oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. április 02. 06:30,  Kevesebb honvágy, több magány 3 komment

2020. április 02. 06:30 Határátkelő

Kevesebb honvágy, több magány

A digitális korszak egyik nagy előnye, hogy az ember gyakorlatilag akár folyamatosan kapcsolatban maradhat távol lévő szeretteivel. Csakhogy ennek komoly hátulütője is lehet, hiszen ugyan a honvágy enyhül, a magány viszont erősödhet.

magany_2.jpg

Skype, Viber, Messenger, Instagram – és még hosszan sorolhatnánk azokat a felületeket, melyeken gyakorlatilag ingyen kommunikálhatunk távol élő szeretteinkkel.

Lehet virtuálisan akár együtt vacsorázni, megmutatni az új bútort, lemenni együtt sétálni és ha a nap bármely pillanatában eszünkbe jut egy fontos vagy teljesen jelentéktelen kérdés, téma, azt azonnal megbeszélni.

Mindez nagyon fontos a honvágy csökkentése szempontjából, ugyanakkor nem árt tudni, hogy határátkelőként bármilyen közel is maradunk virtuálisan a máshol élő családtagjainkhoz vagy barátainkhoz, azért a hiányérzet megmarad.

Ráadásul az esetleg enyhébb honvágy akár erősítheti is a magányosság érzését, hiszen mivel mindig elérhető a régi, ezért kevésbé leszünk nyitottak az újra, akár az is előfordulhat, hogy nehezebben építünk új kapcsolatokat, ami viszont rendkívül fontos lenne a beilleszkedésünk szempontjából.

Szoros kapcsolatban

Alig pár év alatt gyökeresen átalakult az otthoniakkal való kapcsolattartás. A papírra írt levelet felváltották a faxok, emailek, majd a chat, a különböző applikációk a beépített üzenetküldő lehetőségekkel. Ráadásul gyakorlatilag ingyen, így aztán ma már nem kell heteket várni egy levélváltásra a legjobb baráttal vagy a családdal.

Mindez rendkívüli módon megkönnyíti az emberi kapcsolatok ápolását, különösen, ha megpróbálunk valamilyen rendszert vinni bele. Ami Európán belül még hagyján, de ha valaki az Egyesült Államokba, Ausztráliába vagy valahová Ázsiába költözött, akkor az időeltolódás okozhat nehézségeket. (Miként okoz például a Los Angeles-London-Budapest-tengely podcastjainak felvétele során, hiszen három időzónát kell összehangolni.)

A lényeg az, hogy a kapcsolat aktív maradjon.

A honvágy csökkentése

A legtöbb határátkelő érez valamilyen erősségű honvágyat, hiszen új életében kicsit kívülállónak érezheti magát, amíg ki nem alakul az otthonosság érzete. Márpedig a honvágyat legjobban a kommunikáción keresztül lehet csökkenteni.

Felmerülnek persze kérdések: vajon enyhíti-e az elválás fájdalmát az, ha legalább képernyőn keresztül látjuk a családtagjaink vagy barátaink? Vagy a technológia segítségével megteremtett közelség voltaképpen csak egy illúzió? A honvágy, amit érzünk, az a kultúrsokk egy fázisa vagy egyszerűen csak hiányoznak az otthoniak?

Nem kétséges, hogy kapcsolatot tartani a számunkra fontos emberekkel csodálatos érzés. Aminek megvan a maga csapdája: a voltaképpen semmilyen erőfeszítést nem igénylő kapcsolattartás olyan érzést kelthet, hogy részei vagyunk egy olyan életnek, aminek a valóságban nem.

Mindez nem azt jelenti, hogy ne beszéljünk alkalomadtán a szülőkkel, barátokkal. Azt viszont érdemes megfontolni, hogy ha állandóan velük vagyunk a digitális térben, akkor az akár akadályozhatja is az új kapcsolatok kialakítását életünk új helyszínén.

Erősödő magány

A túlzásba vitt virtuális kapcsolattartás komoly hátránya, hogy elszakít minket a való élettől, az új kapcsolatoktól, hiszen az az időt, amit a távol lévő családra, barátokra fordítunk, a való életben esetleg kiépíthető új kapcsolatoktól vesszük el.

Ez persze nem csak a határátkelőkre igaz, rájuk viszont fokozottan, hiszen az emberi kapcsolatok rendkívül fontosak egy új környezetben. Így aztán nem csoda, hogy sokan érzik magányosnak és elszigeteltnek magukat, ami ráadásul nem csak kellemetlen, de egészségtelen is.

Fontos az otthonunkat idéző emlékeket megtartani, legyenek azok fényképek, tárgyak, képeslapok, bármi. Ugyanakkor muszáj beilleszkedni, emberi kapcsolatokat kialakítani az új életünkben is, kilépni a házból, találkozni másokkal, részt venni különböző rendezvényeken.

Nem kérdés, hogy az otthoniakkal való kapcsolattartás csökkenti a honvágyat, jó érzés tudni, hogy egyetlen kattintásnyira vannak. Csakhogy fura módon sokszor éppen ez az egyetlen kattintásnyi lehetőség tesz magányosabbá.

Érdemes adni egy esélyt az új környezetünknek arra, hogy otthonná váljon, ám ehhez jelen kell lennünk a mindennapokban és nem csak számolni a legközelebbi hazaútig hátralévő napokat.

A poszt eredetije itt jelent meg.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ki gondolta volna pár héttel ezelőtt...? #brexit #coronavirus #uk

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: magány beilleszkedés kultúrsokk

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr415581168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2020.04.02. 13:04:15

Az eredeti cikk az expatokról szól, akikről ugye tudjuk, hogy ugyan határátkelők, de csak meghatározott időt töltenek külföldön, ami lehet 2-4-6 hónap vagy 1-2-4-5 év is, aztán hazatérnek. Köznyelvben vendég munkások :-)))

2020.04.03. 10:41:02

Van ez a címlapon, hogy "Miért jöttünk haza Indonéziából?“ Inkább az a kérdés, hogy miért mentek oda?

AlexAston 2020.04.03. 12:47:41

Akinek pár Ft többet számít, mint az emberi kapcsolatok, az ne rinyáljon. Ő választotta, viselje a következményeket.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása