, Anthony Bourdain’s Parts Unknown. Az előző szerző könyvei között ajánlom A Vén Patagóniai Express-t, ez magyarul is megjelent, míg a CNN sorozat házigazdája, Anthony Bourdain, egy valamikori séf, aki Magyarországon is forgatott. (NB. Sajnos az utóbbi öngyilkos lett.)
Az én romantikus világomba tartoznak a nagy gyalogtúrák is. Irigylem Juliánusz barátot, aki a 13. században gyalog indult el, keletre az ősmagyarokat felkeresendő… Micsoda kaland lehetett! Gondolom nem kis veszéllyel járt akkoriban egy olyan út.
Jómagam 2006-ban Spanyolországban bejártam a (francia) Caminót, kb. 700 km. Öt hetet vett igénybe. Az egyik legemlékezetesebb, és mellesleg legkevesebb pénzt igénylő utam volt.
A szakítás a rutinnal
Nem kell különösen magyarázni, hogy a rutin szükséges biztonságunkhoz, de egy olyan élet, ami csak rutinokból áll, nem élvezetes. Munkánkat remélhetően szeretjük, de hétvégeken és vakációkon mást csinálni jót tesz szervezetünknek.
Az utazásokon, főleg azokon, amiket nem csoportosan teszünk, rutinunkkal szintén szakítunk. Nemcsak szakítunk, de lehetőségünk adódhat a serendipity-re is. Ezt az angol szót nehéz magyarra fordítani, leginkább egy „kellemes meglepetés”-t jelent.
Ide tartoznak az esetleges beszélgetések/ismeretségek idegenekkel, az idegen városban való eltévedéssel kapcsolatos kalandok, a be nem tervezett események, egyszóval mind az, amiről nem tudtunk, de belekeveredtünk utunk során.
Például pár éve Kubában autózván meglepett minket a sok autóstoppos, és hogy ezek (legalábbis a fiatalabbak) közül aránylag milyen sokan beszélnek angolul, a jó kubai közoktatás eredményeként.
Japánban (egy nagyon fejtett ipari ország) ugyanakkor aránylag kevesen beszélnek angolul, de azok, akik igen, nagyon szeretnek külföldiek társaságában lenni, az angoljukat gyakorolandó.
Nagyobb városokban számos japán turista hivatal éppen ezért „párosít” ottaniakkal, akik ingyen bemutatják neked városukat, csak azért, hogy az angol (vagy francia, spanyol) tanult nyelvet gyakorolják. Ez nemcsak egy lehetőség az ottani látnivalók megismerésére, de egy helybelivel való beszélgetésre is.
Az újdonság
Az utazás fő célja, számomra legalábbis, az új élmény átélése. Nem kell ehhez nagy távolságra menni, csupán a város falu, a természet adta különbség elég arra, hogy élvezzük az új helyzetet. Hiába készültünk fel, olvastunk arról a helyről ahova érkeztünk, a megérkezés pillanata, az új helyzetbe csöppenés, nagy élmény.
Emlékszem, mikor egyszer Párizsba érkeztünk, és a repülőtérről azon az őszi vasárnap reggel a városba szállító minibuszba ültünk, ahol történetesen mi voltunk az utolsók, akiket a célhoz szállított.
Ez alkalmat adott arra, hogy a város életét áttekintsük. Láttuk a kutyáikat sétáló elegáns embereket a 16. kerületben, egypár paraszt piacot roskadó árukkal.
A repülőtérről Tokió belvárosába a helyérdeki vonatra vettünk jegyet. Emlékszem a nép és épületek sűrűsödésére, az állomásokon növekedő tömegre. Még városi emberek számára is, mint mi, szinte földöntúlinak tűnt.
Egy tavasszal Lisszabonban jártunk, a taxis a dombokat mászta, ugyan olvastam róluk, a látványra nem voltam elkészülve.
Mindez azt jelenti, hogy egy ideig unatkozni nem fogsz. Ha meg eleget láttál, ideje egy állomással tovább menni. Kerüld el a rutint, szabadságon vagy, azt teheted, amit akarsz.
Kísérletezz a helybeli ételekkel, kérj tanácsot vagy mutass a pincérnek arra, ami jól néz ki, és amit a közeledben fogyasztanak. A legtöbb esetben a helybeliek szívesen segítenek, kivétel néha azon helyek, ahol túl sok turista forgolódik.
A felfedezés
A felfedezés helyett használhatnám a tanulság szót is. Legtöbb ember, ha nem utazik, vagy csupán „csomagolt” utakra megy a téli nyárt keresendő, keveset fog megtudni a célországról, és az ott élők szokásairól.
Gyakran a csupán nyaralók abban az illúzióban maradnak, hogy az ő nemzeti ételeik a legízletesebbek, és az ő leányaik/fiaik a legcsinosabbak a világon, az ő országuk a legszebb, kultúrájuk a leggazdagabb…és folytathatnám. Nem mintha az ilyen gondolkodás különösebben káros lenne, de kívülről nézve bizony nevetséges.
Nem került nekem sok időbe, hogy első utamon, a 60-as években Lengyelországban ráébredjek: nyers uborkát enni nem betegít meg.
Olaszországban tapasztaltam, hogy a zöld paradicsom nyersen is jó salátának, avagy Kelet-Németországban bolyongván láttam, hogy a német leányok is csinosak, és Angliában rájöttem, hogy az indiai/kínai konyha igenis ízletes, és hogy nem, (hidd el nekem), nem a magyar paprika a legerősebb.
Lehet tanulni az északi népek pontosságából, a mediterrán emberek jókedvéből, életrevalóságából, az amerikaiak örök optimizmusából és buzgóságából. Tudom, általánosítok, de akkor is.
Egyetemi éveim alatt tett nyári európai autóstoppozásaim után az az érzés töltött el mintha egy párhuzamos egyetemi szakot végeztem volna el. Annyit tapasztaltam és újat láttam. Japánban jártunk után a tisztaság új fogalmat öltött.
Az emberek lezsersége Rio de Janeiróban terápiás volt. Izgatott polgárt ott nem láttunk.
Az érzelmi kapcsolat
Talán egyénenként változik, de számomra az utazás alatt van egy érzés, ami eluralkodik, ez a különállás. Otthoni életünket ideiglenesen elhagytuk, mint kívülállók máshol barangolunk.
Látjuk távol eső emberek mindennapi életét anélkül, hogy az ő problémáikat / örömeiket magunkénak érezzük, vagy akárcsak tudatosak legyünk ezekről. Mi csak ideiglenesen vagyunk ott, rövidesen máshova megyünk.
Alkalomadtán nagy szegénységet, egyenlőtlenséget látunk. Tenni semmit sem tudunk, mint valami állatkertben megnézzük, aztán tovább állunk. Sokak emiatt az utazást egy szomorú élménynek mondják.
Az ilyen érzés a legdominánsabb szóló utakon, minél több társsal utazol, annál inkább az utazás egy társas esemény lesz és nem egy kívülálló túrája, idegen földön.
Sokszor az utazó nézi, amikor a helybeliek ünnepelnek, mulatnak. Egyszer feleségemmel a norvégiai Bergenben voltunk a nemzeti ünnepen. Május 17-re esik.
Volt majális, evés-ivás, este tűzijáték, hányás, a fiatalok a parkokban egymást markolták, mi, mint épphogy érkezettek, csak sétáltunk, nézelődtünk, de részt nem vettünk. Hogyan is vehettünk volna ebben részt, mindez a norvégok számára lett rendezve?
Máskor meg, egy nyaraló spanyol diákcsoporttal találkoztunk Granadában. Kurjongatva táncoltak valami népi táncot és ködös szemmel énekeltek valami dalt, talán a magyar „akácos út” spanyol megfelelőjét. Csak néztük, tetszett, de annyira spanyol volt, hogy másokat akaratlanul is, kizárt.
Nagy ritkán előfordulhat, hogy mint utazó, kitűnsz a tömegből, öltözködésed vagy bőröd színe eredményeként. Ha ez olyan helyen van ahol a turisták ritkák, bámulat tárgya lehetsz. Egyesek hozzád is jönnek, veled elbeszélgetni akarván.
Ilyen élményben részesedtünk négy évvel ezelőtt Kubában, amikor egy bérelt kocsival az ország egy részét bejártuk. Talán még ma is, a turisták túlnyomó többsége a tengerparti „csomagolt” nyaralóhelyeken nyüzsög, és Kuba csodálatos vidéki városkáiba el nem merészkednek. Ha igen, nagy buszban.
Akárhol pakoltuk egyszerű kínai gyártmányú kocsinkat, nagy bámulásnak voltunk kitéve. Különleges eljárást kaptunk a kávéházakban, mintha a Marsról jöttünk volna. Aki valamit is beszélt angolul próbálkozott társalogni, vezetőnek ajánlkozni, avagy kérdezték nincs e nálunk szappan?
A hazatérés öröme
A mai utazónak, ellentétben a múlttal, amikor is ez körülményes volt, számtalan alkalma van az interneten és a szociális médián keresztül kapcsolatban maradni az otthoniakkal és barátaival. Sokan túlzásba is mennek, és naponta fényképek sorozatát teszik fel Facebook-oldalukra.
Ennek ellenére, és dacára a pénznek, amit arra költöttünk, hogy otthonunktól távol legyünk, a hazatérés öröme tagadhatatlan. Összehasonlíthatnám ezt a gyerkőcök/fiatalok szeptemberi iskola kezdéséhez, mert ugyan sokan tagadják, a legtöbben nem bánnak visszatérni az iskola rutinjához, és örülnek barátaik újbóli közellétének.
Remélhetőleg egy ideig lesz olyan, aki nem bánja utazási élményeinket meghallgatni, mindenki szereti ezeket elmesélni. Vannak kevesen olyanok, akik ezeket jól le is tudják írni, még kevesebben az olyan szerencsések, akik ebből meg is tudnak élni.
Gyermekkoromban, a 60-as években, emlékszem Fehér Klára útleírásaira, neki valami szerencse vagy kapcsolat útján az utazás meg lett engedve. Leírásait nagyon élveztem. Azóta sok úti szerzőt olvastam, a legjobb még Nobel-díjat is kapott, neve V.S. Naipaul.”
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek